IV. Báthory-Brassai Konferencia az Óbudai Egyetemen
2013.05.20.
A Magyar Világtalálkozó keretében május 22-23-án rendezik meg a
IV. Báthory-Brassai Konferenciát az Óbudai Egyetem Bp. VIII. Tavaszmező u. 17.
alatti épületében. 23-án 9 órakor a Társadalomtudományi Szekcióban dr. Cselényi
István Gábor tart előadást „A család: a társadalom alapsejtje” címmel.
Zsolozsmás tábor Irotán
2013.04.16.
A csönd, az egyház állandó imájába való
bekapcsolódás lehetősége, a jó társaság eddig is sokakat vonzott az irotai
zsolozsmás táborba. Ebben az évben is szeretettel várunk minden korosztályt július
15-18. között a Cserehát gyöngyszemének tartott kis községbe.
Hírek Kolozsvárról
2013.04.16.
A kolozsvári Keresztény Szó magyar katolikus folyóirat márciusi száma vezércikként közölte Cselényi István Gábor honlapunkon olvasható Személyközpontú társadalmat! c. írását, aki április 19-21. között a kolozsvári Sapientia Egyetem neveléstudományi konferenciáján előadást is tart a családi életre nevelésről.
MEGHÍVÓ KÖNYVBEMUTATÓRA
2012.11.19.
A JEL Könyvkiadó és az Odigitria Kiadó szeretettel vár minden kedves érdeklődőt frissen, illetve a közelmúltban megjelent kiadványainak közös bemutatójára.
Meghívó
2012.11.11.
Szeretettel várja önöket a Szent Efrém Férfikar következő koncertjeire: 2012. november 10. szombat 18:00 - Ajak, görögkatolikus templom - Szent liturgia és egyházzenei áhítat
2012. november 13. kedd 19:00 - Nyíregyháza - Bizánci mozaikok 2 – lemezbemutató.
A nemzetiségek gazdasági és kulturális tevékenysége Magyarországon a 19. században és a 20. század első felében
2012.10.09.
A Bolgár Kulturális Fórum, a Bolgár Kulturális Központ és az ELTE BTK Szláv Filológiai Tanszéke interdiszciplináris tudományos konferenciát szervez a magyarországi nemzetiségek gazdasági és kulturális tevékenységéről a 19. és 20. század folyamán. A konferencia ideje: 2012. október 11-12.
Vallási néprajzi konferencia Szegeden
2012.10.03.
Vallási néprajzi konferencia kerül megrendezésre a Szegedi Egyetemen október 10-12. között, Lelkiségek, lelkiségi mozgalmak Magyarországon és Kelet-Közép-Európában címmel.
ŐSBEMUTATÓ
2012.10.03.
MAGYAR VIRRASZTÁS - bizánci alkonyati és napkelti zsolozsma ősi magyar dallamokon. Időpont: 2012 október 13. (szombat) 19 óra. Helyszín: Egyetemi templom, 1053 Budapest, Papnövelde u. 7. Közreműködik: a Szent Romanosz vegyeskar, vezényel: Bubnó Tamás. A belépés díjtalan.
TUDOMÁNYOS SZIMPOZION
2012.10.03.
Tudományos szimpozion az Ökumenikus Charta magyarországi aláírásának 10. évfordulóján Miskolc, 2012. október 25. csütörtök.
Előadás Palamasz Szent Gergely teológiájáról
2012.10.03.
A
Sapientia Könyvtári esték - Filozófia Tanszék szervezésében Palamasz Szent
Gergely teológiájáról lesz szó. Előadó: Baán István (görög katolikus pap, az
MTA doktora) Moderátor: Bakos Gergely OSB (Sapientia, Filozófia Tanszék,
Tanszékvezető). Időpont: 2012. október 18. (csütörtök) 17-19 óra. A belépés
ingyenes!
Meghívó
2012.08.29.
A Fővárosi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Kisboldogasszony ünnepe alkalmából 2012. szeptember 8-án a Rózsák terei görög katolikus templomban tartandó rendezvényére.
Meghívó
2012.08.22.
Az Országos Ruszin Önkormányzat, a hazai ruszin nemzetiségi önkormányzatok és civil szervezetek támogatásával, 2012. szeptember 2-án, Sajópálfalán tartja az első Ruszin Búcsút.
Népénekeskönyv jelent meg Kárpátalján!
2012.08.22.
Népénekeskönyv jelent meg Kárpátalján, Énekeljetek az Úrnak! címmel. Marosi István nagybégányi paróchus néhány kolléga segítségével egy 71 éve megjelent népénekeskönyv anyagát újította fel, további gyűjtés anyagával kiegészítve.
Ikonnaptár 2013
2012.08.12.
Tizenkettedik alkalommal jelenik meg az IKON-NAPTÁR kiadvány.
A mostani összeállításban híres áthoszi (Stavronikita kolostor) ikonok szerepelnek.
Egy ihlet – két forma
2012.06.10.
A Szent Efrém Férfikar koncertje Óbudán .két helyszínen.
III. Magyar Vallásszemiotikai Konferencia
2012.05.30.
A Magyar Vallástudományi Társaság és a Zsigmond Király Főiskola szervezésében 2012. június 1-jén (péntek) 9-18 óráig a Zsigmond Király Főiskola épületének (1039 Budapest, Kelta u. 2.) Európa-termében kerül megrendezésre a III. Magyar Vallásszemiotikai Konferencia.
Görögkatolikus Egyházzenei Továbbképzés és Tábor, Eger, 2012. június 26-29-ig
2012.05.28.
A korábbi évekhez hasonlóan az idén is megrendezésre kerül a görögkatolikus éneklés iránt érdeklődők számára a dr. Bubnó Tamás nevével fémjelzett egyházzenei továbbképzés és tábor. Ebben az évben az egri egyházközség biztosítja a helyszínt. Bárki jelentkezhet a képzésre, aki fontosnak tartja a görög katolikus egyházi éneklést.
Jevgenij Nesterenko és a Szent Efrém Férfikar
2012.05.28.
A világ egyik leghíresebb orosz basszus-sztárja, a vezető operaházak ünnepelt szólistája, a Magyarországon mindig szívesen látott vendég, Jevgenij Nesterenko június 2-án és 3-án a Szent Efrém Férfikarral ad hangversenyeket, amelyeken a legendás művész hazánkban először fog szláv egyházzenét énekelni.
Szent István király ünnepe Bécsben 2012 augusztus 25-én
2012.05.28.
A Bécsi Magyar Katolikus Egyházközség szeretettel hív minden kedves ünneplőt 2012 augusztus 25-én a bécsi Szent István Szent István Dómba.
Könyvbemutató
2012.05.07.
A Harmat Kiadó tisztelettel meghívja Önt „Reini - Dr. Gyökössy Endrénével beszélget Sz. Kiss Mária” - című interjúkötetének bemutatójára az Újpest-Újvárosi Református Gyülekezetbe (1047 Budapest, Attila u. 118.),
2012. május 13-án 17 órára.
Imák a Duna mentén
2012.03.05.
A Duna menti népek zenei tradíciója különösen színes zenei világot kínál a muzsika minden területén – így természetesen az egyházzenében is. Imák a Duna mentén címmel a liturgikus zene rendkívül szép és értékes világából ad ízelítőt a Szent Efrém Férfikar műsora, melyben a Schola Cantorum Budapestiensis is közreműködik.
Bizánci Mozaik - Programválasztó hangverseny
2012.02.10.
A Szent Efrém Férfikar Byzantine mosaics CD-je, 2010 áprilisában jelent meg, és már júniusban Supersonic-díjat kapott. A nagysikerű CD folytatása 2012-ben jelenik meg. A 2012 február 11-én szombatra meghirdetett 75 perces hangverseny során minden kedves látogató kap egy értékelő lapot, amelyen jelezheti, hogy az elhangzó művek közül melyeket szeretné leginkább meghallgatni a majdani Byzantine mosaics II CD-n, sőt javasolhatja a zenék elhangzási sorrendjét is!
Rajzpályázat a Család éve alkalmából
2011.11.14.
A Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye képzőművészeti pályázatot hirdet a Család éve alkalmából. A pályázaton részt vehet minden határon innen és túl élő óvodás, általános iskolás és középiskolás tanuló, négy korcsoportban. Különös tekintettel várunk alkotásokat görögkatolikus oktatási intézményekben nevelkedő óvodásoktól és ott tanuló diákoktól.
A Szent Efrém Férfikar ünnepi egyházzenei bérlete a Szent István Bazilikában
2011.10.05.
A Szent Efrém Bizánci Férfikar a Filharmónia Budapest Kht. rendezésében különleges műsorral, és nagyszerű vendégek közreműködésével ünnepli fennállásának 10. évfordulóját.
Asztali beszélgetések: Fassang László és Bubnó Tamás Liszt Ferencről
2011.10.06
Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány a Petőfi Irodalmi Múzeummal együttműködve Liszt Ferenc ma címmel szervez disputát 2011. október 13.-án csütörtökön 18 órai kezdettel a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében.
Görögkatolikus Jelenlét Évszázadai Szatmárnémetiben – Nemzetközi Konferencia
2011.10.05.
Az első Szatmárnémti görög katolikus fatemplomot 1690-ben az a Johannes Josephus De Camillis munkácsi püspök szentelte fel, aki két zsinatot is tartott Szatmárnémetiben. Ennek emlékére hirdetett meg a Szatmári görög katolikus egyházközség “Gyökereink, múltunk, jelenünk”.mottóval egész éves jubileumot, és szervez októberben nemzetközi egyháztörténeti konferenciát. A szervezők célja az emlékezésen túl a még meglévő magyarságra való figyelemfelhívás.
Vallástudományi konferencia
2011.09.13.
A Magyar Vallástudományi Társaság szeptember 18. és 23. között tartja tizedik nemzetközi konferenciáját, „Újdonságok (trendek, irányzatok) a vallásban” (New Movements in Religion) címmel a budai Várban.
Cselényi István Gábor:
Nyilatkozat
2011.09.11
Utóbbi időben kétszer (augusztus 15-én és szeptember 3-án) jelent meg a Magyar Nemzetben olyan újságcikk az Arany Alkony idősotthonok és egyházközségem közt létrejött szerződésekről, amelyek erkölcsileg tönkretettek és valótlanságokat tartalmaznak.
„Áldásoddal megyünk”
2011.09.11.
Szeptember 1-jén az egyházi év kezdetén sok-sok gyermek, ifjú számára egyúttal megkezdődött az iskolai, óvodai, bölcsődei tanév is. A Budapest, Rózsák terei görögkatolikus templomban a korábbi hagyományokat őrizve került sor szeptember 4-én a 9 órás szent liturgiát végén tanévkezdő áldásra.
Megváltozott honlapunk támogatási módja!
2011.09.10.
Honlapunk törekvéseit ezentúl a Szent Efrém Közhasznú alapítványon keresztül támogathatják.
Nyitott templomok éjszakája
2011.09.09.
A Múzeumok Éjszakájának sikere után szeptember 17-én, szombaton a Nyitott Templomok Éjszakája programsorozat keretében több görögkatolikus templom is megnyitja kapuit.
Görög Katolikus Egyházközségi nap Tímáron
2011.09.05.
2011. Szeptember 10-én, szombaton – az elmúlt évhez hasonlóan - egyházközségi napot szervez a tímári egyházközség.
Megjelent a 2012-es IKON-NAPTÁR
2011.09.02.
Tizenegyedik alkalommal jelent meg a Zöld-S
Stúdió gondozásában IKON-NAPTÁR. A kiadvány a 100 éves a Hajdúdorogi
Görögkatolikus egyházmegyére emlékezik.
Zarándoklat Szegedről Máriapócsra
2011.07.22.
2011. 08.03-tól 08.14-ig Szegedről Máriapócsra gyalogosan. Túra vagy zarándoklat? Ki mit tart kihívásnak, annak megfelelően vesz részt rajta. Negyedik alkalommal szerveztük meg ezt a zarándoklatot. A korábbi utjainkon lelkileg, de testileg is sokat erősödtünk. Tíz nap gyaloglás. Elmélkedés, elcsendesülés Istenben, öröm, és jóleső fáradtság.
Fogyatékos gyerekek ingyenes vakációja a Szent Damján Táborban
2011.07.08.
A idén július 9-15. között Bükkszentkereszten kerül megrendezésre a Szent Damján Tábor. Ebben az évben már 60 fogyatékkal élő gyermek és közel 100 önkéntes fiatal segítő tölt el együtt és egymással egy közös hetet. A tábort Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök és dr. Orosz Atanáz, a Miskolci Apostoli Exarchátus püspök-exarchája is meglátogatja
II. Máriapócsi Motoros Zarándoklat
2011.06.21.
Idén is megrendezik a Hajdúdorogi Egyházmegyében a Motoros Zarándoklatot. A szervezők minden motorost szeretettel várnak! Helyszín: Máriapócs-Nyíradony-Nyírmihálydi-Nyírbátor-Magy. Időpont: 2011. június 24-25.
MEGHÍVÓ a Péteri búcsúra
2011.06.20.
Templomszentelési évforduló, ikonszentelés és a templomkerítés megáldása – Sajószentpéter 2011. június 26., vasárnap.
Könyvbemutató
2011.06.04.
2011. június 15-én szerdán 18 órai kezdéssel könyvbemutatóra kerül sor Budapesten a Magyarok házának Bartók-termében. A könyvbemutatón Dr. Cselényi István Gábor: A LÉT PERÚJRAFELVÉTELE és Dr. Nagymihályi Géza: A KERESZT: KRISZTUS IKONJA ― A keresztkultusz ikonográfiája című könyve kerül bemutatásra.
KÁNTORHANGOK 7
2011.06.04.
2011. június 6-án hétfőn, 17 órai kezdettel hangversenyt adnak a kántorszakos hallgatók a nyíregyházi Szent Athanáz Hittudományi Főiskola dísztermében.
Egyházzenei képzés és műhely Budapesten
2011.06.04
Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is megrendezésre kerül a görög katolikus éneklés iránt érdeklődők számára a Dr Bubnó Tamás nevével fémjelzett görög katolikus egyházzenei képzés. Ebben a Budapesti Görögkatolikus Kollégium biztosítja a helyszínt.
A Szent Efrém Bizánci Férfikar hírlevele 2011/3.
2011.05.12.
A Szent Efrém Férfikar fellépései május második hétvégéjén
2011.05.05.
A férfikar május 6-án Budaörsön, 7-én Dunakeszin, és 8-án Budán lép fel.
Húsvéti szertartások Győrben
2011.04.17.
Az alábbiakban a Győri egyházközség szertartásrendjét olvashatjuk.
Sajószentpéteri hírek
2011.04.17.
Nagyheti, húsvéti szertartásrend>>
Pax vobiscum – Békesség veletek
2011.04.18.
Ezzel az időskori Liszt-motettával kezdte In memoriam Ferenc Liszt c. hangversenyét a Lengyelországból a közelmúltban hazatért Szent Efrém Férfikar előbb a Gdanski Zenei Fesztiválon, majd Varsóban, a wilanów-i Szent Anna templomban.
Nekünk Írták
2011.04.04.
2011. április 9-én szombaton 18 órakor a Németajkú Református Gyülekezet templomában Nekünk Írták címmel hangversenyt ad az együttes számára írt darabokból a Szent Efrém Bizánci Férfikar.
Húsvéti eledelek
2011.04.04.
Sülye Károlyné Boros Klára összeállításában tipikus görögkatolikus ételeket és szokásokat tartalmazó húsvéti szakácskönyv jelent meg a napokban.
Liturgikus énekverseny
2011.03.31.
Az idén is megrendezésre kerül Hajdúdorogon a liturgikus énekverseny.
Meghívó
2011.03.31.
Az Edelényi Ruszin Kisebbségi Önkormányzat szeretettel meghívja Önt és Kedves családját az Edelényi Görög Katolikus templomba, a 2011. április 3-án 15 órától kezdődő Ruszinok, görög katolikusok - a kezdetektől napjainkig című könyvbemutatóval és dedikálással egybekötött előadására.
Gyászjelentés
2011.03.31.
89 éves korában elhunyt Kocsis István, Kocsis Fülöp püspök atya édesapja.
A Szent Efrém Bizánci Férfikar hírlevele 2011/2.
2011.03.31.
Krízis konferencia a Családok évében
2011.02.25.
A Magyarország-Románia Határon Átnyúló
Együttműködési Program 2007-2013 keretében a Hajdúdorogi Egyházmegye, a
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, valamint a Szatmárnémeti Római
Katolikus Püspökség szervezésében Krízis-konferencia megrendezésére
kerül sor 2011. április 8-10-e között Nyíregyházán, a Park Hotelben.
A nap megszentelése – Egyházzenei kongresszus
2011.03.07.
Nyíregyházán 2011. március 13-15.-ig egyházzenei kongresszus megtartására kerül sor. A központi téma a zsolozsma.
Nagyböjti készülődés Sajószentpéteren
2011.03.07.
Felhívás
2011.03.07.
A Szent László Gyermekkórus tagfelvételt hirdet, olyan, 6-tól 12 éves diákok számára, akik szívesen kamatoztatnák közösségben zenei képességüket, örömmel élnék át a közös éneklés élményét.
A Szent Efrém Bizánci Férfikar hírlevele 2011/1.
2011.03.01.
Család éve a Görögkatolikus Egyházban - 2011. március 5.
2011.02.14.
A Hajdúdorogi Egyházmegye centenáriumi
előkészületének második éve, egyben a Család évének kezdete egyházmegyénkben a
nagyböjt első napjával, annak előesti vecsernyéjével kezdődik. Mindnyájunk
számára emlékezetes az a szép imádságos találkozás, amikor tavaly a kiengesztelődés
örömében indítottuk el centenáriumi készületünket. Az idén is közös kezdést
tervezünk, csak az esztendő tartalmának megfelelően egy kicsit más módon.
Görögkatolikus Farsangi Bál
2011.02.14.
Több évtizedes hagyományhoz hűen
Görögkatolikus Egyházunk idén is megrendezi farsangi bálját. Az elmúlt évektől
eltérően idén Nagykállóban a Városi Sportcsarnokban lesz.
1% a győri egyházközségnek
2011.02.15.
Közeleg az egyik adóbevallás ideje, a győri görög katolikus egyházközség számít az Ön támogatására!
Ifjúsági bál Pécsett
2011.01.31.
A görögkatolikus szórvány február 25. és 27. között, péntektől vasárnapig rendezi meg Pécsett első nagyszabású ifjúsági hétvégéjét és bálját a szórványban élő, tanuló és dolgozó, 18 és 35 év közti fiatalok számára.
Rózsák-terei és kőbányai görögkatolikus közösségek részvétele az ökumenikus imahét eseményeiben
2011.01.31
Az elmúlt évek hagyományaihoz híven idén is terézvárosi és erzsébetvárosi keresztény közösségek, illetve a kőbányai gyülekezetek közös imanyolcadába csatlakozhattak be a Rózsák terei templomhoz, illetve a kőbányai kápolnához kötődő budapesti, görögkatolikus hívek.
A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat megáldása
2011.01.19
Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök 2011. január 20-án csütörtökön megáldja az idén induló Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálatot és a Görögkatolikus Egyház szociális intézményeiben dolgozó munkatársaknak lelki napot tart. A találkozó helyszíne: Máriapócs, Zarándokház (Kossuth tér 17.)
Ökumenikus imahét Kőbányán
2011. 01. 15.
Az ökumenikus imahét a krisztus-hívők egységéért 2011. január 17-22 között kerül megtartásra Budapesten, a X. kerületben. Az imahét központi gondolata: „...kitartottak az apostolok a tanításban..."(ApCsel 2,42).
Tisztán az oltárig, hűen a sírig
2011.01.11.
Házasok Egyben- és Jegyben Járók Lelki Napja 2010. február 12. Helyszín: Szinaxis Diákotthon és Budapesti Görögkatolikus Egyetemi Lelkészség.
15 éves Zöld-S Stúdió
2010.12.20.
A 15 éves Zöld-S Stúdió a napokban születésnapi rendezvényt tartott Budapesten a Bencés Könyvesboltban, ahol is az alkalomhoz kapcsolódóan december 23-ig kedvezményesen lehet hozzájutni a kiadó könyveihez.
Sajószentpéteri hírek
2010.12.13.
Meghívó
2010.12.04.
A Zöld-S Stúdió meghív minden kedves érdeklődőt a 15 éves fennállásához kapcsolódó könyvbemutató ünnepségére.
Könyvbemutató
2010.12.03.
A budapesti Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, a JEL Kiadó, a Kairosz Kiadó, a L’Harmattan és az Odigitria Kiadó szeretettel vár minden kedves érdeklődőt frissen megjelent kiadványaik bemutatójára.
Templombúcsú Győrben
2010.12.02.
December 6-án hétfőn 18 órakor kezdődik a győri görög katolikus templom búcsúünnepe.
A sajószentpéteri egyházközség búcsúünnepének programja
2010. 06. 05.
Időpont: 2010. június 26-27.
Szenpéteri Levelek legfrissebb száma
2010. 06. 05.
Friss hírek
2010. 06. 05.
Kántor tanszaki hangverseny
2010. 01. 21.
Kántor tanszaki hangverseny lesz 2010. január 25-én, hétfőn 17 órakor a Főiskola Dísztermében.
A hangverseny nyilvános, szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységéért
2010. január18-23.
2010. 01. 16.
Dunaújváros
Újpest
XIV. kerület
Kőbánya
Sajószentpéter
Sajószentpéteri egyházközség január havi újságja
2010. 01. 13.
Akathisztosz himnusz
2009. 12. 04.
Szeretettel várjuk a kedves testvéreket közös imádkozásra, 2009. december 08-ra, melyen a Vox Columbellae kórus énekel.
Budapesti Görög Katolikus Kollégium
2009. 11. 25.
Budapesten tanuló görög katolikus egyetemisták, főiskolások figyelmébe ajánljuk.
A felvételi időpontja 2009. december 2. 18:00.
Kereszt és Keresztformák – Kiállítás a Miskolci Egyetem Galériájában
2009. 11. 17.
2009. november 17 - december 2.
Két évvel ezelőtt ikonkiállítást láthattunk ugyanezen a helyszínen. Mostani kiállításunk témája a különböző keresztformák leírása és bemutatása. Kiállításra kerülnek a környező görög katolikus templomainkban található keresztek, valamint néhány érdekesség, mint pl. a Hajdúdorogiak 1900. évi római zarándoklatának emlékkeresztje; Papp Antal érsek püspökszentelési emlékkeresztje. Vásárolni is lehet majd fém- és festett fali keresztet, kiegészítőket.
Szeretettel várunk mindenkit a megnyitóra (november 17., kedd 12 óra), valamint a két héten át nyitva tartó kiállítás megtekintésére.
Panachida szertartás Szolnokon
2009. 11. 06.
November 8-án 10 órakor szent liturgiával, majd Panachida-szertartással (requiem) emlékezik a Szolnoki Görög Katolikus Egyházközösség a múlt héten elhunyt Kondor Lajos verbita szerzetesre.
Mihály-napi bál – Nyíradonyban
2009. 10. 30.
Szeretettel várunk a nyíradonyi görög katolikus ifjúság immár nagy hagyományokkal rendelkező báli mulatságára, a Szent-Mihály főangyal tiszteletére rendezett, jubileumi 10. Mihály-napi bálra. Időpont: 2009. november 14.
Szakrális Művészetek Hete
2009. 09. 03.
Immár harmadik alkalommal rendezi meg az Ars Sacra Alapítvány szeptember 18. és 27. között a Szakrális Művészetek Hete programsorozatot a Kulturális Örökségnapokhoz kapcsolódva.
Szakrális terek és kultúrák
2009. 08. 19.
Előadás helyszíne: Budai Vigadó
Időpont: 2009. szeptember 18.
Programok a Viszlói Egyházközség 400. éves jubileumán
2009. 08. 19.
Időpont: 2009. augusztus 22.
Ott, ahol a Kelet a Nyugattal találkozik
2009. 08. 05.
Kiállítás és konferencia Debrecenben.
Megnyitó: 2009. augusztus 7.
Meghívó a Tornabarakonyi Falunapra, Ruszin Hagyományőrző Napra
2009. 07. 21.
Tornabarakony Község Önkormányzata és Tornabarakony Alapítvány tisztelettel meghívja Önt Tornabarakony Község Falunapi programjára Tornabarakonyban 2009. július 26-án.
A szarajevói "Szloga" kórus koncertje a budapesti Petőfi téri ortodox templomban
2009. 07. 15.
2009. július 18-án, szombaton 19 órai kezdettel a budapesti Nagyboldogasszony magyar ortodox székesegyházban a szarajevói "Szloga" kórus ad koncertet. Műsoron: szerb egyházi kompozíciók és népdalok.
Koszovói szerb kórus fellépése a Nagyboldogasszony Székesegyházban
2009. 05. 05.
Egyházzenei koncertre kerül sor 2009. május 9-én, szombaton 19 órai kezdettel a budapesti Nagyboldogasszony Magyar Orthodox Székesegyházban.
Görög Katolikus Egyetemi Lelkészség Budapesten
2009. 05. 02.
2009. nyarától Budapesten is lesz görög katolikus egyetemi és főiskolai lelkészség.
IX. Nemzetközi Egyházzenei Kórustalálkozó
2008. 11. 27.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége újfehértói csoportja tisztelettel meghívja Önt és minden hozzátartozóját a 2008. november 29-én 16 órakor az Újfehértói Görög Katolikus Templomban megrendezésre kerülő IX. Nemzetközi Egyházzenei Kórustalálkozóra.
Könyvbemutató
2008. 11. 20.
2008. december 2-án Gombosi Beatrix: Köpönyeges Mária ábrázolások a középkori Magyarországon című könyvét mutatja be Dr. Nagymihályi Géza és Prof. Dr. Barna Gábor.
Egyház és építészet – kortárs reformértelmezések
2008. 09. 29.
A MÉSZ, a MÉ és a Ráday Könyvesház akkreditált szakmai konferenciája
2008. október 2-3. (csütörtök-péntek)
Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar, IX. Ráday utca 28.
A játék közös élménye
2008. 09. 05.
Szándék és megvalósulás
A játékgyűjteményünk összeállítását egy nagyon érdekes tapasztalat tette lehetővé, amelynek neve Szentjánosbogár tábor, és amely már 14. éve tart.
Urunk Színeváltozásának ünnepe a hegyekben Beszámoló a 2007-es táborról
2008. 07. 29.
20 éve annak, hogy néhány görög katolikus egyetemista elhatározta, hogy Urunk Színeváltozása ünnepét a hegyekben tölti. Az evangélium így ír erről az ünnepről: Az Úr Jézus magához hívja legkedvesebb apostolait, Pétert, Jakabot és Jánost, hogy elvigye őket a Tábor hegyére és megmutassa Istensége dicsőségét.
A bazilita rend nagykáptalanja
2008. 07. 29.
Július 7-én, hétfőn kezdte meg munkáját a Szent Jozafát által alapított Nagy Szent Bazil Rend. Az egynapos lelkigyakorlat után kedden Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa részvételével nyitották meg az ülést.
Kirándulás Esztergomba
2008. 07. 29.
A kőbányai hittanosok számára szervezett nyári tábor résztvevői autóbuszos kirándulást tettek Esztergomba. Meglátogatták a Bazilikát, az Adalbertinum kulturális központot és a görög katolikus templomot.
Debrecen-Csapókerti családi nap
2008. 07. 05.
2008. július 12-én már délelőtt kezdődik!
Vendégünk lesz Kocsis Péter Fülöp püspök atya
Program:
8 órakor utrenye kezdődik,
9.30-kor harangszentelés és ünnepi szent liturgia.
Utána egész napos együttlét játékkal, imádsággal.
Szent Liturgia a Balatonnál
nyaralóknak
2008. 07. 05.
Szeretettel várjuk a Balatonnál és környékén nyaraló görög katolikus híveket és családokat vasárnapi Szent Litugiára délelőtt 9.30-ra a veszprémi Károly-templomba!
Tovább a Veszprémi Egyházközség oldalára>>
Kocsis Péter Fülöp az új görög katolikus
püspök
2008. 05. 03.
A Szentatya, XVI. Benedek pápa Főtisztelendő P. Kocsis Péter Fülöp atyát, dámóci görög katolikus szerzetest a Hajdúdorogi Egyházmegye megyéspüspökévé és a Miskolci Apostoli Exarchátus ad nutum Sanctae Sedis apostoli kormányzójává nevezte ki.
Húsvéti képes beszámoló – Sajószentpéter (2008. március)
2008. 03. 26.
Nagyszombat, Föltámadási szertartás, Húsvéti Szent Liturgia.
Nagykilenced
2008. 02. 06.
A Nagykilenced második alkalmán Dr. Nagymihályi Géza címzetes esperes görög katolikus atya mond szentbeszédet a Szent Rita Plébánia kápolnájában.
Idő: február 7. csütörtök 8 óra
Cím: Budapest VIII. kerület Kun utca 5.
Mindenkit szeretettel várunk!
Tóth Kálmán plébános
Koncert
2008. 02. 06.
A Rózsák-téri Görög Katolikus Egyházközség ifjusági kórusa koncertet ad.
Idő: 2008. február 10. vasárnap 19 óra
Helyszín: Klébersberg Kúnó Kulturális Központ, Budapest II. kerület, Pesthidegkút, Templom utca 1.
Megközelithető Hűvösvölgyből az 57-es és 257-es busszal a Templom utcáig.
Mindenkit szertettel várunk!
Felvételi a Szent Atanáz Hittudományi Főiskolára
2008. 02. 06.
A Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskolára való jelentkezés fontos tudnivalói, jelentkezési határidejei.
Dalest
2008. 01. 04.
A Görög Katolikus Kulturális Napok 2008. első előadása: Békés Gyöngyi dalestje
Helyszín: Budai Fonó Zeneház, Budapest XI. ker., Sztregova utca 3.
Idő: 2008. január 10. csütörtök 18,30
Együtt az úton
2008. 02. 06.
Ökumenikus találkozások és előadások az Ut Unum Sint Ökumenikus Intézetben, PPKE Hittudományi Kar.
Helyszín: 1053 Budapest, Veres Pálné u. 24. IV. emelet.
Csütörtöki napokon 17.30-19.00 óra között II. szemeszter 2008. február-március.
Karácsonyi szertartások
2007. 12. 22.
Tiszavasvári
Sajószentpéter
Pátyod
Könyvbemutató
2007. 12. 14.
A Balassi Kiadó szeretettel meghívja Önt Bárth Dániel - Czagány Zsuzsa - Terdik Szilveszter - Tóth Péter: Szent Demeter Magyarország elfeledett védőszentje című kötetének bemutatójára, melynek időpontja: 2007. december 20.
Szilveszteri előzetes
2007. 12. 10.
Kedves Olvasók!
A senior csoportunk szilveszteri rendezvényének programja a következő:
Kezdés pontosan 2007. december 31-én 20.00-kor.
Búcsú Győrben
2007. 12. 06.
Csodatévő Myrai Szent Miklós püspök ünnepe utáni vasárnap december 9-én, fél-11-kor lesz a Győri Görög Katolikus Egyházközség búcsú ünnepe 10 órakor utrenye, fél 11-kor szent liturgia. Szentbeszédet mond ifj. Tóth Elek esperes.
Szeretettel várjuk Testvéreinket, akik velünk szeretnének ünnepelni!
Dél-Budai Görög Katolikus Egyházközség
2007. 12. 06.
1024 Budapest II. ker., Margit körút 7. III/2.
Parókus: Vereczki András
Liturgia közvetítés
2007. 11. 23.
November 25-én de. 10 órakor a Magyar Rádió Kossuth adója élőben közvetíti a liturgiát a szegedi Rozália templomból.
Könyvbemutató
2007. 11. 23.
Kedves Testvéreink és az Orthodox kereszténység iránt érdeklődők!
Szeretettel meghívunk Titeket/ Önöket december 2-án a vasárnapi Szent Liturgia után 14:00-kor kezdődő könyvbemutatónkra. Ezzel szeretnénk karácsony szent ünnepére készülni és lehetőséget kínálni karácsonyi ajándékozáshoz.
Megemlékezés
2007. 11. 23.
Megemlékezést és konferenciát tartanak Miskolcon.
Program:
Damjanovics József parókus: 150 éve született Miklósy István görög katolikus püspök
Papp András egyetemi lelkész: 140 éve született Papp Antal a Miskolci Exarchátus vezetője
Helyszín: Görög Katolikus Általános Iskola; Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 28.
Idő: 2007. november 28. szerda 17 óra
Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A görög katolikus örökségkutatás útjai
2007. 11. 08.
Figyelmükbe ajánljuk a nemzetközi konferenciát, Nikolaus Nilles SJ halálának 100. évfordulóján, melyre 2007. november 23-24-én Nyíregyházán a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskolán kerül sor.
„Emlékezünk” – halottak napi koncert
2007. 10. 30.
A Rózsák Terei Görög-Katolikus templomban 2007. október 31-én, szerdán 18.30-tól (mise 18:00) hallgathatják a Szirt Együttes műsorát.
Requiem
2007. 10. 17.
A Ciszterci Szent Imre templomban (XI. Villányi út 25.), 2007. október 21-én, vasárnap 20:00 órakor J. Haydn / W. A. Mozart: Requiem a Forradalom és Szabadságharc áldozatainak emlékezetére.
Cserkészkiállítás
2007. 10. 05.
A cserkészet 100 éves fennállása alkalmából az V. Délmagyarországi Cserkészkerület rendezésében "100 akármiből valamit" című vándorkiállítás nyílik október 7-én vasárnap délután 15 órakor az Alsóvárosi Kultúrház I. emeleti kiállítóhelységében. Megtekinthető a Kultúrház nyitvatartási idejében október végéig. Mindenkit szeretettel várnak a rendezők.
Diósgyőri görög katolikusoknak
2007. 10. 05.
– Templombúcsú – október 14.
– A Rotunda Öröksége című könyv ismertetője
– Avasi Főzőversenyről és Focikupáról készült képek
Szent Erzsébet, a szolidaritás szentje
2007. 10. 03.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem konferenciát szervez Szent Erzsébet személyes példamutatásának mai tapasztalatairól.
Idő: 2007. október 12. péntek 10 óra
Együttélő egyházak – képek, szobrok, díszítmények
2007. 09. 24.
A Kulturális Örökség Napok alkalmával nyitotta meg a kiállítást Bíró László püspök úr. A megnyitó közreműködött a Magyar Rádió Gyermekkórusa is.
Kórusfellépés
2007. 09. 21.
Dániaia énekkar koncertjét hallhatják a hívők és a városmisszió kapcsán a fővárosban tartózkodó külföldiek a szombati vecsernye után 2007. szeptember 22-én 18 órakor a Pesterzsébeti Görög Katolikus Templomban (cím: Budapest XX. kerület Vörösmarty utca 30.).
A koncertet megismétlik szeptember 23-án a vasárnapi liturgia után 11 órakor a Kispesti Görög Katolikus Kápolnában (Cím: Budapest XIX. kerület Kossuth Lajos utca 10/A.).
5 templom fesztivál Győrött
2007. 09. 20.
09. 20. csütörtök – Katolikus templom
09. 21. péntek – Görög-katolikus templom
09. 22. szombat – Evangélikus Öregtemplom
09.23. vasárnap – Zsinagóga
09.24. hétfő – Református templom
Mester Sándor MS3 klasszikus gitárestje
2007. 09. 20.
A 150koncert sorozat keretében.
Helyszín: Győr, /Újváros/ Bálint Mihály u. 54. Rác-templom
Időpont: 2007. október 5. péntek 19.00
A belépés díjtalan!
Avasi búcsú
2007. 09. 19.
A közös római- és görög katolikus templom titulusa az Ige temploma. A római katolikusok a templom búcsúját Szentírás vasárnapjához kötik (szeptember utolsó vasárnapja), mi görög katolikusok pedig Szent János apostol és evangélista napjához (szeptember 26.). Így közösen tartjuk a templombúcsút. Egyik évben görög Liturgia római katolikus atya szentbeszédével, s a következő évben fordítva. S az egyhetes programba a reformátusok is bekapcsolódnak.
Ikonkiállítás
2007. 09. 18.
Tisztelettel meghívom Önt és minden érdeklődőt ifj. Békés Géza ikonkiállításának megnyitójára.
Idő: 2007. szeptember 28. péntek 18 óra
Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Otthon, Csömör, Vörösmarty utca 2141
tel: 06-28-543-790
Megközelíthető az Örs vezér térről Csömörre induló HÉV-vel a végállomásig, utána a Szabadság utján a Vörösmarty utcáig gyalog vagy az Örs vezér IKEA mellől a Csömörre induló magánbuszjárattal.
Békés Gyöngyi
IKON-NAPTÁR 2008
2007. 09. 18.
Ruszin szentkereszt est Mikóházán
2007. 09. 18.
A Budapesti Balassi Bálint Gimnázium énekkara közreműködésével 2007 szeptember 14-én csodálatos szentkeresz ruszin est volt.
Magyarok Nagy Zarándoklata
2007. 09. 18.
Hosszú időkre tekint vissza a Mariazell-i zarándoklatok története, főleg a gyalogos zarándoklatoké. Ezek között is a legjelentősebb az 1857-es, amelyet Scitovszky hercegprímás vezetett (200 pap és 30.000 zarándok). Ez volt Mariazell történetében a legnagyobb magyar zarándoklat. Ez lett a kibékülés (1867) nyitánya. A város keleti utcáját a mai napig Ungarnstraße, Magyarok utcája névvel jelölik. A gyalogosan érkezőket Szent István és Szent Imre szobra köszönti a templom keleti kapujánál. A falon díszes keretben függő festmény Árpád-házi Szent Erzsébetet ábrázolja, ruháján magyar címeres ékszerrel. Ezt az esztergomi káptalan adományozta 1857-ben Mariazell alapításának 700. évfordulójára.
Vasárnap, 2007. október 7-én, 12.00 órakor ünnepi szentmisében imádkozunk Dr. Ternyák Csaba érsek úrral a Magyarok Nagyasszonyához a 850 éves Mariazellben.
Erre a szép ünnepre hívjuk a kedves híveket határon innen és túl, egész Európából.
További információ: Bécsi Magyar Katolikus Egyházközség Tel.: +4315264972, www.katolikus.at
Köszönjük!
Simon Ferenc, esperes
Nagymarosi Ifjúsági Zarándoklat
2007. 09. 18.
Az őszi Nagymarosi Ifjúsági Zarándoklat október 6- án lesz. Részletek: www.nagymaros.hu
Pici gyerekeknek (3 éves kortól) Gyerekmaros lesz ugyanezen a napon. Részletek: www.gyerekmaros.hu
Búcsú a Skanzenben
2007. 08. 31.
A hagyományos szentendrei görög katolikus búcsút szeptember 2-án vasárnap tartjuk a volt mándoki templomban és környékén. A fél 12-kor kezdődő liturgiát Szónoczky János sajópetri parókus vezeti, szentbeszédet Puskás László mond. Mindenkit szeretettel várunk.
Paszabi János ruszin önkormányzati képviselő
Ezüstmise
2007. 07. 31.
Sereghy János balsai parókust 25 éve szentelték áldozópappá. A következő vasárnap (augusztus 5-én) tartja ezüstmiséjét, amelyre szeretettel várják jelenlegi és korábbi híveit, tisztelőit és barátait a balsai görög katolikus templomba. Cím: Balsa, Rákóczi utca 82.
Görög katolikus líceum Kárpátalján
2007. 07. 31.
A karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum 2003 szeptemberében kezdte el működését. Többnyire anyaországi segítségből (Apáczai Közalapítvány, Illyés Közalapítvány, Nemzeti Kulturális és Örökség Minisztériuma, Duna Televízió stb.) épült fel és szerveződött.
Városmisszió a Rózsák terén
2007. 07. 05.
Rendezvény ideje: szeptember 15. szombat: 18-22h.
Egyházközségi lapok és honlapok szerkesztőinek VI. országos találkozója
2007. 06. 15.
Időpont: 2007. október 5-7.
Részletek és jelentkezési lap>>
Hittantábor Alsóörsön
2007. 06. 01.
Görög Katolikus Hittan Tábort szervezünk az Alsóörsi Gyermeküdülőben (a Balatonon)
Időpont: 2007. június 24-29.
A Sajószentpéteri Görög Katolikus Egyházközség május 20-án egyházközségi napot rendez
2007. 05. 18.
Program:
08,00 szentmise a görög katolikus templomban
09,30 csapatversenyek
12,00 ebéd
13,00 eredményhírdetés, élménybeszámoló
További információ: pacsai.janos@parisat.hu
Erdély harangoz
2007. 05. 08.
Szeretettel meghívjuk Önt Novák Gizella előadóművész Erdély harangoz című előadóestjére.
Időpont: 2007. május 11.
Magyarok Háza programja
2007. 05. 08.
2007. Ígéret hava – május.
Zarándoklat
2007. 05. 07.
A Katolikus Egyház szeptemberi Városmissziójának előkészítéseként 2007. május 12-én öt helyszínről, egyszerre kilenc irányba indul el gyalogos zarándoklatunk, melynek fő célja a közös ima Budapestért, a Városmisszióért.
Lovas Majális
2007. 04. 25.
2007 május 19-én ismét Lovas Majális. Látogassanak el hozzánk a Majdánra, az-az Pomázra a Magyar Várba.
Budavári beszélgetések
2007. 04. 25.
Budavári Egyházközség Plébánia nagytermében
Budai Várban, Országház u. 14.-ben
2007. április 26-án csütörtökön este 19h-tól
Berecz András mesemondó
2007. szeptember 28-án pénteken este 19h-tól
Vörös Győző
Pogány és keresztény túlvilághit az ókori Egyiptomban
2007. október 6-án szombaton este 19h-tól
Papp Lajos Szívsebész professzor
Magyar Örökség-, Széchenyi-díjas, Prima Primissima-díjas
Görög katolikus liturgiák helyszínei a Budai Esperesi Kerületben
2007. 04. 25.
Görög katolikus bál Budapesten
2007. 04. 23.
Tisztelettel meghívjuk Önt és minden érdeklődőt a hagyományos Szent Flórián Bálra Idő: 2007. május 5. szombat 19 órától.
Helyszín: Budapest I. kerületi Polgármesteri Hivatal aulája, Budapest I. ker. Kapisztrán tér 1. Megközelíthető Vár-busszal a Moszkva térről.
Jegyeket a Fő utcai parókián és a helyszínen lehet vásárolni.
Budai Egyházközségek Szervező Bizottsága
Az Újfehértói Görög Katolikus Egyházközség találkozót szervez a hívek és a korábban itt szolgálatot teljesítő papok és családtagjaik között.
2007. 04. 20.
Időpontja: 2007. április 30.
A Karolina Szabadegyetem következő előadása:
2007. 04. 17.
2007. április 19., csütörtök
Moldvay Tamás, filozófus:
A buddhizmus és személyes élmények
Az előadás helyszíne a Karolina úti Boldogasszony Kápolna (1113 Budapest, Karolina út 39., bejárat a Bocskai út felől). Az előadás 19.00 órakor kezdődik.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Karolina Egyesület
Rendezvényeink a Föld napján
2007. 04. 17.
Idén is érdekes rendezvényre kerül sor a Föld Napján.
Időpont: április 22.
Szőcs Zoltán: A biblia egyszerű fordítása az utca nyelvén a mai tinédzsereknek
2007. 04. 16.
A Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság első hétfői előadása.
Idő: 2007. május 7. hétfő 18.30
Helyszín: Háló Klub, Budapest V. ker., Kossuth Lajos utca 1. II. emelet
Nagyhét Budán
2007. 03. 30.
Nagyheti és húsvéti szertartások a Budai Görög Katolikus Egyházban
Cím: Budapest II. ker., Fő utca 88.
Hangverseny
2007. 03. 30.
J. Haydn: Krisztus hét szava a keresztfán.
Elhunyt Dr. Békés Géza
2007. 03. 28.
Dr. Békés Géza ny.
paróchus életének 90., áldozópapságának és házasságának 60. évében, 2007.
március 24-én visszaadta lelkét Teremtőjének.
Papi temetése 2007. március 30-án 10 órakor lesz a nyíregyházi jósavárosi görög katolikus templomban, utána a nyíregyházi temetőben helyezzük örök nyugalomra.
A gyászoló család.
Táviratcím: Dr. Békés Gézáné, 4400 Nyíregyháza, Mosolygó u. 27.
A Szentszék és az Izraeli Főrabbinátus kétoldalú bizottságának közleménye
2007. 03. 23.
„A lelkiismereti és vallásszabadságról és ezek korlátairól” címmel tartott megbeszélést március 11-től 13-ig Jeruzsálemben a Zsidósággal való Kapcsolatok Szentszéki Bizottságának küldöttsége és az Izraeli Főrabbinátus Katolikus Egyházzal való kapcsolatokért felelős delegációja.
Szemináriumsorozat plébániák, parókiák, civil szervezetek munkatársainak
2007. 03. 07.
A plébániai munkatársak és az egyházon belül működő, vagy annak tevékenységét kiegészítő civil szervezetek közéleti munkatársainak szemináriumi sorozatot szerveznek.
Ismét Éjjeli Mendék Baráti Kör
2007. 03. 07.
Hosszú szünet után újra várja az érdeklődőket Siklósi Beatrix és Matúz Gábor az Éjjeli Menedék Baráti Körbe.
Exkluzív vendégünk: Balczó András, olimpikon, a Nemzet Sportolója A klubfoglalkozás március 10-én szombaton este 7 órakor kezdődik.
Helyszín. Asszonyház, BP.I.ker. Jégverem u. 7 - a Lánchíd budai hídfőjénél
Mindenkit szeretettel várunk.
A magyarországi történelmi egyházak közös közleménye
2007. 02. 23.
Az elmúlt napokban nagy figyelmet kapott, hogy az Országgyűlés elé uniós jogharmonizációs indokkal a Büntető törvénykönyv olyan módosítását terjesztették elő, amely büntetlenséget ígér azoknak, akik 14 és 18 év közötti fiatalkorúakról – azok beleegyezésével – saját használatra pornográf felvételt készítenek.
Könyvbemutató
2007. 02. 13.
A Bizantinológiai Intézeti Alapítvány meghívja Önt 2007. február 26-án, hétfőn 17 órára a Sapientia Szerzetesi Főiskola könyvtárába (Budapest, V. Piarista köz 1.).
Élő hittel, szeretettel – beszámoló Bácskából
2007. 02. 13.
Egy történet szerint az egyszeri ember így imádkozott Istenhez: Uram! Miért nem teszel semmit a világ bajai ellen? - De hiszen megteremtettelek téged - hangzott a válasz.
Isten akkor szólít meg bennünket, amikor a legkevésbé számítunk rá. Sokszor olyan feladatok elé állít minket, amelyek földi mértékkel szinte lehetetlenségnek tűnnek. Délvidéken Marisztella nővért kereste meg az Úr egy csodálatosan szép, ámde embert próbálóan nehéz feladattal. Kérjük, hogy akit megérintett e beszámoló, imádkozzon kezdeményezésük sikeréért, és ha úgy érzi, tud segíteni küldetésük teljesítésében, írjon nekünk, mi továbbítjuk az esetleges felajánlásokat. Fogadjuk tehát szeretettel Marisztella nővér beszámolóját!
Meghívó
2007. 02. 01.
Az Országos Ruszin Kisebbségi Önkormányzat és a Hodinka Antal Országos Ruszin Értelmiségi Egyesület tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a Hodinka Antal akadémikus és hagyatékának kutatója prof. Udvari István emlékének szentelt ünnepi megemlékezésére. Időpontok: 2007. február 7. és február 10.
Ószláv nyelvű mise a Rózsák terén
2007. 01. 29.
Február 10-én szombaton 10 órakor ószláv nyelvű szentmise lesz a Rózsák téri görög katolikus templomban. A liturgiát bemutatja Szocska atya. Utána megemlékezés Hodinka Antalról a Kerepesi temetőben. Délután 2 órától agape az Országos Ruszin Önkormányzat székházában. Budapest XIV. ker., Gyarmat utca 85/B. Minden érdeklődőt szertettel várunk.
Régi ovisokat várnak
2007. 01. 23.
A 15 éves miskolci Szent Miklós Óvoda várja egykori óvodásait jubileumi rendezvényeire. Kérik, hogy akinek van videófelvétele régi ovis műsorokról, azt is vigye magával. Az előzetes jelentkezéseket Az óvoda telefonszámán (46/414-503) várják.
Képeink a jubileumi év nyitórendezvényén, Az óvodaszentelésen készültek.
Dobos Klára/Új Misszió
Mise az újságírókért
2007. 01. 23.
Erdő Péter bíboros szentmisét mutat be Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje ünnepén, január 24-én 17 órakor az Egyetemi templomban (Budapest, V. Egyetem tér).
A szentmisét követően az MKPK elnöke átadja a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat.
Taizéi imaórák Szegeden
2007. 01. 15.
Az új esztendőben is folytatódnak a taizéi imaórák Szegeden, melyekre mindenkit szeretettel várunk.
Helyszín: Szent Imre Szakkollégium kápolnája (Szeged, Londoni krt. 13.)
Időpont: minden hónap 3. hétfője, este 8 óra.
A dátumok tehát:
jan. 22.
febr. 19.
márc. 19.
ápr. 16.
máj. 21.
jún. 18.
Fakivágás
2007. 01. 12.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Nagymező utcai lakók egyesülete, a Védegylet, a Levegő Munkacsoport és az Óvás Egyesület a TÁP Színház közreműködésével bejelentett demonstráción ünneplik meg a fakivágási engedély megsemmisítésének főügyészségi kezdeményezést.
Időpont: 2007. január 13. Szombat, 15 óra.
Wass Albert megemlékezés
2007. 01. 12.
Január 13-án, 17 órakor a csömöri Evangélikus Templomban, Isten nékem végső menedékem címmel ünnepi esten emlékeznek Wass Albertre.
Búcsúk, rendezvények 2007-ben
2007. 01. 09.
Szentszék elítélte Szaddam Husszein kivégzését
2007. 01. 04.
(December 30. 12:09)
Federico Lombardi, a Vatikán Sajtótermének igazgatója Szaddam Husszein halálos ítéletével kapcsolatban nyilatkozatot tett közzé.
Zsinati klub
2007. 01. 04.
A Magyar Pax Romana Zsinati Klubjának havonta egy-egy alkalommal, minden hónap harmadik hétfőjén 17-20 óra között a HÁLÓ ad otthont.
Felülről láttatom Hazámat
2006. 12. 20.
Szeretettel meghívjuk Önt és családját a FELÜLRŐL LÁTTATOM HAZÁMAT címmel LÁSZLÓ JÁNOS fotóiból rendezett kiállítás megnyitójára 2007. január 5-én, pénteken 16 órára a Nemzeti Tankönyvkiadó aulájába.
Karácsonyi liturgia
2006. 12. 19.
Újpesti görög katolikusok december 24-én délután 15 órakor tartják a karácsony esti szentmisét a közlekedési viszonylatok miatt.
Helyszín: Baross utcai szalézi-templom.
Életrendezés Háza
2006. 12. 20.
Lelkigyakorlatok az Életrendezés Házában 2007 első félévében.
A várakozás zsoltára
2006. 12. 14.
Sudár Annamária és a Misztral együttes adventi műsora Szépirodalmi részletek, megzenésített versek, népdalfeldolgozások.
December 14. 19 óra, Szent Imre Gimnázium
A müsort egyéb helyszínen is meg lehet tekinteni:
December 20. 19 h.
Gazdagréti Ref. Templom, Bp. XI. ker. Rétköz u. 41.
Karácsoyni koncert
2006. 11. 28.
A Magyar Örökség-díjas SZENTEGYHÁZI GYERMEKFILHARMÓNIA (Székelyföld) 100 tagú kórusa és 40 tagú zenekara HAÁZ SÁNDOR karnagy vezetésével karácsonyi ad a SZENT TERÉZ PLÉBÁNIATEMPLOMBAN december 17-én.
Budavári beszélgetések
2006. 11. 28.
Budavári Egyházközség Plébánia nagytermében, Budai Várban, Országház u. 14.-ben.
2006. december 1-én és december 9-én.
Mesekönyvgyűjtési akció
2006. 11. 28.
2006. december 4-5-6-án a Szegedi Önkéntes Központ az Önkéntesek Nemzetközi Napja (december 5.) alkalmából jótékonysági akciót hirdet.
Ökumenikus remény
2006. 11. 28.
Ez a lelkigyakorlat összekapcsolja az adventi reményt az ökumenizmus reményével. Időpont: december 8-10.
Film Vass Albertről
2006. 11. 27.
Wass Alberttel készített filmet láthatnak a Kráter Könyvesházban (1072 Budapest Rákóczi út 8/A (belső udvar, Tel: 266-3153, eMail: konyveshaz@krater.hu munkanapokon 10-18).
A film kb. 1 órás és ingyenes. A filmet hetente kétszer mutatják be, csak itt lehet megnézni, sem megvenni, sem máshol hozzájutni nem lehet.
Képmás est
2006. 11. 27.
Képmás est november 30-án 19 órakor a Margit Gimnáziumban.
Vendég: Böjthe Csaba atya, aki "Legyetek jók, ha tudtok" címmel tart előadást az Aszódi nevelőintézet igazgatójával együtt.
Belépő: 600 Ft.
Felnőtt katekézis-sorozat
2006. 11. 27.
Négy alkalommal hitvallásunkról a Katolikus Egyház katekizmusának kompendiuma alapján.
Első alkalom Időpontja: november 30-án.
Csíksomlyói zarándoklat
2006. 11. 27.
Szeretettel várunk minden jelentkezőt a 2006. december 5-i csíksomlyói zarándoklatra, a magyarság egységéért és újjászületéséért, valamint a lelki sebek gyógyulásáért.
Ruszin gyökerek a görög katolikus egyházban
2006. 11. 24.
Nemzetközi konferencia – 2006. november 29-30.
Máriapócs Lelkigyakorlatos-és Zarándokház; 4326 Máriapócs Kossuth tér 17.
Adventi lelkinap
2006. 11. 23.
Szeretettel várjuk a ciszterci Szt Imre Plébánia adventi lelkinapjára 2006. december 2-án a Szent Imre Gimnázium nagytermébe.
Részletek: http://szie.communio.hu
Szent Erzsébet-év
2006. 11. 21.
Körlevél – Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója alkalmából>>
Szent Erzsébet rózsája-díj 2006>>
Szent Erzsébet jubileumi év programterv 2007>>
Vers és Dal
2006. 11. 17.
Irodalmi estek a Szent Imre Házban (1118 Himfy u. 9., a Móricz Zs. körtér és a Villányi út találkozásánál).
2006. november 21., november 28., december 5.
Szent Erzsébet-év
2006. 11. 10.
800 éves született Árpád házi Szent Erzsébet, a szolgálós szeretet világszerte ismert apostola. A Szent Erzsébet-évet Erdő Péter bíboros november 19-én 16 órakor nyitja meg a Szent István Bazilikában. Boldogok, akik szívvel dúsan adnak.
Igen Klub Meghívó
2006. 11. 10.
November 20. Gárdonyi Máté előadása: Tiszták, hősök, szentek, ügynökök II. rész (adalékok egyházunk közelmúltjának történetéhez).
December 4. Kamarás István (író) és Kalmár István (rajzoló), Betlehembe kéne menni (Karácsonyi mesék) című könyvének bemutatója.
VAK-kiállítás
2006. 11. 07.
A Magyar Katolikus Egyház által az idei évre meghirdetett "Misszió éve" c. kommunikációs programhoz kapcsolódóan a Világi Apostolok Közössége (VAK) közhasznú egyesület fotókiállítást rendezett, mely a világiaknak az egyházban végzett sokrétű munkáját, missziós tevékenységét hivatott bemutatni.
Egyházközi találkozó
2006. 11. 06.
Tisztelettel meghívjuk önöket következő egyházközi találkozónkra.
Idő: 2006. november 15. szerda 10 óra.
Ima Magyarországért!
2006. 11. 03.
Felhívás és kérés
Ki viszi át a keresztet?
Az 1938-as eucharisztikus világkongresszus alkalmával Magyarországra hozott 6 méter magasságú, 450 kg súlyú tölgyfa kereszt ma a Cházár András utca és a Thököly út sarkán található Rózsafüzér Királynéja Templomban van.
Keresztszentelés és a Jablonka park átadása
2006. 11. 03.
Egyesületünk elnöksége tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a Jablonka park ünnepélyes átadására és a feszület megszentelésére.
Találkozás a III. kerület Jablonka út 35. szám előtt november 5-én.
SZIE bál
2006. 11. 03.
A Szentimrevárosi Egyesület 2006. évi bálját november 18-án szombaton este 19 órától hajnali 2 óráig tartjuk a Gellért Fürdő csarnokában.
Gyertya
2006. 10. 27.
November 1-én tisztelettel meghívom azokat, akiknek messze van eltemetve valamely hozzátartozója és nem tudja a sírját meglátogatni a közös megemlékezésünkre.
Taizéi találkozó Zágrábban
2006. 10. 27.
Az immár hagyományos téli taizéi találkozó idén Zágrábban kerül megrendezésre december 28. és január 1. között.
Vértesaljai László jezsuitát is megverték a rendőrök
2006. 10. 25.
Az Európai Parlamentben vizsgálóbizottságot kezdeményeznek és nemzetközi szervezetekhez fordulnak a történtekkel kapcsolatban.
Tisztelet a hősöknek – 1956
2006. 10. 25.
Időszakos kiállítás és rendezvények a Szent Benedek Általános Iskola és két tanítási nyelvű Gimnáziumban – 1011 Budapest, Fő u. 30. (A Batthyányi tér és a Clark Ádám tér között félúton)
Időpont: 2006. október 20 – november 6.
Életrendezés Háza
2006. 10. 16.
Az Életrendezés Háza programjai 2006. október-december.
Liturgikus Szimpózion
2006. 10. 16.
Liturgikus Szimpózion lesz Nyíregyházán a Görög Katolikus Hittudományi Fõiskolán 2006. november16-án, csütörtökön 15-17 óra között a Boksay – Malinics Irmologion magyar nyelvű kiadásának 100. évfordulója alkalmából.
Biblikus katekézis
2006. 10. 12.
Kiss-Rigó László püspök úr hétfői napokon a székesegyházban a Mária-kápolnában 19 órától biblikus katekézist tart melyre szeretettel vár minden érdeklődőt.
Szüret végi nagy dínomdánom
2006. 10. 09.
Szüreti mulatság a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium udvarán október 14. szombat, 15 órától.
Csíki kamarazenekar
2006. 10. 06.
Meghívó a 2006. október 8., vasárnap 16.00-kor kezdődő hangversenyére a Zeneakadémia Nagytermébe.
Gödöllői hangversenyek
2006. 10. 06.
VIII. Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál
V. Gödöllői Liszt Fesztivál
Helyszín: Gödöllői Királyi Kastély díszterem
Idő: október 6-7., 14-15., 27-29.
Felhívás Hazánkért imádságra és böjtre
2006. 09. 27.
Kedves Testvérek!
Az alábbi "Felhívást" tette közzé Kemenes atya: Felhívás Hazánkért való böjtre és imádságra.
"Ima Magyarországért"
2006. 09. 27.
A nyíregyházi Magyar Örökség Díjas Pro Musica leánykar koncertet ad az '56-os hősök emlékére Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezényletével, 2006. október 21-én, szombaton de. 11:00 kezdettel a budapesti Szent Teréz templomban.
Ifjúsági megemlékezések 56-ról
2006. 09. 26.
Szeretettel várunk ezen a kerek évfordulón egy 56 kilométeres éjszakai emléktúrára október 21-én. Jelentkezés: október 20-ig.
November 4-én megemlékezünk a forradalomra.
Imádkozik értünk a pápa
2006. 09. 25.
XVI. Benedek pápa a ma délelőtti általános kihallgatáson, a Vatikánban a következő szavakkal imádkozott a magyarországi válság mielőbbi megoldásáért:
Nyilatkozat
2006. 09. 25.
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága által kiadott nyilatkozat, melyet vasárnap minden katolikus templomban felolvastak.
Öt Templom Fesztivál
2006. 09. 18.
2006. szeptember 21-25. Győr – Újváros
Az Európa Kulturális Fővárosa pályázat megvalósuló rendezvénye
Konferencia
2006. 09. 14.
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszéke, valamint az Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszéke tisztelettel meghívja Önt a FÉL(T)MÚLT. A SZOCIALISTA REALIZMUS ÉPÍTÉSZETI, TÁRSADALOMTÖRTÉNETI ÉS VIZUÁLIS ANTROPOLÓGIAI ASPEKTUSAI című konferenciájára.
A konferencia időpontja: 2006. szeptember 18.
Zenés szombat esték a Királyi Palotában
2006. 09. 12.
Szeptember 2-án, 16-án és 23-án a Magyar Nemzeti Galéria (MNG), az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK), és a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) 18.30-tól 22 óráig várja vendégeit kiállításokkal, tárlatvezetésekkel és koncertekkel, a Múzeumok Éjszakájához hasonlóan.
Nyitott kapuk a püspökségen
2006. 09. 11.
A Kulturális Örökség Napok alkalmából a székesfehérvári püspökség lehetőséget biztosít a püspöki palota megtekintésére.
Meghívó „Szabadságra elhivatva az életért” tudományos konferenciára
2006. 09. 11.
Időpont: 2006. szeptember 25.
Helyszín: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar II. János Pál pápa terem, 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28-30.
Egyetemes Testvériség Napja
2006. 09. 05.
Ízelítő az Egyetemes Testvériség Napjának kiemelt témáiból – Előzetes
Kulturális Örökség Napok 2006.
2006. 08. 31.
1999-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma megbízta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságát (akkori nevén Országos Műemlékvédelmi Hivatal Nemzetközi és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályát), hogy szervezze meg a rendezvényt.
Skót táncház kezdőknek
2006. 08. 31.
A Budapest Skót Tánc Klub szervezésében szeptember 2. (szombat) 19:30-22:00: tánctanítás, tánc 22:00-22:30, tombola, koncert.
Keresztény Könnyűzenei Fesztivál
2006. 08. 31.
Szeretettel hívunk és várunk első alkalommal megrendezésre kerülő keresztény könnyűzenei fesztiválunkra, melyet szeptember 16-án, délelőtt 10 órától rendezünk a péceli plébánián.
Felújítják a Conti kápolnát
2006. 08. 29.
A Kőbányán található Conti kápolnában felújítást végeznek. Előreláthatólag ott szeptember 17-én lesz legközelebb görög katolikus mise, liturgia.
IX. Zsidó nyári fesztivál
2006. 08. 29.
Kilenc évvel ezelőtt indította útjára a Zsidó Nyári Fesztivált a Budapesti Zsidó Hitközség. Hivatalos felmérések szerint a magyarországi fesztiválok között látogatottságában az előkelő harmadik helyen áll.
Egyházközségi értesítők szerkesztőinek V. országos találkozója
2006. 08. 28.
A találkozó vezérgondolata: "Krisztust hirdetjük mindenkinek"
Időpont : szeptember 22-24.
Helyszín : Péliföldszentkereszt, Szalézi Rendház (Esztergom közelében).
Kulturális Örökség Napok – frissítve
2006. 08. 25.
A Kulturális Örökség Napokra a főváros X. kerületében eddig két épületet neveztek be. Egyikük a görög katolikus kápolna, a másik a lengyel katolikus templom és közösségi ház.
Borsod-Abaúj Zemplén megyében több más intézmény és épület mellett egy görög katolikus templom is látogatható lesz a Kulturális Örökség napok idején.
Mózes törvénye Krisztus törvénye
2006. 08. 24.
Időpont: 2006. aug. -27-30.
Érkezés: 2006. aug. 27. 16-21óra között
A konferencia helye és ideje: H-6720 Szeged, Dóm tér 6.
Rómából Hungariába
2006. 08. 22.
Nemzetközi tudományos konferencia Joannes Josephus De Camelis (1641-1706) munkácsi püspök halálának 300. évfordulóján. Idő: szeptember 29-30.
KÖT konferencia és közgyűlés
2006. 08. 22.
Meghívó A Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság (KÖT) konferenciájára és közgyűlésére, amelyet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar dísztermében rendezünk Korunk erkölcsi problémái címmel. Időpont: szeptember 14-15-16.
Nyár végi program nagycsaládosoknak
2006. 08. 11.
Egy augusztusi végi különleges programot szervezünk nagycsaládosok részére. Amolyan lelkigyakorlattal beoltott családi hosszú-hétvégéről (augusztus 24-25-26-27.) lenne szó, békében, szeretetben, a természet ölelésében.
Egyházzenei koncert a Budapesti Nagyboldogasszony Orthodox Templomban
2006. 08. 08.
2006. augusztus 12-én, szombaton 19 órai kezdettel a moszkvai Lel (Лель) ifjúsági kórus ad koncertet a budapesti Nagyboldogasszony magyar orthodox templomban.
Kórusfellépés
2006. 08. 01.
Tisztelettel meghívjuk a Belvárosi Kórus fellépésére a Városmajori katolikus templomban.
Idő: augusztus 9-én szerdán az esti szentmise után 19,30-kor.
8. Szegedi Vallási Néprajzi Konferencia
2006. 07. 28.
2006. október 5-6.
Érzékek és a vallás címmel kerül megrendezésre a 8. Szegedi Vallási Néprajzi Konferencia.
Nándorfehérvári emléknapok
2006. 07. 14.
2006-ban ünnepeljük a nándorfehérvári diadal 550 éves évfordulóját. Hunyadi János által vezetett magyar sereg a gótikus Európa hírű alsóvárosi ferences templom kolostorától indult el 1456. július 21-én.
Meghívó Szent László tisztelőinek III. találkozójára
2006. 07. 13.
2006. július 28-án pénteken 15/00 órai kezdettel Nyitrán a Szent László templomban, ahol Mons. Orosch János püspök Úr a résztvevő papokkal közösen szentmisét mond.
KÖZ 2006
2006. 07. 05.
Jól akarsz szórakozni a nyáron keresztény közegben? Szeretnéd értékesen eltölteni az idődet? Szeretnél lelkiekben épülni és barátokat szerezni 1 hét alatt? AKKOR GYERE A K.Ö.Z-RE ÉS HÍVD BARÁTAIDAT IS!
Időpont: augusztus. 1-6.
Életrendezés Háza
2006. 07. 04.
Az Életrendezés Háza programjai 2006 II. félévében.
Felnőtt lányok lelkigyakorlata
2006. 07. 03.
Nagy szeretettel értesítelek titeket, hogy a felnőtt lányok lelkigyakorlatát 2006. július 23-28. között tartjuk (vasárnap délutántól péntek délig) a máriapócsi Lelkigyakorlatos és Zarándokházban.
Irodalmi est
2006. 06. 13.
A felnőtt katekézis záró összejövetele alkalmából Istenes versek a magyar költészetben címmel előadói est lesz a Rózsák terei templomban. Idő: 2006. június 15. csütörtök 18.30.
Zarándoklat a magyar nagycsaládokért
2006. 06. 13.
Ez év júliusában Zarándoklatot teszünk a magyar nagycsaládokért, átszelve az egész Kárpát-medencét Csíksomlyótól Győrig, bátorítva testvéreinket a gyermekvállalásra. Idő: 2006 július 19-23. között.
Ismertető a kisebbségi és nemzetiségi önkormányzatokról
2006. 06. 13.
Az idén október 1-én helyi önkormányzati testületeket választunk.
Fokoláre Budapest
2006. 06. 06.
Egyetemes Testvériség Napja c. nemzetközi rendezvény sajtó előzetesét. A találkozó időpontja és helyszíne: 2006. szeptember 16., Budapest.
Hagyomány a Kőhegyen
2006. 06. 06.
A Passiót június 5-18. között magyar és német nyelvű szabadtéri előadásokon mutatják be a budaörsi Kőhegyen.
Filokália-tábor Tornabarakonyban
2006. 05. 30.
Július 31., hétfőtől augusztus 4., péntekig Filokália-olvasótábor lesz Tornabarakonyban, a Bizantológiai Intézeti Alapítvány és Tornabarakony Község Önkormányzata szervezésében. A Filokália a bizánci szentatyáknak az imádságról ezer év alatt írt műveiből készült hatalmas válogatás.
Orthodox napok
2006. 05. 27.
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a Magyar Orthodox Egyházmegye szeretettel meghívja Önt a IV. ORTHODOX NAPOK rendezvényére 2006. június 3-4. Helyszín: Nagyboldogasszony Magyar Orthodox Székesegyház 1052 Budapest, Petőfi tér 2.
Kedvezményes könyvvásárlás
2006. 05. 27.
A tanévvégi ajándékozást segítendő, 50 % kedvezményt adunk a legalább tízezer Ft (+ postaköltség) értékben vásárlóinknak az alábbi könyvekre.
Pilis Lelke Fesztivál Solymáron
2006. 05. 27.
Június 2-án és 3-án tartják Solymáron a Pilis Lelke Fesztivált, amelynek fővédnöke Szörényi Levente zeneszerző, védnökei: Gergely István csíksomlyói plébános és Kovács Ákos előadóművész. A kétnapos rendezvény többek között számos koncerttel, tánccal és kézműves-foglalkozásokkal várja a látogatókat.
Juniális
2006. 05. 27.
A Közép-európai Kulturális Intézet szeretettel meghívja Önt következő rendezvényeire.
Egyházzenei műhely
2006. 05. 22.
A múlt évihez hasonlóan az idén is megrendezésre kerül a görög katolikus éneklés iránt érdeklődők számára a Dr Bubnó Tamás nevével fémjelzett görög katolikus egyházzenei képzés. Kezdés 2006. június 21.
Görög katolikus bál
2006. 05. 18.
Ezúton hirdetem minden kedves érdeklődő számára, hogy a budai görög katolikusok május 27-én, szombaton este 7-kor kezdődő Szt. Flórián báljára várunk fiatalt, középkorút és olyanokat is akik szeretnének egy vidám estét eltölteni közösségünkkel.
Dél-Magyarországon élő görög katolikusok találkozója
2006. 05. 12.
Tisztelettel meghívjuk a Dél-Magyarországon élő görög katolikusokat a május 20-án szombaton rendezendő találkozóra.
Wass Albert emlékmű felavatása
2006. 05. 12.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége XIV. kerületi szervezete és a Rákosfalvai Helytörténeti Klub tisztelettel meghívja Önt és barátait a 2006. május 13-án, szombaton, 15 órakor kezdődő Wass Albert emlékmű felavatásának ünnepségére.
Újabb kárpótlás
2006. 05. 09.
Március 31. és július 31. között kárpótlás jár azoknak, akiknek szülője, testvére, férje életét vesztette a magyar hatóság politikai önkénye miatt. Határidő: július 31.
Técsői Ruszin Banda tavaszi programja
2006. 05. 09.
Május 24. szerda Debrecen
Május 25. csüt. Erlin Galéria, Bp. IX. Ráday utca 45.
Május 26. péntek 18 ó. Táncház, Magyarok Háza, Bp. I. ker., Corvin tér 8.
Május 27. szombat de. Hejőkeresztúr
Május 27. szombat 20.30 táncház, Almássy téri Szabadidőközpont, Bp. VII. Almássy tér 6.
Május 28. vas. 20 ó Gödör Klub, Bp. V. ker. Erzsébet tér
Meghívó
2006. 05. 09.
Tisztelettel meghívjuk Önt és barátait a 2006. május 20. szombaton megrendezendő – Esztergomi városismereti séta az eszperantóért – című összejövetelünkre.
Délelőtt kulturális program a görög-katolikus templomban (Kossuth utca 60.), majd emléktábla avatás az Eszperantó utcában.
Ebéd után kisvonatos városnézés (Párkányba is, így esetleg útlevél kell!), majd Bazilika, idegenvezetéssel.
Részvételi díj: 3500 Ft.
Bővebb infó: Trnka József,
tel: 06-30-6134182.
Görög katolikus liturgiák helyszínei a Pesti esperesi kerületben
2006. 05. 09.
Megjegyzés: A lista nem teljes, a nyári-téli időszámítás miatt egyes helyeken eltérés lehetséges.
Az esetleges észrevételeket illetve kiegészítéseket kérem a paszabi3@freemail.hu címre eljuttatni.
Görög katolikus liturgiák helyszínei a Budai esperesi kerületben
2006. 05. 02.
Megjegyzés: A lista nem teljes és a nyári-téli időszámítás miatt helyenként eltérések is lehetnek. Várjuk a további helyszínek feliratkozását.
Budapesti Énekes Iskola
2006. 05. 02.
Május 7-én este 8 órakor lesz a Budai Ciszterci Szent Imre Templomban a Budapesti Énekes Iskola koncertje: Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepi miséjét (XIV. század) éneklik.
Csíksomlyói zarándokút
2006. 05. 02.
A KDNP és az MKDSZ XII. kerületi szervezete idén is megszervezi szokásos zarándokútját a Csíksomlyói búcsúba, autóbusszal. Június 1-jén (csütörtökön) 5:45-kor indulunk, és 5-én este érkezünk vissza.
Kulturális Örökség Napok 2006
2006. 05. 02.
Az Európa Tanács védnökségével már negyven-nyolc országban rendezik meg az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Örökség Napokat.
Hangversenyek a templomért
2006. 04. 27.
Szeretettel meghívjuk a hangversenysorozat következő koncertjére 2006. április 30-án.
Görög katolikus jótékonysági bál
2006. 04. 27.
Tisztelettel Meghívja Önt „A Görög katolikus Egyházért” Közhasznú Alapítvány Kuratóriuma 2006. május 20-án 18.30 órai kezdettel megrendezésre kerülő, Hagyományos Jótékonysági báljára.
Tavaszi hangversenyek a Ciszterci Szent Imre Templomban
2006. 04. 21.
Hangversenyek: május 7., 14., 21., 28.
Honismereti előadások a fővárosban
2006. 04. 21.
Szent György kultusz a keresztény keleten – április 27.
Kitelepitések Budapestről az 1950-es években – május 3.
Zarándokút
2006. 04. 21.
Mindenkit szeretettel várunk Az élet gyöngyei zarándokút, Camino-magyar út megnyitójára. Április 22-én szombaton 12 órakor Veres András püspök úr nyitja meg a zarándokutat a Margitszigeten, Szent Margit sírjánál (a víztorony közelében). Reméljük sokan kelnek majd útra és ez is forrása lesz nemzetünk megújulásának.
A papság és a diktatúra
2006. 03. 29.
"Papság a kádári diktatúra szorításában" címmel szerveznek beszélgetést a Kájoni-házban. Az est házigazdája: P. Kálmán Peregrin OFM. Meghívott vendégek: dr. Adriányi Gábor és dr. Szabó Csaba.
A rendezvény helyszíne: 1025 Budapest Szilfa utca 4. Időpontja: március 29., 19 óra.
II. János Pál emlékére
2006. 03. 29.
Imaórát rendeznek a Mátyás-templomban április 2-án 21 órától – a római megemlékezéssel egy időben – II. János Pál pápa halálának első évfordulóján.
Mit tehetek én Magyarországért?
2006. 03. 29.
Ezekkel foglalkozik a Magyar Szinergia Ház Egyesület három új kiadványa.
Sajtómeghívó
2006. 03. 29.
A Vasúttörténeti Park tisztelettel meghívja Önt ,2006. március 31-én, pénteken, 11.00 órakor megrendezésre kerülő Tavaszváró, szezonnyitó rendezvényére.
Megemlékező szentmise
2006. 03. 29.
Egy év telt el II. János Pál pápa halála óta. Ez alkalomból a szegedi Dómban megemlékező szentmisét tartunk április 3-án, hétfőn este 6 órakor.
Non abbiate paura! – Ne féljetek!
2006. 03. 28.
Ott visszhangzik még sokunk szívében a szentéletű pápa bíztatása, bátorítása, lelkesítő mosolya...
Múltidéző légi képek
2006. 03. 28.
A Jósa András Múzeum tisztelettel meghívja Önt és barátait a Múltidéző légi képek című – magyar kastélyok, várak és templomok színes fotográfiáit bemutató – kiállítás megtekintésére. Ünnepélyes megnyitó: március 31.
A hétköznapok misztikája
2006. 03. 23.
Tisztelettel meghívjuk a Magyar Pax Romana 48. kongresszusára, melyet 2006. április 19-tõl április 22-ig tartunk Budapesten, a Műszaki Egyetem A épületének földszinti nagy előadójában.
Ikonkiállítás
2006. 03. 23.
Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját Békés Géza ikonfestő művész kiállításának megnyitójára. 2006. április 10-én 18 órára.
Kiállításmegnyitó
2006. 03. 23.
Szeretném leszögezni, március 30-án jó idő lesz.
Nemzeti Imalánc Találkozó
2006. 03. 18.
Nemzeti Imalánc Találkozó, 2006. március 25., szombat Budapest, Piarista Kápolna.
Húsvéti vásár
Az Erzsébetvárosi Civil Napok rendezvénysorozat keretében kulturális programot és Húsvéti Vásárt rendeznek a budapesti Rózsák terén március 18-án, és március 19-én.
Görög liturgia Pomázon
2006. 03. 18.
Görög katolikus liturgia minden vasárnap fél 9 órakor a Pomáz-Újtelepi Közösségi Házban.
Meghívó
2006. 03. 18.
A Keresztény Értelmiségi Szövetség dunakanyari csoportja és a Szent Miklós Alapítvány Közéleti Köre tisztelettel meghívja Önt és barátait a Közbeszéd-közbeszélgetés című előadás-sorozatának következő előadására. Idő: március 19-én.
Meghívó
2006. 03. 14.
Tisztelettel meghívjuk Önt és barátait Knézich Károlyról és Vasvári Pálról a forradalom és szabadságharc résztvevőiről történő megemlékezésünkre. Idő: március 16. csütörtök 17.30-18.00.
Meghívó
2006. 03. 07.
Szeretettel meghívjuk a Magyar Csodaszarvas Egyesület és a Magyar Kultúra Alapítvány által a Délvidéki Magyar Egyetem javára rendezendő jótékonysági hangversenyre. Időpont: 2006. március 10. (péntek) 18 óra.
Kolostorok Magyarországon kártyasorozat
2006. 03. 05.
Civertan 40 000 légifotójából válogatva készítettük el 7. illusztrált játékkártyánkat, melynek címe Kolostorok Magyarországon.
Wass Albert
2006. 03. 02.
A Wass Albert Baráti Társaság „A láthatatlan lobogó” címmel előadói napot szervez március 14-én.
Részletek az Igen Klub 2006. márciusi programjából
2006. 02. 28.
Lelkigyakorlatok
2006. 02. 19.
Lelkigyakorlatok az Életrendezés Házában 2006 első félévében.
Farsangi hangverseny a Várban
2006. 02. 19.
Szeretettel hívjuk és várjuk február 21-én, kedden, a Budavári Önkormányzat Aulájába a Vasas Művészegyüttes Alapítvány Vass Lajos Kórusa és a váci Vox Humana Énekkar közös farsangi koncertére.
Pesti farsang
2006. 02. 14.
Idő: 2006. február 25. szombat 18,30 óra. Hely: Budapest VII. Rózsák tere 10/a.
Ószláv nyelvű liturgia
2006. 02. 07.
Ószláv nyelvű szentmise lesz a VII. ker. Rózsák téri kistemplomban február 11-én szombaton délelőtt 10 órakor. Közreműködik a Szent Efrém Bizánci Férfikar, vezényel Bubnó Tamás karnagy.
Batyus bál
2006. 02. 07.
Február 11-én szombaton délután 5 órakor lesz a görög katolikusok batyus bálja a Herminamezei Katolikus Közösségi Házban, Budapest XIV. ker., Kassai tér (a templom mellett). Megközelíthető az Örs vezér térről a 32-es busszal, a Belvárosból pedig a 74-es trolival a Kassai térig.
Erdő Péter bíboros átadja az idei Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjakat
2006. 01. 25.
Az újságírók égi patrónusa, Szalézi Szent Ferenc ünnepe alkalmából Erdő Péter bíboros, prímás, az MKPK elnöke ünnepi szentmisét mutat be január 24-én 17 órakor az Egyetemi templomban, azt követően pedig a Központi Papnevelő Intézet dísztermében átadja a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjakat.
Szili Katalin Vatikáni és Római látogatása
2006. 01. 25.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke 2006. január 30-án, hétfőn delegáció élén Vatikán államban, illetve Rómában tesz hivatalos látogatást.
Apa-lánya hétvége
2006. 01. 24.
Az Új Életet a Családoknak Keresztény Családszolgálat apa-lánya hétvégét tart Tihanyban 2006. március 10-12-én, melyre szeretettel várja a vállalkozó kedvű apákat és leánygyermeküket.
Pályázat
2006. 01. 24.
A Rákosfalvai Helytörténeti Klub pályázatot hirdet annak kutatására, kik voltak az első görög katolikus tanulók a főváros iskoláiban? A világháború előtt az oktatási intézményekben följegyezték a diákok vallási hovatartozását is. Pályázati határidő: 2006. február 9.
A katolikus iskolák helyzete – előadás
2006. 01. 17.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Józsefvárosi Csoportja a következő összejövetelét 2006. január 20-án, pénteken este 7 órakor tartja.
Kelet-Magyarországról elszármazottak találkozója
2006. 01. 16.
Helyszín: Herminamezői Katolikus Közösségi Ház, Budapest XIV. kerület, Kassai tér (volt óvoda).
Idő: 2006. február 11. szombaton 17 óra.
Bibliaóra
2006. 01. 12.
Szeretettel hívja Pajor András atya következő bibliaórájára a XIV. kerület görög katolikusait.
Helyszín: Herminamezői Katolikus Közösségi Ház Budapest XIV. kerület, Kassai tér.
Idő: 2006. január 18. szerda 19 óra.
Keresztény Értelmiségiek Szövetsége
XIV. kerületi csoportja
Egyetemes imahét
2006. 01. 11.
Egyetemes imahét a Krisztushívők egységéért. Időpont: 2006. január 15-22.
„Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük." (Mt 18, 20)
Eseménynaptár, 2006. január
2006. 01. 11.
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága által meghirdetett események.
Elhunyt Telenkó Miklós
2006. 01. 05.
Papi temetése 2006. január 10-én, kedden 10 órakor lesz a nyíregyháza-jósavárosi görög katolikus templomban.
Wass Albert emlékmű avatása
2006. 01. 04.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége XIV. kerületi szervezete és a Rákosfalvai Helytörténeti Klub tisztelettel meghívja Önt és barátait a 2006. január 7-én, szombaton, 16.30-kor kezdődő Wass Albert emlékmű átadásának ünnepségére.
Pápai Lajos püspök beszéde az egyházi iskolákért szervezett demonstráción
2005. 12. 20.
Mi, az egyházak felelős vezetői kiállunk híveink jogainak védelmében, hiszen itt – minden szokásos demagóg kijelentéssel szemben – nem az Egyház kér pénzt, hanem a magyar állampolgárok követelik állampolgári jogaikat.
Békés demonstráció
2005. 12. 08.
Az egyházi iskolákat összefogó szülői közösségek 2005. december 16-án 11 órára békés demonstrációra hívja mindazokat, akiknek fontos a történelmi egyházak és intézményeik jövője!
Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíj
2005. 12. 08.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül a 2006. évre is meghirdeti a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat.
Az egyházi intézmények létét veszélyeztető törvénytervezet és módosítás
2005. 12. 08.
Az egyházi intézmények létét veszélyezteti a 2006. évi költségvetési törvénytervezet és a szociális törvény módosítása.
Máriapócsi kegykép
2005. 11. 29.
Restaurálták a Máriapócsi templom kegyképét. Ebből az alkalomból több településen bemutatják a hívőknek. Budapesten december 13-án lesz a Rózsák terén.
Ádvent, éber várakozás Krisztus eljövetelére
2005. 11. 25.
Már napokkal ezelőtt megjelentek a virágárusoknál az ádventi koszorúk. A „szabályos” koszorú fenyőből készül, rajta három viola és egy rózsaszín gyertya. Más díszek is rákerülhetnek, de azok már nem tartoznak a lényeghez.
Kétszázmillió forint az erdélyi árvízkárosultaknak
2005. 11. 25.
Az augusztus végi székelyföldi árvíz károsultjainak megsegítésére országos gyűjtést tartottak szeptember 25-én a katolikus templomokban. A gyűjtés eredménye 167 millió forint.
A Szegedi Közéleti Kávéház 2005. december havi programja
2005. 11. 25.
2005. december 9. Gyertyagyújtás a szeretetért
2005. december 12. Isten ajándéka
2005. december 19. Karácsonyi hangverseny
2005. december 21. Kézműves különlegességek
2005. december 22. Karácsonyi énekek
Nyilatkozat
2005. 11. 23.
Tegnap kézhez vettük Kuncze Gábor elnök úr levelét, amelyben ismerteti a Szabad Demokraták Szövetségének álláspontját, megemlítve, hogy szeretné tisztázni a félreértéseket.
Görög katolikusságunk múltja és jövője 2. rész
2005. 11. 21.
Görög katolikusságunk múltja és jövője címmel előadássorozatot hirdetett a Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola. A sorozat következő alkalma december 13-án lesz, ekkor a hallgatók a sárospataki Telenkó-családdal ismerkedhetnek meg.
Görög katolikusságunk múltja és jövője
2005. 11. 21.
Görög katolikusságunk múltja és jövője címmel előadássorozatot hirdetett a Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola.
Kispesti templombúcsú
2005. 11. 18.
Zsúfolásig megtelt a görög templom Kispesten ezen a búcsún. Ezt az alkalmat használtuk fel arra, hogy köszöntsük az aranymisés Járási János esperes urat.
Emléktábla
2005. 11. 18.
A Kárpát-medencéből 1944 őszétől ártatlanul elhurcolt több százezer magyar és más nemzetiségű éh- és fagyhalál, járványos betegségek és más kegyetlenségek áldozatainak emlékére szentmise és emléktábla szentelés november 19-én, szombaton 10 órakor a Budapest VIII. ker. Rezső téri Magyarok Nagyasszonya Templomban.
Szentbeszédet mond, és az emléktáblát megáldja: Olofsson Placid OSB atya
Közreműködik: Császár Angéla - színművésznő, Ferencz Éva - Magyar Örökség-díjas énekművész, Lázár Csaba – színművész.
Egyházi kórusok találkozója
2005. 11. 18.
Az „In memoriam Veczán Pál” – egyházi kórusok XII. találkozóját rendezték meg november közepén Miskolc templomaiban. A nyitóhangversenyt a belvárosi görög katolikus templomban tartották, ahol többek között a templom Sitos kamarakórusa is fellépett. (A találkozó annó Veczán Pál, tavaly elhunyt evangélikus lelkész kezdeményezésére jött létre.)
Megismerkedés, szerelem – előadás házasságra készülőknek
2005. 11. 14.
Előadás- és beszélgetéssorozat indul keresztény házasságra készülő fiatalok számára a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, az Országos Lelkipásztori Intézet, és a Katolikus Családtervezési Tanácsadó szervezésében.
Képzés plébániai beteglátogatóknak – a segítő kapcsolat
2005. 11. 14.
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központja harmadik alkalommal indítja képzéssorozatát kórházi, illetve otthoni beteglátogatást végző plébániai karitászmunkatársak számára, Adj valakit! címmel.
Rákbetegek lelkivezetése
2005. 11. 14.
Kérdések és feladatok a 3. évezredben címmel folytatódik a magyar jezsuiták konferenciasorozata minden hónap harmadik szerdáján.
Nemeshegyi Péter SJ a Szentháromságról
2005. 11. 14.
Az Atyaisten szeretete, Krisztus kegyelme, a Szentlélek közössége címmel 4 részből álló előadássorozat indul adventben a Faludi Akadémia szervezésében.
Népi jámborság és liturgia
2005. 11. 14.
A Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet 2005. november 17-én, csütörtökön Népi jámborság – liturgia címmel ünnepi szimpóziumot rendez A népi jámborság és liturgia direktóriumának magyar nyelvű kiadása alkalmából.
Szentendrei alkotók tárlata a Manrézában
2005. 11. 14.
A Manréza Spirituális és Kulturális Központ hívja az érdeklődőket a szentendrei régi művésztelep alkotóinak őszi tárlatára.
A kiállítás megtekinthető: november 24-ig.
Missziós internet, internetes misszió
2005. 11. 08.
Fülöp Ákos előadása.
Érdekességek a keresztény missziókból címmel folytatódik az Isteni Ige Társaságának (a verbiták) előadás-, illetve beszélgetéssorozata.
Nyílt esték a Központi Szemináriumban
2005. 11. 08.
Idén ismét megrendezik a Központi Szeminárium nyílt estéit minden hónap második péntekén, melyeken lehetőség nyílik arra, hogy azok a fiúk, akik még nem tisztázták hivatásukat, megismerkedhessenek a szemináriummal, a kispapi élettel.
Leljünk örömöt párkapcsolatunkban! – előadássorozat
2005. 11. 08.
Leljünk örömöt a kapcsolatunkban! címmel előadássorozat indult hétfő esténként 18 órakor a Ráday Kollégium Dísztermében (Budapest, IX. ker. Ráday u. 28.), a tavasszal elhangzott Párkapcsolati ABC című sorozat folytatásaként.
Új Misszió
2005. 11. 03.
Az Új Misszió című katolikus folyóirat színes és érdekes információkat tartalmaz egyházunk, egyházmegyénk életéből. A görög katolikusok is minden bizonnyal találnak benne olvasnivalót.
Ikon-naptár
2005. november 3.
Ikon-naptár 2005. július – 2006. december. A
naptár másfél éves időtartamra is megjelenik.
Mihály-napi bál Nyíradonyban
2005. 11. 01.
Szeretettel várunk minden kultúrált kikapcsolódásra vágyó fiatalt november 12-én, az immár hatodik éve megrendezendő Mihály-napi batyus bálra, Nyíradonyba! Zene, tánc és jókedv reggelig!
A Szegedi Közéleti Kávéház 2005. november havi programja
2005. 11. 01.
2005. November 2. Temetők, temetkezési kultúra
2005. November 4. Mozart művészetéről II. rész
2005. November 11. A barokk zene Itáliában
2005. November 17. A csillagok a felhők felett is ragyognak
2005. November 24. Szegedi Művészklub
2005. November 29. Ópusztaszeri megmaradás fala
2005. November 30. A Vox Nova Kórus
„Hogyan éljek ma keresztény fiatalként a világban?”
2005. 10. 22.
Római-görög katolikus ifjúsági est. Időpont: 2005. október. 28., este 19 óra.
Család és/vagy hivatás?
2005. 10. 20.
Kedd esti közösség Debrecenben.
Meghívó
2005. 10. 18.
A kispesti és a kőbányai görög katolikusok tisztelettel meghívják mindazokat, akik Járási János parókus urat ismerték a főesperes úr pappá szentelésének évfordulós miséjére.
Jótékony célú hangverseny
2005. 10. 13.
Jótékony célú hangverseny lesz a Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében 2005. október 29-én, 19 órakor a Házsongárdi temető síremlékeinek megújításáért.
Horvátországban feldúlták egy orthodox püspök rezidenciáját
2005. 10. 08.
Horvátországban feldúlták a dalmáciai szerb orthodox püspök rezidenciáját. Mindez nem sokkal a római pápa és a Szerb államfő tárgyalásai után történt. A horvátországi Sibenik városban nagy létszámú csoport megtámadta a Szerb Orthodox Egyház dalmácii egyházmegyéjének székhelyét. A szerbek közül senki sem sérült meg.
Magyar nyelvű Szent Liturgia a ráckevei Nagyboldogasszony szerb orthodox kolostorban
2005. 10. 08.
A ráckevei Nagyboldogasszony szerb kolostor templomában magyar nyelvű püspöki Szent Liturgia lesz. Az istentiszteleten Lukián Pantelity budai püspök és temesvári adminisztrátor szolgál majd. Időpont: 2005. október 29. szombat de. 10 óra.
Forrás: Szimandron.hu
Szászváros kérése
2005. 10. 08.
Sokan szeretnék közvetlenül felajánlani, eljuttatni adományaikat a rászorultaknak, de sajnos alapítványunk önkéntes munkatársai sokszor nem tudják elég hatékonyan megjeleníteni, képviselni egy egyház kérését, szükségleteit.
Domonkos Rendi Nővérek befogadási ünnepsége
2005. 10. 06.
A Domonkos Rendi Nővérek hivatalos, városi szintű befogadási ünnepsége 2005. október 16-án, vasárnap délután lesz.
Római Zarándoklat
2005. 10. 06.
A római Szent Péter-bazilika altemplomában lévő Magyarok Nagyasszonya kápolna felszentelésének 25. évfordulója alkalmából tartandó ünnepi szentmise október 8-án 10 órakor a bazilika Katedra-oltáránál lesz. A koncelebrált szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás, érsek, a MKPK elnöke vezeti.
Szigetszentmiklósi hírek
2005. 10. 03.
Megújult a Szigetszentmiklósi Görög Katolikus Egyházközség nyitólapja. A kápolnaépület elhelyezkedéséről térképet is találnak.
Eseménynaptár
2005. 10. 03.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága által közreadott események 2005. októberében.
A Csanádi Egyházmegye rövid története
2005. 09. 26.
Zombori István a Szeged-Csanádi Egyházmegye története című írásából állította össze az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Sajtóirodája.
Szegedi Közéleti Kávéház
2005. 09. 26.
A Szegedi Közéleti Kávéház 2005. október havi programja.
Hangverseny a csángó magyar iskola javára
2005. 09. 23.
Hangverseny lesz a Ciszterci Szent Imre templomban (XI. Villányi út 25.) a csángó magyar iskola javára 2005. szeptember 25-én, vasárnap 20.00 órakor G. Rossini: „Kis ünnepi mise” (Petite messe solennelle)
Közreműködik a Budapesti Monteverdi Kórus
Veznyel: Kollár Éva Liszt-díjas karnagy
Bevezeti: Makovecz Imre
Szerkesztő: Csányi Tamás karnagy
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata
2005. 09. 23.
A híradások szerint hazánkban is hamarosan bevezetik az RU 486-nak nevezett abortáló tablettát. Kötelességünk felhívni a katolikus hívők és minden jószándékú ember figyelmét arra, hogy ennek a szernek a használata valódi magzatelhajtás, ezért ugyanolyan erkölcsi megítélés alá esik, mint minden más művi abortusz.
Licit akadémia
2005. 09. 22.
Az Akadémia a következő ülését 2005. szeptember 28-án 18 órakor a Kari Társalgóban tartja.
Program:
Bevezetés a tarokkjátékba - oktatás
Bevezetés az ultijátékba – oktatás
Egyházzenei hangverseny
2005. 09. 20.
A budapesti Szent István Bazilikában 2005. szeptember 24-én, szombaton 20.00 órakor hangverseny lesz. Közreműködik a római Capella Musicale Pontificia Sistina kórus. Az együttes 1400 éve működik, idén járnak először Magyarországon.
Meghívó
2005. 09. 20.
Örömmel adjuk hírül, hogy 2005. október 5-én a Magyar Családterápiás Egyesület szervezésében előadást tart az újra Magyarországon tartózkodó, kiképző családterapeuta, Dr. Székely Ilona a családi kapcsolatok sebeinek gyógyítása címmel.
Örökségünk napok
2005. 09. 13.
A Kulturális Örökég Minisztériuma szeptember végén közzé tesz egy listát, amelyen olyan intézmények nevei, címei találhatók, amelyek év közben nem nagyon látogathatók, azonban kulturális örökségünkhöz tartoznak.
Templombúcsú Esztergomban
2005. 09. 08.
Az Esztergomi Görög Katolikus Egyházközség november 5-én, szombaton délelőtt 10 órakor tartja templombúcsúját Szent Mihály és Szent Gábor főangyal tiszteletére. A búcsún résztvesz az országos Ruszin Önkormányzat és a Rákoskeresztúri Görög Katolikus Egyházközség is, dr. Mosolygó Marcell vezetésével, aki az ünnepi szentbeszédet mondja. Az egyházközség szeretettel vár mindenki mást is.
Beszámoló a ruszinok búcsújáról
2005. 09. 08.
A magyarországi ruszinság ebben az évben is a szentendrei skanzenben, az oda áttelepített mándoki fatemplomban rendezte meg szeptember 4-én délben a „ruszinok csúcsúját”, amely Kisboldogasszony ünnepéhez kapcsolódik.
Szegedi Közéleti Kávéház
2005. 09. 03.
A Szegedi Közéleti Kávéház 2005. szeptember havi programja.
A Miskolc-diósgyőri Görög Katolikus Egyházközség Jubileumi Zarándoklata
2005. 08. 30.
A Miskolc-diósgyőri Görög Katolikus Egyházközség Jubileumi Zarándoklata a 100 éves máriapócsi könnyező Szűzanya kegyképe nyomában. Az 1905. december 3-án történt máriapócsi könnyezés 100. jubileumán egyházközségünk négy napos zarándoklatot szervezett „ A KEGYKÉP NYOMÁBAN” címmel.
Magyarok Nagyasszonya 7. Egyházzenei és Művészeti Fesztivál
2005. 08. 24.
2005. szeptember 23 - október 9.
Rusziniok búcsúja
2005. 08. 16.
Az Országos Ruszin Önkormányzat és az Esztergomi Görög Katolikus Egyházközség – az elmúlt évhez hasonlóan – szeptember 4-én, vasárnap 12 órakor rendezi meg a "ruszinok búcsúját" a Szentendrei Skanzen fatemplomában, melyre szeretettel várják a környék híveit.
Meghívó a Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság (KÖT) 2005. évi konferenciájára és közgyűlésére
2005. 08. 16.
Főtéma: Napjaink problémái és megoldások Jézus szerint
Időpont: 2005. szeptember 8., 9., 10.
Helyszin: Ferencesek Tamás Alajos Közösségi Háza
„Könnyeidből – élet” Jubileumi ifjúsági búcsú Máriapócs
2005. 08. 16.
300 fiatal érkezik 2005. augusztus 12-én Máriapócsra 14.00 óra körül.
Lelkigyakorlatok az Életrendezés Házában
2005. 08. 10.
Lelkigyakorlatok az Életrendezés Házában augusztus 12-14., szeptember 19-23., szeptember 30-október 2.
Beszámoló a nyíregyházi aranymiséről
2005. 08. 09.
1955. augusztus 7-én szentelték pappá dr. Keresztes Szilárd megyéspüspököt, Szabados János nyugalmazott alsóregmeci paróchust, Obbágy Miklóst, a Miskolci Apostoli Exarchátus ökonómusát és Járási János nyugalmazott kispesti paróchust is. Ők négyen ünnepelték aranymiséjüket 2005. augusztus 7-én Nyíregyházán, délelőtt 10 órakor a görög katolikus templomban.
Irotai zsolozsmázók
2005. 08. 06.
A Cserehát kapujaként emlegetett Irotán gyűlt össze augusztus első napjaiban egy lelkes 45 fős csapat az ország minden részéről, a keleti egyház szerinti teljes zsolozsmát imádkozni.
Képriport a rákoscsabai Elsőáldozásról 2005
2005. 08. 06.
Ifjúsági gyalogos zarándoklat 2005.
2005. 08. 06.
Az immár több éves hagyományra visszatekintő Ifjúsági Gyalogos Zarándoklatot idén is megszervezi a Hajdúdorogi Egyház és az Egyházmegyei Ifjúsági Iroda.
Görög katolikus papszentelés
2005. 08. 04.
Dr. Keresztes Szilárd hajdúdorogi megyéspüspök 9 diakónust szentel áldozópappá a máriapócsi Kegytemplomban, 2005. augusztus 6-án.
Aranymise Nyíregyházán
2005. 08. 01.
1955. augusztus 7-én, 50 éve szentelte pappá Dudás Miklós püspök dr. Keresztes Szilárd megyéspüspököt. Ezen a napon szentelték pappá Szabados János nyugalmazott alsóregmeci paróchust, Obbágy Miklóst, a Miskolci Apostoli Exarchátus ökonómusát és Járási János nyugalmazott kispesti paróchust is.
Négyen ünneplik aranymiséjüket 2005. augusztus 7-én Nyíregyházán, délelőtt 10 órakor a görög katolikus templomban.
Kárpátaljától – Szentpétervárig
2005. 08. 01.
A Szent Efrém Bizánci Férfikar a Művészetek Völgyében augusztus 6-án, szombaton este 19.00 kor a Taliándörögdi Római Katolikus Templomban énekli a Kárpátaljától - Szentpétervárig c. programját.
Pápai kitüntetés
2005. 07. 28.
XVI. Benedek pápa őszentsége Deli András és Knapcsek Sándor plébánosokat kitüntette.
Biblikus konferencia 2005
2005. 07. 28.
Szenvedéstörténet címmel rendezi meg 2005 szept. 4-7 között a Szegedi Hittudományi Főiskola Biblikus tanszéke a 16. Nemzetközi Ökumenikus Biblikus konferenciát.
Tizenhét éves a Szegedi Biblikus konferencia
2005. 07. 28.
Néhány kolléga összejöveteleként indult 1980-ban ez a kezdeményezés, és az első összejövetelen inkább csak probléma megjelölése történt.
Sajtólevél
2005. 07. 28.
Az egyik napilap 2005. július 8-i számában kiragadott idézetek jelentek meg Szüdi János közigazgatási államtitkárhoz írt levelünkből, amelyben az Oktatási Minisztérium által tervezett rendelet-módosításokról fejtettük ki az MKPK álláspontját.
Joó Ete zeneszerző estje
2005. 07. 25.
Időpont: 2005. július 31. vasárnap 20.30 óra.
Helyszín: Felsővárosi Minorita Templom Kolostorkertje.
A Budavári Nagyboldogasszony (Mátyás) Templom Kórusának előadása
2005. 07. 22.
Időpont: július 23., szombat 19.00 óra
Vezényel: Tardy László karnagy.
A Honvéd Együttes Férfikarának előadása
2005. 07. 15.
Megtelt a máriapócsi Kegytemplom 2005. július 10-én a Honvéd Együttes Férfikarának előadásán. A hangversenysorozat a Kegykép harmadik könnyezésének száz éves, Jubileumi Évének egyik kiemelkedő eseménye.
113 millió forint az árvízkárosultaknak
2005. 07. 15.
Száztizenhárom millió forint gyűlt össze a Püspöki Konferencia által május 22-ére meghirdetett országos gyűjtés során a katolikus templomokban a tavaszi árvizek károsultjainak megsegítésére.
Rákoskeresztúri hírek
2005. 07. 04.
Július 10-én vasárnap de. 10-kor a Szentenderei Szabadtéri Múzeumban a mándoki fatemplomunkban görög liturgiát végzünk az igazgató engedélyével. Az 1670 körül épült fatemplomhoz hasonló lehetett a máriapócsi is, amelyben 1696-ban először könnyezett az Istenszülő ikonja. A rákoskeresztúri egyházközség fiataljaival Leányfalún táborozunk július 5-től 14-ig, örülünk, hogy lehetőségünk adódik ilyen környezetben ünnepelni az Eucharisztiát. Minden kirándulását most szervező, szertartásunkat szerető családot szeretettel várunk. Ez egész napot a Skanzenban töltjük,gazdag programmal várja a látogatókat az intézmény. A belépő felnőtteknek 800Ft, gyerekeknek 400 Ft. (M.M)
Felújított görög katolikus templom Mogyoróskán
2005. 07. 04.
Dr. Keresztes Szilárd hajdúdorogi megyéspüspök, miskolci apostoli kormányzó áldotta meg 2005. június 29-én, Szent Péter és Pál ünnepén a felújított mogyoróskai görög katolikus templomot.
Felújított paróchia megáldása Urán
2005. 07. 04.
2005. Július 3-án áldja meg az urai görög katolikus paróchiát dr. Keresztes Szilárd megyéspüspök.
Ruszin kisebbségi nap és görög katolikus regionális találkozó lesz Gyömrőn
2005. 06. 29.
II. Rákóczi Ferenc híres gyömrői beszédének 300. évfordulója alkalmából július 3-án ünnepséget tart a helyi Ruszin Kisebbségi Önkormányzat.
Új görög katolikus templom felszentelése Sajószentpéteren
2005. 06. 27.
Új görög katolikus templomot szentelt fel Sajószentpéteren dr. Keresztes Szilárd megyéspüspök, miskolci apostoli kormányzó meghívására Francesco Marchisano bíboros, a Római Szent Péter Bazilika archipresbitere. Pacsai János paróchus atya híveivel kétévnyi áldozatos munka után ünnepelhetett azzal a több ezer emberrel, akik a megye és az ország számos pontjáról ellátogattak a templomszentelésre.
A Grazer Choralschola Magyarországon
2005. 06. 27.
2005. július 4-én és 5-én Magyarországra érkezik a tradicionális gregorián korál egyik jeles képviselője: a Grazer Choralschola. Július 4-én Nyíregyházán, 5-én pedig Debrecenben adnak ízelítőt a gregorián korális szépségeiből.
Görög katolikus szent liturgia jeltolmáccsal
2005. 06. 27.
Július 10-én, vasárnap Budapesten a Rózsák terei görög katolikus templomban a 12 órakor kezdődő Szent Liturgiát jeltolmács fogja jelelni. A cél, hogy a siket személyek, hallássérült testvérek is könnyebben be tudjanak kapcsolódni a vasárnapi Örömhírbe.
Pályázati felhívás
2005. 06. 27.
A Hajdúdorogi Püspöki Hivatal pályázatot hirdet a hajdúdorogi Görög Katolikus Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Hajdúdorog, Ady E. u. 23-25. igazgatói állásának betöltésére.
A pályázat beadási határideje: 2005. július 20.
Zsolozsmás-tábor
2005. 06. 27.
Irotán lesz a szokásos Zsolozsmás-tábor augusztus 1-jén vecsernyétől augusztus 4-én a Szent Liturgiáig.
A görög katolikus egyházzenei képzés részletes programja
2005. 06. 21.
Évszázadok Mária-kórusai
2005. 06. 21.
Ünnepi hangversenyek Máriapócson a Kegykép harmadik könnyezésének századik évében. A Kegykép könnyezésének századik évfordulója tiszteletére ünnepi hangversenyek lesznek a Máriapócsi Bazilikában.
A hangversenyek helyszíne: Máriapócsi Kegytemplom, Máriapócs, Kossuth tér 25. Időpontok: július 10., 16., 23., 30.
Részletek és képek a kórusokról>>
Kápolna- és harangszentelés Dunaújvárosban
2005. 06. 20.
2005. június 19-én a 10 órai liturgia keretein belül dr. Keresztes Szilárd hajdúdorogi megyéspüspök felszentelte a Dunaújvárosi Görög Katolikus Egyházközség kápolnáját és harangját.
Statisztika – Minden második gyermeket megkeresztelnek hazánkban
2005. 06. 17.
A világ valamennyi egyházmegyéje, így a hazaiak is minden évben összeállítják az előző naptári esztendőre vonatkozó statisztikájukat, amelyet megküldenek a Vatikáni Államtitkárságnak is. A Szentszék Statisztikai Hivatala összegzi ezeket a jelentéseket, illetve ezen adatok egy része megjelenik a következő évi Pápai évkönyvben az egyes egyházmegyék bemutatásánál.
Május 28.: Kirándulás a Bodrogközbe
2005. 06. 17.
A Vasvári Pál Társaság tagjai 2005. május 28-án kirándulást tettek a Bodrogközbe. A honfoglalás kori emlékeket felidéző, Petraskó Tamás és barátai által létre hozott és fenntartott régészeti parkot látogatták meg Kisrozvágyon.
Temető gyalázás – Nyilatkozat
2005. 06. 17.
Döbbenettel fogadtuk a hírt, hogy ismeretlen tettesek újra kegyeletsértést követtek el, megrongálták a Kozma utcai zsidó temetőt. Sajnos nem első alkalommal fordul elő, hogy vandálok megsértik más emberek legbensőbb érzéseit.
Káponaszentelés Dunaújvárosban
2005. 06. 13.
2005. június 19-én dr. Keresztes Szilárd hajdúdorogi megyéspüspök szenteli fel a Dunaújvárosi Görög Katolikus Egyházközség kápolnáját.
Nemzeti Eucharisztikus Kongresszus
2005. 06. 13.
2005. szeptember 17., Budapest, Szent István-bazilika.
A Magyar Katolikus Egyház az Eucharisztia Évében közös ünnepre hívja az egyház tagjait és 2005. szeptember 17-én, szombaton a budapesti Szent István-bazilikában megrendezi a Nemzeti Eucharisztikus Kongresszust.
Sajtólevél
2005. 06. 13.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia június 7-9. között megtartotta rendes nyári ülését.
Főállású hitoktatói állás
2005. 06. 11.
A Tiszaújvárosi Görög Katolikus Egyházközség pályázatot hirdet főállású hitoktatói állás betöltésére.
Jelentkezési határidő: július 15.
Jótékonysági ruhavásár
2005. 06. 11.
A szovátai és nyárád-menti szegény gyerekek javára június 16-án, Csütörtökön 10-től 18 óráig ruhavásár lesz.
Európai görög katolikus püspökök találkozója Rómában
2005. 06. 11.
Európai görög katolikus püspökök találkoztak Rómában, melyen hazánk görög katolikus püspöke, dr. Keresztes Szilárd hajdúdorogi megyéspüspök is részt vett.
Az új köztársasági elnök köszöntése
2005. 06. 09.
Az újonnan megválasztott köztársasági elnököt az alábbi levélben köszöntötte Seregély István a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke:
Hely a lelki és szakmai feltöltődéshez pasztorációs központ nyílt Szegeden
2005. 06. 09.
Szegeden az elmúlt napokban megkezdte munkáját a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Pasztorációs Centrum. A Gyulay Endre megyéspüspök kezdeményezésére létrejött központ az első ilyen koordinációs és segítő munkát végző intézmény az egyházmegyében.
Könyvbemutató
2005. 06. 09.
Szeretettel meghívja Önt a Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Kara, a Takács József Alapítvány, és az Örökmécs Kiadó könyvbemutatóra. Időpont: 2005. június 14.
A Keresztény Közéleti Akadémia Alapítvány felhívása
2005. 06. 09.
„HITTEL A NEMZETÉRT” – Hívők helytállása az 1956-os forradalom és szabadságharcban. A Keresztény Közéleti Akadémia az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára méltó emlékezéssel készül. Az események tiszteletére, valamint a keresztények történeti szerepének mélyebb feltárása érdekében emlékkötetet kíván megjelentetni.
Új görög katolikus templom felszentelése Sajószentpéteren
2005. 06. 07.
Görög katolikus templom épült Sajószentpéteren. Felszentelése: 2005. július 26-án.
Sajtóközlemény
2005. 06. 07.
Június 1-jén megtartotta plenáris ülését a Vatikáni Vegyesbizottság.
Harangszentelés Tiszaújvárosban
2005. 06. 01.
A tiszaújvárosi görög katolikus templom két új harangját szentelte meg dr. Keresztes Szilárd hajdúdorogi megyéspüspök május 29-én.
Jubileumi Év 2005-ös programja június–december
2005. 05. 31.
Alszeghy Zoltán SJ és a magyar teológia
2005. 05. 31.
Tudományos ülés a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi főiskolán.
Időpont: 2005. Június 15.
Jubileumi Ifjúsági Búcsú – Máriapócs
2005. 05. 31.
Időpont: 2005. augusztus 12 – 13.
A már hosszú évek hagyományára visszatekintő Ifjúsági Búcsút idén is megszervezi a Hajdúdorogi Egyházmegyei Ifjúsági Iroda.
Első alkalommal volt elsőáldozás a Szigetszentmiklósi Egyházközségben
2005. 05. 30.
Május 29-én, vasárnap, a 9 órai Szent Liturgián, 4 gyermek járult elsőáldozáshoz Szeigetszentmiklóson.
Betegek és gyógyítók búcsúja Máriapócson
2005. 05. 30.
A Jubileumi Év Betegek és Gyógyítók Búcsúját tartották 2005. május 29-én, vasárnap Máriapócson.
Könyvbemutató
2005. 05. 28.
Május 31-én, kedden este 17 órakor Alexa Károly mutatja be Czakó Gábor Beavatás – az Ideák nyelve c. könyvét, ami a Beavatás sorozat ötödik kötete.
Helyszín: Helikon Könyvesház Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 37.
Országos görög katolikus hittanverseny döntő
2005. 05. 26.
A kerületi versenyek, illetve az iskolák győztesei május 27-én Hajdúdorogon mérik össze tudásukat az országos verseny döntőjében.
A Hajdúdorogi Görög Katolikus Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon a 2005/2006-os tanévre pályázatot hirdet
2005. 05. 26.
angol nyelvszakos,
német nyelvszakos és
nevelőtanári állások betöltésére.
Egyházközségi kiadványok és honlapok szerkesztőinek országos találkozója
2005. 05. 26.
Időpont: 2005. október 14-16.
Helyszín: Szent Ignác Kollégium, 1191 Budapest, Hunyadi u. 2-4.
Aranymise
2005. 05. 25.
Tóth Alajos aranymiséjét a Felsővárosi Minorita templomban 2005. június 19-én, vasárnap 11 órakor mutatja be.
Honlapajánló
2005. 05. 25.
Elindult a Székesfehérvári Egyházmegye honlapja.
Keresztények egymás között - új ingyenes apróhirdetési oldal!
2005. 05. 25.
Keresztények is adnak, vesznek, cserélik dolgaikat. Nem mindegy, hogy a partner ebben a műveletben mennyire megbízható.
Elsőáldozás a Hodászi Görög Katolikus Cigány Egyházközségben
2005. 05. 17.
17 gyerek járult először szentáldozáshoz 2005. május 16-án a Hodászi Görög Katolikus Cigány Egyházközségben. A zsúfolásig telt templomban a gyerekek örömmel készültek a várva-várt pillanatra, szüleik, testvérük, egyházközségük tagjai között.
Ifjúsági lelkigyakorlatok Püspükszentlászlón
2005. 05. 17.
Amennyiben rendszeresen részt szoktál venni a nyári püspökszentlászlói lelkigyakorlatokon, bizonyára örömmel fogadod, hogy az idén - immár tizenkettedik alkalommal - ismét megrendezésre kerül.
Pünkösdi körlevél 2005
2005. 05. 17.
Részlet Jenő Atya 2002 Pünkösdjén mondott homiliájából>>
Lelkigyakorlatok 2005 nyarán>>
Úr napja
Május 29-én vasárnap 18 órakor az Úr napi esti szentmisét a Szeged-Csanádi megyéspüspök mutatja be a Szegedi Dómban. Az eucharisztia évére tekintettel, Püspök Atya szeretettel hív és vár mindenkit, a szegedi testvérek közös imádságban együtt ünnepelhessenek.
Elsőáldozás a Hodászi Görög Katolikus Cigány Egyházközségben
2005. 05. 13.
2005. május 16-án a Hodászi Görög Katolikus Cigány Egyházközségben 20 gyermek járul elsőáldozáshoz.
Moszkvai Patriarchátus Ortodox Kórusának magyarországi turnéja
2005. 05. 11.
Az együttes már többször adott sikeres hangversenyt Budapesten és más városokban (május 23-29.). Legutóbb 2003. október 4-én a Szent István Bazilikában az Orosz Kulturális Héten lépett fel Szentpétervár 300 éves jubileuma jegyében.
Ortodox napok
2005. 05. 11.
2005. május 21-22-én ortodox napok lesznek.
Karácsfalva – Kárpátalja
2005. 05. 10.
A Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum kollégiuma a nyári időszakban lehetőséget biztosít arra, hogy a Kárpátaljára érkezők előzetes egyeztetés alapján nyugalmas, biztos és megfelelő szálláshelyet találjanak. Alkalmas családoknak, kisebb és nagyobb közösségeknek. Étkezés, szállás biztosított az alábbiak alapján.
Gyűjtés az árvízkárosultak számára
2005. 05. 07.
A magyarországi Katolikus Egyház tagjai nagy részvéttel figyelik a határon túli testvéreink és a mátrakeresztesi emberek árvízzel vívott küzdelmét.
Elhúnyt Weissmahr Béla jezsuita filozófus
2005. 05. 07.
2005. április 28-án, csütörtök reggel a münchen-bogenhauseni kórházban szűnt meg szíve dobogni.
Görög katolikus egyházzenei képzés
2005. 05. 03.
A görög katolikusság legnagyobb kincsei a különféle szertartásaiban rejlenek. Méltó végzésük alapvető fontosságú a jelen és jövő nemzedékek szempontjából.
Ennek érdekében Bubnó Tamás vezetésével, 2005. június 30.-án, négy napos egyházzenei képzés indul Szigetszentmiklóson. A képzés csütörtök délben közös ebéddel indul, és vasárnap délutánig tart.
Gyermekbúcsú Máriapócson
2005. 05. 03.
A Gyermekbúcsú mottója – „Siessünk buzgón az Istenszülőhöz!” – kifejezte, hogy az idei gyermekbúcsú a Jubileumi Év jegyében került megrendezésre.
Anyák és nők búcsúja Máriapócson
2005. 05. 03.
A könnyező Istenszülő Jubileumi Évében különösen fontos szerepet kapott az Anyák és nők búcsúja Máriapócson.
Oltalmad alá sietünk
2005. 04. 26.
Görög Katolikus Szavalóverseny Nyíregyházán. 111 gyerek vett részt a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskolán rendezett szavalóversenyen április 16-án.
Fogadás
2005. 04. 26.
XVI. Benedek pápa szombaton délelőtt a VI. Pál teremben fogadta a tömegtájékoztatás képviselőit.
Álláshirdetés
2005. 04. 26.
A nyíregyházi Görög Katolikus Általános Iskola 2005/2006-os tanévre (napközis tanítói és tanulószoba-vezető tanári) PEDAGÓGUS ÁLLÁSHELYEKET hirdet.
Máriapócsi Zarándokház májusi-júniusi programjai
2005. 04. 26.
Szeretettel buzdítunk mindenkit Máriapócsra, hogy a jubileumi évben minél többen zarándokoljanak el az Istenszülő Csodatévő kegyképéhez! Különösen várjuk az esperesi kerületek papjait és híveit az esperesi kerület lelkigyakorlatát követő zarándoklatra!
Jubileum a jubileumi évben
2005. 04. 26.
Ebben az évben kettős jubileumot tartunk. Elsősorban a Szűzanya könnyezésének jubileumát, másodsorban a szenvedélybetegek lelkigyakorlatának ötödik évfordulóját. A lelkigyakorlat kezdete: 2005. május 12.
Batyus bál
2005. 04. 26.
A Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházközség szervezésében Pünkösdi Batyus Bált rendezünk 2005. május 15-én.
Betegek és gyógyítók búcsúja
2005. 04. 26.
Hívjuk és várjuk a máriapócsi Istenszülő Kegyképéhez a lelki vagy fizikai betegeket, felüdülni vágyókat, orvosokat és egészségügyi ellátásban munkálkodókat. Az időpont: 2005. május 29.
Szent György Kupa
2005. 04. 26.
A már hagyománnyá vált Szent György Kupáért folyó labdarúgó kupanapot 2005. június 4-én rendezzük meg a Hajdúdorogi Görög Katolikus Gimnáziumban.
Damján tábor
2005. 04. 26.
Középsúlyos értelmileg akadályozott és mozgáskorlátozott gyerekek nyaraltatása a görög katolikus papnövendékek vezetésével Szent Damján tábor, 2005. július 18-24.
Meghívó a felnőtt lányok lelkigyakorlatára
2005. 04. 26.
Kedves Testvéreim!
Nagy szeretettel értesítelek titeket, hogy a felnőtt lányok lelkigyakorlatát 2005. július 24-29. között (vasárnap délutántól péntek délig) tartjuk a máriapócsi Lelkigyakorlatos és Zarándokházban.
Köz 2005
2005. 04. 26.
Újra ifjusági tábor a Zemplénben. Időpont: 2005. aug. 5-10.
Ifjúsági gyalogos zarándoklat
2005. 04. 26.
Ifjúsági gyalogos zarándoklat 2005. augusztus 7–12. Sátoraljaújhely – Máriapócs.
Őszentsége II. Alekszij Moszkva és egész Oroszország patriarchája, XVI. Benedek pápának küldött távirata
2005. 04. 23.
Szívből gratulálok Önnek az ősi római kathedrára történt megválasztásáért. Isten segítségét kérem a Római Katolikus Egyház elöljárójaként végzendő magasztos szolgálatához.
Moszkvai vélemények az új pápáról
2005. 04. 23.
A Moszkvai Teológiai Akadémia professzora, Andrej Kurajev diakónus kedvezőnek tartja Josef Ratzinger bíboros római pápává választását.
A Moszkvai Állami Tretyakov Galéria Szent Miklós templom-múzeumának Kórusa a Budapesti Nagyboldogasszony Ortodox Székesegyházban
2005. 04. 23.
A Moszkvai Tretyakov Galéria Szent Miklós templom-múzeumának kórusa ad koncertet 2005. május 2-án, hétfőn 18 órai kezdettel a budapesti Nagyboldogasszony magyar ortodox székesegyházban (1052 Budapest, Petőfi tér 2.).
www.katolikus.hu: Jókívánság
2005. 04. 23.
Honlapunkon "Vendégkönyvet" nyitunk Szentatyánk, XVI. Benedek pápa megválasztása alkalmából. Kérjük kedves olvasóinkat, hogy az új pápának szánt jókívánságaikat, gondolataikat osszák meg sajtóirodánkkal.
XVI. Benedek Pápa és Magyarország
2005. 04. 23.
"Szent István király a keresztény Európa egyik alapítója" Rómában a Magyar Akadémián 1998. május 21-én kiállítás nyílt, amelyet abból az alkalomból rendeztek, hogy akkor volt 150 éves hazánk legrégebbi könyvkiadója, a Szent István Társulat.
Szentmise XVI. Benedek pápa beiktatása alkalmából
2005. 04. 23.
XVI. Benedek pápa beiktatása alkalmából április 25-én hétfőn este 6-kor Püspök Atya szentmisét mutat be a Dómban.
Nyilatkozat
2005. 04. 23.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai a vezetésükre bízott katolikus hívőkkel egyetemben nagy örömmel fogadták a hírt, hogy XVI. Benedek névvel új pápája van a Katolikus Egyháznak.
Háttér információk XVI. Benedek pápáról
2005. 04. 23.
A névválasztás, mint példakép, az előd Benedek pápa programja és problémái, XVI. Benedek szellemi életútja pápasága előtt.
Joseph Ratzinger: Krisztusra tekintve
2005. 04. 20.
A könyv Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa, 1986 nyarán tartott lelkigyakorlatának anyagát tartalmazza. A lelkigyakorlat gondolatmenete a három "isteni erény'' (hit, remény, szeretet), körül mozog és a keresztény horizonton felvázolt filozófiai ábrázolást kitágítja a teológia és a lelkiség felé.
Joseph Ratzinger bíboros és Marcello Pera, az olasz szenátus elnökének közös könyve
2005. 04. 20.
Vatikán: Közösen írt könyvet a Hittani Kongregáció prefektusa és az olasz szenátus elnöke. A kötet címe: Gyökerek nélkül: Európa, relativizmus, kereszténység és az iszlám.
Tovább a Magyar Kurír oldalára>>
Részlet Klemens Richter tanulmányából
2005. 04. 20.
Részlet Klemens Richter tanulmányából, melynek címe: „Mi mindent jelez a liturgikus konstitúció?”
Tovább a tanulmány-részletre>>
A pápák listája évszázadonkénti bontásba
2005. 04. 18.
A történészek között ma sincs teljes egyetértés abban a kérdésben, hogy hányan követték egymást Szent Péter székében az elmúlt közel kétezer évben. A római falakon kívüli Szent Pál bazilika oszlopcsarnokában 264 pápa mozaik portréja látható, és az Annuario Pontificio pápai évkönyv is ennyi pápáról tud.
Napi sajtószemle 2005. április 18.
2005. 04. 18.
Részletek a Magyar Hírlap, Népszabadság, Népszava, Magyar Nemzet és Ugyanitt soraiból.
„Legyetek derűsek, én is az vagyok”
2005. 04. 18.
„Legyetek derűsek, én is az vagyok” címmel megemlékezést tartottak II. János Pál pápáról 2005. április 15-én délután a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának dísztermében.
A konklávék története
2005. 04. 18.
A konklávé szó a latin „cum clave” kifejezésből származik. Egyrészt azt a zárt helyiséget jelöli, ahol a pápaválasztás zajlik, másrészt a bíborosok közösségének megnevezése, akik részt vesznek a választáson.
Másodszor vesz részt két magyar pápaválasztó a konklávén
2005. 04. 18.
A múlt században kilenc pápa követte egymást az Egyház élén. A bíborosok nyolcszor gyűltek össze, hogy új pápát válasszanak.
Egyház által felhasználható EU források
2005. 04. 18.
A szociális szféra támogatásra 2006-ig felhasználható uniós keretösszegből az egyházi intézmények is pályázhatnak, igen kedvező feltételekkel: az önrész 0-15 százalék között mozog.
Szoboravatás
2005. 04. 16.
Április 18-án hétfőn a Dómban Püspök Atya leleplezi és felavatja II. János Pál Pápa bronzszobrát, melyet Csiky László szobrászművész készített és ajánlott fel a templomnak. Az esti 6-os misét Püspök Atya mondja, az ünnepélyes szoboravatás a mise után kezdődik. Szeretettel várunk mindenkit.
II. János Pál Pápa temetése, elhelyezése és elhantolásának szent emlékezete
2005. 04. 12.
II. János Pál Pápa végrendelete
2005. 04. 12.
Részlet II. János Pál Pápa végrendeletéből.
Ima az új pápáért
2005. 04. 12.
Kedves Testvérek!
Rómában rövidesen összeül a konklávé, hogy megválassza a 264. pápát.
Ő lesz az, aki a következő évtizedekben a majd egymilliárd tagot számláló Világegyházat vezeti és képviseli, sokakat megtérít, hitet és békét teremt, és hirdeti Krisztus örömhírét az embereknek.
A Görög Katolikus Egyházközség Pünkösdi Családi Zenés Fesztiválja 2005.
2005. 04. 12.
Szeretettel várjuk haza a Hajdúdorogról elszármazottakat az ország bármely pontjáról a megújult Székesegyházba, hogy közös emlékeinket felelevenítsük, hitünket növeljük, családjainkat erősítsük. A fesztivál május 14-én, szombaton lesz.
Gyászszertartás és virrasztás Máriapócson
2005. 04. 09.
Közel 400 ember vett részt tegnap a máriapócsi kegytemplomban a II. János Pál pápáért mondott gyászmisén és virrasztáson.
Képek a nyíregyházi gyászliturgiáról
2005. 04. 09.
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága közleménye
2005. 04. 07.
Az Őszentségét gyászolók a mai naptól április 6-áig naponta 9.30-12.30 között leróhatják kegyeletüket az Apostoli Nunciatúrán (1126 Budapest, Gyimes utca 1-3.), ahol részvétnyilvánítási könyvet nyitottak.
A Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola és a Görög Katolikus Papnevelő Intézet közleménye
2005. 04. 07.
A Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola teológiai tanárai és a Görög Katolikus Papnevelő Intézet elöljárói 2005. április 8-án, reggel 8 órakor gyászliturgiát végeznek a Szentatyáért a nyíregyházi püspöki templomban az oktatók, dolgozók, hallgatók, papnövendékek és a nyíregyházi hívek részvételével.
A Hajdúdorogi Egyházmegye és a Máriapócsi Kegyhely közleménye
2005. 04. 07.
Máriapócs történelmének kiemelkedő napja 1991. augusztus 18., amikor a Magyarországot meglátogató II. János Pál pápa bizánci szertartású Szent Liturgiát végzett magyar nyelven a kegykép előtt. Kegyhelyünk történetében döntő változást jelentett ez az ünnep. Máriapócsi látogatására mindig szívesen emlékezett Szentatyánk.
A keresztény zene kezdetei Európában
2005. 04. 02.
A keresztény zene kezdetei Európában címmel 2005. február 18-19-én nemzetközi egyházzenei szimpoziumot rendeztek Kassán, a Michael Lacko SJ-ról elnevezett Kelet-Nyugat Lelkiségi Központban.
A konferencia apropóját az egyik leghíresebb bizánc-kutató, zenetörténész és zeneszerző, a bécsi származású Egon Wellesz (1885-1974) születésének 120. évfordulója adta.
Mit tegyünk az életünkkel?
2005. 04. 01.
címmel tart előadást Jókai Anna írónő 2005. április 6-án, délután 3-tól Nyíregyházán a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskolán.
Az előadásra és az azt követő kötetlen beszélgetésre szeretettel vár mindenkit a szervező, a Hajdúdorogi Egyházmegyei Ifjúsági Iroda.
IV. Liturgikus Szimpózium
2005. 04. 01.
A Parakliszról, önálló megjelentetésének centenáriumán 2005. április 29-én a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskolán.
Szigetszentmikósi beszámoló a nagyheti szertartásokról és Húsvét vasárnapról
2005. 03. 31.
Az idei volt az első olyan Húsvét, melyet önálló egyházközségként ünnepeltünk meg. A szertartásokon szép számmal jelentek meg a hívek. Még a Nagyhét előtt minden egyes családnak (a már több mint 200 lelket számláló Szigetszentmiklósi Görög Katolikus Egyházközség híveinek) levelet küldött a képviselőtestület a szertartások rendjéről.
Bevezetés a belső imába
2005. 03. 21.
A szemlélődő imádságról előadást és gyakorlatot tartunk a Máriapócsi Lelkigyakorlatos- és Zarándokházban. Az első találkozó 2005. május 8-án lesz, du. 4-tól 7-ig, utána minden hónap első vasárnapján ugyanebben az időpontban. A részvétel ingyenes. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Teremlabdarúgás Hajdúdorogon
2005. 03. 29.
Az idei évben is megrendezésre került a Szemináriumok közötti országos teremlabdarúgó bajnokság, melynek ezúttal Hajdúdorog adott otthont 2005. február 26–27-e között. A 10. alkalommal megrendezésre kerülő bajnokságon nyolc csapat vett részt.
Szent Kereszt Magazin
2005. 03. 29.
Megjelent a Szent Kereszt Magazin legújabb száma, amely megvásárolható az újságárusoknál. Ha nincs kitéve, keresni vagy kérni kell.
3 napos lelkigyakorlat Szigetszentmiklóson
2005. 03. 22.
Szigetszentmiklóson 3 napos lelkigyakorlat volt Szent Liturgia keretében. A lelkigyakorlatokat Dr. Baán István vezette, a liturgiát Nagy István atya tartotta.
Húsvéti levél a híveknek
2005. 03. 22.
Föltámadt Krisztus! Közeledik a Húsvét. Van, aki csak néhány szabadnapot, vagy a nagy evések, és ivások idejét látja benne. Mi azonban tudjuk, hogy a húsvét, Krisztus Feltámadásának ünnepe.
Húsvéti szertartásrend Szigetszentmiklóson
2005. 03. 22.
2005-ös húsvéti szertartásrend Szigetszentmiklóson.
Húsvéti szertartásrend Csengerújfalun
2005. 03. 22.
2005-ös húsvéti szertartásrend Csengerújfalun.
Zarándoklat a máriaradnai kegytemplomba
2005. 03. 22.
A Belvárosi Plébánia zarándoklatot szervez Máriaradnára, a Csanádi Egyházmegye ősi zarándokhelyére. A zarándoklatot Gyulay Endre Püspök Atya vezeti.
Bevezetés a belső imába
2005. 03. 21.
A szemlélődő imádságról előadást és gyakorlatot tartunk a Máriapócsi Lelkigyakorlatos- és Zarándokházban. Az első találkozó 2005. május 8-án lesz, du. 4-tól 7-ig, utána minden hónap első vasárnapján ugyanebben az időpontban. A részvétel ingyenes. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A Szent Efrém Bizánci Férfikar CD-je hamarosan megjelenik
2005. 03. 19.
CD-nk János (Joann) BOKSAY: LYTURGY of St. JOHN CHRYSOSTOM for MALE CHOIR címmel hamarosan megjelenik. Március 20-ától lehet keresni a könyv- és zeneboltokban, vagy érdeklődni utána a http://www.hungaroton.hu honlapon.
CD-borító képe és lemezismertető>>
Húsvéti liturgikus énekek a Duna TV-n
2005. 03. 19.
A Duna TV egyházművészeti adásában, március 27-én, húsvét vasárnap 17.05-kor a Szent Efrém Bizánci Férfikar húsvéti liturgikus énekek feldolgozását énekli. (Feltámadt Krisztus, Testileg elszunnyadván, Örvendjetek emberek)
Családfesztivál
2005. 03. 16.
2005. április 16-án a Fokoláre Mozgalom kezdeményezésére a világ több mint 100 országában ugyanazon a napon családfesztivált rendeznek. A fesztivál célja az, hogy a lehető legszélesebb nyilvánosságban megjelenítse a család értékeit, felhívja a társadalom figyelmét fontosságára.
Máriapócs, jubileumi év a pesti és a budai esperesi kerületek lelkigyakorlata 2005. Február 25-27.
2005. 03. 15.
A lelkigyakorlat témája: Az Istenszülő tisztelete. Az elmélkedést vezette Papp Miklós váci paróchus. Az összefoglalót Major Ilona készítette, a szórvány egyházközségek búcsújáról pedig Dr. Lengyel Zoltán ír.
Virágvasárnap előestéjén, hangverseny lesz a Dómban
2005. 03. 14.
Joseph Haydn Stabat Mater című műve kerül előadásra.
Napi sajtószemle
2005. 03. 14.
Sajtószemle a március 10-ei Népszabadság, Magyar Nemzet, Népszava, HVG és Blikk újságokból.
Március 27.: Húsvétvasárnap
2005. 03. 14.
Pákozdi István atya elmélkedése.
Perselyezés a szentföldi keresztények megmaradásáért
2005. 03. 14.
Nagyböjtben világszerte gyűjtést tartanak a katolikus templomokban a Szentföldön élő keresztények megsegítésére. Magyarországon március 13-án adakoznak a hívek. Hazánkban a nagylelkű adományokból az előző évben 32 millió forint gyűlt össze, ami hárommillió forinttal több a 2003. évi gyűjtésnél.
Bocsánatkérés a III/III-as listán feltüntetett püspök részéről
2005. 03. 09.
Gyulay Endre püspök bocsánatkérő levele.
Nem vettem komolyan azt a listát, amelyet névtelen tettes, felelősségvállalás nélkül jelenttetett meg úgy, hogy senki sem tudja eredetét. (Az Antall Józsefnél levő listát egyik barátom többször is látta. Több mindent meg is beszéltek belőle, de pl. az én nevem szerinte nem szerepelt közte.)
Minden egyes gyermek ajándék az Úristentől
2005. 03. 09.
Csermely Irén, a Patrona Hungariae Gimnázium igazgatónőjének nyilatkozata a Magyar Nemzetben.
Napi sajtószemle
2005. 03. 09.
Részletek a Népszabadságból, a Magyar Hírlapból és a Blikkből.
Szemináriumok közötti országos focibajnokság volt Hajdúdorogon
2005. 03. 08.
2005. február 25-27. között került megrendezésre a szemináriumok közötti országos focibajnokság, amelyen nyolc szeminárium vett részt.
Háttéranyag a Szülői Közösségek megalakulásáról
2005. 03. 04.
2005. február 8-án Budapesten megalakult Szülői Közösségek néven egy civil szervezet, mely szervezet célul tűzte ki a magyarországi egyházi iskolák szülői közösségeinek összefogását.
A mezőgazdaság gondjai
2005. 03. 03.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai aggodalommal figyelik a magyar mezőgazdaság növekvő gondjait.
Magyar egyetemisták aggódó imái a pápáért
2005. 03. 03.
Budapest: Magyar egyetemisták és keresztény oktatóik is kifejezték aggodalmukat II. János Pál pápa egészsége miatt.
Nyilatkozat
2005. 03. 02.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai tavaszi rendes ülésükön szükségesnek látták az alábbi nyilatkozat közzétételét.
Meghívó Képzőművészeti Kiállításra
2005. 02. 24.
A Máriapócsi Hungaricum Vendégház tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2005. február 25-én (péntek) 19.00 órától Kópisné Nagy Mária grafikusművész TÓNUSOK című képzőművészeti kiállítására.
Elhunyt DR. PIRIGYI ISTVÁN
2005. 02. 24.
A gyászoló család, a Debreceni Görög Katolikus Egyházközség, a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola és a Hajdúdorogi Egyházmegye mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy DR. PIRIGYI ISTVÁN püspöki tanácsos, debreceni hittanár, ny. teológiai tanár, görög katolikus áldozópap életének 84., papságának 57. évében 2005. február 21-én szentségekkel megerősítve elhunyt.
A Görög Katolikus Egyház gyűjtése a délkelet-ázsiai szökőár sújtotta térség megsegítésére
2005. 02. 24.
A délkelet-ázsiai szökőár sújtotta térség megsegítése céljából rendezett január 9-i országos gyűjtés során, melyet a Magyar Katolikus Egyház szervezett 350 millió forint gyűlt össze, amely összegből 320 millió forint a templomokban, 30 millió forint pedig a Magyar Katolikus Karitász számlájára érkezett adományokból gyűlt össze.
Az Életrendezés Háza lelkigyakorlatos programja
2005. 02. 23.
Az Életrendezés Háza lelkigyakorlatos programja 2005. januártól májusig, jelentkezési címek, telefonszámok, e-mail címek, bemutatkozás.
Hilarion püspök találkozott Dr. Erdő Péter bíborossal és részt vett a Pázmány Péter Egyetem kánonjogi konferenciáján
2005. 02. 19.
A 2005. február 4. és 7. között zajló soros magyarországi főpásztori látogatása első programjaként február 5-én Hilarion püspök atya Dr. Erdő Péter esztergom-budapesti érsekkel, a Magyar Katolikus Egyház vezetőjével találkozott. Az eszmecserére a bíboros úr budavári palotájában került sor egy szívélyes hangulatú vacsora keretében. A beszélgetés során szóba került az ortodox-katolikus párbeszéd jelenlegi állása, a magyarországi és az oroszországi teológiai képzés aktuális kérdései, valamint az Ortodox- és a Katolikus Egyház monasztikus közösségeinek helyzete.
Veres András püspök az ügynökkérdésről
2005. 02. 18.
A Vigilia februári számában Adriányi Gábor „Virrasszatok...” című cikkében leírta, hogy hatvannégy katolikus pap bizonyítottan besúgó volt és jelentéseket készített a kommunista rendszerben. A Népszabadság 2005. február 17-i számában az egyháztörténész arról is szólt, hogy az érintettek közt egy aktív püspök is található, és sajnálatának ad hangot, hogy „a rendszerváltás után senki nem akadt a katolikus egyházban, aki gyengeségét bevallva bocsánatot kért volna”.
E kijelentésekkel kapcsolatban Veres András püspök, az MKPK titkára az alábbiakat tartotta fontosnak közölni:
Tovább a katolikus.hu oldalra>>
Lelki hétvége Miskolcon fiataloknak
2005. 02. 12.
Hivatás tisztázó, hivatás ébresztő lelki hétvégét szervez a Miskolci Görög Katolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium 18-25 év közötti fiatalok részére, akik papi, vagy szerzetesi elhivatottságuk megerősítését keresik.
Új templom épül Kárpátalján
2005.02.12.
Támogassuk az új Csomai templom építését.
A Szent Efrém Bizánci Férfikar Hajdúdorogon
2005. 02. 10.
Hajdúdorog városa évszázadok óta a görög katolikusság egyik fellegvára. A 18. század végén a munkácsi egyházmegye legnépesebb egyházközsége volt – beleértve magát a püspöki székhelyet is – mintegy 5.000 hívővel. A hajdúváros jelentősége később még inkább megnövekedett, ezért természetesnek tűnt, hogy a Szentszék 1912-ben itt állította fel az évszázados óhajt beteljesítő magyar görög katolikus egyházmegyét.
A wroclawi Oktoich kórus Budapesten koncertezik
2005. 02. 06.
„Ars Polonica - Lengyel Művészet Budapesten" rendezvénysorozat keretében 2005. március 20-án este, 20.00 órai kezdettel, a lengyel Oktoich Kórus "Ortodox egyházi énekek a középkortól a XX. századig” címmel a budapesti Nagyboldogasszony Magyar Ortodox Székesegyházban koncertet ad.
Máriapócsi Lelkigyakorlatos és Zarándokház programja
2005. 02. 08.
A Máriapócsi Lelkigyakorlatos és Zarándokház 2005. februári és márciusi programja.
Gyertyaszentelés Csepelen
2005. 02. 08.
2005. február 6-án ünnepi Szent Liturgia volt a csepeli görög katolikus templomban.
Gyertyaszentelés Szigetszentmiklóson
2005. 02. 08.
Szigetszentmiklóson az ünnep napján, szerdán került sor a gyertyaszentelésre.
Csángó bál
2005. 02. 03.
2005. február 5-én 19.00 órától a Petőfi Csarnokban csángó bált tartanak.
Helyszín: Budapest, XIV. kerület, Zichy Mihály út 14.
Hajdúböszörményi beszámoló a 2004-es esztendőről
2005. 02. 03.
A 2004-es esztendő igen mozgalmas és volt a hajdúböszörményi görög katolikus egyházközség számára. Igen sok szép eredményt értek el, melyre a közösség, és az azóta nyugállományba vonult Dr. Nagymihályi Géza atya is joggal lehet büszke.
Játékok a hodászi gyermekeknek
2005. 02. 03.
2004 karácsonyára játékgyűjtést szerveztek a Csepel-szigeten működő görög katolikus egyházközségek a szigethalmi Gróf Széchenyi István általános iskolával karöltve.
„A Nagyböjt misztikus vonatkozásai, és szakrális kultúrája” – előadás
2005. 01. 24.
Az előadást Dr. Nagymihályi Géza tartja „A Misztikum és realitás a keleti keresztény lelkiségben” című előadássorozat keretében.
Helyszín: Budai Görög Katolikus Templom (Fő u. 88);
Időpont: február 7-én a du. 6 órai Szent Liturgia után.
Hírlevél
2005. 01. 24.
Kedves Olvasóink!
Elnézésüket kérjük, hogy az eheti hírlevél nem érkezett meg időben. A rendszer átállításával vannak problémák.
Megértésüket köszönjük: a www.gorogkatolikus.lap.hu és a parochia.hu szerkesztői
Vízkereszt Oroszországban
2005. 01. 21.
A hír az Origóról származik, a videoklip szövege tájékozatlanságot mutat az ortodox vallás irányában, ezen ne lepődjünk meg.
Görög katolikus farsangi bál Nyíregyházán
2005. 01. 16.
Az immár több éves hagyományokkal rendelkező Görög Katolikus Farsangi Bál ismét megrendezésre kerül Nyíregyházán, 2005. február 5-én.
A Szent Efrém Férfikar hangversenyei
2005. 01. 14.
A Szent Efrém Férfikar 2005. január 21-én, pénteken, a Rózsák terei Görög Katolikus templomban tartandó ökumenikus istentiszteleten működik közre 18.00 órakor, február 6-án, vasárnap, pedig a Csepeli Görög Katolikus templomban szolgál 11.30-kor, a Szent Liturgián.
Hajdúdorogi Püspöki Hivatal kérése
2005. 01. 14.
A máriapócsi Kegykép harmadik könnyezése kapcsán Jubileumi Évet hirdetett meg Keresztes Szilárd megyéspüspök Úr. Ebben a Jubileumi Évben szeretnénk egy könyvet kiadni, mely Máriapócsról és az Istenszülőről készül sok képpel és érdekességgel.
Felhívás miskolci egyetemistákhoz / Miskolcon végzett egyetemistákhoz!
2005. 01. 14.
A Miskolci Görög Katolikus Egyetemi Lelkészség várja tagjai közé mindazon görög katolikusok jelentkezését, akik az Egyetem bármelyik karán tanulnak nappali illetve levelező képzésben; az Egyetem hallgatói voltak; a Miskolci Egyetemen szereztek diplomát.
Magyar Görög Katolikus Egyház 2005-ös programja
2005. 01. 14.
A Vándorlók és a Menekültek 91. Világnapja
2005. 01. 11.
December 9-én mutatták be a Szentszék sajtótermében II. János Pál pápának a Vándorlók és Menekültek 2005-ös Világnapjára írt üzenetét, amely a kultúrák közötti integráció időszerű problémájával foglalkozik. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a 2004. évi ülésén úgy határozott, hogy Magyarországon a Világnapot a szokásnak megfelelően a Vízkereszt utáni második vasárnapon, január 16-án tartják meg.
Nagy vízszentelési szertartás a Kisdunán
2005. 01. 07.
Szigetszentmiklós egyike azon magyarországi településeknek, melyek neve magába foglalja a keleti egyház védőszentjének nevét. Történészek úgy tartják, hogy az államalapításunk körüli évszázadokban Szent Miklós nevét csak olyan egyházközségek vették, illetve vehették fel, ahol jelentős keleti szertartású lakosság élt.
A Szent Efrém Férfikar hangversenyt ad Hajdúdorogon
2005. 01. 03.
A Szent Efrém Bizánci Férfikar Bubnó Tamás vezetésével 2005. január 8-9-én Hajdúdorogra látogat, ahol 8-án, szombaton 17.00 órakor a Görög Katolikus Gimnázium aulájában hangversenyt ad, 9-én, vasárnap 10.00 órakor pedig a Székesegyházban közreműködik a Szent Liturgián.
Görög katolikus egyházközségek, valamint főiskolai és egyetemi lelkészségek alapítása
2005. 01. 07.
Az elmúlt fél évben három új egyházközség, két új egyetemi és egy új főiskolai lelkészség alapult.
Egyházközség az aluljáróban – Miskolc-Avason
2005. 01. 07.
December elejétől beindult a miskolci egyházközségek és a Jezsuita Gimnázium információs irodája Miskolcon, az aluljáróban.
Lelkigyakorlatok 2005. január-május
2004. 12. 30.
Jan. 8–16. Cél, amire teremtve vagyunk
Szent Ignác-i lelkigyakorlat
Kísérő: Józsa Csaba SJ
Békés Géza ikonfestő önálló kiállítása
2005. 01. 06.
Megnyitó: 2005. január 10-én 14 óra 30 perc
A kiállítást megnyitja: Hrucskóné Kovács Mária
KATEKHÓN – Keresztény teológiai, filozófiai és kulturális folyóirat
2005. 01. 06.
Egy új teológiai, filozófiai, kulturális folyóirat sokak szemében tűnhet fölöslegesnek, úri passziónak. A magyar szellemi közélet azonban mégis szükségessé teszi olyan új műhelyek létrejöttét és támogatását, amelyek képesek fölpezsdíteni a kultúra állóvizeit. A keresztény teológia mélységei megkövetelik, hogy széles körben megismerhetők legyenek, s így hitre vezessenek és megerősítsék a meglévő hitet.
"Krisztus bennünk is meg akar születni"
2004.12.15.
Ez volt a mottója a dec.11-én Szigetszentmiklóson megrendezett találkozónak, melyet a Virtuális Plébánia nevű katolikus portálon "összetalálkozott" fiataloknak szervezett a Szigetszentmiklósi Görög Katolikus Egyházközség.
Népmesemondó-verseny és alkotáspályázat, kiállítás
2004.12.13.
Kiíró: Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége
Pályázat címe: Népmesemondó-verseny és alkotáspályázat, kiállítás (KALOT)
Pályázhatnak: Bárki
Beadási határidő: 2004. december 31.
Szigetszentmiklósi VP találkozó
2004.12.08.
2004. december 11.-én, Szigetszentmiklóson ismét Virtuális Plébánia találkozó lesz. Gyülekezési idő: de. 10h. Helyszín: Szigetszentmiklóson a III. sz. Általános Iskola, és a közelében levő római katolikus templom.
Jubileumi Év megnyitója Máriapócson
2004.12.08.
2004. december 5-én ünnepi Szent Liturgia keretében nyitották meg a máriapócsi Kegykép harmadik könnyezésének 100 éves évfordulójára hirdetett Jubileumi Évet.
A Szent Liturgián és a megnyitó ünnepségen dr. Keresztes Szilárd megyéspüspök meghívására részt vett Antonio Maria Vegliò érsek, a Keleti Egyházak Kongregációjának titkára, aki a Szent Liturgián szentbeszédet mondott. Jelen volt még Juliusz Janusz apostoli nuncius, Mons. Krzysztof Nitkiewicz, a Kongregáció másodtitkára és P. Michael Blume SVD., a Vándorlók és Útonlevők Pápai Tanácsának másodtitkára.
Képek az új miseruháról
2004.12.04.
A Szigetszentmiklósi Görög Katolikus Egyházközség új miseruhájáról képeket találhatnak oldalunkon, melyet a linkre kattintva érhetnek el.
Szentkereszt Magazin terjesztõi ajánlat
2004.12.04.
A kiadvány jelmondata: hit-magyarság-érték, ezért minden olyan téma, amely ezekhez a fogalmakhoz kötõdik az újságban megjelenik. A szerkesztõk legfõbb törekvése, hogy a keresztény értékrendet közvetítsék és ápolják.
Az Életrendezés Háza lelkigyakorlatos programja
2004.12.02.
Itt megtudhatjuk, mikor milyen lelkigyakorlatok vannak az Élretrendezés Házában.
A Hajdúdorogi Egyházmegye PÁLYÁZATOT hirdet
2004.11.26.
A máriapócsi Kegykép harmadik könnyezésének centenáriuma alkalmából a Hajdúdorogi Egyház a Jubileumi Év plakátjának és logójának elkészítésére pályázatot ír ki.
Nyílt nap
2004.11.20.
November 22-én nyílt nap lesz a nyíregyházi Görög Katolikus Általános Iskolában.
A nyíregyházi Görög Katolikus Általános Iskola új épületének elhelyezése
2004.11.20.
A Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye megvásárolta Nyíregyházán a Bessenyei tér és a Bethlen Gábor utca sarkán levő ingatlant, ahol a Görög Katolikus Általános Iskola új épületét akarják elhelyezni.
Egyházközségi képviselőtestületi eskü Szigetszentmiklóson
2004.11.19.
Szigetszentmiklóson megalakult az egyházközségi képviselőtestület 8 fővel. A képviselőtestület elnöke Nagy István atya. A tagok november 14-én, Szent Liturgia keretében, ünnepélyesen esküt tettek.
Ezen a napon új miseruhával is gazdagodott a maroknyi egyházközség híveinek adakozásából. Az új és a régi miseruhákról hamarosan képeket is találhatnak oldalunkon.
Elsőpénteki Misziós Konferencia Beszédek a Magyar Családokhoz
2004.11.18.
A szentmisék 18.00 órakor kezdődnek.
Mosolygó Marcell görög katolikus paróchus: Az élet szolgálata a családban. A tisztaság erénye a házasság.
Helyszín: Városmajori Jézus Szíve templom, Budapest, XII. Csaba utca 5.
Időpont: 2004. december 3.
Misztériumjáték
2004.11.18.
December 5-én, vasárnap a csepeli görög katolikus temploban, a 11:30-kor kezdődő Szent Liturgia után, dr. Bubnó Tamás vezetésével, Szent Miklósról szóló misztériumjáték kerül bemutatásra.
Jubileumi Év megnyitása
2004.11.18.
A Jubileumi Év szeptemberi meghirdetése után, a 2005-ös Jubileumi Év megnyitására kerül sor 2004. december 5-én, vasárnap, délelőtt 10 órakor Máriapócson.
ADVENTI SZOKÁSOK AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN
2004.11.17.
Az ünnepi hangulathoz 2004. november 28-án, Advent első vasárnapján, „Adventi szokások az Európai Unió országaiban” címmel, ünnepi rendezvény formájában kíván a Ragádi Kulturális és Városszépítő Egyesület hozzájárulni, melyre ezúton mindenkit sok szeretettel meghív.
A program során az európai országok karácsonyvárásáról, Adventjéről lesz szó, érintve az ünnep kialakulását, és a képző-, valamint a zeneművészetben való megjelenését. A fellépő kórus ez utóbbihoz kíván szívhez szóló adalékkal szolgálni. Azért, hogy a hallgatóságnak ne csak a lelkét tápláljuk, az előadások szüneteiben mindenkit megvendégelünk egy kis karácsonyi süteménnyel.
Helyszín: A Városi Könyvtár és Művelődési Ház színházterme, Szigetszentmiklós, Tököli u. 18.
2005-ös Kalendárium
2004.11.17.
Két hét múlva jelenik meg a Görög Katolikus Szemle 2005-ös Kalendáriuma és Falinaptára.
A máriapócsi Kegykép harmadik könnyezésének 100 éves évfordulója kapcsán készült el a Kalendárium. A teljes kiadványa a máriapócsi Istenszülőt állítja a középpontba.
A Falinaptár nagy formátumban készül, és a máriapócsi Kegykép lesz rajta, mely kivágható és ikonként felragasztható.
IKONOGRÁFIA
ÖKUMENIKUS MEGKÖZELÍTÉSBEN
2004.11.13.
A Prta Simeon Kutatóintézete szervezésében kerül megrendezésre az ikonográfia ökumenikus megközelítésben c. Előadás
A hét előadásból álló sorozat – melynek előadói a téma legismertebb magyarországi szakértői – azt a célt tűzi maga elé, hogy a kereszténység egyik legősibb kultúrjavát és önkifejeződési formáját, az ikont eszme- és teológiatörténeti háttéren mutassa be. Emellett rá kíván mutatni arra, mi az, amit a különböző keresztény konfessziók, a maguk kegyességi és történeti hátterén, vállalhatnak ebből a szerteágazó örökségből.
Az előadások helye: a Pápai Református Teológiai Akadémia 3. emeleti nagyterme
A hétköznapi előadások délután, 16.00 órakor kezdődnek,
a záró, szombati előadás 10.00 órakor kezdődik.
Templombúcsú Rákoscsabán
2004.10.28.
A rákoscsabai egyházközség alapításának 30. évfordulóját ünnepelte 2004. október 3-án. Az ünnepélyes liturgiát Kondás Sándor (aki 20 évig volt az egyházközség vezetője), Dr. Mosolygó Marcell (az egyházközség jelenlegi vezetője), Dr. Békés Géza nyíregyházi aranymisés atya, dr. Tóth Ferenc pesterzsébeti paróchus (aki a Rózsák teréről lehet ismerős sokaknak), Nagy István (Szigetszentmiklós szórvány egyházközségének szervezője, volt nyírturai paróchus), valamint Varga István atyák celebrálták.
Idősek otthona nyílt Máriapócson
2004.06.01.
A közelmúltban elkészült Máriapócson az Idősek Otthona. Erről kérdezte Királyházi Csabát, a máriapócsi Idősek Otthonának igazgatóját, Papp Nóra.
Megjelent a „Família” c. magazin márciusi száma
2004.03.09.
A szám tartalmának ajánlója.
Megjelent a „Képmás” c. újság márciusi száma
2004.03.09.
A szám tartalmának ajánlója.
Walter Kasper bíboros a moszkvai pátriárkánál
2004.02.29.
Walter Kasper bíboros egyhetes moszkvai látogatása során előadást tartott az ortodoxia és a katolikus egyház viszonyáról. Előadásában hangsúlyozta, hogy mivel az ortodox egyház érvényes szentségekkel élő igazi egyház, nincs helye olyan politikának és evangelizálási stratégiának, mely ortodox hívőket akarna átcsábítani a katolikus egyházba. A két egyház közötti kapcsolatokban számos akadály és előítélet létezik, de jóakarattal, Isten segítségével ezek leküzdhetők. Oroszország kultúráját az ortodoxia meghatározó szerepe jellemzi. A katolikus missziós munkának az ortodox egyházzal együttműködésben kell folynia.
Az előadáson ott volt az ortodox patriarchatus szóvivője is, aki utána úgy nyilatkozott: reméli, hogy a helyes szavakat helyes tettek követik. Az út során találkozott még Kirill metropolitával, az orosz patriarchatus külügyi hivatalának vezetőjével, és II. Alexij patriarkával is. A tárgyalások során megállapodtak egy, a vitás kérdések tisztázására hivatott bizottság felállításáról, és tárgyalást folytattak az ukrajnai egyházi helyzetről.
Megalakult a MORISZ
2004.02.28.
2004. február 28.-án, MORISZ néven megalakult a Magyarországi Ortodox Ifjúsági Szövetség.
Megjelent az „Igen” c. újság 2004. februári száma
2004.02.21.
Rövid ajánló a szám tartalmából.
Megjelent az „Új Ember” hetilap 2004. február 15.-i száma
2004.02.21.
Rövid ajánló a szám tartalmából.
Megjelent a „Keresztény Élet” című katolikus hetilap 2004. február 15.-i száma
2004.02.21.
Rövid ajánló a szám tartalmából.
Egyházunkkal kapcsolatos anyag a "KÁRPÁTIA" c. havilap, 2004. februári számában
2004.02.14.
A történelmi cikk Pannónia és a vallások viszonyával foglalkozik.
Megjelent az „Új Ember” hetilap 2004. február 15.-i száma
2004.02.14.
Rövid ajánló a szám tartalmából.
Megjelent a „Keresztény Élet” című katolikus hetilap 2004. február 15.-i száma
2004.02.14.
Rövid ajánló a szám tartalmából.
Megjelent a „Görögkatolikus Szemle” februári száma
2004.02.07.
Rövid ajánló a szám tartalmából.
Megjelent az „Új Ember” hetilap 2004. február 8.-i száma
2004.02.07.
Rövid ajánló a szám tartalmából.
Megjelent a „Keresztény Élet” című katolikus hetilap 2004. február 8.-i száma
2004.02.07.
Rövid ajánló a szám tartalmából.
Megjelent az „Új Ember” hetilap 2004. február 1.-i száma
2004.02.02.
Rövid ajánló a szám tartalmából.
Megjelent a „Keresztény Élet” című katolikus hetilap 2004. február 1.-i száma
2004.02.02.
Rövid ajánló a szám tartalmából.
250 éves a budai fő utcai görög katolikus Szent Flórián templom
2004.02.02.
Buda legősibb országútja a mai Fő utca ami a Dunával párhuzamos. Ide épült a Szent Flórián kápolna, Christ Antal bajorországi pék jóvoltából.
Megjelent a „Keresztény Élet” című katolikus hetilap 2004. január 11.-i száma
2004.01.24.
Rövid ajánló a szám tartalmából.
Megjelent az „Új Ember” hetilap 2004. január 25.-i száma
2004.01.24.
Rövid ajánló a szám tartalmából.
Megjelent a Görög Katolikus Szemle
2004.01.24.
Rövid ajánló a XV. évfolyam 1. számának tartalmából.
Bizánci vonatkozású cikk a TÖRTÉNELMI MAGAZIN 2004. januári számában
2004.01.24.
A cikk István királyról és koráról szól Kádár Gyula tollából, melynek rövid összefoglalóját Papp Nóra készítette.