|
Az imáról |
Imák alkalmakra |
Egyéb imádságok |
|
|
Karácsonyi imádságok a bizánci liturgia istentiszteleti énekeiből 2010.12.11. Dr. Rohály Ferenc fordításai alapján összeállította: Lakatos László atya. Imádságok a Szentlélekhez 2010. 11. 27. Imádságos elmélkedés a szentlélekről. Fordította: Lakatos László atya. Jézus ima „Uram, Jézus Krisztus, Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön”.Mindenki ismeri a Jézus imát, keleti hagyományunk gyöngyszemét. Van, aki ima közben a teljes mondatot ismétli, de van, aki csak a „Jézus Krisztus” szavakat. Lakatos László atya fordításai Egy névtelen szent csodálatos értekezése az isteni imádságnak: nevezetesen az „Úr Jézus Krisztus Isten Fia, könyörülj rajtam” szavai fölött. Gondolatok az imádságról 2003.12.09. Sokan vannak, akik nem tudják kellően átérezni az imádság szerepét, jelentőségét. Miért imádkozunk, miért imádkozzunk? Talán segítséget nyújthat ebben a következő idézetgyűjtemény. |
Reggeli ima 2003.12.09. Rohanó világunkban egyre kevesebb az idő magunkra, a szemlélődésre, és sajnos az imádságra is. Erre pedig napjainkban is komoly szükségünk van. Érdemes tehát imádsággal kezdeni napjainkat. Étkezések előtti és utáni imádságok 2003.12.09. Az étkezések nem csupán anyagcsere folyamatok, hanem szakrális jelentéssel is bírnak. Ami az asztalunkra kerül, az nem csupán a mi munkánk gyümölcse, hanem sokkal inkább Isten ajándéka, aki lehetővé tette, hogy legyen mit ennünk. Ezért is kérjük, hogy áldja meg ételeinket, illetve ezért is köszönjük meg a kapott javakat. |
Hitvallás 2003.12.09. Hitünk foglalata az Apostoli Hitvallás. Ebben meg van minden fogalmazva, hogy mit, és miként hiszünk. Elhangzik a Szent Liturgiákon éppúgy, mint a Rózsafüzér elimádkozása során. Szokásos kezdet 2003.12.09. A görögkatolikusoknál a „szokásos kezdet” egyféle bevezetése az Istenhez fordulásnak segíti a „ráhangolódást” az imádságra. 50. zsoltár Istenhez csak alázattal, bűnbánattal közeledhetünk. Az 50. zsoltár ehhez ad példát nekünk. |
Az Istenszülőhöz 2003.12.09. Szűz Mária nem egyszerűen egy ember, hanem olyan ember, aki tejes valójában befogadta az Igét, és Isten arra méltatta, hogy Isten szülője lehessen. Imáinkban ezért kérjük az ő közbenjárását. Ima bűnbocsánatért 2003.12.09. Az ember döntésétől függően Isten szeretetével, irgalmasságával, vagy igazságosságával találkozhat. Az előbbihez azonban valóságos bűnbánatra van szükség. Felebarátainkért 2003.12.09. Nem csak nekünk van szükségünk Isten kegyelmére, de felebarátainknak is. Talán az egyik legnagyobb jó, amit irányukban tehetünk, ha imádkozunk értük. |