Népszokásaink helyenként és vidékenként változnak. A teljesség igénye nélkül érdemes néhánnyal megismerkedni:
Pünkösdkor a falusiak, lovasversenyt rendeztek, amelynek a
győztese, egy évig királynak mondhatta magát, vagyis nagy tekintélynek
örvendett a férfiak körében. Lovának pedig, amivel megnyerte a viadalt, nem
volt szabad dolgoznia, hanem az lett a fedező mén. A lovas versenyt táncos
mulatság követte, amit a győztes nyithatott meg, párjával. Szokás volt, a
leánynak virágkoszorút ajándékozni, amit tánckor a fejére tett. Éjfélkor minden
pár kézen fogva átugrott egy tűzrakáson.
A vályogházak fából készült, tartó oszlopa, a palócoknál,
rendszerint a kemence mellett helyezkedett el. A gyerekek ezt körülállva
imádkoztak minden reggel, majd a cifra rovátkákkal díszített oszlopot
megpuszilták.
Mikor jó idő volt, főleg nyáron, hajnalban a felkelő napot
így köszöntötték: „Adjon az Isten, áldást, kenyeret, egészséget.”
Éjszaka nem teljes sötétségben aludtak a házban, hanem a
keletre néző ablakba tettek egy mécsest, amelyet hajnalig égettek, így
’segítve’ a Napnak az ’újjászületését’. A mécses mellett sok helyütt ott találjuk
a Szűz Mária képet. A magyaroknál igen nagy a Mária tisztelet. Főleg Erdélyben,
minden családi eseményt hozzá kötnek. Ha telihold van, és új hónap kezdődött,
azt mondták : „Ebben a hónapban is segítsen meg a
Boldogasszony.” Ha pl. kutya harapta meg a gyereket, „Gyógyítson meg a
Boldogasszony.”
Szűz Mária fája a néphagyomány szerint a nyírfa volt. A
betegek ráötözték a ruhájukat, és gyógyulást kértek.
Farsangi népszokások: Húshagyókedden, a fiatalok táncolva
kísérték haza a papot a templomból, s a háza udvarán is folytatták a táncot.
Majd a mezőre mentek, és a nagyobb fiúk rossz női ruhákat húztak fel, abban
mókáztak, verekedtek, ostorral csapkodták egymást. Döglött madárral
ijesztgették a lányokat, a többiek körbe állták őket, és csúfolkodtak velük.
Előfordult, hogy hordókban meztelen fiúkat gurítottak, akik kiugorva kergették
a kisebb fiúkat. Majd egy felnőtt futott utánuk, s azt kiabálta a kisebbeknek,
hogy jöjjenek sietve, megnézni hogyan verekszik Konc király, és Cibere, más
nevén Sódar vajda. Persze mire a mondott helyszínre odaértek, már csak a
verekedők karjáról lehullt arany karpereceket találták ott, vagyis kürtős
kalácsot, és Sódar csonka kardját, vagyis az oldalszalonnát. Ebből vígan befalatoztak.
Vízkeresztkor is eljátszották a harcot, ekkor Konc király, Húsvétkor pedig, Sódar nyerte. A farsang utolsó vasárnapján sütött fánkot, piroskának hívták, és a család halottaira való emlékezéssel fogyasztották.
Egyes vidékeken temetéskor, a koporsó előtt egy lovas haladt,
kivont karddal, leengedett hosszú hajjal. Másik két lovas kísérte a koporsót vivő embereket, ezek szúrták a kifaragott kopjafát
a sírhant mellé. A fiatal holtnak fehér szalagos kopjafát állítottak. Több
helyen, főleg református településeken, a kereszt helyett, a holtnak kopjafát faragtak.
A halottat nem volt szabad a halottas ház ajtaján kivinni, hanem a falat
bontották ki, vagy az ablakon adták ki a tetemet. Úgy tartottál, ha nem így
cselekszenek, a holt visszajár majd kísérteni, és meg is találja családtagjai
házát. A halottas ház sarkait megfüstölték.
Az újév első napján, a kútból felhúzott vizet vidéken
aranyvíznek hívták, és gyógyító erőt tulajdonítottak neki. Megmosakodott benne
az egész család, még az állatok is kaptak belőle inni. Félre is tettek belőle,
és szántás előtt ’megszentelték’ vele a földet.
Pap Nóra