Pünkösd utáni vasárnapok.

Elöljáróban.

Jézus húsvéti üzenete így szólt tanítványaihoz: "Előttetek, megy Galileába, ott viszontláthatjátok!” Galilea távol volt Jeruzsálemtől. Mintegy 120 km távolságra. Vegyes nép lakta, sok volt köztük a pogány elem. Jézus előtt 800 évvel Izajás próféta így beszélt erről a vidékről: "A pogányok Galileája!" Nátánáel is, amikor Jézus származásáról hallott ilyen lekicsinylően beszélt: "Jöhet-e valami jó Názáretből!" A mi mostani viszonyainkra alkalmazhatjuk ezt a képet úgy, hogy felismerjük, hogy a templom jelenti számunkra Jeruzsálemet, a szent várost. Itt él Jézus, itt találjuk áldozatának emlékét. Itt ünnepeljük őt az Eucharisztiában. A mi Galileánk is távol van a templomtól: az otthonunk, a munkánk, az utca, a rokon, a haragos, az áruház… Jézus ma is kilép a templomból és eljön a mi Galileánkba!  Ha találkozni akarunk vele, ott is megtaláljuk őt! Őseink ezt az üzenetet akarták megvalósítani, amikor képeket, kereszteket tettek otthonuk falára. Hogy Jézus itt van! Ezért állítottak az utak mentén is kereszteket. Ők megérezték ezt. Tudták, hogy az ő Galileájuk ott van a szántóföldeken, az utak mentén, a piacon, ahol a boltok vannak. Az ő Galileájuk ott van, ahol az élet zajlik. Nem véletlen, hogy manapság kezdenek feleslegessé válni ezek a képek. Hozzák, felajánlják, mondván: nekünk már nincsen szükségünk rájuk. Nem tudunk azokkal mit kezdeni. Azért állnak úgy az út menti keresztek is, hogy nem néz rájuk senki! Jézus ott áll a te Galileádban! Nem elégszik meg a templomi találkozással. Galileában is velünk akar maradni. Elmúlt Húsvét, elmúlt Pünkösd! Ne csak e pár óráig tartson Jézus jelenlétének szóló örömünk! Jézus azt akarja, hogy tovább tartson, hogy mindig tartson. (Belon Gellért után).

P. u. 1. vasárnap. (Mt 10,2-38).

Mindenszentek szelleme!

Diogenétos előkelő pogány volt. Egyszer megkérdezte egyik barátjától: "Mond, miről vehetem azt észre, hogy valaki keresztény?" Barátja így válaszolt: "Nem különböznek a többi embertől sem nyelvre, sem külsőleg. Nem is tesznek semmi különöset. De figyeld csak meg őket: itt a földön élnek, de azt tartják, hogy a mennyország felé zarándokolnak. Testben élnek, de nem a test szerint. Üldözik őket, de ők szeretik üldözőiket. Szegények és mégis sok embert gazdagítnak." Ilyenek a keresztények! Ma azokról emlékezünk, akik utolsókból lettek elsőkké. Akik benépesítik az eget. Akiket úgy hívunk, hogy mindenszentek!

1. Az emberé csak az első szó, a kezdet, az elindulás - a befejezés, az a mennyei Atyáé. Az imádságban csak a kezdet a miénk, az "Ámen" az Istené. Mi elkezdjük, és Isten bevégzi kegyelmének hatásával. Ugyanígy a szentáldozásban: a kezdet a miénk, a kitárulkozás, a leborulás. A bevégzés és az "eredmény" ami ebből következik, az Istené. És így van ez mindenben. Ezt értették meg az első keresztények is. Ezért mondhatták róluk ezt a jellemzést, hogy "a testben élnek, de nem a test szerint. Üldözést szenvednek, de ők nem gyűlölik, hanem szeretik üldözőiket!"

2. Szent Pachonius valamikor pogány katona volt. Nem is hallott még a keresztényekről. Mikor hadtestével egy hosszú hajóút után fáradtan, elgyötörten kikötőbe érkeztek arra lett figyelmes, hogy férfiak és nők frissítőket, élelmiszert, gyümölcsöt kínálnak a fáradtaknak és nem fogadnak el cserébe semmit. Kik ezek? - kérdezte elámulva. Ezek azok, mondták neki, akiktől azt kívánja a vallásuk, hogy jót tegyenek. Ez olyan hatással volt a katonára, hogy kereszténnyé lett. Az egyháznak szentje lett. Jócselekedetek gyakorlásában magát nagyon kitüntető szent!

3. Hofbauer szent Kelemen Varsóban árvaházat épített a napóleoni háború árváinak. Koldulva szedte össze a rávalót. Egy gazdag ember gőgjében leköpte. A szent letörölte és szelíden mondta: ez az én részem volt, de adjon valamit az árváknak is. Megtért a gőgös gazdag és nemes lelkű keresztény lett belőle. Európában is, hazánkban is minden második ember keresztény katolikus. De meglátszik-e ez Európán? Meglátszik-e ez hazánkon? Ne legyetek árulói a krisztusi megbízatásnak, melyet az evangélium oly drámaian tár elénk. Legyetek jobb keresztények, gyermekeitekből neveljetek jobbakat, mint amilyenek mi vagyunk!

Amivel életünk Jézushoz méltó.

Jézusnak imént felolvasott szavai igencsak elgondolkodásra késztetnek.

 1. "Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt mennyei Atyám előtt!" Valami nagyon fontosat kell e szavakból megértenem: az ember számára nem az a halálos veszedelem, hogy testünket megölhetik. „Ne azoktól féljetek, akik a testet megölik! Mennyei Atyámtól féljetek, aki a testet is, lelket is  a kárhozatba vetheti." A halálos veszedelem számunkra az ha hallgatunk, amikor beszélnünk kellene. Mert ha mi hallgatunk, akkor Jézus is hallgat, amikor érettünk szólnia lenne fontos. Ebből értelemszerűen az is következik, hogy az Egyház ellenségei nem azok, akik a keresztényeket üldözik, hiszen a testet megölhetik, de léleknek nem árthatnak. Ezeknél sokkalta többet ártanak azok a keresztények, akik nem merik az evangéliumot vállalni! Erről szól a mai ünneplésünk is: a mindenszentek emlékezete. Mert emléküket mi tette örökké?  Csak megvallották Krisztust! Csak vállalták az evangéliumot.

2. Ez a mi kötelességünk is! A nyílt élet. Az emelt fejjel való megjelenés (vö. Jn 3,21). Aki a világosságot kedveli, bátran elő mer lépni, hiszen tetteit Istenben műveli. Ez bizony "kockázatvállalás" is. Lehet, hogy ezek a helytállások rövidtávon (egy rövid emberöltőben) nem igazolódnak be. Később azonban, a túloldalon, már nem kétséges, hogy igazolást nyernek. Aki ezt meri vállalni, annak vigasztalás is Jézusnak evangéliumi bíztatása: "Én is megvallom őt mennyei Atyám előtt.

3. Ezzel a vállalással lesz életünk Jézushoz méltó. Mert vele együtt bátran felvesszük a keresztet. Hiszen az evangélium szerinti élet lényege a mindenkori kereszt-hordozás.

"Miért nem metszik egymást Isten útjai

kereszteződésmentesen, mint a világ útjai, elegánsan, sebesen, áttekinthetően?

Mégis dicsérni akarom a keresztet Uram,

mely mutatja utadat!

Szeretni akarom a keresztet,

mely keresztezi utam!"

(Szöllősy: Útközben. 23. zsoltár).

Ez az út valóban bonyolultnak látszik, nincsenek mérnökileg megszerkesztett aluljárók, hidak. De ha ezt nem vállaljuk, akkor nem tartozunk Jézushoz. Mert semmi, ami közel áll hozzánk (hívatás, család) nem lehet fontosabb Jézusnál. Sajnos a mai ember értékszemlélete éppen fordítottja ennek: előbb minden más, és csak azután Jézus. Most szól hozzánk Jézus: "Ember! Fordíts!” Gondolj csak Ábrahámra, akitől fiát kérte és ő ugyan könnyes szemmel és bánatos lélekkel, de úgy gondolta: nincs fontosabb Istennél. És lám: mégsem veszítette el gyermekét! Istennek nem az a fontos, hogy elveszítsünk, hanem az, hogy megtaláljunk! Megtaláljuk Istent és önmagunkat!

Mindenszentek.

Egy történet a Szentek életéből: Ciprián fölszentelt vértanú, ha a halálról volt szó így prédikált: "… csak az fél a haláltól, aki Krisztust nem ismeri…!" De nemcsak beszélt, hanem bizonyított is. Ui. eljött életében ez a pillanat is. Koholt vádak alapján halálra ítélték. Amikor az ítéletet tudatták vele, így sóhajtott: "Istennek legyen hála!" Kivégzése előtti pillanatokban utolsó filléreit (25 arany) a hóhérnak adta. Szent himnuszt énekelve várta kivégzését. Mi lelkesítette őt? Bizonyára az imént felolvasott evangéliumban megismert krisztusi tanítás is: "… aki atyját, anyját, földjét… értem és az evangéliumért elhagyja, százannyit kap és ráadásul az örök életet!" Ma, Mindenszentek vasárnapján őseinket is és önmagunkat is a Krisztusért vállalt élet alapján kell értékelnünk!

1. Minden emberi életnek vége a halál! "Ember által jött a bűn… és a bűn által a halál!" (vö. 1Kor 15,22). Sorsunk tehát biztos: a földi élet után következik a földöntúli élet! Ezt nem szabad elfelejtenünk!

·        ennek a másik életnek a reményében élünk!

·        ennek a másik életnek érdekében cselekszünk!

Ezt a mi reményünket nagyon szépen fejezi ki egy fiatalon meghalt paptestvérünk családjában történt dolog! Öt kis gyermeke maradt árván. Az árvák közül az egyik fiúcska, amikor édesapja haláláról szó esett, azt mondta édesanyjának: édesapa tulajdonképpen jól járt! Miért mondod ezt fiacskám, kérdezte a mamája. Édesapa mondta a hittanórán, hogy akik Istent szeretik és úgy is élnek, azok örök boldogságra jutnak! Lám, lám! Ez a pap így tanított, de bizonyára így is élt, mert gyermeke tudta rá alkalmazni a hittanórán tanult evangéliumot!

2. Így kell gondolkodnunk! Tudjuk, hogy földi életünk végeztével nem az anyagiak, nem a pénz, nem a vagyon fognak minket elkísérni, hanem cselekedeteink és életfelfogásunk, melynek alapján vagyonunkat felhasználtuk! Elkísérnek a jótettek és elkísérnek a gonosz cselekedetek is! Egy nagyon jellemző történetet szeretnék elmondani: Amikor a kölni dómot építették, a hatalmas és igen magas tornyok tetején a munkások a kőrózsákat faragták, zúgolódva és értetlenül mondták a munkavezetőnek. Miért kell ilyen iszonyú magasságban annyira pontosan elkészíteni ezeket a faragásokat! Nem fogja azt látni a földről senki! A munkavezető így pirongatta meg az elégedetlenkedőket: Ember nem fogja látni, de Isten látja! Ő a becsületes munka megjutalmazója! Aki Istent elismeri élete tetteinek jutalmazójaként, vagy bírájaként, az az ember lesz méltó a mindenszentek életstílusához! Tudnunk kell tehát különbséget tenni a hittel végzett és a hit nélkül végzett munka között! Bár lehet, hogy ez a különbség olykor kívülre nem látszik, de mégis létezik! ( Egy óvónő, amikor az óvodában dolgozik, lelkiismeretesen foglalkozik a gyermekekkel. Amikor hazamegy, mivel neki is vannak gyermekei, folytatja otthon ugyanezt a munkát! Lám otthon is ugyanazt teszi, mint a munkahelyén, de mégis más érzülettel: mert az a gyermek az övé! Ez az érzelmi töltés a többlet!) Jézus erről a többletről ezt mondja: "… értem és az evangéliumért…" Ebben a hősies helytállásban adnak nekünk példát a mindenszentek! Az ő tanúságtételük, mint felhő vesz körül minket! (Szent Pál). Úgy beburkol minket, mint a Tábor hegyén a kiválasztott apostolokat az Úr dicsőségének felhője! Akarjuk vállalni az áldozatos életet, ezzel az érzelmi töltés többlettel: Jézusért és az evangéliumért!

"Testvéreim közt hirdessem nevedet!"(Zsolt 22,23).

A vallásos ember egyik legfontosabb cselekedete a hitvallás. A hitet azonban igen sok féleképpen lehet megvallani.

1. Éli főpap története Sámuel könyvéből (1Sám 3,1 skk). Isten ezt mondja Sámuelnek: Éli házára kimondtam az ítéletet, mert tudta, hogy fiai káromolták Istent, mégsem tiltotta meg nekik… Amikor Sámuel átadja neki Isten ezen üzenetét, a főpap nem tiltakozik, nem kiabál, hanem elismeri fiai vétkeit, saját bűnösségét és megvallja Isten nagyságát. "Ő az én uram, tegyen velem tetszése szerint!" Elismerni vétkeinket és magasztalni Isten nagyságát, ez a hitvallásnak egyik alapja!

2. Nem elég csak befogadni az igét, azt meg is kell tartani. Az ige megtartása: hitvallás. Sokszor ez csak annyiból áll, hogy ragaszkodunk hitünkhöz. Ebben a világban Istent, Isten igéjét mi képviseljük. Sokszor nagyobb hitvallás a hithez való hűséges ragaszkodás, a vallás melletti kitartás, mint bármilyen szónoklat. Én, meg kell vallanom, a legnagyobb hitvallásnak manapság a vasárnap megtartását tartom! Ma, amikor mindent munkával értékelnek és az emberek alaposan le is kötik magukat, egyik legfontosabb hitvallásnak tartom a vasárnap megszentelését.

3. Mindenszentek különbséget tudtak tenni a dolgok között és megértették, hogy mit jelent "életet megnyerni, vagy életet elveszíteni". Tudták, hogy a keresztény ember igen rossz cserét csinál, ha életét úgy akarja megmenteni, hogy Jézust megtagadja, vagy úgy akar előnyökhöz jutni, hogy Jézust nem vallja meg! A hitvallók azért boldogok, mert úgy nyerték meg az életet, hogy nagy áldozatokra voltak képesek. Ha arra volt szükség, semmibe vették az előnyöket is. Kárpótlásuk bőséges volt: megmentették életüket az örök életre. Ragaszkodjunk hitünkhöz, s így hirdessük Istenünk nevét testvéreink között!

P. u. 2. vasárnap.(Mt 4,18-25)

Határozott lépésekkel Jézus útján!

Jézus munkatársakat toboroz. Ők lesznek azok, akik előbb Jézus kíséretében járják az utat, később a Jézustól kapott megbízatás és küldetés alapján az ő útjain járnak önállóan!

1. A hívő ember magatartásával nem egyeztethető össze az ingadozás, az ide-oda való bizonytalankodás.

"Hiszek és hitem súlyos és kemény

Nem tünde tan, nem pille vélemény.

Nincs benne így-úgy, bárcsak és talán:

Igen és nem, kereken, magyarán.

Semmi csűrés és semmi csavarás,

ínyeskedés és köntörfalazás:

Hiszem és vallom, szeretem és élem

Amit az Egyház hinni ad elébem.

Ebben a hitben élek és halok:

Katolikus vagyok!"

Ez az "igen" és "nem", mint aranyfonál fut végig az Egyház történetén. Őseink igent mondtak Istennek, nemet mondtak a pogányságnak. Igent az erénynek, nemet a bűnnek. És ez a határozott állásfoglalás messzemenő következményei miatt is fontos.

2. Aprópénzre váltva, az élet mindennapi dolgaiban hogyan is jelentkezik ez? Egy katolikus családban háztartási alkalmazottnak vettek fel egy afrikai lányt (egy dán tanítónő családjáról van szó). Három hónap után ez a lány azt mondta: most elszegődöm egy mohamedán vallású családhoz, hogy meglássam, kik a jobbak, a katolikusok-e vagy a mohamedánok. A katolikus háziasszony így sóhajtott: "Ha tudtam volna, hogy ez a lány a hitemet figyeli, sok esetben másképpen viselkedtem volna. Mi nem így gondoljuk? Ha tudnánk, hogy milyen sokan figyelik hitünket, sokkal jobban vigyáznánk arra, hogy az Úr útján határozottabban járjunk.

3. Nézzük napjainkat! Nagy a kísértés a megalkuvásra. Kirándulás vagy szentmise! Vásár vagy ünneplés! TV műsor, vagy templom. Sport, vagy hittanóra. Sokszor kell választanunk! Nem ingadozhatunk. Nincs megalkuvás Isten és ördög között. Sokan nagyon szeretnék, de mégsem lehet fácánból hal, vagy a halból kakas, legfeljebb csak a gyermeki fantáziában. Egy afrikai misszióban történt. Pénteken hústalan nap van, mondja az atya, legfeljebb halat szabad enni. Egyik bennszülött fácánt fogott pénteken és nagyon szerette volna megenni. Beledobta hát a vízbe és rákiáltott: te fácán most már hal vagy! És jóízűen megette! Mikor az atya számon kérte tettét, nyugodtan mondta: Igen, megettem a fácánt, de előtte hallá változtattam! Ne mosolyogjatok! Sokan megteszik ezt ma is. Ezt a furcsa átváltoztatást. Megteszik minden alkalommal, amikor keresik a középutat Isten és az ördög között, az erény és a bűn között. Amikor Jézus az Eucharisztiáról beszél, tanítványai közül is sokan megbotránkoznak és elfordulnak tőle. Jézus megkérdezi a közelieket is: Ti is el akartok menni? (Jn 6,60). Igen, igen! Sokan ma is nehéznek tartják ezt az utat. De be kell látnunk, nincs más út. Hová is mehetnénk, hiszen az örök életet adó igék Jézusnál vannak!

Elmélkedés az apostoli munkáról.

Jézus munkatársait a halászok közül választotta! És a történelem bizonyítja azt, hogy ezek a halászok valóban hűséges és odaadó munkatársai lettek Jézusnak.

1. Azért választotta a "tizenkettőt", hogy általuk "hálójába ejtse az egész világot", azaz, hogy megsokszorozza jelenlétét a világban. Jézus hirdette az ország örömhírét - apostolai pedig ugyanezt az örömhírt "minden nemzet" előtt! Jézus vigasztalta a megtört szívűeket, - apostolai pedig Jézussal vigasztalták ugyanazokat a szíveket! Jézus bemutatta, hogyan kell élni - apostolai pedig azt tették az egész világ előtti tanúságtételként, amit Jézustól tanultak.

2. Eljött az idő, amikor az apostolok állítottak maguk helyett utódokat és küldték e tanítványokat maguk helyett. Ők az apostolutódok és mind a mai napig végzik ezt a csodálatos megbízatáson alapuló tanúságtételt. Ennek a papságnak részesei vagyunk mindnyájan. Hiszen minden tanúságtevő, egyben Jézusnak munkatársa: akár szülőként, akár munkásként, akár hivatalnokként, akár papként, akár képviselőként vállaljuk ezt a tanúságtételt.

3. A pásztorok a betlehemi éjszakában egymást biztatják: "Menjünk Betlehembe!" (Lk 2,15). Egymást ösztönözni, bíztatni, bátorítani. Egymásnak Jézusról beszélni, az örömhírt komolyan venni - apostoli munka! A kenyérszaporítás csodás történetében egy "apróságra" figyeljünk! Mikor Jézus azt mondja, adjatok enni a népnek, András ezt mondja: "Van itt egy gyerek, akinél van enni való…" Lám, András már korábban gondolkodott, hogy mit lehetne tenni! (Jn 6,9). Milyen szép apostoli munka: gondoskodni arról, hogy a nép, amely Jézushoz jön őt hallgatni, akár templomban, akár más helyen - a nép jól érezze magát. Hogy ennek érdekében mit tehetünk, azon gyötrődni, és magunkat emészteni… Ilyen előzményekre Jézus ma is "csodát" tesz! Amikor nagycsütörtökön olvassuk Jézus utasítását Péter apostolhoz, készítsétek elő a termet az Eucharisztiához! (Mk 14,14) - csodálatosan szép megbízatás: biztosítani a helyet az Eucharisztia megünnepléséhez! Egy régi "bűnbánó elvtárs" így próbálta érdemeit bizonygatni: A tanyai templomot én szereztem az egyháznak. Ezt mondtam: amikor földesúr volt, akkor a cselédségnek levetett kalappal kellett kéredzkedni a templomba! A szabadság ott kezdődik, ha a templomba is, akkor megy az ember amikor vágyik arra, és nem akkor, amikor a gazdája elengedi! Így volt-e nem tudom, de sokat gondolkodtam ezen a beszéden! Jézus Krisztus hívása érvényben van ma is. Akik erre a hívó szóra hallgatnak, azoknak helyt kell állniuk az apostoli munkában. Szüksége van rád Jézusnak!

Az apostolok meghívása.

Eszembe jut a sok-sok reklám, mellyel a különböző biztosító társaságok árasztanak el bennünket! Mindegyik arra biztat, hogy biztosítsuk magunkat: életünket, vagyonunkat, és így teremtsünk anyagi áldozatok árán biztonságot. Az evangéliumi történet kapcsán, Jézus meghív és kiválaszt, arra gondolok, hogy ez a meghívás és kiválasztottság olyan nagy kincset jelent az embernek, melyet biztosítani kell! De hogyan? Szent Pál apostol szavait idézem: "Kiválasztottságotokat jótettekkel biztosítsátok!" (2Pét 1,10).

1. Sokféle cselekedet van! Alkotó tett, hősi tett, művészi tett… a legnemesebb és legidőállóbb mégis a jótett. Elsősorban azért, mert ezek valódi emberi tettek és nemcsak az ember környezetét, hanem magát az embert is formálják! Ha egy szobor elkészül, az művészi, szemet gyönyörködtető és eszmei mondanivalójával is megszóltja a szemlélőt. De csak akkor, amikor már elkészült! Addig csak egy kődarab, vagy egy márvány darab. Mestere, művésze formálta harmonikussá és művészivé sok-sok munkával, verítékkel, áldozattal, gyötrődéssel. Amikor Jézus megszólított valakit: jöjj és kövess engem, az azonnal áldozatvállalással válaszolt: otthagyott mindent, amit azelőtt végzett, amiben élt, amihez ragaszkodott. A továbbiakban már Jézus akarata, kívánsága és útmutatása volt az irányadó. Így történt ez a Galileai tenger partján is, amikor a halászokat szólította meg, így történt a vámnál is, amikor Zakeust hívta, vagy Lévit a vámost… Így történik ez, amikor minket szólít meg! Hozzájuk hasonlóan embert formáló tetteinkkel kell ezt a meghívást és kiválasztottságot biztosítanunk!

2. Vannak emberek a földön, akik igen komolyan veszik hívatásukat, de elhatárolják magukat Jézustól, Istentől. Csak a földre, csak az emberire hivatkoznak. Sokszor az elismerés hangján beszélünk róluk! Egy nemzedék úgy nevelkedett fel, hogy egyáltalán nem hallott pozitív értékelést arról a kiválasztottságról, melyet Jézus ad az embernek! Nagyon jól jellemzi ezt az állapotot egy német népmese tanítása, a schuldai ostoba polgárokról! Azt mondja ez a mese, hogy a schuldaiak elhatározták, hogy egy szép városházát építenek maguknak, de már a tervezésnél hiba történt: az épületről elfelejtették az ablakokat. Amikor elkészült a városháza, akkor döbbentek rá mulasztásukra. Összegyűlt a városi tanács és ilyen ostoba határozatot hozott: világosság szükséges, ezért elrendeljük, hogy a városházára mindenki köteles zsákokban világosságot szállítani! Nos ezt az egy dolgot nem lehet megtenni: sem épületbe, sem emberi lelkekbe, világosságot zsákokban hordani! De tovább megyek: sem tudomány, sem művészet, sem gazdagság önmagában nem elégséges ahhoz, hogy az emberi lelkekben világosságot teremtsen. Jézus Krisztus a "világosság a világosságtól", ő a mi lelkünk és testünk megvilágítója. "Azok, akik önzésükben nem hagytak ablakot az ég felé, nem nyílnak meg embertársaik felé sem. Az ilyenekkel nem lehet szót érteni!" (Valóság c. lap). Az illatozó rózsáknak, ha értelmük volna és szívük, akkor megértenék és átéreznék, hogy mennyire függnek a Naptól, mely 180 millió km-re van tőlük. Ui. a Naptól kapják az életet, a színt, az illatot Nekünk embereknek van szívünk és értelmünk! Meg kell értenünk, hogy Istentől kapjuk mindazt, amivel emberek lehetünk!

Jézus munkatársának lenni.

Jézus munkatársakat hív. Tudja, hogy a munkát, melyet ő elkezdett a földön az embereknek kell majd folytatniuk. Csodálatos, ahogyan elszólítja a kiválasztottakat! Mit jelent Jézus munkatársának lenni?

1. Az apostolok, akik a halászokból lettek bölcsekké a Szentlélek kegyelméből, és akik világosan és egyértelműen választották Jézust Mesterüknek, hiszen az első szóra azonnal csatlakoztak hozzá. Ők tudták azt, hogy milyen nagy dicsőséget jelent Jézus tanítványának lenni. A "tudós farizeus", ha Jézus tanítványáról volt szó, csak köpött egyet. "Én Mózes tanítványa vagyok", mondta gőgösen. Ezt elviselni és mindig, csakis az igazságot szolgálni nem könnyű és nem is hálás feladat. Az emberek ui. jobban szeretik, ha nem ismertetik meg őket a teljes igazsággal. Jobban szeretik, ha a tényeket megszépítik, sőt egy kis hazugságért sem haragszanak, ha azzal megszépítik előttük a valóságot.  Bizony nem könnyű az az életfelfogás, melyet szent Péter apostol a nagytanács előtt nyilvánított ki: "Inkább kell engedelmeskedni az Istennek, mint az embereknek." (Csel 5,29). Ma is ez a legnehezebb a szolgálatban

2. Van egy különös feladatkör, mely kiemelten Jézus munkatársává teszi az embert. Ez az un. Üzenetvivés. Ilyesmiről olvasok János evangéliumában (11,3), amikor Jézusnak barátja Lázár beteg lett. Aki ezt az üzenetet vitte Jézusnak névtelen maradt. Pedig szép szolgálat. De nemcsak barátok között lehetséges ilyesmi, hanem a családban is. Amikor testvér a testvérének viszi az üzenetet. Mint Márta szólt Máriának: A Mester itt van és téged hív! De lehetséges teljesen idegenek között is: érdeklődőket összehozni Jézussal, amint azt András és Fülöp tették. (Jn 12,21) Olyan sokan vannak, akik egyáltalán nem tudják, hogy hol és hogyan kezdjék el. Jönnének szívesen, és találkozni is szeretnének Jézussal, csak nincs, aki egyengesse útjukat. Persze van speciális feladat is. Ilyen feladat az imádság. Egy kisgyermeket, amikor arról kérdezték, hogy egyáltalán tudja-e, hogy ki a pap, azt válaszolta: a pap az imádkozó ember! Szép meghatározás és lényegre törő. Egy gyermektől igen nagy teljesítmény! Valóban magasztos munkatársi feladat. És az imádság mindenkinek rendelkezésére áll. Mindenki által elérhető. Szókratész Kr. e. 400 évvel élt bölcselő egyszer tanítványaival a hegyre ment. Amint mentek fölfelé egy vidám társasággal találkoztak, akik éppen lefelé jöttek a hegyről. Egy divatos színésznő jött a tisztelőivel. A szépasszony gúnyosan odaszólt a bölcsnek: Nocsak Szókratész, nagyon kevés tanítványod van. Nézd csak engem milyen sokan, vesznek körül! A bölcs megválaszolt: Ez bizonyára azért van, mert én fölfelé viszem őket, te meg lefelé! Való igaz, az emberek jobban kedvelik a lefelé vezető utat! Lehet, hogy Jézusnak is azért van manapság olyan kevés tanítványa, mert elvárja, hogy azok fölfelé menjenek vele?

P. u. 3. vasárnap. (Mt 6,22-23).

"Többet értek ti a verebeknél!"

Egy TV portréfilmben ("Kolostor és barikád"), amely Újhelyi Szilárdról szólt így beszélt emlékeiről: "Apám szegény falusi jegyző volt. Amikor érdeklődtem szegénységünk okáról, ezt mondta: Fiam két fajta ember van. Az egyik fajta szerez, a másik fajta szolgál!" A Gondviselésről szóló tanítás arra biztat, hogy félelem nélkül szolgáljunk Istennek!

1. A természet csodálatos szépségén elámulunk. Csodálatos színekben pompázó növényvilág, gazdag ásványi kincsek, állatok levegőben, szárazföldön, vízben! Mindezekkel szemben Isten az embert tartja a legértékesebbnek! "Többet értek a verebeknél! Minden szál hajatok számon van tartva..." Nem lehet az ember olyan nyomorúságos, annyira elesett és szánalomraméltó, hogy még abban az állapotában is ne előzzön meg mindent, (vö. Lk 13,16). Ezért minden okunk megvan arra, hogy Istent félelem nélkül szolgáljuk.

2. Ezért "helyére kell tennünk a dolgokat"! Tudnunk kell a helyes értékrendet. Sajnos vannak, akik ezt egyáltalán nem képesek felfogni. Gondoljatok a latorra, aki Jézussal együtt szenvedett és mégis így támadt neki: szabadítsd meg magadat és minket is. Számára akkor ez volt a legfontosabb. De vajon abban az adott helyzetben valóban az volt a legfontosabb? Hiszen a másik lator egészen mást tartott fontosnak. Ő az országra gondolt, üdvösségére. (Lk 23,39). Most is ezt mondja Jézus: "Keressétek először Isten országát és annak igazságát, és a többit hozzá kapjátok!"

3. Egyszer a tanítványok ezt kérték Jézustól: "Uram, növeld bennünk a hitet!" (Lk 17,5). Meghökkentő Jézus válasza: a hitből elég egy morzsányi ahhoz, hogy hihetetlen dolgokat tudjunk végbevinni. De ez a morzsányi hit ott kezdődik, hogy az ember elfogadja a szeretetből fakadó szolgálat szükségességét. Aki képes szeretetből szolgálni, annak a hite izmosodik. Isten iránt érzett szeretetünk képes rábírni arra minket, hogy átértékeljük felfogásunkat, amint azt Ariemateai József is tette (Jn 19,38). Amíg félt, addig titokban volt tanítvány, de rájött, hogy mi a fontosabb: bátran bement Pilátushoz. Mi pedig így emlékezünk róla: "Az istenfélő József…" Bízzunk a Gondviselő Istenben!

"Bizodalmunk van és jóakaratunk…"

Jézus bizalmat sürget! Bizalommal lenni a mennyei Atya iránt. Ezt minden keresztény embernek éreznie kell. Megtalálható-e ez az én életemben?

1. Jézus, amikor Isten országáról beszél, azt mondja, hogy olyan az, mint az elvetett mag. A földműves ember bizalmát idézi. Hiszen aki vet, az, bizalommal vet, bizalma jogos és indokolt, hiszen a vetőmag, amit elvetnek általában ki is kél. Aki vet, bízik abban, hogy aratni is fog. De így vonatkozik ez a mi életünkre is: a keresztény ember ui., amikor Isten akarata szerint él, akkor abban bízik, hogy magával az emberrel Isten országa is növekedik, tökéletesedik, gazdagodik. Gazdag és bőséges termést hoz az aratás napjára! (vö. Mk 4,26).

2. "Isten szeretete akkor éri el tökéletességét bennünk, ha bizalommal tekintünk az ítélet napjára!" (1Jn 4,17). Ha szeretjük Istent, ezzel bizonyíthatjuk leginkább, hogy bizalommal tekintünk az ítélet napjára! Hogy bizodalmunk van és jóakaratunk! Mórus Tamás éppen kártyázott egyszer barátaival, amikor az egyik megkérdezte: mit csinálnál, ha tudnád, hogy egy pár perc múlva meg kellene halnod? Kártyáznék tovább - mondta! No ezt nem azért, mintha léha életű ember lett volna, hanem éppen ezzel akarta kifejezni azt, hogy ő bizalommal tekint az ítélet napjára! Én vajon mit csinálnék, ha megtudnám, hogy mindjárt meg kell halnom?

3. Szent Pál apostol tanítását olvassuk a halottas szentmiséken: "Amíg vándorként élünk, távol járunk az Úrtól....de bizodalmunk van és jóakaratunk...ezért szeretnénk az ő kedvében járni...!" (2Kor 5,6). Kedvében járni az Úrnak! Ábel bízott Istenben, Isten ezért áldozatát jó néven vette tőle. Így holtteste is hangos szóval beszélt erről a bizalomról. Noét sem zavarta a gúny és az istentelenség, mely körülvette. Csodabogárnak tartották és hitték róla, hogy megháborodott elméje. De ő éppen e bizodalma miatt menekült meg! Ábrahám a nyilvánvaló dolgok ellenére sem veszítette el bizalmát. Így ígéretek teljesedtek be még földi életében. Szent Pál apostol így sommázza mindezt: Ők tudták, hogy vándorok a földön. A mennyei haza után törekedtek. Ezért Isten nem restelli, hogy Istenüknek hívják Őt! (Zsd 11,16). Csodálatos gondolat! Járjunk mi is kedvében az Úrnak! Fogadjuk meg ehhez Jézus tanácsát: "Keressétek először Isten országát és annak igazságát!" Ehhez ma is elszántság kell, bizodalom és jóakarat!

Az isteni gondviselés.

Az emberi arcnak, az emberi tekintetnek a sugárzást, a nyíltságot a szem adja! Akinek tiszta a szeme, annak tekintete is világos és tiszta. Akinek azonban zavaros a szeme (nemcsak betegség miatt, hanem a rossz lelkiismeret miatt is) annak a tekintete sem tiszta, nem bizalomgerjesztő! Gyermekkorom emléke: szüleim is, tanáraim is megkövetelték, ha fontos dolgokról van szó, nyíltan szembe nézzünk! Így érthető Jézusnak e mondata: "Tested világa a szemed. Ha szemed tiszta egész tested világos lesz, ha szemed álnok, egész tested sötét lesz…"

1. Jézusnak e mondása a lélek állapotára vonatkozik elsősorban. Hiszen a szem a lélek tükre! Az az ember, aki tiszta harmóniában él Istennel a szem világosságában él! Azonban ha ez az összhang nincsen meg, álnokká lesz! Ahogyan Ady Endrénél olvassuk: "Minden volt dolgom egy-egy átok, szégyen…"

2. Mit jelent az Istennel való harmónia életünkben. Ez nagyon könnyen felmérhető. A nagy zeneszerző Haydn világhírnevének delén, amikor a világ legjobban ünnepelte, ő akkor is Istenre gondolt. Egyik legszebb műve a Teremtés oratóriuma. Erről azt mondta: amikor ezen dolgoztam, naponta térden állva kértem Istent, hogy segítsen annak befejezésében. Amikor előadás után kitört a tapsvihar a művész könnyes szemmel mutatott az égre: "Onnan jött, Övé legyen a dicsőség is!" Ismerek áldozatos embereket, akik még a hálás szót is elhárítják maguktól: "Isten látja és ez nekem elég!" A "tiszta szem" megvilágítja a testet és megcsendül a külvilág számára is tisztán hallhatóan az ember és Isten közötti harmónia!

3. De ha nincs meg ez a harmónia Isten és ember között! Van egy közmondás: "Akinek fejéből elmegy az ördög, annak a szívébe költözik!" Azaz igen sokan mondják azt, hogy nincsen ördög, ez csak mese! Kiköltöztették a fejükből, de az ördög beköltözött a szívükbe. Érzéketlenné váltak a jóval szemben. Készségesek a gyűlöletre, az ártásra, a rombolásra! Ezek soraiból kerülnek ki a rongálók, a gyűlölködők. Azok, akik egyformán viselkednek: utcán, kocsmában, vonaton, háborúban, politikában. Ezek az emberek, ha Istent nem is tagadják meg, de kétségtelen, hogy megkísérlik a lehetetlen: megpróbálnak két úrnak szolgálni. Istennek és mammonnak. Nincs meg a tiszta tekintet! Álnokságot sugároz az egész ember! Egy hétköznapi történet: Csepelen történt, hogy egy asszony a járdán észre vett valamit, lehajolt érte és gyorsan a táskájába tette. A rendőr figyelte, azonnal odament hozza és felszólította így: azonnal adja oda azt az ékszert, amit felvett a járdáról. Az asszony riadtan mondta: nem ékszert vettem fel, hanem ezt az üvegdarabot. Gondoltam, ha esetleg erre jár egy figyelmetlen gyermek, megsebezheti! Ha megbomlik a harmónia Isten és ember között: gyűlölet, szégyen, romlás! Ha töretlen a harmónia, akkor még az utcán heverő üvegdarab is a táskába kerül!

Isten akarata szerint értékeljünk.

Ismertem egy orvos családot. Az apa is orvos volt, a fia is. Az apának súlyos, gyógyíthatatlan betegsége volt. Tudta, hogy menthetetlen, mégis derűs lélekkel viselte betegségét. Mélyen hívő, vallásos ember volt. A fia megrendülten mondta: igen sokat gondolkodom manapság azon, hogy milyen sokat jelent, ha valaki vallásos ember. "Tested világa szemed…", mondja Jézus. Lám mennyire fontos a nézőpont, amellyel a világot nézzük és értékeljük! Fontos, hogy a szem tiszta és világos legyen.

1. Nézzünk Isten szemével! Hogyan lehetséges ez? Próbáljuk meg mindazt, ami velünk és körülöttünk történik isteni összefüggéseiben szemlélni. Nagyon sokszor kérdezzük kétségbeesetten, vagy értetlenül: Miért? Miért éppen velem teszi ezt Isten? Betegség, haláleset, szerencsétlenség! Más ember szerencséje, háborúk, vallásosság hanyatlása… mindezek sok-sok miért kérdést váltanak ki. "Ha szemed világos, egész tested világos leszen!" Ez a magyarázat. Láthatjuk, hogy Isten mindig a jót tervezők pártján áll. Ha az ő szemével nézzük az eseményeket, biztosak lehetünk abban, hogy végül is minden a javunkra fordul, mert Isten minden embernek a jót akarja, aki ezt maga is munkálja, meg is fogja tapasztalni. A vonaton egy fiatalember így vitatkozott a pappal: a nagyanyám nagyon vallásos asszony, a tehén a farkával a szemébe csapott és nagyanyám megvakult. Miért engedte meg ezt az Isten? Azt nem tudom, mondta a pap. De azt pontosan tudom, hogy ha mindez magával történik, akkor mi lett volna. A nagyanyja vallásos asszony, ezért vakon is tovább tudott imádkozni, de maga nem vallásos, ha magával történik ez, akkor maga öngyilkos lett volna!

2. De ugyanígy önmagunkat is és tetteinket is Isten szemével kell néznünk. "Ha szemed sötét (álnok), egész tested sötét (álnok) lesz." Ha önző az ember terve, akkor álnok lesz az embernek minden cselekedete, amit önző tervének érdekében tesz. Az udvariasság, a szolgálatkészség, a segítség, a munka, még a megalázkodás is. Mert a rossz nézőpont az egész embert, életét, terveit, jelenét-jövőjét tönkreteszi. De ha tiszta a "látásod", mégha hibákat is követsz el, tiszta maradsz, mert nem vagy alattomos és bajkeverő! "Új bor, új tömlőbe való!" (Mt 9,17). Bizony egy eszme jövője érdekében kötelező megújítani szemléletünket! Újítsunk tehát, hogy a tiszta szemmel nézett élet tiszta és örömteli jövendőt munkáljon!

P. u. 4. vasárnap. (Mt 8,5-13).

"Uram, nem vagyok méltó

"Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj"- hallottuk az evangéliumban. Ez a mondat bizony nem ismeretlen a keresztény ember előtt. Vajon értjük-e, vagy legalább érezzük-e ennek a mondatnak jelentését?

1. A pogány százados, amikor ezt kimondta, ezzel azt bizonyította, hogy "helyére tudja tenni a dolgokat". Hogy pogány katona létére az istenfélő emberhez illő magatartásra is képes. Próbáljuk csak beleélni magunkat az ő helyzetébe. Mondhatta volna így is: rangom van, katonáknak parancsolok, jámbor, istenfélő embernek tartanak, templomot is építettem. Ha pogány vagyok is, szereztem annyi érdemet, hogy kérhessem: jöjj, tiszteld meg a házamat és segíts! De ő egészen másképpen gondolkodik. Ő az előbbieket végiggondolva arra a következtetésre jut, hogy Jézus mellett ő csak érdemetlen szolga. De mint istenfélő ember mégis mer kérni, de ezt a kérést csak egyféle képen tudja előadni: "Uram, nem vagyok méltó…" Hogy ez helyes magatartás volt, arról Jézus dicsérete  is meggyőz minket!

2. Jézus ezt az alázatos hitet várja el tanítványaitól. Gondoljunk a csodálatos halfogás történetére (Lk 5,4). Jézus utasítását: evezz a mélyre, Péter apostol emberi szempontok szerint mérlegeli. Magabiztos. Mindent figyelembe vesz: szaktudást, szokást, valószinűségszámítást, csak egyet nem: hogy Jézus van vele, hogy az ő hatalmával nem mérhető össze semmi emberi tudás. Meg is érti, hogy mennyire gyönge a hite! Azt mondják régen hűségesebbek voltak a hívek! Ma erősebb a hit! (Egy idős hívem)

"Boldogok, akik nem látnak és hisznek!"

Milyen különös is a mi Urunk! És milyen különleges ember az, akit megdicsér!

1. Egy katonatiszt hívja őt! Egy idegen nemzetbeli, egy megszálló hadseregnek a tisztje! Akinek szemében Jézus éppen lehetett az is, mint kortársai ítélete szerint: "magacsinálta Messiás!" De persze most már nem ezek az érzések uralkodnak. Itt már egy vívódás sorozat utolsó mondata hangzik el: "Jöjj, mert szolgám nagyon beteg és igen szenved!" Jézus válasza is hasonló, mármint ahhoz, ami kortársai szemében visszatetszést váltott ki: "Megyek és meggyógyítom őt!" De van még min gondolkodni, tépelődni: "Ne fáraszd magad, nem vagyok méltó, hogy hozzám jöjj!" Nem akarta látni, amikor a szolga lábra áll? Nem akarta Jézus keze melegét érezni?

 2. És az is meghökkentő, hogy Jézus egyáltalán nem sértődik meg, meg se hökken. Nem veszi rossznéven. Sőt csodálkozva megdicséri: Ekkora hittel egész Izraelben nem találkoztam! Alkalmazzuk csak életünkre! Valljuk be, hogy amikor a templomba jövünk, az a vágy él bennünk, hátha találkozunk Jézussal. Tépelődünk, és nyugtalanok vagyunk, ha nem érezzük közelségét. Megrettenve kérdezzük: miért van ez így? És sóhajtjuk: Uram, mutasd meg végre magadat. Hadd érezzük, hogy közöttünk vagy, hogy a miénk vagy! Vajon nem azért mondta föltámadása után Tamásnak az Úr: "Boldogok, akik nem láttak és hisznek!"

3. Nem árt leckét vennünk ettől az evangéliumi katonától! Bizony nagyon messze áll ettől a mi hitünk. Ő nem ragaszkodott ahhoz, hogy lásson, hogy Jézus őneki előre bizonyítson! Ő nem látott, de hitt! És ez a hite Jézusnak nagyon jól esett! Tanuljuk meg ebből a történetből a ma is helyes viselkedést. Nem látjuk Őt, távol tudjuk Őt, mégis Istenünknek valljuk, Istenünknek tartjuk! Jézus ennek a megrendítő hitnek a segítségével lesz teljesen a miénk! Lesz olyan fény, mely a lélek sötétjében is tud világítani. (Alapgondolat: Belon Gellért: "Ellesett pillanatok.")

Jézushoz menni.

Jézus szól és történik valami. Így is összefoglalható az evangéliumi történet tanítása. Megismerkedünk egy katonatiszttel, akinek hatalma van, és rangja van, de sem hatalmát, sem rangját nem fitogtatja, hanem Jézus szavára figyel és bizalommal elfogadja utasítását.

 1. Sok ember él ma is hasonló körülmények között, mint ez az evangéliumi százados. Van hatalmuk, van rangjuk, van gazdagságuk. Azonban valamiről elfeledkeznek, vagy talán nem is elfeledkeznek, hanem tudatosan figyelmen kívül hagyják: Jézushoz menni. Elvinni Hozzá gondokat, enyhülést keresni a fáradalmakra, gyógyulást kérni a betegségekben. Pedig erre Jézus biztatja az embert. "Jöjjetek hozzám mindnyájan, kik elfáradtatok és meg vagytok terhelve…" (Mt 11,28).

2. Egy rádióriport (1979. június 24): Zelk Zoltánnak visszaemlékezése arra a pillanatra, amikor író barátját, Nagy Lajost meglátogatta a kórházban. Amikor elbúcsúzott tőle, így köszönt neki: "Szervusz!" Nagy Lajos pedig suttogva mondta: "Isten veled!" Majd a füléhez hajolt és belesúgta: "Mert én már imádkozom is!" Lehet ma másképpen Jézushoz fordulni, mint az imádság erejével? Mit mondjak? Szüleink igen hamar megtanítottak bennünket imádkozni, de az ember igazán csak akkor tud Jézushoz fordulni, amikor bajban van! Amikor az erő megfogyatkozik. Amikor érezzük a halál szelét! Akkor van igazán nagy jelentősége Jézus hívó szavának: "Jöjjetek hozzám mindnyájan…!" Nehéz a halál! De nagyon nehéz a halálhoz vezető út is! Nagy kegyelem az, ha valaki ez utolsó útját megelőzően rátalál a Jézushoz vezető útra! Rangjától, hatalmától, társadalmi állásától függetlenül! Jézus így dicsérte meg a kafarnaumi százados hitét: "Sokan jönnek majd, hogy letelepedjenek Ábrahámmal…" Ezt ránk mondta, akik képesek vagyunk követni ezt a példát.

Istenhez könyörögni!

Az evangéliumi történet Jézus életéből egy darabot mutat be. És bemutatja természetesen magát Jézust is, akiről hangsúlyozza, hogy ember volt (csodálkozott, korholt, együtt- érzett), de Isten volt (emberfölötti hatalmát kinyilvánította). Miért hangsúlyozza ez a történet annak fontosságát, hogy a bajban és a szorongatott helyzetben levő embernek Istenhez kell kiáltania?

1. Bibliai példa: Ter 41,55; Kiv 2,23. Egyiptomban éhínség van. Az egyiptomi nép a fáraó elé vonul, és neki panaszkodik, tőle kér segítséget, megváltást a bajban. Tőle kér kenyeret. Ugyanakkor az egyiptomi rabságban élő Izrael hová fordul? Egybegyűlnek, és Istenhez kiáltanak. Tőle kérnek segítséget és megváltást. Ez a fajta "vallásos érzület" elkíséri őket történelmük minden napján. Ez a hit és ez a hűség volt a jellemző életükre Jézus idejében is. És most Jézus mégis így szól: "Ekkora hitet nem találtam egész Izraelben!" Ez sokat mond! De a legtöbbet arról, hogy a bajban levő ember Istenbe vetett bizalma a hitnek a legszebb kifejezője.

2. Mi is ezzel fejezhetjük ki vallásosságunkat, Istenbe vetett bizalmunkat, hogy a bajban Hozzá kiáltunk! Melyek a mi bajaink? Betegség, magány, özvegység, tehetetlenség… és azon felül, amiről a mai ember nagyon szemérmesen beszél: az ördög rabsága. Jézus sokszor mondja egy-egy gyógyítás után: "Bilincsbe verte a sátán!" Most megszabadult e bilincsekből. Erről a "bilincsről" is tudnunk kell az igazságot. Egy ember sétáltatta a kutyáját. A kutya észre vett egy csirkét, megtámadta. Gazdája megfegyelmezte ezért. Egy darabig a kutya "illedelmesen" viselkedett mikor csirkét látott, de egyszer aztán csak kitört belőle az ösztön és minden fenyegetés ellenére széttépett egy csirkét. Gazdája ekkor nagyon megverte. Most elfordítja a fejét, ha csirkét lát. De gazdája azt mondja róla: úgy él mintha szabad lenne, pedig szenvedélynek rabja, ami bármelyik pillanatban feltörhet belőle. Ilyen az ember is. Él! Szabadnak látszik, holott indulatainak, érzelmeinek, szenvedélyeinek észbontó rabságában él. Sokszor önmaga is csodálkozik: hogyan is tudtam ennyire megfeledkezni magamról! (harag, alkohol, bűnök). Szabadnak látszik, mégis rab! A sátán bilincseibe van megkötve. Ki adhat ebből szabadulást? Csak Isten! Ezért fontos, hogy hozzá forduljunk! Hiszen oda fordulunk, ahol a hatalmat sejtjük! Az evangéliumi történet hangsúlyozza, hogy Jézus csodálkozott a pogány embernek a hitén. Ma meglehet, hogy a keresztények hitetlenségén csodálkozik. Jó lenne, ha minket is az evangélium szavaival biztathatna és dicsérhetne!

P. u. 5. vasárnap. (Mt 8,26-9,1).

Üzenet a pénzszámláló világnak!

Minden emberben van több-kevesebb üzleti érzék. Mindenki képes fontolgatni, hogy megéri-e valaminek a megtétele. A gadarénusok is olyan emberek voltak, akikben volt üzleti érzék. Bizony sok mai ember magára veheti ezt a történetet, hiszen Isten üzen most a pénzszámláló világnak.

1. A gadarai emberek pogányok voltak. Nem voltak azonban rossz kereskedők. Szép várost építettek maguknak, mindennel foglalkoztak, amiből hasznot reméltek. Városukat még Nagy Sándor alapította és ma még romjaiban is jelentős. Nemcsak a háziipar, a kézművesség tette őket gazdaggá, hanem az állatkereskedés is. Így érthető a hatalmas sertéskonda. Ide érkezik Jézus és első dolga, hogy isteni hatalmát megmutassa. Megfosztja az ördögöt attól a pozíciótól, amelyben uralkodhat az emberen. De azt is tudomására hozza az embernek, hogy az ördögtől való szabadulásnak ára van. A város lakossága pedig így ítéli meg a történteket: szép és csodálatos dolog, ami történt, de drága. Nekik nem igen éri meg. Ezért udvariasan megkérik, hogy távozzék!

2. No akkor érdemes egy kicsit magunkra is figyelni. Ugye mi magunk is szeretjük megfontolni: megéri-e, nem éri meg… Nem is vagyunk rossz üzletemberek, városunk is szépen fejlődik.... És ebben a számolgatásunkban, méricskélésünkben közénk telepedik az ördög. És sokakat megfoszt józan eszüktől. És eljön közénk is Jézus! A gonoszt megfeddi és mindnyájunkat rádöbbent arra, hogy ő az ördögöt elűzi, de ezért nekünk is áldozatot kell hozni. És ezzel megkezdődik a mi állásfoglalásunk is: elfogadjuk-e Jézust. Vagy túlontúl drágának tartjuk őt és megkérjük, hogy távozzék! "Mit adja vissza az Úrnak mindazokért, miket nekem adott?"

Életünk legyen egyre értékesebb!

Egy ember lelkileg és testileg meggyógyul, és egy egész nyáj elpusztul. Lám, milyen nagy érték az ember! Erről nem szabad elfeledkeznünk és az evangélium tanítását is csak egy féleképpen értékelhetjük: legyen életünk is egyre értékesebb!

1. Mi teszi értékessé életünket? Talán a hatalom? Vajon ki az értékesebb? A zsarnok, aki jótevőnek hívatja magát? Vagy, akinek nincs hatalma, de élete jótettekben gazdag? (Lk 22,25). Talán a gazdagság teszi értékessé életünket? Vajon ki a nagyobb? Az-e, aki eszik-iszik, kiszolgáltatja magát. Vagy az-e, aki az asztalnál felszolgál? Talán a származás? Ugyan, Jézusról is milyen lenézően tudták mondani: ennek mi ismerjük apját és anyját! (Jn 6,42).Nem, nem, nem! Jézus adja meg a választ: "Én úgy vagyok köztetek, mint a szolga!"(Lk 22,25) Egy bécsi történet: az utcán megy egy szerzetes, akinek arca megnyerő, jóságos szemnézése, sugárzik róla a béke és a szeretet. Egy járókelő megbabonázva nézi és megkérdi: Mondja atyám, maga nem az Úr Jézus? Sugárzott róla, hogy Jézushoz tartozik.

2. Mit kell tennem, hogy velem ugyanígy legyen? Újra csak megkérdezem, hogy melyik élet az értékesebb. Most már evilági példákon lemérve. Élt egy fiatal orvos, aki leprások közé ment, gyógyította őket, lemondott az élet hívságos örömeiről, hogy őket szolgálja. Végül ő is beteg lett és köztük halt meg. - Élt egy másik fiatalember, akinek minden kényelme meg volt, az élvezeteket hajszolta, sohasem tagadott meg magától semmit. Embertársán csak akkor segített, ha abból neki is haszna volt! Vajon Jézus, hogyan értékeli? (vö. Lk 10,33. és Lk 19,10.) Vagy kérdezem újra. Mi könnyebb? Állandóan kritizálni, másokat lenézni, pöffeszkedni - vagy csendben, de határozottan szolgálni a közösséget?

3. "Isten a csillagok útját előre megírta, de az embernek megengedte, hogy útját maga írja meg!"(Jókai). Mi Jézussal együtt írjuk életutunkat. Egy idős bácsi mondta: Nem is hittem volna, hogy ilyen jók az emberek. Betegségünk idején a szomszédok összefogtak és segítettek. Jézus nem ezt tette? "Úgy vagyok köztetek, mint szolga!" "Belefúlok a könnyekbe, melyeket fakasztottam!" (Ady E.) Isten mentsen minket ettől! Egy szentnek így panaszkodott valaki: Atyám, egész életemet a családomért áldoztam fel, és semmi köszönetet nem kapok tőlük. - Válasz: Nem szeretetted a családodat, mert ha valaki a szeretetért köszönetet vár, az nem szeret igazán Legfőbb érték az ember! Erről beszél az evangéliumi történet, tegyük egyre értékesebbé!

A gonosznak hatalmában.

Elvadult emberekről van szó, olyanokról, akik rettegésben tartották embertársaikat. Megfékezhetetlenek voltak, amíg az ördög rabságában, annak irányítása alatt állottak. Megváltozott azonban a helyzet, amint megjelent életükben Jézus és nekik Jézus segítsége által megszűnt az ördöggel való kapcsolatuk. Ma is sok ember él rettegésben, sok durva és erőszakos emberrel találkozunk. Hódit a terrorizmus.

1. Mit szóljunk mindehhez? Az emberi életet mindig is kísérte mindez és jelen lesz a világban az utolsó napokig. Erről beszél az evangélium (Mk 13,9). Végső soron, az ítélet napján Isten fogja a világot megtisztítani a terrorizmustól. (Mk 13,27). Azt kell tehát elsősorban keresnünk, hogy az a szellem, ami ilyenné teszi az embereket, honnét táplálkozik. Ez az evangéliumi történet bizonyítja azt, hogy az, aki így él, a legbensőbb kapcsolatban van az ördöggel. Figyeljük meg, hogy hol virágzik az erőszak, a terror? Miért gondolják azt az emberek, hogy ártatlanok legyilkolásával, emberek félelemben tartásával lehet az igazságot megmenteni? Le lehetett valaha is győzni egy eszmét fegyverrel? Az embert fegyverrel megölni lehet csak, de legyőzni nem!

2. Hogyan éljünk ebben a sajátos helyzetben? A szívre kell figyelni, onnét ered az erőszak is! (Mk 7,22). A szívnek kell tisztának lennie. Ezért állandóan időszerű az imádság: "Tiszta szívet teremts bennem ó Isten és az igaz lelket, újítsd meg bensőmben!" Önmagunkat kell megvizsgálni, mert az erőszakos magatartás, a másokon való uralkodási vágy nem fér össze az evangélium szellemével. Egy fiúcska mondta odahaza: egy napig nem beszélek a Jóskával! Miért? Mert megütött! De tetszik tudni, ha visszaütök, akkor ő is üt újra, én megint, ő is megint. Nagy verekedés lesz belőle. Inkább nem szólok hozzá egy darabig! Mintha Jézus is ilyesmit tanácsolna: "Ne szállj szembe a gonosszal…" (vö. Mt 5,39). Dávid üldöztetése idején a templomba menekül. Ott a paptól megkapja a kitett kenyereket, mert éhezett és megkapta azt a kardot, mely valaha az éppen általa legyőzött Góliáté volt! (1Sám 21,1-6). Legyen számunkra is menedékhely a templom! Itt még csendet találunk. Éhes lelkünk táplálékot! Nyugtalan életünk megvédéséhez "fegyvert". Mondjuk Dáviddal: "Igen szorult helyzetben vagyok! Mégis inkább az Úr kezeibe akarok esni, mivel irgalma mérhetetlen! Emberek kezébe nem szeretnék esni!" (1Krón 21,13)

"…mit ér ha az egész világot megnyered…!"

Egy egész sertéskonda a tengerbe rohan és elpusztul! Igazán nagy anyagi veszteségnek számit és Jézus mégsem akadályozza meg, sőt megengedi! Úgy látszik Jézusnak értékítéletében, más értéke van bizonyos dolgoknak, mint általában az emberek szemében! Mindenképpen gondolkodnunk kell tehát arról, hogy a vallásos ember számára mi az igazi nyereség és mi a veszteség.

1. Materialista világban élünk. Talán még a kelleténél is, az indokoltnál is jobban hangsúlyozva vannak az anyagiak. A kézzelfoghatók, az érzékelhetők. A mai világ túlontúl hangsúlyozza, hogy ami gyarapodást jelent, gazdagodást jelent, az a nyereség. Amitől elestünk, amit képtelenek vagyunk megszerezni, vagy amit veszteségként le kell írnunk, az bukás! Mégsem ilyen egyszerű a dolog. Egyszerű lenne, ha Jézus nem hangsúlyozná: "Ne attól féljetek, aki a testet elpusztítja…" (Mt 8,36). És mintha ez az evangéliumi történet is ilyesmiről beszélne: egy lélek megszabadul az ördög rabságából! Tíz, vagy húsz sertéskondával sem lehet összehasonlítani egy emberi élet értékét.

2. Igyekezzünk jobban megérteni! Hadd idézzem a Bibliából azt a jelenetet, amikor Jézus elsorolja tanítványainak, hogy a Messiásnak szenvednie kell! Így mondja az evangélium, hogy mindez Fülöp Cezáreájában történt. Itt a környezet is tanít! Itt volt Péneásznak szentélye és itt volt a császár palotája is. A pogányság jelképe: a szentély a testi gyönyörök helye, a palota a hatalom képviselete. Jézus pedig azt hangsúlyozza, hogy az ő küldetése ennek pont az ellenkezője! Nem a gyönyör, és nem a hatalom, hanem a megváltói szenvedés szolgálata! Péter apostol pedig erre azt mondja: Isten mentsen ettől Uram! És Jézus kijózanítja őt: Távozz sátán, mert nem Isten tervei szerint gondolkodol! (vö. Mk 8,33. Slack: Kiskommentár). Az emberi gondolkodásban azt jelenti az ördögi motívum, hogy nem képes megérteni, mi az igazi nyereség.

3. De mi megértjük-e? Csak akkor lehetséges ez, ha értékelésünket Jézus akaratához igazítjuk.

Hallgassunk bele Jézus tanításába:

·        Kincsgyűjtés. Igazi paradoxon: Boldogok, akik sírnak. (Mt 5,1). Senki nem veszíthet annyit, hogy helyette Jézus százannyit ne adna…(Mk 10,29).

·        Milyen fönséges nyereség a lelkiismeret nyugalma. (Lk 19,8. Zakeus!).

·        Szent Pál: a halál nekem nyereség…!

·        Aranyszájú szent János Eudoxia császárnéhoz: Ha megölsz, nekem azzal csak szolgálatot teszel!

Lám, így is lehet. És akkor ráébredünk, hogy azt, amit esetleg mások a legnagyobb veszteségnek tartanak, számunkra mégiscsak az a nyereség! Mindennap megküzdünk a mindennapiért és a gyarapodásért. Ez nem baj! De tartsuk mindig szem előtt, amit a keresztény ember el nem felejthet. Nem ér semmit, ha az egész világot megnyerjük, de lelkünk kárt szenved!

P. u. 6. vasárnap. (Mt 9,1-8).

A hit, amellyel az ember Jézushoz fordul!

A béna meggyógyításának evangéliumi történetében, meghökkentő módon mutatkozik be a hit, amellyel az ember Jézushoz fordul. Miben meghökkentő?

1. Hogy világosan kitűnjék mire is gondolok, össze kell hasonlítani a hitnek megnyilvánulásait, amelyeket az evangéliumban fellelhetünk. Példának hozom fel a kafarnaumi százados különleges hitét, aki nem azt mondta Jézusnak, hogy "ha teheted, jöjj el, kérlek, próbálkozzál talpra állítani szolgámat." Őt hite másféle beszédre ihlette. Ezt mondta: "Elég, ha szólsz, és meggyógyul!" Effajta hitről beszél a mai evangéliumi történet is. A béna ember és rokonai nem feltételes módban gondolkodtak, hogy "hátha", mint ahogyan a sokat próbált beteg megy egyik orvostól a másikhoz. Ők biztosak voltak abban, hogy ha Jézushoz mennek, ő meggyógyítja a bénát. Miért vagyok olyan biztos ebben? Az evangélium szava miatt: "Jézus az ő hitük láttán így szólt a bénához: Bízzál fiam."

2. Most keressük meg azt, hogy mi a meghökkentő ebben a hitben? Mert ez az a hit, amely hegyeket mozgat, betegeket gyógyít. Mégis: sokan vannak, akik hivő embernek tudják magukat, mégsem tapasztalják meg így a hitnek az erejét. Gondoljatok Lázár testvéreire. Jézus ezt kérdezi: Hiszed-e azt, hogy aki belém vetett hittel él nem hal meg? Így válaszol: Hiszem, hogy föltámad a föltámadáskor! Nem azt mondja: Szólj, kiálts a sírba, hívd onnan elő! Hite megvolt, de nem volt meghökkentő hit! Ezzel szemben Jairus a zsinagóga előjárója ezzel áll elő: "Gyermekem meghalt, de jöjj tedd rá a kezedet és életre kel!" Ez a hit a meghökkentő hit!

3. Mi magunk nem így vagyunk? Hivő embernek tartjuk magunkat. De hisszük-e tényleg, hogy Isten velünk van? Hisszük-e, hogy látja örömünket, hogy tud jótetteinkről és, hogy tud bűneinkről? Ez a meghökkentő hit, amelyről az evangélium beszél "hiánycikk" a mi mai életünkben. Egy idős pesti órásmester mondta: nagyon rosszul ment a sorom, már a tartalék pénzecském is elfogyott, amikor betértem egy templomba és kétségbeesetten imádkoztam: Atyám, én is a Te gyermeked vagyok, még ha sokszor rossz gyermeked is vagyok! Ezután hazamentem, és még aznap kaptam munkát, aztán egyre többet és elhalmoztak munkával és a mai napig így van! Ez nem lehet véletlen! Én tudom, hogy ez nem véletlen! Tudom, hogy Isten meghallgatta kérésemet! Ilyen hittel éljünk és imádkozzunk. Isten ezt a hitet életünkben mindig meg fogja jutalmazni! Nekünk is mondja: "Bízzál fiam, bocsánatot nyertek a te bűneid!"

Istent ne csak a megpróbáltatás idején keressük!

A költő ezt mondja: Az emberek vágyódnak Isten után! A Zsoltárok könyvében ilyen szép sorra találunk: ”Miként a szarvas a forrás után, úgy kívánkozik az én lelkem tehozzád Uram!" (Zsolt 42,2). Ha valami nagy öröm ér valakit felkiált: "Ó Istenem!" Ha fájdalom, vagy bánat éri, így kiált: "Jaj, Istenem!"

1. Az evangélium szereplői összefogtak, és Jézushoz vitték a rászorulót. Keressük mi is Őt, de ne csak a megpróbáltatások idején. És ne éljünk elbizakodottan. Ismerős történet arról az emberről, akinek a háza nagyon jó helyen volt. Szomszédjában szerzetesek laktak, szembe vele pedig egy templom volt. De ő nagyon istentelen életet élt. Barátai figyelmeztették: térj meg, nehogy késő legyen! Látjátok milyen jó helyen lakom, mondta, közel van hozzám az Isten mindenfelől. De bizony egyszer holtan találták barátai. Nem a zárdában halt meg, nem is a templomban, hanem a kettő között. Otthon. Nagyon a szomszédjának hitte az Istent, mégis Isten nélkül halt meg.

2. Ezért van az, hogy nem elég magunk mellett tudnunk Istent, hanem keresnünk kell Őt. Elébe kell mennünk! Aki így gondolkodik: most voltam templomban vasárnap, majd megyek a jövő vasárnap is és akkor megint találkozunk. Az ilyen ember könnyen Isten nélkül maradhat. Ismeritek az egyszerű pócsi búcsúsról szóló mondást: minden évben elmegy Pócsra, de nem tudja, hogy a templom milyen belülről!

3. Ott kell keresnünk Istent, ahol meg is találjuk! Egy amerikai milliomos (Rotschild) százmillió dollár vagyona volt, de teljesen béna. Hallotta, hogy testvére leesett a lóról és kórházba került, felsóhajtott: egész vagyonomat odaadnám, csak lóra ülhetnék! Az evangéliumi béna meggyógyult, mert Jézusnál kereste a gyógyulást! Nem könnyű ezt megemészteni a mai embernek sem! Van, amire csak Istennél van a gyógyszer!

Az evangéliumi történet szereplői nem egyedül mentek Jézushoz, hanem társukat vitték. És Jézus látva hitüket, meggyógyítja, és ezt mondja neki: "Bízzál fiam, bocsánatot nyertek bűneid!" Ezt mondja mindnyájunknak, akik bizalommal keressük Őt.

A béna meggyógyítása Kafarnaumban.

Az evangélium szereplői csodálatos dolgot láthattak: hitet és gyógyulást! És ezért Istent magasztalták! A hit és a gyógyulás mindig rendkívüli esemény az ember életében.

1. A hit megszabadít. Megszabadítja és megváltja azokat, akik hisznek, de azokat is, akik látják másoknak a hitét. (Lk 7,50). Mi másért mondaná Jézus: "A te hited megszabadított, menj békével!" A szabadulás valamilyen rabságot feltételez. Ki ennek, ki másnak a rabja. Van, aki betegségének rabja, van, aki egészségének rabja! A személyes és bátor hit által Isten gyermekeinek szabadságát nyerjük el. Egy megható történet a korai egyháztörténetből: Perpétua börtönben. Idős apja és pici gyermeke van. Apja meglátogatja a börtönben, és könyörögve kéri: tagadd meg a hitedet a kedvünkért. Kiszabadulsz, megbocsát neked az Isten, és aztán újra lehetsz keresztény. Perpétua így válaszolt: Látod ezt a korsót apám, ha eltörik meg lehet ragasztani, de sohasem lesz már olyan, mint amilyen volt. Ő érezhette Jézus szavainak vigasztaló igazságát: Hited megszabadított…

2. A hívő ember szavait a világ nem kezeli diszkréten! De éppúgy hitünket sem tudjuk rejtegetni! Ez a másik tanítása ennek az evangéliumi történetnek. A gyógyulás érdekében az embereknek látniuk kell a mi hitünket. Szent Péternek is ezt mondta egykor Jézus: "Hogy hited által megerősítsd testvéreidet…" (Lk 22,31-32). A legnagyobb veszélyt nem a hitetlenek beszéde, hanem a hívők tudatlansága és gyengesége jelenti. Könnyű a Bibliát azok előtt nevetségessé vagy kétségessé tenni, akik nem olvassák azt. Könnyű rossz pápákról érdekes dolgokat mesélni azoknak, akik nem ismerik a történelmet. Könnyű zavart kelteni azoknak a szívében és agyában, akik nem ismerik a hit tanítását A hitet, ismerni kell! És a hitnek meg kell látszania. A kereszténységünket örököltük, de azt megőrizni csak megtérésünk által lehetséges. Mindenkinek életében eljön a próbatétel ideje: a pénz, a bűn, az érvényesülés kísértése. És akkor dönteni kell! Isten több mint a pénz!  Isten több mint a bűn öröme! Isten több mint az érvényesülés! Amikor ki tudod mondani: Istent egyik miatt sem akarom elveszíteni! Akkor tiéd a hit!

Ember az isteni hatalom birtokában.

Isten az embernek hatalmat adott! Mit jelent ez a hatalom az ember birtokában?

1. János evangéliumának kezdete a keresztény ember életprogramját adja: hatalmat kaptunk, hogy Isten gyermekei legyünk (Jn 1,12). Aki viszont Isten gyermeke akar lenni, annak meg kell szabadulnia a bűntől, mert a bűn Istentől távol tart. Így mondta Jézus a bénának is: "Bocsánatot nyertek a te bűneid!" Ez a gondolat az evangéliumban újra és újra visszatér. Önmagunk legyőzése nélkül, önmagunk felett való uralkodás nélkül arról beszélni, hogy Isten gyermeki vagyunk nem más, mint önáltatás. Ha így akarunk szembeszállni a gonosszal, biztos a vereségünk! Mint ahogyan az apostolok is megszégyenültek. "Mert ez a faj nem űzhető ki mással, csak böjttel és imádsággal!  Lényeg: a lelki megújulás, a lelki feltámadás. A bűn állapotából a kegyelem állapotába kerülni! "Akik jót cselekedtek az élet feltámadására, akik gonoszt cselekedtek, az ítélet föltámadására…" (Jn 5,29). Ez tehát a nekünk adott hatalom célja: Isten gyermekeivé lenni!

2. No de nagy kérdése életünknek az, hogy miben mutatkozik meg ez az életfelfogásunk! A megtérésünk! Az ember nemcsak lelki hatalmat kapott, hanem szellemi, értelmi hatalmat is. Uralkodik a világ fölött, az anyag fölött. Átalakítja nemcsak környezetét, hanem a társadalmat is. Az anyag feletti hatalmunkkal úgy kell élni, hogy az megszentelődésünkre legyen. Környezetünk megszentelődésére. Egy tudós: "Isten megtöltötte szívemet szeretettel. Én pedig ugyanezt a szívet gyűlölettel! És szívem megfertőzte elmémet is. Ezért a gyilkolás gépeit szerkesztem!" De ugyanez a tudós professzor azt is tudta, hogy hogyan kell gyakorolnia kivételes szellemi hatalmát. "A teremtés rám bízott pontját szebbé teszem! Elárasztom a földet fénnyel, melegséggel, boldogsággal!" (Imák). Tehát, a hatalom nem azért van, hogy ártsunk, hanem azért hogy segítsünk! Amikor az apostolok is ártani akartak Jézus hatalmával, ő így feddette meg őket: "Nem tudjátok, milyen lelkület van bennetek!" (Lk 9,54). Egy embernek a birtokán vízesés volt. Évekig nem törődött vele, mígnem egyszer eszébe jutott, hogy föl is lehetne azt hasznos dologra használni. Energiát termelt vele. Mikor látta, hogy milyen hasznos dolog ez, így sóhajtozott: Hogyan is lehettem olyan ostoba, hogy évekig kihasználatlanul hagytam ezt a lehetőséget! Használjuk fel mi is Istentől kapott hatalmunkat, hogy a teremtés ránk bízott pontját szebbé tegyük! Így Isten gyermekei leszünk!

P. u. 7. vasárnap. (Mt 9,27-35).

Övéi nem fogadták be őt!

Ismertem egy idős embert (én temettem el), aki arról volt nevezetes, hogy 14 éves koráig nem tudott beszélni. Néma volt. Testvére elvitte őt Máriapócsra, felvitte őt a kegyképhez. Amikor hozzáért, nagyot sóhajtott és beszélni kezdett! A Boldogságos Szűzanya megnyitotta némaságát. De sajnos ez az ember idős korára arról is nevezetes lett, hogy mocskos szájú, káromkodós ember lett belőle. Rosszul köszönte meg a beszédképességet!

1. Vajon az evangéliumi némák milyen beszédű emberek lettek? Nem tudjuk. Azt viszont látjuk, hogy az emberek közül nagyon sokan rosszul viselkednek Jézussal szemben. Minden ellenséges indulat megtalálható körülötte, sőt gyakran az élete ellen is törnek. Persze egy embert el lehet némítani azzal, hogy megölik, és Jézus számára is elérkezett ez a pillanat, amikor felállították keresztjét a Golgotán. Mindennap tettek addig is valamit ellene. Igyekeztek lehetetlenné tenni, szavainak értelmét kicsavarni, ravaszul beugratni, hogy olyasmit mondjon, ami miatt élete ellen törhetnek.

2. Felsorolom, mert mindez megtalálható a mai keresztények életében is. Ismeritek a legendát: Jézus egyszer leszállt az útszéli keresztről és így határozott - bemegyek híveim közé, biztosan örülni fognak nekem. Bizony nem fogadták szívesen sehol sem. A házakban veszekedés, harag, gyűlölködés, pereskedés. Kocsmában: káromkodás, verekedés. Az emberek, amikor meglátták így okoskodtak: miért jött? Mit akar tőlünk? És nem érezték jól magukat a társaságában. Megkérték tehát, hogy menjen vissza a faluszéli keresztre, ott majd továbbra is tisztelni fogják őt.

3. Legenda ez! Azonban így van a valóságban is! Aki jobban bízik kezének erejében, mint Isten gondviselő szeretetében!

·        Aki nem különbözteti meg a napokat: a vasárnap és a hétköznap egyforma! Az az ember ma is visszautasítja Jézust!

·        Aki megkíséreli a lehetetlent, megpróbál egyszerre két úrnak szolgálni, az az ember kétszínűségében, félelmében, keresetféltésből vagy éppen kapzsiságból, de visszautasítja Jézust!

·        Aki a pillanatnyi előnyt többre becsüli az örökkévalóság értékénél, aki az önzést, az ügyeskedést modern erénynek igyekszik feltüntetni, az az ember visszautasítja Jézust!

Minden embernek ”kettős állampolgársága" van. A föld és az ég gyermekei vagyunk. És tudni kell azt is, hogy eljön az idő, amikor a " az óriásból törpe lesz". Amikor a magabiztos ember elbizonytalanodik, és mindent elveszít, amiben bízott. Akkor ráébred, hogy milyen fontos helye van az ember életében Jézusnak.

"Jézus, Dávidnak fia, könyörülj rajtunk!"

Ma Jézust mutatja be az evangélium, nem ismeretlen oldaláról! Gyógyít. Azonban most ne csak azt lássuk meg lényegként, hogy Jézus csodát tesz, hanem az is nagyon fontos, hogy észrevegyük: a vakok is és a béna is, tudták, hogy kihez kell fordulniuk! Ez a kiáltás: "Jézus Dávidnak fia, könyörülj!" mindnyájunknak iránymutatás

1. Jézus ma is "lelkek és testek orvosaként" van közöttünk. Mi, akik állandóan arra kényszerülünk, hogy gyógyulást keressünk: tudnunk kell, hogy hová forduljunk! Megrendítő történet az Apostolok Cselekedetei-ből (3,1-11) a béna meggyógyítása. Jézus már akkor is úgy volt jelen, mint ma. Nincs ott személy szerint, mégis gógyit. Péter és János apostol hívja fel erre az emberek figyelmét: Jézus neve, csodálatos gyógyulás forrása! ("Aranyom, ezüstöm nincs....")

2. Emberi életünk állandó és kérlelhetetlen kísérője a betegség. Ki adhat ma vigaszt és gyógyulást? Hitünk szerint Jézus Krisztus. Amikor beteget látogatok, és végig megyek a kórtermi ágyak között, de jó is lenne, ha úgy tehetnék, mint Péter és János a jeruzsálemi templom előtt: "Aranyam, ezüstöm nincs, de amim van, azt neked adom! A Názáreti Jézus nevében, kelj föl…" Amikor belépek a temető kapuján, végig megyek a sírok között, vajon a fájdalom és a gyász érzéseit ki képes lelkemben megenyhíteni? Ő, a Názáreti Jézus! És az általa keltett reménynek ez az alapja: Tudom, hogy egyszer visszaadod őt! Az ember kicsinek és tehetetlennek tűnik. Hitében pedig magára hagyottnak. Pedig Jézus ma is érezteti gyógyító erejét. Bátran kiáltsunk tehát hozzá: Jézus Dávidnak fia… Amikor belépünk a debreceni temető kapuján, ott láthatjuk Jézusnak szoborba vésett alakját, amint a halálból visszahívott Lázárt visszaadja testvéreinek! Micsoda nagyszerű vigasztalás!

3. Mindezeket, akár a Jézus által meggyógyított béna emberre, akár arra a béna emberre gondolunk, aki Péter apostol Jézus nevének erejével állított talpra, alkalmazzuk a mai kor emberére! Mert a béna ember a mai embernek akár jelképe is lehet. Mert a mi lelki bénaságunkat is Jézus állíthatja talpra. Nem szabad azt gondolnunk, hogy mindent meg lehet pénzzel vásárolni. Megrendítő emlékem egy TV-híradóbeli riport, amelyben egy egészségtelen körülmények között dolgozó téglagyári munkás a riporter e kérdésére: Mi a fontosabb magának, az egészsége, vagy a pénz? - Habozás nélkül rávágta: a pénz! Mégis azt mondom, gondoljunk Péter és János szavaira: "Aranyam, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom…" Keresztény hitünk és reménységünk a leghatásosabb és legbátorítóbb ajánlólevél. Ennek birtokában bátran kiálthatunk Jézus felé mi is: "Jézus Dávidnak fia, könyörülj rajtunk!"

Jézus parancsol!

Jézus "megparancsolta nekik, hogy ne szóljanak senkinek sem!"

1. Jézus tényleg parancsol! Gyakran parancsol! Igaz sokan vannak, akik azt szeretnék, hogy az ő elgondolásuk szerint osztogassa parancsait!  "Parancsold meg nekik, hogy elhallgassanak…" (a hozsannázó gyermekek); "Tiltsd meg neki, mert nem követ minket…" (egy Jézussal szimpatizáló valaki); "Szabadítsd meg magadat és minket is…"(a lator bíztatja így) De Jézus egyik esetben sem tesz úgy, mint ahogyan elvárnák tőle! (vö. Lk 19,39; 23,35).

2. Jézus nem a mi elgondolásaink szerint parancsol. Erre megrendítő példák vannak az evangéliumban! Jézus parancsol az ördögöknek, és azok minden esetben engedelmeskednek neki! Amikor azonban az embereknek parancsol, azok legtöbbször felülbírálják szavait, és nem engedelmeskednek neki. "Új parancsot adok nektek…" - mondja, és még a tanítványok sem akarják megérteni. Ti., amikor a házassági elvárásokról  beszél, ezt mondják: "Ha így áll a dolog, akkor nem érdemes megházasodni!" (vö. Mt 17,18).

3. Manapság egy érdekes változatát fedezhetjük fel mindezeknek!  Ti., ma Jézus azt várja el, ha úgy tetszik, parancsolja, hogy tanúskodjanak mellette az emberek! És erre a tanúskodásra ma kevesen vállalkoznak. Úgy vélem, mi a lelki élet síkján is úgy kerültünk a hit világába, mint ahogyan a "bebútorozott szobába". Beleszülettünk! Csak annyi, hogy szüleink előttünk tanúskodtak hitükről, de vajon mi mit teszünk? Tanúskodunk-e gyermekeink előtt? Egy nemkeresztény fiatal ezt mondta egyszer egy vita hevében: "Ti keresztények nem fogytok ki a szép szavakból!" Idézzük fel a kánai menyegző történetét! (Jn 2,5). Itt Jézus parancsot ad a szolgáknak: Töltsétek meg a korsókat vízzel. Vele van anyja is, ő pedig ezzel toldja meg Jézus parancsát: "Tegyétek, amit mond nektek!" "Kérlek, téríts meg engem, és parancsaid világosságához igazgasd utjaimat!"

A csoda értelméről.

Tegyük fel, hogy egy olyan csoda történne ma, mint amilyenről az evangélium beszél. Egy vak, egy béna, vagy egy rákbeteg férfi Jézushoz fordulna nyilvánosan, és azonnal csodálatosan meggyógyulna. Próbáljuk meg átgondolni, hogy mi történne.

1. Az, aki meggyógyult, az alighanem úgy tenne, mint az evangéliumi meggyógyultak. Egyik pillanatról a másikra meggyógyulni, és ez által egy új életre lehetőséget kapni! Ezt csak a legmélyebb örömmel és hálával lehet elfogadni. Azok, akik tanúi lennének az ilyen eseménynek, vajon hogyan fogadnák ezt? Bizonyára együtt örülnének. Azonban később mégiscsak eltűnődnének azon, hogy miért csak ez az egy gyógyult meg? Milliók miért maradnak betegen? A hivő ember azonban mégiscsak csodát látva, Istennek adna hálát. A nem hivő meg egészen biztosan nem engedné, hogy egy ilyen esemény befolyásolja hitetlenségében. De, akkor mit akart Jézus elérni a csodával? Válasz: ő nemcsak szavakban hirdette az örömhírt, hanem tettekben is megmutatja mit jelent a hit, hová vezet a hit.

2. Mire tanít tehát a csoda? Megtanít arra, hogy mit jelent a hit, az hogy feltétel nélkül Jézusra bízzuk magunkat, és egyedül tőle várjuk az üdvösséget. És ráébreszt arra is, hogy a világ Isten alkotása és ő ezt az alkotását nagy szeretettel gondozza. De ebben a világban az embernek nagy kötelessége van és nagy felelőssége. Vigyázni a világra!

A természet egyensúlya, a levegő tisztasága, a vizek tisztasága, a kémiai anyagok, az ökológiai egyensúly. Mindennek vigyázásában nekünk van nagy szerepünk. Atomhulladék, sugárzás, vegyszerek, permetezés, benzingáz, ólomszenny! Sok betegség és tragédia származik sokszor a legkisebb élővigyázatlanságból. Ártatlanok pusztulnak el még később is. (Savas esők). Mindezt nem Isten akarja. Az ember rontja el magának és utódainak, mert nem vigyáz a természet világára. Ugyanakkor megtanít Jézus a csodájával arra is, hogy a látás cselekvéshez vezet. A cselekvés pedig több mint a tudás. És ez így van a keresztények életében is. Ezért nem a rangos emberek, nem a tudós emberek a mértékadók, hanem a szentek. És milyen érdekes, hogy a szentek legtöbbje egyszerű ember, akik a hit fényében először önmagukat, majd környezetüket változtatták meg! De tudjuk, hogy nemcsak a hit fénye, hanem a bűn sötétsége is jelen van bennünk. Van hát okunk arra, hogy az evangéliumi emberekkel mi is kiáltsuk Jézusnak: Jézus Dávidnak Fia könyörülj rajtunk!

P. u. 8. vasárnap. (Mt 14,14-22).

"Csak öt kenyerünk van.....!"

"Csak öt kenyerünk van és két halunk" - mondják az apostolok Jézusnak! Mennyire ismerős magatartás ez, hiszen a mai ember is mindig kevésnek tartja azt, amije van. És való igaz, hogy sokszor támad kételyünk, amikor fontolgatjuk: "csak ennyink van, vajon elegendő lesz-e az!" Jézus nemcsak kérdez, hanem oktat is. Kioktat arról, hogy mi az a kevés és mi az, az elegendő!

1.  Szent János evangéliuma szerint Jézus ezt kérdezte az apostoloktól: Honnét veszünk ennyi embernek kenyeret? Fülöp apostol őszintén válaszolt: 200 dinár árú is kevés lenne! (vö. 6,5). Mondhatnám, hogy Jézus tesztelte tanítványainak gondolkodását. Választ kért és választ kapott arra, hogy mit tartanak elégnek, mit tartanak kevésnek. Egy pap (Belon Gellért) azt írta, hogy ő fiatal korában úgy képzelte el a kenyérszaporítás csodáját, hogy Jézus az öt árpakenyérből egy nagy, kifogyhatatlan kenyeret alkotott. És ebből a "kenyérhegyből" juttatott mindenkinek. Nem így volt! Jézus megtörte a kenyeret és apostolainak adta és ők is megtörték, és mindig törtek belőle és soha nem tudhatták, hogy mikor törték le belőle az utolsó darabot, hogy mikor fog elfogyni és ők mikor fognak, megszégyenülni! De a kenyér nem fogyott el. Hiába mondták, hogy csak ennyi van. Nem fogyott el, mert amit ők kevésnek tartottak, az, Jézus áldásával elegendő volt.

2. Az apostolok magatartásából valamit meg kell tanulnunk! Teli volt a lelkük szorongással, kétségekkel - mégis teljesítették Jézus parancsát: letelepítették a népet és ők is törték a kenyeret. Ezt a bizalommal teljes életmódot kell megtanulnunk! Sokszor érezzük a mindennapi hajszában, hogy elfogyott! Ha nem is a kenyér, de elfogyott a türelem, a szeretet, a békesség, az áldozatkészség! Talán idős, beteg szüleink miatt. Vagy talán rossz útra tért, vagy nehezen nevelhető gyermekünk miatt. Talán nehéz természetű szomszédunk miatt, vagy esetleg munkahelyi nehézségeink miatt. És mégis! Új és új napokat kezdhetünk kifogyhatatlan türelemmel. És jut újabb áldozatokra, és nem fogy el a béketűrés, nem hűl ki a szívben a szeretet. Mert ebben is velünk van Jézus, és amit mi kevésnek érzünk, az, az ő áldásával elegendő lesz! Ezt az áldást akarnunk kell, és tennünk kell érte. El kell fogadnunk Tőle a "megtört kenyeret" és tovább törni, tovább osztani az embereknek! Ez a keresztény élet. Ezt az evangéliumi tanítást így is felfoghatjuk, hogy szimbóluma a kenyérszaporítás csodája a mi keresztény életünknek!

A mindennapi kenyér!

A kenyérszaporítás története a kenyér kettős hívatására mutat rá! Az utolsó vacsorán kapott örökségünkre, a szent Eucharisztiára, és a mindennapi kenyerünkre, amellyel éppen e napokban ajándékoznak meg minket a termékeny búza- mezők!

1. A kenyér tehát, amelyről az evangélium szól, nemcsak a testi eledelünket jelenti. Bár a kenyér és a puszta létünk össze van kapcsolva, mégis testünk és lelkünk táplálékáról beszélünk! A szent Eucharisztia az örök élet záloga. "Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek!" Ez a kenyér egyben össze is tart bennünket. Isten gyermekeinek szent családját. Úgy, mint a búzaszemeket a kalász, és mint a kalászokat a kéve!

2. Ugyanezt kell felismernünk a testi tápláléknak szánt kenyérben is. A mai gépesített aratás hajlamossá tesz minket téves elképzelésekre. Mert gépekkel vetik, kombájnokkal aratják, gépelik, járművekkel szállítják, automatikus kemencékben sütik, és mindennap frissen szállítják az üzletekbe. Ez azonban semmiképpen ne tévesszen meg! Nem műanyagból készül (nem szintetikusan állítják elő), hanem a búzamezők adják. Isten rendeléséből kél ki, szökken szárba, hozza a kalászt és adja a termést. És isten rendeléséből éppen ezért kerül válogatás nélkül mindenki asztalára. Jó embereknek, és rossz embereknek asztalára. Igaz embereknek és bűnös embereknek asztalára.

3.  És éppen ebből kell valami nagyon fontosat megértenünk. Egy legenda szerint Midas királynak a gonosz szellemek olyan hatalmat adtak, hogy amihez hozzáért, az mind arannyá változott. Dúsgazdag ember lett belőle, de ez nem használt neki semmit, mert éhen pusztult. Ui. a kenyér is, amikor megfogta, hogy megegye, az is arannyá változott. Nézzétek ennek a legendának a mondanivalóját a kor szemüvegén keresztül.  Így jár az az ember, aki az ”arany rabságába esik". Aki harácsoló életszemléletével elveszi a kenyérnek azt a rangját, ami annak kijár! Úgy vélem egészen mai gondolat és óhaj, amit e tanítás tanulságaként kínálok: amikor látjuk földjeinken az aratást végző gépeket, amikor látjuk a friss kenyeret szállító járműveket. A kenyérnek erre a kettős hívatására gondoljunk: lelkünk és testünk tápláléka! És amikor asztalunkra tesszük és megszegjük és szétosztjuk, gondoljunk arra, hogy az Úr milyen nagyon felmagasztalta azt!

A mindennapi kenyér becsülete!

Megrendítő ennek az evangéliumi történetnek a tanítása. Elgondolkodásra késztet a fölött, hogy gyermekeink szemében miért nincs becsülete a mindennapi kenyérnek?

1. Egy olasz újságírónő (Oriana Fallici) Amerikában járt és látta az utcán eldobált élelmiszereket, vajaskenyeret, kolbászdarabokat, amelyekbe éppcsak beleharapott valaki és eldobta. Így beszél erről az élményéről: egy gazdag nép pazarlása ez! Ez a nép megszokásból vásárol ennivalót és nem azért, mert éhes! Szüleink arra tanítottak minket, hogy amikor kenyeret megszegjük, a kereszt jelét tegyük rá. Ha a földre ejtettük, vegyük fel és csókoljuk meg! Vajon ha Jézus ma megállna közöttünk, úgy érezne-e mint ahogyan az evangélium mutatja be ma őt: megesett a népen a szíve! Rajtunk nem a testi nyomor miatt esne meg a szíve, hanem a lelkünk nyomora miatt. 200 millió ember éhezik a földön, a keresztény Európában és Amerikában az emberek jólétükben eldobálják az ennivalót. Mert nem a gyomruk üres, hanem a szívük! Nagy igazság: a gyomor üressége csak gyötrelmes, de a szív üressége förtelmes!

2. Mit tanít tehát ez az evangéliumi történet? Jézus az emberekkel, akik őt önfeledten hallgatják, csodát tesz. Kenyeret ad nekik! Ezt a csodálatos kenyeret apostolaival osztatja szét! Ezzel arra biztat minket is, hogy mi is osszuk meg embertársainkkal azt, amink van. Ehhez azonban szemléletváltoztatásra van szükség. Mert nemcsak anyagi gazdagság van, hanem szellemi és lelki gazdagság is. A mi gazdagságunk elsősorban: a jóság, a vidámság, a részvét, a tettrekészség, a művészi érzék, a vallásosság! Az Új Ember egyik számában olvastam a híradást (egy rádióriportot idézett fel) idős asszonyok tanulnak írni és olvasni. A riporter megkérdezte az egyik asszonytól: mit fog először elolvasni? A Bibliát, volt a válasz.

Mióta készülhetett ez az asszony arra, hogy a Bibliát elolvassa! Akinek a szíve is tele van, az tud áldozatokat vállalva másokkal is megosztani!

Jézusnak kenyérben szétosztott üzenete!

Egy egyházatya (Szeleukiai Vazul) így magyarázza az imént felolvasott evangéliumi történetet: "A kenyerek kenyereket szültek! Nem a földműves verítékes munkája nyomán termett a kenyér! Nem a kalászok terméséből lettek, hanem az Úr kezéből virágzottak ki!" Ez a Jézus adta kenyér mondani akar nekünk valamit!

1. Mennyi fáradtság, küzdelem, veríték szükséges ahhoz, hogy a mindennapi kenyér asztalunkra kerüljön! Megküzdenek érte azok is, akik megtermelik, azok is akik megkeresik a megvásárlásához való pénzt is. És mégis mennyire veszendő eledel! Papini ezt mondja: Keveseknek jut. Többen vannak azok, akiknek nem jut! És ha egyszer elfogyott a gabona, nincs tovább! Nem jut kenyér a többinek! Mennyivel másabb az a kenyér, melyet Jézus ad! A csodálatosan megszaporított kenyér. Mivel ebből hiányzik a földműves verejtéke, nem is fogyhat el! Jézus maga így ajánlja: "Ne fáradozzatok veszendő eledelért, hanem azért, melyet az Emberfia ad nektek!" (Jn 6,27).

2. Ez a kenyér, melyet az emberfia ad az igét (a tanítást) jelenti! A szellemi táplálékot, a lelki kenyeret. Ez a fajta kenyér nem fogyhat el. Ezt ezer és milliófelé oszthatják. Minél több felé osztják, annál több marad meg belőle. A mai evangélium is arról beszél, hogy a pusztában mindenki megkapta a maga részét. A férfiak is, az asszonyok is, a gyermekek is! Jézus tanított, ez volt a szellemi táplálék! És ennek a tápláléknak kifogyhatatlan bőségét, kenyér formájában is megismételte Szétosztotta és minél többet osztottak belőle, annál több maradt! Maradt azoknak is, akik még jönnek: nekünk is, és utódainknak is! Ezért utasította vissza Jézus az ördögnek kenyérre vonatkozó kísértését: "Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Istennek minden igéjével!" (Lk 4,4).

3. A kenyér, melyet az Emberfia ad a szent Eucharisztiát jelenti! A tömeg Jézus után ment Kafarnaumba és Jézus így fogadja őket: "Kerestetek, de nem azért, mert csodát láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből!" "Én vagyok az élet kenyere! Aki hozzám jön, nem éhezik, aki bennem hisz, nem szomjazik soha!" (vö. Jn 6,27). Jézus magát jelenti ki az élet kenyerének! Az embernek pedig szüksége van erre a kenyérre. Mert az örök életnek a záloga az! Idős földműves katonafia megsebesül. Elindul az apa, hogy megkeresse a kórházban. A mama süt finom házi kenyeret. Viszi magával. A fiú szel belőle, kividul, mindennap szel belőle, erőre kap! Csodát tett a mama sütötte kenyér! Ezzel üzent fiának: Maradj életben! Gyógyulj meg! Így üzen nekünk Jézus is a csodálatos kenyérrel: Legyen erőd az élethez!

P. u. 9. vasárnap. (Mt 14,22-34).

Feladataink teljesítésének gondja!

Próbáljuk meg felismerni ennek az evangéliumi történetnek sorrendi "logikáját"!

·        Jézus feladatot ad tanítványainak: "Menjetek át a túlsó partra!"

·        a tanítványok elfogadják a feladatot és elindulnak. De amit oly egyszerűnek és természetesnek találtak, nehezen és sehogy sem tudják végrehajtani!

·        ekkor, a legnehezebb, a legreménytelenebb pillanatban megjelenik Jézus, a bárkába száll és minden újra egyszerű, könnyű lesz. A hajócska simán partot ér, éppen ott, ahová tartottak!

Önmagától kínálkozik, hogy alkalmazzuk önmagunkra ezt a történetet.

1. Jézusnak tanítványai vagyunk, megkaptuk tőle a feladatunkat. Erről a feladatról az evangélium ma így beszél: átmenni a túlsó partra. Ezt magyarázhatom jelképes és valóságos értelemben is. De nem is az a fontos, hogy hogyan értelmezem. A fontos az, hogy megértsem: én is feladatot kaptam, ezt a feladatot elfogadom. (Ki-ki a maga élethívatásában). Tehát felismerni és elfogadni a feladatot!

2. Elindulunk tehát, hogy teljesítsük! Igaz, tudjuk, hogy Jézus személyesen, fizikailag nincs a társaságunkban, azonban tudjuk mi is, hogy jó helyen van! Ő az időt az Atya imádásában tölti! Nekünk sem tűnik nagy feladatnak, mint a tanítványok, mi is sokszor megcsináltunk már ilyesmit!

·        amint a tanítványokat meglepetés érte, úgy érezzük mi is, hogy ez a feladat teljesítés mégsem olyan egyszerű, mint gondoltuk. Megteszünk mindent, ami tőlünk telik, szak-tudásban sincs hiány, mégis akadozva mennek a dolgok. Gondoljátok el: átmenni a túlsó partra. Ugyan mire volt ehhez szükség? Hajóra, felszerelésre, erőre, türelemre, szaktudásra. Mindez megvolt, mégsem ment. A mi esetünkben: templom, szabadság, lehetőségek, még anyagi fedezet is. Mindezek megvannak! És mégis… mégis…

·        talán nincs velünk Jézus? Elhagyott volna minket? De hiszen tudjuk, hogy Ő az Atyánál van! Az evangélium az okot így írja le: ellenszél volt és éjszaka! Ellenszél van most is és sötétség! Ezért nehéz az előrehaladás!

3. Az evangéliumból azt is pontosan megtudhatjuk, hogy helyzetünk mégsem reménytelen! Igenis végre tudjuk hajtani a feladatot, csak föl kell ismernünk, hogy nem elég ehhez a fizikai erő, a szaktudás, a pénz, a lehetőség… Az ellenszél és a sötétség azt kívánja, hogy Jézus megjelenjen közöttünk, az éjszaka közepén, a leglehetetlenebb helyzetben és akkor könnyű lesz minden! Kinyújtja kezét, és partot érünk! Szent Péternek ezt mondja Jézus: "Kicsinyhitű, miért kételkedtél!" Ezt mondja nekünk is. Ne adjuk tehát fel a küzdelmet és a reményt, mert amikor szükség van rá, megjelenik és beszáll a hajócskába és akkor… partot érünk!

"Isten erőt ad az ő népének…"

Minden elvhű élethez bátorság kell. Különösen nagy bátorság kell a keresztény élethez. Ugye milyen hamar elfogy a bátorságunk. Ha csak egy-egy rendkívüli időjárással nehezített hét van mögöttünk, már iszonyodva kérdezzük: Jaj, mi lesz velünk? Ma az evangéliumból bátorítás hangzik el.

1. Jézus egy példabeszédben bemutatja az ember alapvető természetét. "Ha valakitől fia kenyeret kér, talán követ ad neki? Ha halat kér, talán kígyót ad hal helyett? Ha tojást kér, talán skorpiót ad neki?" (Lk 11,11). Nem, nem! Az ember nem ennyire kegyetlen, hogy gyermekével így bánjon! Nos, Jézus arra kér minket, hogy ezt a minimális jóságot tételezzük fel Istenről is! Sokszor úgy érezzük, hogy keményen bánik velünk mennyei Atyánk, de szigorúságát sohasem szabad kegyetlenségnek minősítenünk.

2. Ezt sugallja a mai liturgia is. Amit a zsoltár szavával foglalhatunk össze: "Isten erőt ad az ő népének, és megáldja az Úr az ő népét békességben!" (Zsolt 29,11). Erőt ad minden keresztény embernek, akit félelmek és aggodalmak gyötörnek. Szól hozzánk is, talán éppen úgy, mint apostolaihoz: "Bátorság, én vagyok, ne féljetek!" Az evangélium valósággal átöleli az ember egész életét: A férj aggódása - "Ne félj...!" (Mt 1,20). A tanítvány félelme az elemeknek való kiszolgáltatottságban - "Ne féljetek kicsinyhitűek!" (Mt 8,26). Isten nagyságától lenyűgözve porig alázottan - szelíden fölénk hajol és felemel: "Ne féljetek!" (Mt 17,1). A nagy hitehagyások és aposztáziák idején - "Van bátorságotok mellettem maradni?" (Jn 6,68). Lám, mennyire igaz: "Isten erőt ad az ő népének…"

3. Ma is ezt kell éreznünk! Isten velünk van! Gondoljatok arra, hogy Jézus teljesen tisztában volt sorsával: tudta a Getszemánét, a főpap udvarát, a Golgotát, tudta, hogy elárulják, megkínozzák, megölik. Mégis Isten jóságát hirdette! Minden tapasztalata ellenére bizonygatta: Isten nem kegyetlen, nem szívtelen, nem érzéketlen. Nehéz volt a getszemáni vergődése, nehéz volt a kereszten való elhagyatottsága. De a feltámadásban bizonyossá vált: minden történés mögött Isten atyai jósága áll! A "fájdalom, az aggódás és a sóhaj" helye mögött fölsejlik mindig az a hely, ahol nincs fájdalom, sem aggódás, sem sóhaj! Amikor ezt átérezzük, ezzel az érzéssel megkapjuk a bátorságot is keresztény életünkhöz. Hiszen Isten velünk van! Izajás próféta szavaival: "A ti félelmetek szerint nem félünk, és nem rettegünk!” De maga Jézus is ilyen ígéretet tett tanítványainak: "… íme én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig!" (Mt 28,20).

A hit és a bizalom!

Élt egyszer egy nagyon boldog és megelégedett ember. Barátai megkérdezték tőle: egyáltalán hiányzik valami a te boldogságodból? Így válaszolt: nem hiányzik semmi. De mégis talán egy szög, amivel megerősíthetném azt. Ilyen az embernek az élete. Állandóan megerősítésre szorul abban boldogságunk ingatag alapja. Ez evangéliumi történet mintegy megmutatja azt a "szöget", amivel boldogságunkat megerősíthetjük.

1. Péter apostol elindul Jézus felé. Elindul annak ellenére, hogy nagyon jól tudja, hogy a víz nem gyaloglásra való. Bátran kilép a csónakból, és nem süllyed el addig, amíg a hit és a bizalom tölti el. Ilyen ingoványban élünk mi is. De amíg él bennünk a hit és a bizalom, biztosan nem süllyedünk el.

2. Így lesz ez evangéliumi történet számunkra vigasztaló útmutatás. Olyan világban élünk, ahol távcsövekkel, teleszkópokkal, mikroszkópokkal elkápráztatott embernek a lelke megvakul. Nem könnyű ma a hit, nehéz a hűség. Mert körülöttünk igencsak hitellenes tenger hullámzik. Mesévé silányítják az Istent, maradisággá a hitet, viccfigurává a hivő embert, giccsé a jóizlést és az erkölcsös mértéktartást. De jó is ilyenkor Jézusra tekintenünk! "Parancsold, hogy hozzád menjek a vízen!" "Kicsinyhitű, miért kételkedtél!"

3. Gondoljunk át szent Péter apostol életéből három helyzetet:

·        van, akit ebből az életből az indít meg, hogy szent Péter sírva fakadt bűne miatt érzett bánatában. Ez a sírva fakadás azt jelenti, hogy nincsen jóvátehetetlen bűn!

·        van, akit az indít meg, hogy szent Péter apostol, amikor látta, hogy sokan elpártolnak Jézustól, ilyen hűség- nyilatkozatot tett: „Uram hová mennénk, hiszen az örök életet adó igék nálad vannak!" Sajnos a szemünk láttára pártolnak el sokan Jézustól. Lám, lehet hűségben kitartani mellette!

·        vagy gondoljunk szent Péter apostol ismert csodájára: "Aranyam, ezüstöm nincs… " Testi-lelki bajainkra más orvosság nincs, csak Jézus!

Hiányzik-e valami a boldogságunkból? Bizony megerősítésre szorul! Jézus az, aki megerősíti azt!

Isten velünk van!

A legtöbb ember nem érti a modern képek mondanivalóját. Azonban ha valaki segít, és megmagyarázza, azonnal kibomlik előttünk az alkotóművész mondanivalója! Így vagyunk az evangéliumi képekkel is. Magyarázat kell hozzájuk, és azonnal fény gyullad elménkben azok megértéséhez! Ilyen történet az iménti evangélium is.

1. Jézus fölment a hegyre imádkozni. Egyedül akarta tölteni az éjszakát. Tulajdonképpen menekült. Nem akarta, hogy a nép, amely a csodálatosan megszaporított kenyeret ette, azzal zaklassa őt, hogy királlyá szeretnék választani. A magányba és az imádságba menekült. Ez a virrasztása azonban alkalom volt neki arra, hogy átgondolja életének és küldetésének lényeges dolgait. Vívódott! Átgondolta saját küldetését, a Keresztelő haláláról érkezett híreket, annak összefüggéseit és szembenéz saját várható sorsával. Legyen meg az Isten akarata!

2. Ugyanakkor egy másik képet is elénk állit az evangélium! A tanítványokat látjuk, akik a tengeren küzdenek. A kapott feladat teljesítésén. Az ő vívódásuk is nagyon komoly dolog. A háborgó tenger is félelmetes, és mellé saját tehetetlenségük megtapasztalása. Hogy semmi nem úgy történik, ahogyan szeretnék! Hogy mindig csak a sikertelenség, és ha végre valami kedvük szerint lenne, akkor éppen Jézus az, aki kiábrándítja őket. De itt is érvényes az amit az Úr Sinai hegyén mondott  Mózesnek. Ui., amikor Mózes számon kérte az Úrtól, hogy miért nem hallja meg a nép kiáltásait, ezt válaszolta: Hallom! Látom! (Kiv 3,7-10). Ilyesmi történik most ott az éjszaka a tengeren. Jézus ugyan nincs ott, mégis látja a tanítványok kínlódását, hallja keserű szavaikat! És kellő időben megjelenik!

3. Nagy tanulság ez nekünk! Isten láthatatlan számunkra, mégis jelen van! A küzdelem, amit a földi életben megvívunk, nem nélküle zajlik. Küzdelmünket látja! Hallja keserű szavainkat, zúgolódó beszédeinket, segélykiáltásainkat. De hallja áldó és hálaadó szavainkat is! "Kellő időben meghallgatlak és megszabadítalak téged!" Péter apostol bátor ember volt! Jézust kísértetnek gondolták, mégis kilép a vízre. De amikor süllyedni kezd, nem társaihoz kiált segítségért, hanem Jézushoz! Egy gyermek kérdezi szüleitől: Ugye a pap bácsit úgy kell szólítani, hogy "Tisztelendő Úr!" Igen. A püspök bácsit hogyan kell szólítani? Őt úgy, hogy "Excellenciás Úr!" És a pápát? Őneki ezt mondjuk: "Szentséges Atya!” Hogy lehet az akkor, hogy az Istennek meg csak ezt mondjuk, hogy "Te!" Ez azért van, hogy tudjál hozzá imádkozni!

P. u. 10. vasárnap. (Mt 17,14-23a).

A szülői aggodalom megszentelése.

Az apának szívszaggató kérlelése: "Mester, elhoztam hozzád fiamat…" - és könnyhullatással előadott kérése: "Segíts hitetlenségemen..." Figyelmünket a szülői aggodalomra irányítja. Arra az aggodalomra, melyet mindnyájan érzünk, amikor gyermekeinkről van szó!

1. A szülői aggódásnak és gondoskodásnak szép példáját találom szent János evangéliumában, amikor a csodálatos kenyérszaporítás történetében arról is beszámol, hogy volt ott egy fiú, akinél volt útravaló élelem is. Kenyér és hal.(6,9). Lám a fiú szülei nem engedték el őt élelem nélkül ("tarisznya nélkül"). Micsoda vigasztalás: ez a szülői gondoskodás volt Jézus szeretetének és csodájának "nélkülözhetetlen feltétele!" Ugyanezt látjuk a most szemlélt beteg gyermek esetében is: a gyógyulás "nélkülözhetetlen feltétele" az apa hite! Minden szülői gondoskodás Isten előtt végtelen értékkel bír. És a szülői aggódást is meg kell szentelni!

2. Ebből világosan megérthetjük, hogy nem az iskolában kezdődik a nevelés. Sőt ha szabad fokoznom, nem is azt mondhatjuk legkorábbinak: hogy a pólyában, vagy a bölcsőben. Mint ahogyan az "aggodalmas napok" is korábban kezdődnek, éppen úgy a nevelés és a megszentelődés is már az anyaméhben megkezdődik! (Mária és Erzsébet találkozása. "Röpöse méhében a magzat és betelék Szentlélekkel…" Lk 1,44). Nem csodálatos a mai világban: a gyermeket váró édesanya komoly ellenőrzésnek van alávetve. Könyvet vezetnek, súlyát mérik, táplálkozását ellenőrzik. Úgy tűnik, megtesznek mindent a gyermekért!  Tényleg megtesznek mindent? A magzat megszentelése érdekében megtesznek- e mindent. A templom, az imakönyv van-e olyan fontos, mint az egészségház, vagy a terhesgondozási könyv? "Ha a gyermekszívének száz kapuja volna, tárjátok ki mind a százat, hogy minden kapun az öröm szökhessen be oda. De vigyázz: a százféle öröm mit sem ér, ha hiányzik az az egy, melyet az apa és az anya szeretete jelent. Mert ez a szeretet formálja jóvá, nemessé, emberségessé!" (Görög bölcs)

Legyen erős a hitünk és a szeretetünk!

Ez evangéliumi történetre alapozva, gondolkodjunk az Istenbe vetett hit és a vallás fontosságáról. Világos értelemmel be kell látnunk, hogy ezek fölött soha el nem jár az idő. Ezekről gondolkodni mindig időszerű!

1. Nézzük csak sorjában: vannak gyáraink és ipartelepeink. Jó hogy vannak! Vannak iskoláink! Jó hogy vannak. Vannak templomaink! Jó hogy vannak! Mert szükséges a gyár, hiszen innét kapjuk az élethez szükséges eszközöket. Kell az iskola, innét kapjuk a műveltséget. Mit kapunk a templomokban? Lelki nemességet! Ez nagyon fontos. Mert a gép átok, ha a gonosz veszi birtokába. Átok a műveltség is, ha azt nem szívbeli jóság irányítja. Ezt a szívbeli jóságot itt tanuljuk a templomban! A gonosz felett csak Istenbe vetett erős hittel tudunk úrrá lenni.

2. Ezt hirdeti a vallás: emberek! Szép is, jó is, hasznos is a technikai és kulturális haladás, de ehhez elengedhetetlenül szükséges a szeretet. Az a szeretet, melyet az Istenbe vetett hit irányit. Önmagában és önmagáért az ember nem lehet boldog, mert az ember, embertársainak szolgálatára van rendelve. Megnyugtat és boldogít a falat kenyér? Ugye mennyi emberi munka van mögötte! Az emberi boldogsághoz emberi szolgálat szükséges! Ezt a szolgálatot hívjuk mi szeretetnek.

3. Ha kikapcsoljuk a villanyt sötét lesz a szobában. Ha elveszítjük a hit táplálta szeretetet, a szívünkben a gonosz fog uralkodni. Hallottam egy történetet: a vonaton egy fülkében két utas utazik. Az egyik előkelő, a másik kopottas. Egyik állomáson, a peronon egy papot pillantanak meg. Az előkelő utas így zsörtölődik: mi szüksége lehet még a világnak ezekre a csuhásokra! A másik nem szól semmit. De, amikor puszta, lakatlan helyen megy a vonat, rátámad az előkelőre: Ide a pénzt, vagy meghalsz! Ijedtség! Aztán nevetve mondja: ne féljen, nem vagyok rabló. Ezek a csuhások tanítottak meg arra, hogy tisztelnem kell a másét, és vigyáznom kell embertársam életére. Mit mondhatnék erre? Kapcsold ki a villanyt és sötét lesz a szobában!  Öljük meg a hitet az emberek lelkében és uralkodni fog a világ fölött a gonosz! Jézus azt mondta az apostoloknak: a gonosz azért nem engedelmeskedik nektek, mert gyönge a hitetek! Így van ez ma is! Amikor uralkodik életünkön az önzés, a gyűlölködés - ez mind azért van, mert gyenge a hitünk és erőtlen bennünk a szeretet.

Erősítse az Úr hitünket, és ugyanő tökéletesítse szeretetünket!

A mustármagnyi hit.

A tanítványok szeretnék "leutánozni" Jézust! De ez nem megy! Megszégyenülnek, és ez igencsak rosszul esik nekik. Ezért szemrehányó szavakkal kérdezik Mesterüktől: "Mi miért nem űzhettük ki azt?" Jézus pedig meghökkentő választ ad: "Mert gyenge a hitetek!" Mi nem így vagyunk? Sokszor megszégyenülünk, mert gyenge a hitünk!

1. Jézus nagyon keveset kíván: "Ha csak akkora lesz a hitetek, mint a mustármag…" Hogyan is van ez? Ez a mustármagnyi hit kegyelemforrás. Mert általa mindent, ami az emberrel történik, a hit szemüvegén látja. Betegség, gyógyulás, hirtelen kibékülés, megmenekülés… Ezt a hitetlen ember így képtelen felfogni. Akiben pedig megvan a hit, általa csodálatos dolgokként értékeli mindezeket. Jézus ezt mondta a testvérét sirató Máriának: "Nem mondtam? - ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét." (Jn 11,44)

2. Jézus azt is mondta: "Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, mint én!" (Jn 14,42). De csak akkor, ha nem felejt el valamit! Nagyon valószínű, hogy a tanítványok elfeledkeztek erről a "valamiről" és azért szégyenültek meg. Arról ti., hogy mégsem elegendő csak a hit Jézusban. Nem elegendő csak csodálatos dolgok tanújának lenni. Mert a külső csatlakozás még nem minden! Az a fontos, hogy ami az emberben lakik, az is Istené legyen (Jn 2,23). A tanítványok igazán Jézus mellett voltak, de a lelkükben távol lehettek, mert Jézus ezt mondta nekik: "Gyönge a hitetek!" Mi is külsőleg ott állunk Jézus mellett. De bizony nem elegendő a külső csatlakozásunk. Szükséges, hogy a belső ember is Istené legyen. Az eltitkolt vágyak, a benső ambíciók, az emberi dicsőség és megbecsülés utáni vágy. Gondolom a mi sikertelenségeinknek is, ez lehet az oka! Amikor a tanítványok ezt megértették, Isten dicsőségét kezdték munkálni és akkor már az emberektől származó dicsőség nem volt fontos számukra. És a mustármagnyi hit valóban csodálatos dolgokat vitt végbe.

Az imádság életünkhöz tartozik.

Egy turista társaság Pápán a ref. templomot nézte meg. Meghatotta őket, hogy a lelkészt elmélyült imádság közben találták a templomban. Ugyanígy e társaság, amikor Debrecenben a Svetits intézet kápolnáját nézték meg, ott is négy-öt apácát találtak imádság közben. Így emlékezik vissza az egyik turista: Jól esett látni, hogy a napnak különböző óráiban akadnak olyan emberek, akik imádkoznak. A mai evangéliumban Jézus igen hangsúlyozottan tanítja, hogy életünkben fontos szerepe van az imádságnak.

1. Az imádság eszköz arra, hogy életünknek bármelyik órájában kapcsolatot teremtsünk a mennyei Atyával. A Góbi sivatag távírdáját szokták elrettentő példaként említeni. Ugyanis ezt a költségesen létrehozott távírdát hat esztendeig senki nem használta, táviratot vagy üzenetet általa senki nem küldött. Az élet sivatagjában járva számunkra a kapcsolatteremtés lehetőségét az imádság adja. Erre adott nekünk példát Jézus, hogy használjuk is ezt a lehetőséget. (Mt 14,23; 15,36; 26,37; 7,7).

2. A keresztény embernek legyen az a felfogása, hogy imádság nélkül nem juthat előre. Egy révész, csónakjának két evezőjére ezt írta: imádkozzál - dolgozzál. Ha csak az egyik evező húz, akkor nem előre megy a csónak, hanem körbe-körbe forog. De így van az élet hajója is. Ha csak a munka, munka, munka… nincs előrehaladás. Csak önmagunk körül forgunk! De ugyanígy van, ha az imádságban vagyunk ilyen egysíkúak. A túlzásokból mindig hiányzik az áldás!

3. Egy fontos mozzanat az emberi életből, melyet az evangélista is ellesett: Szülők viszik gyermekeiket Jézushoz. (Mt 19,13). Ezt a kötelességet a mai szülők sem feledhetik. Mert van az emberben egy természetes magatartás, ha valami kedvére valót lát a másik embernél, azt szeretné ő is megvalósítani. Amikor a tanítványok látták azt, hogy Jézus milyen odaadással imádkozik, kérni kezdték őt: taníts meg minket imádkozni! (Lk 11,1). Így tesznek majd gyermekeitek is, természetesen akkor, ha látnak titeket is imádkozni. Mert az imádkozó ember másokat is imádságra hangol. Egy fiatal férj így dicsekedett: az én feleségem modern asszony, nem bíbelődik vallásos butaságokkal. Egy idegen férfi hallgatva ezt a dicsekvést ezt mondta: Azt tanácsolom, hogy legalább a Miatyánkot tanulja meg, hogy majd gyermekét is megtaníthassa arra. Mert akik ennek hiányában kezdik az életet, igen nehéz örökséget kapnak! Jézus a tanítványok kérdésére, hogy nekik miért nem engedelmeskedett a gonosz, ezt mondta: Ez a faj nem űzhető ki mással, csak böjttel és imádsággal. Ez ma is érvényes igazság!

P. u. 11. vasárnap. (Mt 18,23-35).

A szeretet lángját ne vedd "takarékra”!

Manapság igen harsányan figyelmeztetnek takarékosságra! Drámai módon éljük meg a szigorú takarékossági előírásokat is. Sok esetben azonban világosan látszik ezekből a törekvésekből az is, hogy valamit végzetesen félreértünk! Azzal az "energiával" is takarékoskodunk, amelyet korlátozni soha nem szabad! A szeretet lángját takarékra állítani nem szabad! Figyelmeztet az evangélium, hogy nem szabad abban kicsinyeskednünk, amelyben Isten azt kívánja tőlünk, hogy pazarlók legyünk! Tanuljunk nagyvonalúságot Istentől!

Jézusnak életéből idézzünk fel pár eseményt:

·        Amikor egy olyan nőt visznek elébe, akit házasságtörésen tetten értek és azt kívánják tőle, hogy a törvény teljes szigorával ítélkezzék felette (Jn 8,7), Jézus túláradó, nagyvonalú szeretetéről ad bizonyságot. Az ember így gondolná: a törvény az törvény. A bűnösre, tessék a törvény teljes szigorával lesújtani! "Halálos bűnt" követett el, lakoljon halállal. "Így az ember, de nem így az Isten!" Jézus azt mondja: Nem ítéllek el, de többé ne vétkezzél. A törvény az emberért van, hogy általa éljen az ember!

·        Nagyon sokat mond az is, ahogyan Jézus a küldetést, a szenvedést és a halált elvállalta. Ahogyan mindent vállalt! És e vállalás tisztaságának érdekében minden olyan segítséget visszautasított, ami nem a mennyei Atyától származott. Az enyhületet is és a segítséget is Istentől remélte! (Péter apostol kardot ránt és megsebesít egy szolgát. Jézus nemcsak meginti őt, hanem a sebesültet is meggyógyítja! Jn 18,10; Lk 22,52).

Egy magatartásforma, melyet felismerhetünk Keresztelő szent János példájában: Ő Jézus mellé áll! Még ennek a melléállásnak a jelzője is szívmelengető: "Mint a vőlegénynek barátja!" Önzetlen, nem féltékenykedik, hanem boldog! Feladatát ebben látja: "Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem!" (Jn 3,27). Egyszer egy rádióbeli megdöbbentő tengerentúli tudósítást hallgattam. Amerikai gyermekektől kérdezték azt, hogy mi a véleményük: milyen lesz a világ 2000-ben? Az egyik gyermek ezt mondta: "Nagyon sok gonosz ember lesz!" (Mindez elhangzott 1979 augusztusában!) Egy pár évvel 2000 előtt úgy érezzük, hogy bizony igaza lehet annak a gyermeknek. A szeretet lángját ne vegyük "takarékra!"

"Közöttetek ne így legyen…"

A szívtelen szolgában felismerünk egy olyan általános emberi magatartást, melyet Jézus elítél. Így oktatja tanítványait: "Tudjátok, hogy azok, akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken. Közöttetek ne így legyen!" (vö. Mk 10,42 skk).

1. Bizony nem ismeretlen magatartás ez a mai emberben sem. Sőt, divattá vált a hatalmaskodás, sokan rangjukhoz illőnek tartják a szívtelenséget. Ez az életfelfogás, kezd uralkodó lenni, akivel szemben erősebbnek érzem magamat - gőgösködök, követelek! Akivel szemben gyengébbnek érzem magamat - megalázkodom és kérvényezek! Bármennyire divatos is ma ez a felfogás, ma is érvényes Jézus intelme: Közöttetek ne így legyen!

2. De hogyan legyen akkor? Nem egyszerű a sorsunk, hiszen az élet sokféle megpróbáltatást ad. Árulások, hatalmaskodások, létküzdelem. Természeti csapások, gonosz emberek! Mintha az evangélium is erről beszélne, amikor Jézus szavait tolmácsolja: "Mindennek meg kell történnie, és csak ezután jön el a vég!" Egy járási tanácselnök így oktatott ki, amikor ezt mertem mondani: panaszt teszek a Püspök Úrnak! "Kicsi pont a maga püspöke!" De ha Istenről van szó, nem ugyanezt mondják? Így gondolják: mi is kényre, kedvre ki vagyunk szolgáltatva, mint ahogyan Jézus ki volt szolgáltatva a pogányoknak. És nekünk is mindezt el kell szenvednünk! Hiszen a vég csak ezek elszenvedése után jön!

3. Hogyan legyen tehát közöttünk? Jézus nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon. Sőt a felkínált dicsőséget is visszautasítja. Nem önmaga felmagasztalásán buzgólkodik, hanem a kereszt felmagasztalásán! Tanítványainak is ezt mondja: "Aki első akar lenni köztetek, legyen mindenkinek a szolgája!” Legyen szolga, amint ő is mindig szolga maradt! El kell tehát utasítanunk minden olyan dicsőséget, amely zsarnokoskodásra csábit. Nem önmagunk felmagasztalásán kell buzgólkodnunk, hanem a keresztnek felmagasztalásán, Ez a Jézus tanítványaihoz illő szolgálat. E tanítás alapján megérthetjük, hogy miért fontos igazságban élni! De ennek alapján értjük meg azt is, hogy a gonoszság és igazságtalanság ellenére, ami a világban tapasztalható, mégis lehetséges igazságban élni!

A szívtelen szolga.

Sokan azt hiszik, hogy a megbocsátani tudás valami dicséretes emberi tulajdonság. Pedig ez tévedés. A megbocsátani tudás nem tulajdonság, hanem kötelesség!

1. Olyan kötelesség ez, amelyről a keresztény ember nem feledkezhetik meg. Régen Németországban évenként egy napot a kiengesztelődés napjának rendeltek. Ezen a napon az volt a szokás, hogy amikor megszólaltak országszerte a harangok, a haragosok elindultak, kibékültek és együtt mentek a templomba! Szép gesztus! De évenként csak egyszer? Ez bizony állandó kötelesség! Érdemes azért arra gondolni, hogy életemben is lehetséges: ha a harangszót meghallom, ne csak azt jelezze nekem, hogy hány óra van. Ne csak imádságra felszólítást érezzem. Ne csak a templomba hívjon. Gondoljak erre is: "Békülj ki embertársaddal…"

2. Az az ember hasonlít Jézushoz, aki ezt a kötelességét teljesíteni tudja. A háborgó tenger Jézusnak egyetlen szavára elcsendesedik! Éppen úgy csendet tud teremteni Jézus a háborgó szívekben is. De tovább megyek: az az ember, aki a megbocsátás kötelességének tudatában él, az, Jézustól kapott hatalmat gyakorol. Ugye áldott az a kéz, amelyik a beteg ember feje alatt a párnát puhára igazítja. De áldottabb az, aki a megbékélés szándékával közeledik ahhoz, akit megbántott. Bizony, nemcsak a fájdalom könnyeitől lehetnek nedvesek a párnák, hanem az öröm könnyeitől is. Mindazonáltal el kell ismernünk azt is, hogy az életben többen vannak azok, akik az evangéliumi gonosz szolgához hasonlítanak. Ebbe azonban nem szabad belenyugodnunk. Urunkhoz kell hasonlóvá lennünk, hogy minél több ember lelkében tudjunk békességet teremteni. Keresztény ember számára ez a legnemesebb "jószolgálat"!

"Mert az Úrnál az irgalmasság!"

Nagy adósságot vállal az, aki Isten ellen vétkezik. Isten mégis szívesen megbocsát az embernek, ha az ember kéri őt erre. Sőt elengedi minden adósságát. Nekünk is Istenhez hasonlóan irgalmasságban kell élnünk!

1. Istennek nem anyagiakkal tartozunk. A mi adóslevelünk bűneinket tartalmazza. Ezt az adóslevelet Jézus a keresztre szögezte. Ő emberként jött, mégis az irgalmasság példáját mutatta!

2. Nekünk utánoznunk kell Őt az irgalmasságban és a megbocsátó szeretetben. Csinálunk egymással szemben is adósságokat. Legnehezebben az ilyen adósságot tudjuk elengedni. De a legnehezebben azt, melyet az ellenünk elkövetett bűnök jelentenek!

3. Az Ég és a Föld között ez a legnagyobb különbség. "Az Úr azonnal elengedte neki…" "Az meg fojtogatni kezdte szolgatársát!" Ki kell törnünk földhözragadt világunkból. Naggyá kell lennünk! És az evangélium most megmutatja, hogyan lehetünk naggyá! Dumas regényében olvassuk: I. Károly angol királyt ellenségei ármánykodásai következtében kivégzik! A vesztőhelyen a hűséges lovag (Aramis) kétségbeesve mondja: "Hol van az Isten, hogy engedi ezt a szörnyű nagy igazságtalanságot?" Királya így válaszolt neki: "Fiam, az Isten megvan! De olyan nagy az emberi könyörtelenség, hogy emiatt nem látjuk őt!" Valóban: Isten irgalmas! És a megbocsátásra kész emberek között van jelen!

P. u. 12. vasárnap. (Mt 19,16-26).

"Az üdvösség kelyhét veszem."

"Ki üdvözülhet tehát? Embernek ez lehetetlen, de nem az Istennek!" Az evangélium minden mondatának van ésszerű magyarázata, ennek a nehéz mondatnak is meg kell találnunk az értelmét.

1. Az ember, különböző erők vonzó - taszító hatásában él, vergődik. Az evangélium egy ilyen "erőt" mutat be: a gazdagságot. Itt nem arról van szó, mintha Jézus meghatározná, hogy ki mikor nevezhető gazdagnak! (Hány hold föld, hány forintos fizetés, takarékkönyv, gépkocsi.) Ő a szomorú tényről beszél: aki a vagyonban bízik, aki a "vanhoz" módfölött ragaszkodik! Ez az az erő, amely képes az embert teljesen a földhöz bilincselni, képes megváltoztatni gondolkodását, lelkületét, annyira, hogy mindent anyagiakban mérjen és értékeljen.

2. Így nézzük az evangéliumi ifjú viselkedését. Jóindulatú, jóra törekvő, jó helyen keresi a tökéletességre vezető utat. Jézus is szeretettel fogadja, és kedvtelve néz rá. Szívesen meg is mondja neki, hogy mit kell tennie. Új távlatokat nyit meg előtte. Mik ezek a távlatok? Eddig vallásos volt, a parancsok szerint élt. Az új távlat pedig ez: amihez annyira ragaszkodsz, azt oszd meg a szegényekkel. Sőt, add oda nekik. És e különcöktől megszabadultan kövess engem! Amikor ezek az új távlatok nyílnak meg az ember előtt, akkor érezni igazán, hogy milyen fékező bilincs az anyagias gondolkodás. (Még papi körökben is milyen könnyen elromlik egy jó terv az anyagiak miatt: ebéd és benzin költség!)

3. No, de amit lehetetlennek mond az Írás az ember számára, az hogyan lehet mégis lehetségessé! Nem meg- alkuvás ez? Amikor egy hajó a nyílt tengeren léket kap és süllyedni kezd a hajósok kezdik kidobálni a hajó rakományát. Először azt, ami feleslegesnek tűnik, aztán ha ez nem elég, akkor azt ami nélkülözhető és ha tovább is fennáll az elsüllyedés veszélye, akkor kidobálnak mindent! Tehát komoly áldozatra van szükség! A süllyedő hajóból tehát ne a kapitányt dobjuk ki, hanem azt, ami az üdvösséghez képest teljesen értéktelen. Egy neves angol író (Dickens) míg el nem jutott a hírnév csúcsára sok minden történt vele. Anyja meghalt, apja az adósok börtönébe került. Örömtelen volt a gyermekkora. Kilátástalan helyzetében egyik írását elvitte egy szerkesztőhöz, aki ezt mondta neki: Fiatalember, magából még lehet valaki! Ez szárnyat adott neki! Oszd meg, amid van! Mindenütt: a munkahelyen, az utcán, az iskolában! Amikor az ember eljut odáig, hogy önzetlenül tud adni, akkor Istennek kegyelme működni kezd! E kegyelem által lehetséges az üdvösség! "Az üdvösség kelyhét veszem és az Úr nevét, segítségül hívom!"

"Egy a jó, az Isten!"

Egy országúti élményemet idézem fel: Elromlott gépkocsi állt az országúton. Amikor odaértem, két hölgy integetett és kérték segítségemet a kocsi megjavításában. Javítás közben beszélgettünk: olyan ismerősnek tetszik lenni, mondták. Pap vagyok, mondtam, lehet Pócson láttak. "Jaj, mondtam én a lányomnak, hogy nincsen jobb, mint a jó Isten!" Jézus is ezt mondta az ifjúnak: "Egy a jó, az Isten. Ha be akarsz jutni az életre, tartsd meg a parancsokat!" Életünknek a céljáról beszél Jézus: Fel kell ismernünk, hogy Isten jó, és a jóság útján kell járnunk!

1. A jóság útján a törvény megtartásával lehet járni. Így mondta az őt kérdezőnek is: "Tartsd meg a parancsokat!" Így beszélt tanítványainak is, amikor arról volt szó, hogy mikor lesz valaki nagy, vagy kicsi a mennyeknek országában. A törvény maradéktalan megtartását kívánja! Egy pont, vagy egy vessző sem vehető semmibe! (vö. Mt 5,19). Nem könnyű kötelesség ez, mert az ember szereti a "kiskapukat". Nagy a kísértés megkerülni a kötelességeket. Íme az evangélium ezt hangoztatja: nem lehet megkerülni! Ha be akarsz jutni az életre meg kell tartani a parancsokat! A Tízparancsolat kőtáblái a világ szemében botránykő! Mégis! Vállalnunk kell!

2. Azt is látnunk kell, ha a jóság útján járunk, akkor Istennek jóságát rajtunk keresztül ismeri meg a világ. Mert csak ezen az úton járva vagyunk képesek Istennek tetsző cselekedetekre. "Hogyan beszélhettek jót, holott gonoszak vagytok! Szív bőségéből szól a száj!" (Mt 12,35). A jó ember jó kincséből, jókat szed elő. Árpádházi szent Erzsébet királyné létére betegeket, szegényeket ápolt, gondozott és gyámolított. Amikor kérdőre vonták, sőt figyelmeztették, hogy ez rangján alulinak számit, ő így indokolta meg cselekedeteit: "Milyen jó dolgunk van, hogy Krisztus urunkat fürdethetjük és megágyazhatunk neki!"

3. Ma is, hogy az emberek a jóság útján járnak nem a mindenütt megtalálható templomok, és székesegyházak jelzik. Isten a tudója, hogy a sok szép és gyönyörű templom, és székesegyház inkább csak, Múzeum szerepét tölti be. A bizonyíték az, ha az emberek nem turistaként járnak templomba, hanem buzgó hívekként és a jót megteszik! A fa gyümölcséről ismerhető fel! Jézus egyszer ezt mondta: "Miért nézed rossz szemmel, hogy én jó vagyok?" (Mt 20,15). Ez szívbemarkoló kérdés. Sokan azt hiszik, hogy csak azzal lehet érdemeket szerezni, ha "a nap hevét viselik". Pedig az igazi érdemszerzés ott kezdődik, ahol el kezdjük a lépéseket a jóság útján.

"Győzd le önmagadat!"

"Ha egyik országból a másikba utazunk, máris kalauzra van szükségünk. Mit csinálunk majd abban a megmérhetetlen távolságú hazában, ahová mindnyájan törekszünk… ki lesz ott a kalauzunk?" (Halotvírrasztási szertartás). Krisztus ami örök életre vezető kalauzunk!

1. A gazdag ifjú Jézushoz fordul útmutatásért! Jézus pedig megmutatja neki az egyetlen utat: az önmegtagadás és az önlegyőzés útját. A hunok vezére Attila portyázásai során eljutott Róma falai elé is. Nagy szent Leó pápa a város vezetőivel elébe ment és arra kérte, hogy kímélje meg a várost. Ezt mondta neki: "Az egész világot legyőzted, most arra kérünk, győzd le önmagadat is!" És Attila legyőzte hiuságát, önmagát, és megkímélte a várost (452-ben történt). Ehhez hasonlót kínál Jézus is nekünk az evangélium által: Ha az örök életre be akarunk jutni, akkor elsősorban önmagunkat kell legyőzni!

2. Miben győzhetjük le önmagunkat? Elsősorban Isten parancsait kell elfogadnunk, és ezek szerint kell élnünk! (Istent elismerni; imádságos élet; a templom szeretete, az Úr napjának megszentelése; a szülők szeretete, tisztelete; az élet tisztelete; az erkölcsi tisztaság; mások tulajdonának védelme; a mások becsületének és jóhírének védelme; a házasság tisztasága… bírvágyunknak parancsolni!) Ez a tízparancsolat, a keresztény életnek alapvető feltétele. Aki elindul az önlegyőzés útján, életszabálynak kell tennie! Elfogadja ez által a kalauzolást Jézustól, és biztos léptekkel mehet az örök élet felé vezető úton.

3. Amikor az ifjú ezt meghallotta: "Tartsd meg a parancsokat…" - ezt mondta: "Mindezeket gyermekkorom óta megtartottam!" Úgy látszik, ezen kívül van még más követelmény is, ami kiegészítője az istenfélő életnek. Ami tökéletessé tesz! Az Úr parancsainak megtartása az istenfélő élet kezdete! A tökéletességre vezető úton azonban mindenben le kell győznünk önmagunkat! Jézus ajánlásait összefoglalva: ne ragaszkodjatok kétség- beesetten a vagyonhoz; ne tartsatok haragot; a bosszú nem az embernek van fenntartva; ne ítélkezz; az alamizsna, a böjt, az imádság! És mindez Istenért! Járjuk tehát ezt az utat, melyet Jézus mutat nekünk! Így találjuk meg az üdvösséget! Ami lehetetlen az embernek saját erejéből,  lehetséges lesz Isten segítségével!

A mi gazdagságunk a munka és az imádság.

Az esztendőnek vannak napjai, melyeket külön is elnevezünk, mint pl. anyák napja, nők napja, gyermeknap… jutott-e már eszünkbe, hogy egy napot így nevezzünk el: a pénz napja, a szenvedélyes vágyak napja? Jézus ezt mondja: Nehéz a gazdagnak bejutni a mennyek országába!

1. Ma már lehetetlenség lenne egy napot a pénz napjának nevezni, hiszen már mind a háromszázhatvan nap a pénzé. Megváltozott az életfelfogásunk! (Régen egy jó jegyért elég volt az édesapa, vagy édesanya örömteli dicsérete. Ma már több kell! Amint a felnőtt is pénzt akar és egyre több pénzt, ugyanúgy a gyermek is!) A pénzre tudom, hogy szükség van, de az aggasztó, sőt tragikus, hogy egyre több ember van, aki elárulja hitét, hazáját, családját, eladja becsületét a pénzért!

2. Ezt a szellemet kifogásolom! És ezért mérem életünket az evangéliumhoz. Tolsztoj történetében a muzsik megrészegül annak tudatától, hogy kevés pénzért annyi földet szerezhet magának, amennyit egy nap alatt képes körbejárni. Nagy területet akart és mire este visszatért kiindulási helyére szörnyethalt. És ezt a méltatást kapta: föld kellett neki! Ássatok egy 2 m hosszú, 60 cm széles gödröt. Ennyi föld bőségesen elég lesz neki! Nincsen igaza Jézusnak? Bármennyire is hajszoljuk magunkat, végtére is csak ennyi jut nekünk!

3. Ne botránkozzatok meg tehát Jézus tanításán. Nem arra akar ő nevelni, hogy elvessük megélhetésünk alapjait. A világban élünk és a vagyon arra van, hogy jól éljünk. Csak nem feledhetjük, a legnagyobb kísértésben sem, hogy nemcsak kenyérrel él az ember… A munka és az imádság együtt legyen életünkben. Így lesz munkánknak áldott gyümölcse. Végezetül, ha így szerezzük meg azt 2 m-szer 60 cm-s sírhelyet, ez a földtulajdonunk az örök élet kapuját fogja megnyitni számunkra!

P. u. 13. vasárnap. (Mt 21,33-42).

A Fiú sorsában való osztozás

Isten szolgáinak a sorsáról van szó: "Egyeseket megvertek, másokat gyalázattal illettek, vagy megöltek!" Bizony kirakatban élünk! Sokszor megkapjuk, mint szent Péter is megkapta a főpap udvarában egy szolgálótól: "Még a beszéded is elárulja, hogy hozzá tartozol!" Mi a szép ebben a sorsban, miért érdemes azt vállalni?

1. Jézus sorsában való osztozás teszi azt széppé. Németországban a Main folyó mentén van egy hegy, olyan, mint a mi Gellérthegyünk, Engelbergnek hívják. E hegyen van egy templom és egy rendház. A templom kriptájában vannak a grófi család tagjai eltemetve, a templom kertben pedig az elhunyt szerzetesek. Ugye milyen ellentétes volt az életük és mégis milyen egyformává tette őket a halál. Isten előtt vajon melyikkőjük a kedvesebb? Bizonyára azok, akik elfogadták Jézus felhívását: "Vedd fel keresztedet és kövess....!" Nos a kereszthordozás az amivel Jézus sorsában osztozunk. Ha ezt tudjuk, akkor soha nem csalódunk hívatásunkban.

2. Jézus Zebedeus fiai előtt ezt szemléletesen kifej- tette. Azt kell vállalni, ami a világ szemében életidegen. Ez nemcsak annyi, hogy felvesszük a keresztet, hanem annyival több, hogy elfogadjuk az életstílust. Számunkra természetes a templom, az ünnep, a felebaráti szeretet gyakorlása, az áldozat, az önmegtagadás… magyarán: keresztények vagyunk, osztozunk Jézus sorsában, és ez által Isten szolgái leszünk.

3. Ezért bizonyos, hogy a Fiú dicsőségében is részünk lesz. Szent János így emlékezik vissza a Táborhegyi csodára: "Láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét…" Beethovennek volt egy vak gyermek ismerőse. A fáma azt mondja, hogy a zeneszerző ennek a vak gyermeknek írta a Holdfény szonátát: „Ha már nem láthatja a Holdfény szépségét, legalább sejtése legyen arról!" A mi szolgálatunk is arra való, hogyha már testi szemeinkkel nem is látjuk Jézust, legalább sejtésünk legyen róla. Egy mese szerint a szakács összehívta a gyermekeket és bíróságot alakított belőlük. Eléjük állította az orvost, és ezt mondta: nézzétek, ő az, aki mindig szurkál titeket, megtiltja, hogy édességet egyetek, mindig keserű orvosságokat rendel. Mit ítéltek? És a gyermekbíróság halálra ítélte az orvost. Isten szolgáinak hívatása és sorsa is hasonlatos e mese tanulságában szereplő orvoséhoz. Bármely népszerűtlen dolog is sokak szemében az orvos gyógyító tevékenysége, mi lenne mégis a világból orvosok nélkül? Ilyen népszerűtlen lehet egyesek előtt Isten szolgája is, de mi lenne a kereszténységből Isten szolgái nélkül?

Isten gondos gazda!

Isten gondos gazda! Mindent megtesz azért, hogy az embernek az élete sikeres legyen: a szőlőt nemcsak bérbe adja, hanem biztosítja a feltételeket is - körül keríti, sajtót létesít, őrtornyot épít! Az embernek pusztán az a feladata, hogy a kötelességét teljesítse. A szőlőt arra használni, amire kapta! De az ember nem mindig tesz így!

1. Most próbáljuk meg az evangéliumi történetet más szavakkal elmondani! Jézus egyszer felháborodva mondta: "Az én házam az imádság háza, ti pedig rablóbarlanggá tettétek!" (Mt 21,12).  Tényleg: mi is a templom? Az ami Jézus idejében volt. Az imádság háza. A szülők ide hozták gyermekeiket. Itt tanultak, miként Sámuel, Mária, Jézus is. Ide jönnek a zarándokok. Felkeresik az áldozat-bemutatók, mert ez a hely szent!  Mi a rablóbarlang? Útonállók, mások kifosztásából élők búvóhelye. Ma már így mondhatjuk, hogy nem titkos barlang, mert már cégtáblát is tesznek rá (nem sorolom, hogy mit írnak a cégtáblára). Itt tanyáznak, akik mások kifosztására specializálták magukat. Lám, az evangélium hirdeti: Isten az embernek megadja az eszközöket, de az ember nem arra használja azokat, amire kapta. Így lesz a templomból rablóbarlang, a szőlőskertből pedig erőszakkal megszerzett birtok.

2. Gondoljuk át mindezt történelmi távlatokban. Jézus korabeli adatok: a római birodalomban 7 millió szabad római polgár, 60 millió rabszolga élt. Athénben a lakosság egy tizede szabad, egy tizede idegen, nyolc-tizede rabszolga. A kor emberének felfogása: a szolga arra való, hogy dolgozzon, a szabad ember pedig arra, hogy élvezze a szolga munkájának gyümölcsét. Ebben a világban jelenik meg Jézus: egy kérges kezű munkásnak, "az ácsnak fia"! Persze, hogy támadják, és el akarják pusztítani.

3. Egy történelmi monda: Amikor Domiciánus császár azt hallotta, hogy egy Jézus nevű zsidót kivégeztek, mert királynak mondta magát, megijedt és összes rokonságát el akarta pusztítani. Maga elé rendelte őket. De amikor látta, hogy mind kérges kezű munkások, elnevette magát, és gúnyolódva küldte őket el. "Akik dolgoznak, azok az én birodalmamban nem tudnak híveket szerezni maguknak!" Igen! Ott nem, ahol az emberek elfelejtik, hogy mit mire kaptak Istentől. De, ahol az emberi szívben vágy él valami jobb után, ott történik valami! (A megkeresztelkedő főurak egymás után szabadítják fel rabszolgáikat). Valami történt, és egy elavult társadalom bomlani kezdett! Megjelent az új ember! Ennek az új embernek a megjelenéséről szól az evangélium utolsó mondata: "Elveszítitek Isten országát, és olyan nép kapja, mely megtermi gyümölcsét!"

A gonosz szőlőmunkások.

Még a legsúlyosabb vádakat tartalmazó evangéliumi példázatból is Isten jósága, irgalma, emberek iránti nagy szeretete csendül ki. Most is a büntető Isten alakját állítja elénk Jézus, aki "a gonoszakkal gonoszul bánik el!" Mégis vigasztaló tanítás ez számunkra!

1.  A gonoszokat kell elsősorban felismernünk. Vajon a tolvajok; a zsebmetszők; a részegeskedők; a garázdák; a verekedők; a paráznák azok, akikről ez az evangélium beszél? Azokról másképpen beszél Jézus!

·        Vannak gonoszok, akik a mennyei Atya büntető haragját vonják magukra. Ilyeneknek mutatja be Jézus a gonosz szőlőmunkásokat. Ők Isten bizalmával és bizalomban kapott feladatukkal éltek vissza.

·        Isten emiatt figyelmezteti őket szolgái által. Ők azonban gonoszságukat azzal tetézik meg, hogy e szolgákat is megtámadják… Isten népéhez tartoztak, de elfelejtették Istent kapzsiságuk miatt.

Ez az a különleges gonoszság, mely Istentől különleges büntetést kap!

2. Fel kell ismernünk ebben a példában az Egyházat is. Mert Isten népéből ma is így válnak gonosszá sokan! Nem tolvajok, nem rablók, nem paráznák… bár ezek is túlontúl sokan vannak! Ők azok, akik megtámadják Istent. Ellenségnek tekintik Isten szolgáit, és Jézus meggyilkolásában bűnrészességet vállalnak! Ez a bűn és gonoszság az égbe kiált ma is, és Isten szigorú büntetését vonja magára.  Mert más dolog egy váratlan pillanatban megrendülni, és gyengének mutatkozni, és megint más dolog szervezetten Isten ellen támadni!

"Meg fogják becsülni fiamat!"

Régi spártaiak mondása: "Spártai vagy? Akkor hozz dicsőséget hazádra!" Magunktól is megkérdezhetjük: "Vállalod az egységet Krisztussal? Akkor becsüld meg őt!" Isten ui. így vélekedett a szőlőmunkásokról: "Meg fogják becsülni fiamat!"

1. A mai keresztények közül sokan miben hasonlítanak az evangéliumi munkásokhoz? Abban, hogy névleg keresztények csak. Név szerint szerepelnek az egyházi könyvekben, de nem élnek Jézus Krisztus tanítása szerint. Az itt tanuló külföldi nem keresztény diákok szerint gyönyörűek a katolikus szertartások, a szentmisék. De a mindennapi életben nem lehet észrevenni a kereszténység szellemét. Az emberek másak a templomban és másak a mindennapi életben.

2. Fűzzük hozzá, mi tudjuk, hogy miért van ez így! Az ördög tevékenysége miatt. A Bibliából világosan kitűnik, hogy pl. Izrael vesztét mi okozta. Nem más, mint az Isten iránti hálátlanság. Az alkalmak és az áldások elhanyagolása. Isten adományainak önző felhasználása. Megszokták, hogy közöttük van Isten, és nem törődtek vele. De ugyanez a bűne a mai világnak is. Az emberek sokasága a mammonnak szenteli életét. Életcél a gazdagság, a rang, az élvezetek. Egy édesanya mondta: mi azért dolgoztunk látástól vakulásig, hogy enni adhassunk gyermekeinknek. Gyermekeink viszont ma már nem azért hajtanak, hanem azért hogy túl tegyenek a másikon. Hogy ne maradjanak le. Ezek az érzelmek elfordítják tekintetünket Istentől. Olyan szépen élhetnénk. Istenben kellene gazdagodnunk!

3. A keresztény embernek fokozott kötelessége Isten Fiának megbecsülése. Példát adni az önzetlen életre, az alkalmak és áldások felhasználásában. Az egyház lehet szegény, nélkülözheti mindazt, ami külsőleg vonzóvá teszi. De ha a keresztények Jézus Krisztus szellemében élnek, az ő jellemét birtokolják, akkor az ilyen emberek közössége a szentek gyülekezet lesz. Az igazságot személyesen kell vonzóvá tenni! (Mindezeket olvastam valahol, de nagyon nagy hatással voltak rám!) Isten azt várja tőlünk, hogy életünk legyen az ő szolgálata!

P. u. 14. vasárnap. (Mt 22,2-14).

Az elmellőzött Jézus Krisztus.

Ha tavasszal a hótakaró alatt a kicsiny magvak megérzik a nap melegítő sugarát, kidugják fejüket a földből! Ha a fecskék, gólyák érzik a tavasz hívó szavát, útra kelnek és jönnek hazafelé! Pedig hangos szóval nem hívja őket senki! A kis virágnak nem kell hangos szó, a fürge fecskének nem kell figyelmeztetés! Isten a természetükbe oltotta! Van azonban Istennek egy teremtménye, aki hiába hallja a hívó hangokat, hiába van szívébe oltva a nemes vágy. Nem hallgat a szóra, nem törődik szíve érzéseivel! Ez a teremtmény az ember!

1. Jézus Krisztus egyházába mindenki meg van hívva! A katolikus keresztények, a nemkatolikus keresztények, a hitetlenek és a bűnösök is. "Egy reményre szól a ti hívatások!" mondja szent Pál apostol! Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak! És ez tragédia, mert a meghívottak nem veszik észre, hogy kötelességük van! (Milyen egyszerű hasonlat: aki a vendéglőben asztalhoz ül, és a pincér pogácsát tesz elébe, tudja, hogyha eszik abból, akkor azt meg kell fizetni!)

2. Isten mindenkit hív, de az ember szabad akaratából felülbírálja mind a hívó szót, mind pedig szívének érzelmeit. Mit mondhatnék? Túl zajos a földi élet! Jézus ezt mondja: "Akik a pillanatnak élnek!" Nagyon hangos a kenyérharc: "Öt iga ökröt vettem…” túl hangos a családi élet: "Megnősültem…" Akik elmerülnek a munka és a család gondjaiban, azok Istenről is nehezen szereznek tudomást. (Elmarad a vasárnapi szentmise: hazajöttek a gyerekek; dolgoznom kell; "bőg a tehen…")

3. A hivatalosak elveszítik a kiválasztottságot. Virág helyett kórót találnak. Tisztavizű forrás helyett megelégednek a posványos vízzel. A világ urai lehetnének, de ők megelégednek a rabszolgasorral. Lelketlenné válnak, mint ahogyan nincsen lelke a pénznek, az aranynak. Azért él a mai világban olyan sok hívatását veszített, lelketlen ember! Egy asszony amint elmerülve hallgatta Jézus tanítását Isten országáról, önfeledten kiáltott fel: "Boldog az, aki asztalhoz ülhet Isten országában!" Jézus így válaszolt: asztalhoz ülhetünk! És ez a boldogság csakis a mi döntésünkön múlik!

Bárcsak ne csalódnánk föltevéseinkben!

Egy nagyszerű fölismerés: " Ha az Úr megadná nekem a kegyelmet, hogy az örök boldogságra jussak, három dolgon csodálkoznék:

·        találnék ott olyanokat, akikről nem hittem volna, hogy oda jutnak.

·        nem találnék ott mindenkit, akikről azt gondoltam, hogy oda fognak jutni!

·        a legjobban azon csodálkoznék, hogy én oda jutottam!"

Ilyen "elcsodálkozásra" akar indítani minket a vendégségről szóló példabeszéd. Ráébreszteni arra, hogy "Sok föltevéseinkben nagy lesz a mi csalódásunk!" (Halottvirrasztás).

1. A lakoma az örök boldogságot jelenti. A hivatalosak pedig a választott nép, akik teljesen le akarták foglalni maguknak az országot. Pedig tulajdonképpen visszautasították. Jézus most ráébreszt erre a visszautasító magatartásra. Azt is elmagyarázza nekik, hogy mivel utasították vissza végül is a meghívást: Engedték, hogy teljesen lefoglalja őket a világi élet, az anyagiak, a gondok, a család. És, hogy mindezt megtetézve agresszív módon Isten ellen támadtak. (Másvilág? Örök élet? Minek az! Mondják még ma is. És letámadják mindazokat, akik erről beszélnek nekik!)

2. Ez a visszautasító magatartás, jellemző sok keresztény emberre. Tisztában vannak azzal, hogy Jézus Krisztus megváltotta őket, de nem teljesítik azokat a feltételeket, amelyektől üdvösségük függ. Nem veszik fel a menyegzős ruhát. A keleti házigazda nem előírta a menyegzős ruha viselését, hanem küldte annak, akit meghívott. E példázatban Isten nem azért haragszik, mert a bekényszerített vendég nem volt szépen felöltözve, hanem azért, mert nem vette fel azt a ruhát, amit küldött neki. A mi menyegzős ruhánk a megszentelő kegyelem!

3. Következik ebből egy nagyon fontos dolog. Megkereszteltek minket és ezzel megkaptuk a meghívást és a menyegzős ruhát. De bizony nagyon kevés hívás érik kiválasztottsággá! Sok embert évszázados előítéletek tartanak fogva. Sokan az élet örömei miatt veszítik el szemük elől az üdvösséget. Sok fiatal is elfelejti, hogy mert meg van keresztelve, a hivatalosakkal együtt él - de ünneplő ruha nélkül. Örömeik között, szórakozásaik között a halál útján tévelyegnek, és kegyetlen számadás fenyegeti őket. Jézus ezt mondja: "Barátom, hogyan jöttél ide menyegzős ruha nélkül?" Nekünk is mondja, hogy kijózanítson! Hogy akarjunk meghívottakból választottakká lenni!

A királyi menyegzőről.

Arról a lakomáról van szó, melyet Jézus az idők végén rendez az emberiség számára. Annyiban azonban kapcsolatban van mai életünkkel is, hogy Isten erre a lakomára való meghívást eljuttatja hozzánk is. Mindenkihez személy szerint. És ki hogyan válaszol erre a meghívásra, önmaga dönti el, hogy részt vehet-e majd ezen a lakomán. És azt is, hogy ez a jelenlét öröm forrása lesz-e vagy "sírás és fogak csikorgatása"!

1. A hivatalos vendég teljesen méltatlanná teheti magát arra, hogy helyet foglaljon Isten országában. Mi az ami méltatlanná tehet?

·        az Isten szavát lekicsinyelő magatartás. Ez nem más, mint a mindennapi dolgokhoz való olyan kötődés, mely teljesen és kizárólagosan betölti az embert.

·        az érzéketlenség, az amolyan vállrándító magatartás: "minden kész!" Erre felhúzza a vállát:" nem érek rá!"

Világos dolog: nem az Isten, hanem az ember teszi lehetetlenné a helyzetet!

2. A hívó szó azonban eljut mindenkihez, hiszen a meghívás egyetemes. Sokan lesznek együtt: jók és rosszak. Nagyon vegyes társaságot látunk a példabeszédben leírtak alapján. Azonban egy fontos dolgot e résztvevők javára lehet írni. Azt, hogy ők hallgattak a hívó-kényszerítő szóra. Ez a kezdet! De ez még nem minden!

3. Mert ebben a vegyes társaságban nem elég "asztalhoz ülni", hanem Istennel találkozni is kell.

·        ez az asztal az öröm forrása lesz, ha van "menyegzős ruha". Aki hittel válaszol a meghívásra, nemcsak meg jelenik, hanem meg is változik!

·        a "sírás és fogcsikorgatás" annak osztályrésze lesz, aki vállalja az asztal örömeit, de az előkészítés és az érdemszerzés áldozatát nem vállalja! (Nem veszi fel a menyegzős ruhát).

Gondoljatok meghívástokra! Isten nem a bölcseket, nem az előkelőket, nem a hatalmasokat hívta csak, hanem mindenkit, a kisembereket is! (1Kor 1,26)

"Jöjjetek a menyegzőre…"

Emberi szavakkal bemutatni a mennyek országát nem lehet. Szent Pál apostol megállapítása érvényes: "Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta…"(1Kor 2,9). De Jézus mégis szerette volna, hogy valamit megérezzünk, valamit fölfogjunk abból a boldogságból, ami ott a lelkekre vár. Ezért a földi élet legvidámabb eseményéhez, a lakodalomhoz hasonlítja a mennyek országát.

1. "Jöjjetek! Ez a hívás nekünk is szól. Sok és furcsa tévedések kísérik életünket. Amikor majd a végső bebocsáttatást fogjuk kérni, igen nagyot csalódhatunk! Egy legenda szerint a mennyország kapujába egymás után érkeznek a lelkek. Jön egy király. Ha csak koronáddal tudsz dicsekedni, itt helyed nincsen! Jön egy tudós: a diploma nem elég, hogy ide beengedjenek! Művész, ünnepelt hős: a hírnév nem elég! Végül jön egy egyszerű lélek: Jöjj bátran! Mert homlokodon látom a keresztnek jelét, lelkeden pedig a kegyelem fényességét.

Egyszerű legenda! De lényeges a tanítása. A királyi menyegzőn az nem csalódik, akinek homlokán a kereszt jele, lelkén pedig a kegyelem fényessége ragyog.

2. A meghívás eljut hozzánk, sokan el is fogadják azt, és elindulnak, de a menyegzős házhoz vezető utat eltévesztik. "Szentháromság hívva hív, siessünk oda… Oda egykor eljutunk, ha imádkozunk…" Igen: az egyik út az imádság útja. Egy nagymama mesélte unokáinak mutatván olvasóját. Látjátok ezt a rózsafűzért? Ezt még fiatal koromban kaptam az édesapámtól! Azt mondta, amikor nekem adta: minden Üdvözlégy, amit elimádkozol, egy rózsa, melyet a Szűzanyának ajándékozol. Amikor meghalsz, ezekből a rózsákból készül a létra, melyen fölmehetsz a mennyországba. A meghívást ma megismételte nekünk Urunk az evangélium által. Igyekezzünk meghívottakból választottak lenni!

P. u. 15. vasárnap.(Mt 22,35-46).

"Elmúlt az árnyék törvény."

Ha a hordóról lepattannak az abroncsok, a hordó szétesik, és ami a hordóban van, kifolyik! Mint a hordónak dongáit az abroncsok tartják össze és őrzik mind a hordót és mind azt, ami benne van, úgy fogja keretbe és őrzi életünket a törvény!

1. Sokféle törvény van életünkben és követeli meg tőlünk a tiszteletet, de nekünk a legfontosabbról, Isten törvényéről kell gondolkodnunk! "Elmúlt az árnyék törvény és bejött a kegyelem törvénye."(Zslm) "A törvényt Mózes által kaptuk, de a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által valósult meg!" (Jn 1,17).

2. Kétféle isteni törvény lenne? Dehogyis! Az ember nem érti meg a törvény lényegét! E kérdésre: melyik a legfőbb parancs? Jézus nem azt mondja, hogy én eltörlök minden régit, és teljesen újat adok nektek, hanem idézteti a kérdezővel Mózes törvényét. És lám, melyiket sorolja a törvénytudó? "Szeresd Uradat… szeresd felebarátodat…" És ebben a válaszban meg is találjuk, hogy mi a különbség az "árnyéktörvény" és a "kegyelem törvénye" között. Mindkettőnek lényege és alapja a szeretet!

3. Az a törvény, melyet Isten Mózes által adott szigorú volt. De szigorával és nyersességével feladatot töltött be. "A törvény Krisztushoz vezető nevelőnkké lett…"(Gal 3,24). Mint a pedagógus, aki kézen fogja és vezeti tanítványát, úgy nevel és vezet minket a törvény, hogy Jézus Krisztusra találjunk! Jézus pedig rámutat a törvény lényegére: Isten nem azért adott törvényt, hogy büntessen és korlátozzon, hanem azért, hogy óvjon és vezessen. Mert szeret minket! (Aki szereti a gépet, az megtartja a használati utasításokat. Aki életben akar maradni az országúton, megtartja a közlekedési szabályokat. Az ilyen ember nem érzi nyűgnek a törvényt. Tudja, hogy az az emberért van! )

"Itt jövök Istenem, hogy akaratodat megtegyem!"(Zsd 10).

Amitől függ az ember élete!

Egy alkalommal, amikor fontos dolgokról beszélt Jézus így fejezte be mondanivalóját: "Nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete!" (Lk 12,15). A mostani evangélium tanításából azt tudjuk meg, "amitől függ az ember élete!" A hivő élet legfontosabbja: a törvény és a próféták. Ettől függ az üdvösség. Tehát a szeretet parancsát életté kell nemesíteni.

1. "A mennyek országa eladó, nem kér Isten érte mást, csak szeretetet!" (Szent Ágoston). Az evangélium szellemében: a földi életem utáni sorsom, az üdvösségem, a szeretet parancsának komolyan vételétől függ! Ezért életemet erre a parancsra kell alapoznom. Gondoljatok a kísértő ördög kelepcéjébe került Jézusra! (Lk 4,1). Milyen nagy távlatokban kibontakozó lehetőséget kínál neki az ördög, ha éppen a szeretet parancsa ellenére cselekszik. (Önzés. Isten akaratának felülbírálása. Istentől független hatalomra törekvés.) Milyen sok embert meg tud zavarni mindez! De nem Jézust! Ő tudta, hogy Istentől függ, ezért Isten akarata szerint cselekedett. Föl kell ismernem Isten akaratát és a fölkínált mennyországot meg kell "vásárolnom"!

2. "Itt nyugszik édesapánk! Amíg közöttünk élt könnyebb volt jónak lenni!" (Egy sírfelirat). Ugye fel tudjuk ismerni, hogy nem elég üdvösségünk érdekében csak arra gondolni, hogy mitől függ az, hanem szeretetre alapozott élettel embertársainkat is gazdagítanunk kell! Hogy környezetünkben, ahol emberek élnek, könnyebb legyen a jót tenni, mint máshol. Nagyszerűen pozitív magatartás, keresztény emberhez illő magatartás ez. Aki ezt komolyan veszi, nem fogja "megfoghatatlannak" tartani az istenfélő élet eseményeit! (vö. Lk 5,26). Ahol hiányzik az édesanya, vagy az asszonykéz, abban a házban eluralkodik előbb-utóbb a rendetlenség és a piszok. Így van ez a világban is: a szeretet cselekedetei nélkül rendetlenség és piszok halmozódik fel. Egyszerűen és egyértelműen: szeretet nélkül piszkos lesz a világ, piszkos lesz az élet. Fontos tehát felismernünk, hogy mitől függ az üdvösségünk!

Vélemények Jézusról.

Nagyszerű képzőművészeti alkotás (Drezdai Képtár) Tizian: Adógaras c. képe. A farizeus, arcán ravasz mosollyal egy adógarast nyújt át Jézusnak és kérdezi: "Szabad-e adót fizetni a császárnak?" Jézus arcán isteni komolyság tükröződik, nem ugrik be a ravasz kérdésnek, de nem is haragszik. Szeretettel, okosan válaszol, és a kérdező megszégyenül. Az evangélium is ezt mondja e másik elhangzó kérdés jellemzésére: "Kísértvén őt!" Most is visszakérdez Jézus: "Neked mi a véleményed a Messiásról?"

1. Ma is meg kellene válaszolni ezt a kérdést. De ma is nagyon akadályozza az embert a tisztes válaszadásban és véleményalkotásban az előítélet. "Hallani fogtok, de nem értetek, nézni fogtok, de nem láttok. Megkérgesedett ennek a népnek a szíve…" (Iz 6,9). Maga Jézus is csodálkozott azon, hogy mennyire rabja lehet az ember az előítéleteknek. Ma is így van! Ezt, mint pap a saját életemben is lépten-nyomon tapasztalom.

2. Ma talán külsőségekben más világ van! De aki rabja előítéleteinek, ma sem tud helyes véleményt alkotni Jézusról. Pedig véleményt kell alkotnunk Róla. Olyan feladta ez, melyet hit nélkül nem lehet megoldani. Sokszor azonban nem szükséges szavakba foglalni a választ, elégséges válasz az életünk! Szent Zsófia vértanúnő (szept. 17) három lányának ezt a nevet adta: Hit, Remény, Szeretet. Mind a három lánya vértanú lett. Ő pedig kiment mindennap a sírjukhoz a temetőbe. Egyik nap ott halt meg bánatában. Cselekedetei, élete Napnál világosabban beszélt Jézusról alkotott véleményéről. Amikor a választott nép a babiloni fogságból hazaindult, egy kis csoport ment előttük. A sivatagi úton és készítették az utat a hazatérők előtt.

A mi földi életünk is ilyen vándorlás.  Állásfoglalásaink, életünk, tetteink készítik előttünk az utat az élet sivatagjában.

"Mit tartotok felőlem, ki vagyok én?"

Jézus Krisztus kérdése csendes kérdés, mégis messzire hallatszik. Nemcsak a farizeusoknak szól, hanem nekünk is. Nem is olyan könnyű erre a kérdésre válaszolni.

1. Kicsoda a mi Krisztusunk, hogy még ma is két táborra osztja az embereket. Az őt szeretők és az őt gyűlölők táborára? Milyen ellentmondások vannak körülötte?

amikor megszületik, szegény, elhagyatott! mégis fényes csillag ragyog fölötte!

istállóban rejtőzik! mégis angyalok veszik körül.

menekülnie kell! égiek vigyázzák útját!

a Jordánhoz megy, mintha ő is bűnös lenne, megnyílik fölötte az ég!

tanít, első szava ez: "Tartsatok bűnbánatot!"

szenved és halálfélelem kínozza, a pribékek leborulnak előtte!

eltemetik, legyőzi az enyészetet!

Mennyi ellentmondás, mégis milyen egyértelmű tanúságtétel.

2. Nos, tehát kicsoda ő? Nincsen rajta kívül senki, akit olyan sokan szeretnének, mint Őt. Vagy akit olyan nagyon gyűlölnének, mint Őt? A katekizmus azt tanítja róla: Istennek egyszülött Fia, aki emberré lett. Ezt hinnünk kell, és ha rendületlenül hisszük nem lesz nehéz megtenni azt, amit parancsol. Igaz nem könnyű a benne hívők helyzete. Láthatjuk, hogy milyen sokan vannak olyanok is, akik egyáltalán nem törődnek vele. Azt is látnunk kell sokan, valósággal dührohamot kapnak, ha meghallják az Ő nevét. Azt kell mondanunk, hogy ez is érthető, hiszen vannak olyan cselekedeteink, melyekről Jézus már eleve ítéletet mond! Ezért sok ember számára elviselhetetlen Ő. (Érthető? Valójában igen: hiszen, akinek élete nincsen rendben, hogyan is fogadhatná el Jézus Istenének?)

Szennyes az élet. Hitünkben ez ne rendítsen meg minket. Mi szavai után nagyon is értjük: "Mondá az Úr az én uramnak: jobbom felöl foglalj helyet, míg lábad alá zsámolyul alázom valamennyi ellenségedet!"

P. u. 16. vasárnap. (Mt 25,14-30)

"Mindenben úgy viselkedjünk, mint Istennek szolgái."

Mindenben úgy kell viselkednünk, mint Isten szolgáihoz illik. Akár a jólét, akár a szükség az osztályrészünk. Mindig nagy türelemmel. Aki így él, nagy felelősséget vállal. De ezt vállalni kell, és nem szabad előle kitérni.

1. Az evangéliumbeli harmadik szolga tévedése tragikus. Nem elég az értékre vigyázni, gazdálkodni kell, mégpedig okosan. Okosan pedig az gazdálkodik, aki vállalja az életet. Aki elássa talentumát, elássa lehetőségeit, eltemeti önmagát. Tehát: vállalom az élettel járó kockázatot. Leleményes vagyok, mert Istennel vállalom az életet!

2. Az emberek átérzik felelősségüket. Azonban saját lehetőségeinket különös módon szoktuk megítélni. Egyik része így gondolja: a felelősség arra késztet, hogy szerezni kell. A másik része ráébred arra is, hogy a lemondás is felelősséggel jár. De akár szerez, akár lemond, egy dolgot nem téveszthet a szeme elől: "Számot kell vetni lehetőségeinkkel!" (Lk 14,33).

3. Aki házat épít, számot vet, hogy be tudja-e fejezni. Aki hisz Isten Országában, számot vet, hogy ki tud-e tartani abban. Tehát igyekszik megkülönböztetni a feleslegest a szükségestől. Ez a lemondás felelőssége. Isten országának érdekében alárendeljük magunkat Jézus Krisztus akaratának. Embertársainkkal való kapcsolatunkat is alárendeljük Jézus Krisztus akaratának. Így a lemondás nevezhető kamatoz- tatásnak. "Élek én, de már nem én, hanem Jézus Krisztus él énbennem!" (Ef 2,20).

Tényleg szigorú az Isten?

Az evangéliumban most olyat hallunk, amin csodálkozunk: "Vessétek ezt a haszontalan szolgát a külső sötétségre!" Pedig ez a szolga jót akart. Az embernek önkéntelenül is eszébe jut, hogy vajon nem volt-e igaza a szolgának, amikor urát így jellemezte: "Tudtam, hogy szigorú vagy!" Hogyan is áll ez a dolog?

1. Strindberg írja egyik drámájában: az emberi szívnek két pitvara van. Az egyikben angyal lakik, a másikban ördög. Amikor ezek összecsapnak, olyan nyugtalanság kél az emberben, hogy azt hiszi, meghasad a szíve! De nem hasad meg az emberi szív, mert vastag fala van. Szent Pál apostol így panaszkodik: "Magam sem értem mit teszek. Nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok!" Ki menthet meg engem szerencsétlent? Kiált fel! De már mondja a választ is: Istennek kegyelme! (Róm 7,15 skk).

2. Itt van a megoldás is. Amikor Jézustól azt kérdezték, hogy egyáltalán, üdvözülhet valaki? Ő ezt válaszolta: "Embernek ez lehetetlen, de nem lehetetlen az Istennek!" (Mk 10,27). Ki menthet meg tehát minket? Igen, Istennek kegyelme! Szigorú az Isten? Igen, szigorú! De az embernek e szigorúság miatt nem lehetetlen az üdvösségre jutni. Mert igaz, hogy Isten igen magasra emelte a mércét, de kegyelmével lehetővé teszi számunkra, hogy ezt a mértéket megüssük! Kegyelmét nem vonja meg tőlünk, sőt olyan jóságosan kiosztja (mindenkinek rátermettsége szerint), amint a példabeszédben mondja Jézus. De, aki nem veszi komolyan ezt a kegyelmet, aki elhanyagolja, vagy elássa, ezzel a magatartásával visszautasítja az üdvösséget is. Kivetik a külső sötétségre!

3. Ezért vetették ki az evangéliumi szolgát is. Nem azért, mint ahogyan ő sejtetni engedi velünk (mintha Isten szigorúságában igazságtalan is lenne). Isten neki is adott talentumot, bár azt is tudta, hogy milyen gyenge és gyarló, hogy kevés a tehetsége! Ennek ellenére mégis! De a szolga nem fogta fel, hogy milyen nagy dolog történt vele ezáltal. Sőt annyira értetlen volt, hogy még a legkevesebbet sem tette meg, hiszen Jézus szavai szerint elég lett volna a pénzváltóknak adni, hogy kamatozzon. Ezzel Isten kegyelmét visszautasította és megakadályozta üdvösségre jutását. Az evangélium azt tanítja, hogy Isten szigorú, de szeretetből adott kegyelme életmentő jel lesz rajtunk! A koreai háború idején egy pilóta az égő repülőgépből kiugrott. Elfogták. Megmotozták. Ekkor az egyik koreai katona észreveszi, hogy a fogolynak a nyakában kereszt van. Felkiált: Te katolikus vagy? Akkor életben kell maradnod! A kereszt életmentő jel volt ezen a katonán. Ilyen csodálatos életmentő jel rajtunk Istennek kegyelme. A kiosztott talentum, ha nemcsak elfogadjuk, hanem gyarapítjuk is. Ezzel méltóvá tesszük magunkat az üdvösségre!

Példabeszéd a talentumokról.

A hűség dicséretét ma Jézus így fogalmazza meg: "Jól van derék és hű szolga, kicsinyben hű voltál, sokat bízok rád, menj be Urad örömébe!"

1. A hithűségnek is tettekben kell megnyilvánulnia. A példabeszéd elrettentő példát is bemutat. Azt a szolgát, aki, mert tudta, hogy ura szigorú, elásta a talentumot. Vannak manapság is ilyen gondolkodású keresztények: templomba járunk, imádkozunk, böjtölünk, hiszünk Istenben! "Nem ölök, nem rabolok!" - mondják. Ugyan mit is mondhatna ez a keresztény ember, a számonkérés pillanatában? Valószínűleg ezt: "Tudtam, hogy szigorú vagy - elástam, és úgy őriztem meg, amit adtál!" Lám, Jézus világosan megmondja, hogy ez nem elég!

Erre a magatartásra máshol így reagál: "Tetteiket ne kövessétek!" (vö. Mt 23,3).

2. Melyek azok a tettek, amelyek hűségünket bizonyítják? A példabeszéd hasonlatánál maradva ezt mondhatjuk: a kamatoztatás! Mondjuk így: adományaink gyarapítása. Gondold meg: ha például az ember egy lakást örököl, van, aki teljesen "lelakja", lepusztítja azt, van, aki szépíti, gondozza, fejleszti. Ilyen a keresztény élet is. Szép elveket kapunk, erkölcsi normákat. Nem elég ezeket elfogadni, hanem azok szerint is kell élni. Egy német öregotthonban minden szobának az ajtaján ez a felírás van: "A szeretetről nemcsak beszélni kell, hanem azt ki is kell mutatni!" Így tett Jézus is. Nemcsak beszélt a szeretetről, hanem bizonyított is. Vállalta a kereszthalált. A kereszten is ez volt egyetlen imádsága: "Atyám bocsáss meg nekik!"

3. Azonban arról a világ gondoskodik, hogy ezt megvalósítani ne legyen könnyű. A világ újra és újra próbára teszi hűségünket. Gondolj szent Péter apostolra: "Ha mindenki elárul, én akkor sem!" - így beszélt és a kísértés órájában gyengének mutatkozott! Egy szolgáló előtt megtagadta Jézushoz tartozását! (Ha a városban az utcán egy pap akár híveivel is találkozik, kevesen vannak, akik vállalják a köszönést!) Amikor Jézustól jelet kértek arra, hogy a világ végének közeledtét arról felismerhessük, ezt mondta: "Sok szívben kihűl a szeretet!" (Mt 24).

Ahol az emberek gyűlölettel vannak egymás iránt, ahol széthúzás van, ahol az érdekek uralkodnak, ott megfogyatkozik a hűség! Ahol a hittestvérek összetartanak, ott megmarad a hűség!

Istennek kegyelme munkánkban.

Istennek kegyelme az, ami elcsendesíti az ember szívében követelőző rosszat. Istennek kegyelme az, ami segít bennünket abban, hogy fölhasználjuk a kapott adományokat.

1. Istennek kegyelme éltető szent jel, életmentő szent jel rajtunk. És ha a kapott talentumot a kegyelem erejével igyekszünk sokasítani, az életet fogja jelenteni számunkra!

A példabeszéd tanítását ma ne csak egyes személyekre, hanem az egész közösségre alkalmazzuk. Az egyházakra. Vannak gazdag, középszerű, és szegény egyházak. A visszatérő Jézus Krisztus nem a gyűjtött vagyon szerint, hanem a törekvő szándék szerint ítél. A példabeszéd szerint is csak azt ítélte el, akinek jó szándékából pusztán annyira tellett, hogy gödröt ásson! Ez a kegyelem elfojtása. Az egyház életében az ember nem lehet szemlélője csak mások munkálkodásának (Nem TV- torna, melyet a kényelmes karosszékből nézünk).

2. Istennek kegyelme akkor lesz éltető szent jel rajtunk, ha életünkben a törekvő szándék bizonyítható. Jóakarat, lelki gazdagság, mégha kevesen is bizonyítják, mégis olyan adomány és lehetőség, melyet Isten számon tart. A többségnek ez a kegyelem adatott. Ez képesíti az embert arra, hogy vallásos legyen: reggel, délben, este és egész éjszaka! Hogy vallásossága áthassa gondolatait, szavait, cselekedeteit és alakítsa jellemét.(Newmann bíboros). Nem a szerint vagyunk szegények és gazdagok, hogy 10, 5, vagy 1 talentumot kaptunk, hanem ahogy előreléptünk ezek segítségével. Ragaszkodás Istenhez, az ő törvényeihez, az ő házához. Ha ez hiányzik, akkor beszélünk szegénységről. És nevelnünk kell utódokat. A kereszteltek anyakönyvében szép adatok vannak! De hol vannak ezek a gyermekek? Az egyház gyermektelensége a kétségbeejtő szegénység! (És a gyermekekhez: ti vagytok a jövő egyháza, mely a szerint lesz szegény vagy gazdag, aszerint, hogy ti hogyan kamatoztatjátok a kapott talentumokat!) Minden közösségben kell lenni egy-két igaznak! Az ő kedvükért Isten irgalmas lesz az egész közösséghez. Mert a Bibliában azt olvassuk, Isten kevéssel is beéri. Még Szodomán is kész lett volna megkönyörülni, ha 10 igazat talál! (Ter 18,16-33). Ez elképesztő és egyben félelmetes! Őrizzétek homlokotokon az életmentő szent jelet!

P. u. 17. vasárnap. (Mt 15,21-28).

Az akaratunkat irányító Isten!

"Ha Isten is úgy akarja…" szoktuk mondani, jobbára kétes kimenetelű kéréseinkkel kapcsolatban. Az evangéliumban Jézus tudomásunkra hozza, hogy Isten a kérelmező akaratára bízza a kérelem teljesülését: "Asszony, nagy a te hited, legyen tehát akaratod szerint!"

1. Vajon ez mennyiben jó nekünk? Azért jó, mert így kényszerülünk keresni Isten akaratát. "Értsétek meg mi az Úr akarata", mert aki ismeri az Úr akaratát, az tudja igazából, hogy mi a keresztény élet. "Isten maga ébreszti bennetek a szándékot és hajtja végre a tettet, tetszésének megfelelően!" (Fil 2,13 ). Az evangéliumi asszony is így jut el Jézushoz gondjaival és erősödik meg hitében és lesz a szándéka tiszta. Olyan tiszta ez a szándék, mint amelyet az Úr ébreszt az emberben. Jézus meghallgatja és jutalmazza: legyen akaratod szerint!

2. Hogyan járjuk ezt az utat mi? Mit jelent az én életemben, hogy az én akaratom és az Isten akarata találkozik? Én vajon nem akarhatok? (Így imádkozom: "Legyen meg a Te akaratod.") De igen, csakhogy az én akaratom csak akkor lesz számomra "jót hozó", ha hitből táplálkozik.  Jézus is ezt mondta: "Nagy a te hited." Gondolkodjunk: mondhatja-e ezt nekem vagy neked? Ha igen, akkor előállhatok kérésemmel, mert van mire hivatkoznom: "Bármit kértek, ha maradandó gyümölcsöt hoztok, az Atya teljesíti!" (Jn 15,16). Egy munkás ember életének megrendítő élménye: 10 éves házassági évfordulóra a felesége misét szolgáltatott, kérte, hogy vegyen ki szabadságot és menjenek együtt a misére. Nem akart, de a felesége sírása meghatotta, mégis otthon maradt. Mise után hallotta, hogy vasúti szerencsétlenség történt azzal a vonattal, mellyel ő is szokott utazni a munkába. Sokan meghaltak. (György A. Jézus asztalánál). Véletlen? Ilyen áldott véletlenekből tevődik össze a keresztény ember élete.

"Asszony! Nagy a te hited."

Nagyon régen történt! Talán nem is fontos, hogy mikor és hol! Egy várnak a parancsnokát fogságra vetették és elhurcolták, az ország valamelyik várbörtönébe zárták. Kedvelt apródja meg akarta találni urát. A szeretet leleményessé tette! Sorra felkereste a várbörtönöket, és a kazamaták nyílásainál lantján játszani kezdte urának kedvelt dalát. Sok-sok hónapi keresgélés után, egyszer az egyik börtönből válasz jött. Megtalálta urát.

Ilyesmit tanít ez az evangéliumi történet!

1. Ez a pogány asszony, aki gyermeke érdekében könyörög Jézushoz, igen távol élt Jézustól. Távol földrajzi szempontból is (hiszen más néphez tartozott) és távol lelkileg is (más valláshoz tartozott, másképpen gondolkodott az élet fontosabb kérdéseiben.) Tehát Jézustól igen távol élt, és mégis rátalált! Nincsenek áthidalhatatlan távolságok! Az ember akaratán kívüli okokból (születés, ország, nép, felfogás) nem kerülhet olyan távol Jézustól, hogy egyszer rá ne találjon! Mi sodorta ezt az asszonyt Jézus közelébe? Mi tette őt leleményessé, hogy megtalálja őt és megnyerje magának jóságát? A szeretet hullámhosszán kereste a hozzá vezető utat!

2. Igaz, ez a szeretet elsősorban gyermekére irányult. Amikor már az aggódás és a megtapasztalt tehetetlenség beláttatja vele, hogy túl kell lépnie ismeretségi körén, és távolabb kell keresnie a segítséget: akkor rátalál Jézusra! És e találkozáskor neki is, mint oly sokan másoknak is, áldozatot kellett hoznia. Az ő áldozata a megalázkodás volt! Édesanyámmal történt. A front idején kis testvérem súlyos betegségbe esett (diftéria). Gyalog, futva szaladt a 12 km-re levő patikába szérumért. Amikor jött vissza egy orosz katona elvette tőle a gyógyszert. Ő térden állva könyörgött neki, hogy adja vissza. Így alázkodott meg az evangéliumi édesanya is: térden állva könyörgött "gyógyszerért". De mégis milyen nagy a különbség. Ő hittel könyöröghetett az egyetlenhez, aki képes volt gyógyulást adni. Jézus ezt a hitet dicsérte meg! "Asszony! Nagy a te hited!"

3. Ma is ugyanez a helyzet: nincs olyan távolság a földön, ahonnét ne lehetne Jézusra találni! A hit és a szeretet hullámhosszán vezet hozzá az út! Még ha szeretetünk elsősorban családunkra irányul, a gond és a gondtól való szabadulás reménye fog Jézushoz sodorni minket! De tudnunk kell, hogy amikor előtte találjuk magunkat: hitünket bizonyítani kell! Ő az egyetlen, aki képes segíteni rajtunk! Jó lenne, ha biztosra vehetnénk, hogy minket is így fog megdicsérni: Nagy a te hited!

A kánaáni asszony.

Amikor emberek Jézussal találkoznak, legtöbbször ezzel kezdik beszédüket: "Uram könyörülj rajtam!" Mondhatom így is: az emberiség állandó segélykiáltása: "Könyörülj rajtam Isten!" A szentliturgiában is ez a leggyakoribb szó: "Uram irgalmazz!"

1. Sokszor tapasztaljuk azt is, hogy a Jézussal találkozó ember könyörgése nem talál meghallgatásra. Sőt olyan esetet is elmond Jézus, hogy erre a kiáltásra: "Uram nyiss ki!" ez a válasz hangzik el: "Távozzatok, nem ismerlek titeket!" (Mt 25,1-11). Meghökkentő. De ebből meg kell tanulnunk, hogy az a kötelességünk, hogy az Úr eljövetelét várjuk. Van, aki ezt a kötelességét komolyan veszi, van, aki félvállról. És ezzel a nemtörődömségével életbevágóan fontos dolgot mulaszt el. Ezt látjuk az okos és a balga szüzekről szóló példabeszéd tanításában. Ezért el kell fogadnunk azt, hogy a lélek üdvösségének kérdése olyan komoly dolog, melyet nem szabad lekicsinyelni, nem szabad a szerencsében bízni, amint nem szabad beláthatatlan kanyarban járművel előzésbe kezdeni. "Nem elég lelkesedni, az úton menni kell!" (Váci Mihály).

2. Ennek ellenére, hogy sokszor hiábavalónak tűnik Istenhez kiáltásunk, ezt a biztatást kapjuk: "Kiálts hozzám, és én meghallgatlak téged!" Ma is, annak ellenére, hogy fejlett a világ, a társadalom, sok a szorongattatás! "Kiálts hozzám!" A beteg gyermekéért könyörgő édesanya esete is arról beszél, hogy a megpróbáltatásban tud az ember a legkétségbeesettebben és a legkitartóbban kiáltani segítségért. Akinek hite és alázatossága lelket ad könyörgésének, azt Isten meghallgatja! Jézus is a könyörgő asszony felé fordult: "Asszony, nagy a te hited…" Érdemes elgondolkodni azon, hogy akiket Jézus megdicsér, erős hitük miatt dicséri meg. (A kafarnaumi százados, a kánaáni asszony…)

Könyörögjünk mi is egymásért, és amíg egymásért imádkozunk, erősödik a hitünk is.

"Könyörülj rajtam Uram…"

Oly sokszor elhangzik ajkunkról: Könyörülj rajtam Uram! Uram irgalmazz! Hogyan is tudnánk Urunkat könyörületre hangolni?

1. Könyörögjünk hittel! Jézus igen gyakran megkérdezi a hozzá könyörgőktől: Hiszed-e… (Jerikói vakok; az aggódó apa; most a kánaáni asszony). És elismer: "Ó asszony, nagy a te hited!" Intő példa ez számunkra, hiszen oly gyakran kiáltunk hozzá aggodalmaskodva és szívtöredelmességgel! Hittel kell könyörögnünk!

2. Ismerjük be alázattal, hogy saját erőnkre hagyatkozva tehetetlenek vagyunk! Rászorulok Jézusra, nyilván, hogy nem szólíthatom meg őt gúnyosan, cinikusan, vagy követelőzve. Csak alázattal kérhetek!

Ma nem nagyon tudják azt az emberek, hogyan is kell kérni! Ma ahhoz vannak szokva az emberek, hogy követeljenek, vagy amit megkívántak elvegyék. Alázattal kérni mit jelent, azt csak az tudja, aki szembenézett már halállal, fájdalommal, betegséggel teljesen átérezve kiszolgáltatottságát és tehetetlenségét. Egy barátom kis daganattal a nyakán bekerült a kórházba. Mintát vettek a daganatból és elküldték szövettani vizsgálatra. Ez két hét bizonytalanságot jelentett, amíg a lelet visszaérkezett, hogy vajon rosszindulatú, vagy jóindulatú az az elváltozás. Ez a pár hét sok mindenre megtanította, hiszen sok minden megfordult a fejében. Másképp esett az imádság is.

3. Állhatatosnak kell lenni a könyörgésben. Az evangéliumi asszony is hite és állhatatossága miatt nyert meghallgatást. "Sokat ér az igaznak állhatatos könyörgése!" (Jak 5,17). Egyszer egy édesanya panaszkodott Szalézi szent Ferencnek: Atyám, mondta, akármilyen sokat is beszélek a fiamnak Istenről, csak nem akar jó útra térni. A szent ezt a tanácsot adta: Ne csak a fiadnak beszélj Istenről, hanem Istennek is beszélj a fiadról! Jómódú világban élünk. Isten előtt azonban mégiscsak koldusok vagyunk. Kiáltsunk Jézushoz mi is, úgy ahogyan az evangélium tanít hozzá kiáltani!

P. u. 18. vasárnap. (Lk 8,1-11).

Bátran élni a keresztény ember életét.

Szent Péter apostol elámul Jézus csodatette fölött, aztán hirtelen félelem fogja el: ő bűnös ember, hogyan is merészel Jézus mellett maradni. De Jézus bátorítja: ne félj! Milyen sokszor elhangzik ez a bátorító szó! Milyen sokszor szükségünk lenne erre a bátorító szóra!

1. Mikor van a legnagyobb szükségünk erre a bátorításra? A legnagyobb lelkierőre akkor van szükségünk, amikor a jót titokban szeretnénk megtenni! (vö. Mt 6,3). Élni abban a perspektívában, hogy az a jó, amit a földön megteszünk, az az áldozat, amit valakiért, vagy valamiért meghozunk e földi életünkben, soha ki nem tudódik! Nem fog érte senki megdicsérni, senki nem fog csodálni! "Csak" egy valahol tartják számon! "Atyám a rejtekben is lát és megfizet neked!" (Mt 6,18).

2. Olyan ez, mint mikor az ember messzi idegenbe indul. Izgul: hosszú az út, idegen a hely, mi lesz velem.... Ilyen félelmek kísérnek az életben is. Különösen, amikor felismerjük, hogy a bárány szelídsége mögött ragadozó farkasok rejtőznek! (vö. Mt 7,15). Mégis, rendületlenül abban kell bíznunk, hogy Jézus felismer minket. Így meríthetünk bátorságot a keresztény élethez ebből a reményünkből. Apostolának ezt mondta Jézus: "Ne félj, emberek halásza le- szel!" Ezzel bátorságot adott neki!

Minket ma így bátorít: "Jöjjetek hozzám mindnyájan, kik terhet viseltek megkönnyítlek titeket! Tanuljatok tőlem… Megtaláljátok lelketek nyugalmát!" (Mt 11,28).

Jézussal együtt Péter hajójában!

A csodálatos halfogásról szóló történetnek szimbolikus jelentése is van: Íme az egyház küzdelmei és győzelmei!

1. Az evangéliumban szent Péter apostol hajója szerepel. Ez a hajó magát az egyházat jelenti. Igaz, Péter apostol szaktudást emleget, halászmesterség szabályait. Emberi okoskodást, mesterségbeli hagyományokat akar rákényszeríteni Jézusra! (Gondolván, hogy ezeket nem lehet nem figyelembe venni!) Pedig ebben az esetben nem ez a lényeg! A lényeg az ami az eredményt meghatározza. A lényeg az, amit Jézus mond! "Evezz a mélyre!" És szent Péter apostol elfogadja ezt az irányítást: "A te szavadra, kivetem a hálót!" És így lesz meg a csodálatos eredmény: a nem remélt, a hihetetlenül nagy, bőséges halfogás!

2. Világosan hirdeti az evangélium a nagy igazságot. Nem idegen az Egyháztól az emberi okoskodás, a szakismeret igénye, a hagyományok őrzése: de az eredmény mindig attól függ, hogy Jézus szól-e és mi elfogadjuk-e Tőle az irányítást! Szent Ciprián így vallott a bíróság előtt: Vezeték nevem: Keresztény. Keresztnevem: Katolikus. Ennél szebb nevet és rangot nem igényelek.  Amikor Egyházunk sikertelenségeit, gyötrelmeit, küzdelmeit elemezzük, erre is gondolnunk kell. Vajon a mai ember ezt tartja-e a legszebb névnek, az illő rangnak: ”Keresztény katolikus vagyok!"

3. Biztos, hogy most már nem ez a jellemző magatartás a keresztény emberek többségére. Sok a visszahúzó erő. Sokan azon fáradoznak manapság, mint egykor a farizeusok: nehogy a nép Jézusra találjon! Ezek az erők mit féltenek Jézustól?  Régen is, és most is: a jövőt! Meg akarják akadályozni, hogy szimpátia alakuljon ki, hogy egymásra találjon az ember és Jézus! (vö. Jn 7,32). Sok orvosságos üvegre ez van felírva: "Csak külsőleg!" Sok keresztény emberre is ezt lehetne ráírni: Csak külsőleg! Mert sokan érveiket sorolják állandóan, hogy mit mond az ész, hogy mit mond a mesterség szabálya, hogy mit mond a szomszéd, hogy mit mond a főnök… Ne csak az érvelést tanuljuk meg szent Péter apostoltól, hanem a beleegyezést is. Jézus irányításának elfogadását. Rómában a szent Péter bazilika bejárata fölött Péter apostol hajója látható. Alatta a felírás: "Dobálják a hullámok, de el nem süllyed!"

Igen! A hullámverés igen nagy, mert sok az emberi okoskodás, és sok a visszahúzó erő. De nem merül el, mert mindig lesznek, akik szent Péter apostolt követik. Elfogadják az irányítást Jézustól! Tartozzunk mi is ezekhez az emberekhez!

A csodálatos halfogás.

Jézus vendége volt Péter apostolnak a bárkában. És mint vendég bemutatta azt, hogy ahol ő jelen van, ott nincs eredménytelenül való fáradozás.  Éppúgy Jézus vendég a mi életünk bárkájában is. Nekünk is megmutatja, hogy mit kell tennünk, mert azt akarja, hogy ne fáradozzunk hiába. Hallgassunk rá!

1. Itt van közöttünk Jézus, mégis sokan úgy élnek, mintha nem lenne itt. Nem ismerik fel az ő jelenlétét. Felismerni őt! Ez bizony nagy kérdés! Gondolj arra, hogy amikor föltámadása után ott állt a tengerparton és a küszködő tanítványoknak bekiáltott: "Vessétek a hálót jobbra!" és bőséges halfogás lett ennek az útmutatásnak az eredménye. Erről azonnal felismerték őt. János apostol azonnal mondta: "Az Úr az!" Talán azért János, mert mintha akkor őrá illett volna a legjobban az ígéret: "Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják az Istent!" Ma is így van ez. A tisztaszívűek képesek őt felismerni. "Tiszta szívet teremts bennem ó Isten…"

2. De miben mutatkozik meg a tiszta szív? Egy francia festőművész (George Desvallieres) egy párizsi gyűlésen ezt mondta: "A keresztény ember számára ne az legyen a fontos, hogy ki az erősebb, hanem az, hogy ki a jobb!" A Bibliában Isten ezt mondja: "Gyönyörűségem az emberek között lakni!" Ha Isten ezt mondja, akkor úgy is van. Van tehát az emberben egy olyan jellemvonás, mely Istennek igencsak kedve szerint van. Ez a jellemvonás nem lehet más, mint a jóság! A tiszta szív és a jóság összefügg! Mit mondjak? Jézus ma is ott áll életünk tengerpartján és jóindulattal, szeretettel figyeli küzdelmeinket. Kegyelmével segít!

Ha tiszta a szíved megdöbbent a bizonyosság és szent János apostollal mondod: "Az Úr az!"

"Ne félj, emberek halásza leszel!"

Nyilvánvaló csoda hatására Péter felismeri Jézusban az Istent! Félelem tölti el és leborul Jézus előtt. Jézus azonban így biztatja: Ne félj! Ezentúl az emberek érdekében fogsz munkálkodni és e munkád során is éppúgy veled leszek isteni hatalmammal, mint a mostani munkádban ezt megtapasztaltad!

1. Igen! Ez a munkálkodása az emberek érdekében nem volt eredménytelen! A korai egyház története csodálatos fejezete az emberiség történetének! És egyben bizonyságai Péter munkálkodásának. Azt mondjuk nem volt eredménytelen! Hányszor volt azonban úgy, mint amikor a bárkában! Egész éjjel eredménytelenül fáradoztunk! Emberi munka, szaktudás, konspiráció, meggyőző beszédek sorozata, kritika és vita! Az ember úgy gondolná, hogy mindent megtett, mindent megtanult, mindent alkalmazott. Eredmény mégsincs! És akkor Istennek hatalma újra és újra megnyilatkozik: Evezz a mélyre! És az ember, az apostol, a pap hallgat erre a szóra. A csodálatos eredmény pedig valósággal letaglózza és megfélemlíti. Ez van minden hithirdetői, hittérítői, hitoktatói munka eredménye mögött: Istennek hatalma! És az apostol, aki hallgat a Krisztusi utasításra!

2. Így van ez manapság is. Nekünk is szól a megbízatás. Papnak, hivőnek egyaránt. És a megbízatás mellé a biztatás is: Ne félj! Világító emberként kell élnünk! Eszembe jut a régi-régi vasúti előírás: amerre az első gőzösök mentek, lovas vágtatott a gép előtt, nappal hanggal jelzett, éjszaka pedig lámpával. Ilyen jelző, világító emberekre ma is nagy szükség van! Ki vezeti vissza az elpártolókat? Ki bírja imára az imátlanokat? Ki csendesíti le a káromló ajkakat? Ki inti a nyerseket szelídségre? Egy kongói katekumen iskolában történt, hogy a kis Viktor karácsonyra hazament, és 10 fiút és 10 lányt hozott magával a rokonságból. Végezzük a péteri munkát és bízzunk az ígéretben! Ez a munkánk nem lesz eredménytelen!

P. u. 19. vasárnap. (Lk 6,31-36).

"Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak!"

Mindnyájan a mennyei Atya gyermekei vagyunk! Ezért első hallásra szokatlannak tűnik Jézus szava: "Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak....!"

1. Hogy Istent atyánknak szólíthatjuk, ez méltóságot is jelent. Figyelmeztetés erre a liturgia: "És méltass minket Urunk, hogy bizalommal és elitélés nélkül bátorkodjunk téged mennyei Isten atyánknak nevezni és mondani!" Egy újságcikk: (Nők Lapja. Papp Károlyné: Mulatságos vacsora) beszámol arról, hogy tanúja volt annak, hogy egy részeg ember így kérkedett: "Még ma megölöm az Istent, amiért ilyen cudar világot teremtett!" Otromba Isten-káromlás, részeg fantazmagória! Istent az ember egyedül a saját lelkében ölheti meg! Ezek a tékozló fiuk! Valljuk be, sok ilyen "tékozló fiú" él a világban. Egy dráma (TV. Németh László: Papucshős) az egyik szereplő így beszél: "Minden vallás és kereszténység ott kezdődik, hogy az ember önmagában becsülje meg az Istent. Aki Istent elereszti, annak az ördög lesz a mátkája!" Aki Istent önmagában megbecsüli, lesz méltó arra, hogy Istent atyjának mondja!

2. Egyszerűnek tűnik, de tudjuk, hogy nem egyszerű mégsem. Akik befogadták őt és hisznek benne, azok kaptak hatalmat arra, hogy Isten fiai legyenek. (vö. Jn 1,12).  Jézus megjelöli az utat is: víz és Lélek által kell újjászületni. (3,5). És akik ezt megtették, megkeresztelkedtek, Jézust öltötték magukra, azoknak szól: "Ne félj te kisded nyáj! Úgy tetszett atyátoknak, hogy nektek adja az országot!" (Lk 12,32). A mennyei Atya gyermekei vagyunk, ha az evangélium tanácsait meg fogadjuk, akkor ezt a méltóságunkat meg is őrizzük.

3. Ez egyben küldetés is. Más a helyzete a házban a szolgának és más a helyzete a gazda fiának. A szolga azáltal, hogy a kötelességét teljesíti még nem lesz a gazda fiává. Aki tehát pusztán a kötelességét teljesíti még nem több a szolgánál. A gyermek a házban egészen másként viselkedik. Amit tesz, abban befolyásolja atyja iránti szeretete, a ragaszkodás, a vérségi kötelék. Egy jó gyermek egészen másként teljesíti kötelességét, mint egy szolga. És éppen ezt kell megértenünk, hogy gyermeki érzülettel és ragaszkodással teljesítsük kötelességünket! Egy kalifa igen szigorúan nevelte a fiát. Uralkodót akart belőle nevelni. A fiú egyszer mulatságba kérezkedett. Elengedsz apám? Elengedlek, de egy pillanatig se feledd, hogy a kalifa fia vagy!

Érdemesnek lenni a keresztény névre!

Hogy az imént felolvasott evangélium mély értelmű tanítását megértsük, mélyen a szívünkbe kell nyúlnunk!

1. Az egész örömhírben uralkodó szellemiség: aki a kérőnek ad, aki a kényszerre nem kényszerrel válaszol, aki az erőszakra szelídséggel reagál - az érdemeket szerez! "Nagy lesz a ti jutalmatok!" (Mt 5,41). Nem egészen a kiszolgáltatottság elfogadását jelenti ez, nem is azt, hogy engedjük magunkat terrorizálni, hanem nem szabad úgy reagálnunk a velünk történtekre, ahogyan az a világ szemében természetes lenne! Mert a világtól meg szokott magatartással érdemeket szerezni nem lehet. "Ha csak úgy tesztek, mint a pogányok tesznek, milyen hálát érdemeltek?" (Mt 5,48).

2. Példákat sorolok fel: Minden esztendőben kiadják a Fair play díjat a tisztességes versenyzés dicsérete és jutalmaként. Tehát versenyezz, de tisztességesen! A futó nem gáncsol, a futballista nem rúgja le a másikat. Egyszóval tisztességes! És lám milyen furcsa világban élünk: a tisztességes versenyzés olyan nagydolognak tűnik, hogy jutalmazni érdemes! Jézust most értjük meg igazán: ő többet vár. Nem csak annyit, hogy úgy legyünk tisztességesek, ahogyan a világ elvárja! Egy nyirbogáti versenyző kislány (sportlövészet) mivel ellenfelének elromlott a fegyvere, kölcsön adta neki a sajátját. És a sors úgy hozta, hogy az a kölcsön fegyverrel jobb eredményt ért el, mint ő. Ez már inkább hasonlít az evangélium szelleméhez, hiszen nem lett volna kötelessége kölcsön adni a fegyverét. Ő mégis megtette, bár tudta, hogy ezzel saját esélyeit rontja. Jézus: "Kölcsönözzetek, semmit vissza nem várván!"

3. Egy megtörtént eset: Temetés. Társadalmi és egyházi együtt, egymás után. A társadalmi temetés szónoka a humánumot emeli ki az elhunyt életéből. A pap pedig az emberek evangélium szellemében való szolgálatát. Mindkettő igaz volt. Hiszen az elhunyt életében a humánum az evangélium szellemének szolgálatából táplálkozott.

"Láttam sok kevély fogatot

Fényes tengelyt, cifra bakot

Egy a lelkem, soha meg se irigyeltem.

Nem törődtem bennülővel:

hetyke úrral, cifra nővel

- hogy áll orra -

az útszélen baktatóra.

S ha úri lócsiszárral

találkoztam s bevert sárral

nem pöröltem

félreálltam s letöröltem!"

(Arany J.: Epilógus).

Jó lenne, ha az ember nemcsak idős korában jutna el erre a bölcsességre, hanem életerős fiatalsága idején is!

"Legyetek irgalmasok, mint a ti mennyei Atyátok is irgalmas!"

Az ellenségszeretet.

"A Fiú önmagától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit az Atya tesz, a Fiú is ugyanazt tesz!" (Jn 5,19). Jézus önmagáról és a mennyei Atyáról beszél. De azért majdnem ugyanígy van a természetes vonalon is. A fiak az apáktól tanulhatják a jót is a rosszat is. Az önzetlen szeretetet és a vad gyűlöletet is. Jézus mégsem arra kér, hogy földi apáinkat utánozzuk, hanem a mennyei Atyára irányítja figyelmünket, és ezt mondja: "Tegyetek jót, semmit vissza nem várván… így lesztek fiai mennyei Atyátoknak!"

1. Jézus, mint a mennyei Atyának fia, példát ad számunkra, hogyan is utánozhatjuk a mennyei Atyát! (Mt 8,7). Jézusnak viselkedésében szinte megrendítő erővel tűnik ki a készség! Az, ahogyan az emberek rendelkezésére áll. Nem válogat, kivétel nélkül minden embernek rendelkezésére áll. (Betegről van szó: "megyek és meggyógyítom!"; vakokkal találkozik: "Mit tegyek veletek?"). Ő maga is hirdeti: "Azért küldött Isten, hogy vigasztalást vigyek és meggyógyítsam a megtört szívűeket!" (Mt 8,7; 20,37; Lk 4,18).

2. Talán túlzás nélkül mondhatjuk azt, hogy minden ember rászorul a szeretetre. Jézus ezt mondja: a betegnek kell az orvos! De azt is tanítja, hogy a beteget fel kell keresni. Elébe megy a gondoknak! (Hétköznapi megfogalmazásban: Megyek, meggyógyítom… megyek, megjavítom… megyek, segítek neked…) Így is hallottam és milyen jól esett hallani: "Örülök, hogy szolgálatodra lehettem!" (Erről a segítőkészségről és betegre koncentrálásról igen kedves emlékeim vannak a budapesti János kórház baleseti osztályáról!)

A jót nem viszonozni kell, hanem kezdeményezni! Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak. Tegyetek jót, semmit vissza nem várván!

Ami a többlet a keresztény embernél!

A neves zsidó rabbi, Hillo így tanított: "Ami neked nem kellemes, azt ne tedd mással sem!" Az evangéliumban ezt az előbbi negatív megfogalmazást pozitívra fordítva olvassuk: "Amint akarjátok, hogy az emberek nektek tegyenek, ti is úgy tegyetek nekik!" A két megfogalmazás között a különbség nyilvánvaló. A negatív filmet is hiába vettjük le, az élvezhetetlen és értékelhetetlen. A negatív filmből "fordítós eljárással" pozitív filmet kell készíteni, akkor élvezhető lesz az alkotás. A pogány életfelfogásra ilyen "fordítós eljárás" az evangélium szelleme. És ez a többlet a keresztény emberben!

1. A Krisztus nélküli ember szemében az evangélium felfogása botrány, őrület, elfogadhatatlan! Szeretni ellenségemet, jót tenni azzal, akik nekem ártanak, adni semmit vissza nem várván. Az ilyen ember kikacagott "utcabolondja" lesz a többiek szemében! Jézus mégis ezt kívánja tőlünk! Éspedig kívánja azért, hogy megmentsük a világot. Az ember közösségi lény. Robinson életet élni nem lehet. Egymásra vagyunk utalva, és ahány ember annyi érdek. Földműves, iparos, orvos, kenyér, ruha, gépek, egészség… Ahány ember annyi érdek. Ahány érdek, annyi ütközőpont! Ha nem vesszük figyelembe az evangéliumi elveket, pokol lesz az életünk! Háborúk! Régen és most. Népirtás! Nemzetirtás).

2. Csak kettős alternatíva létezik: megbocsátás, vagy egymástiprás. Egy görög tragédia: Achilles és Hektor jó barátok voltak. De ellenséggé váltak. Achilles megölte Hektort, de nem elégedett meg a halálával, hanem még a holttestét is meggyalázta azzal, hogy ló farkához köttette, úgy hordozta körbe a városban. Hektor apja az agg Priamosz könnyezve kérte a gyilkost: add ide fiam holttestét, az apja vagyok, jogom van hozzá, hogy tisztességgel eltemessem. Achillest megindította az apa könyörgése. Ő is sírva fakadt. Az apa és a gyilkos együtt siratta a megölt áldozatot. Ez a késő bánat! Ez lesz osztályrésze minden keresztény embernek is, ha nem hallgat Jézus szavára. De nem leszünk-e a mindennapok balekjai, mamlaszai? De mi a jobb? A megbocsátó szeretet árán szívbeli békét szerezni. Vagy egymás letiprása árán gyűlöletet vetni? Ha Jézusra hallgatunk, erre számíthatunk: "Nagy lesz a ti jutalmatok! A Magasságbelinek fiai lesztek!"

P. u. 20. vasárnap. (Lk 7,11-16).

"Boldogok az irgalmasok."

Az ókori költő (Plautus) így vélekedett: Rossz szolgálatot tesz az a koldusnak, aki inni és enni ad neki! Néró császár nevelője (Seneca) is hasonlóan vélekedett: A szánalom csak a gyenge embernek áll jól! A költő (Vergilius): A bölcs ember nincs részvéttel mások iránt! Ezekkel szemben Jézus egészen másképpen beszél: "Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek!” (Mt 5,7). Ez életforma, életszemlélet!

1. Erről bizonyságot is ad. Nem megy el részvétlenül az özvegy édesanya fájdalma mellett. Nekünk is kötelező irányt mutat. Igaz, sokszor tehetetlenek vagyunk, nem tudunk segíteni. Azonban ha szíves szóval, aggódással kitartunk embertársunk mellett, Urunknak kedve szerint cselekszünk!

2. Manapság mintha egyre több lenne a részvétlen, kegyetlen ember. Egyre kevesebb az irgalmas szamaritánus. Sok temetési menet élén látom, hogy milyen sokan nem veszik figyelembe más emberek gyászát, bánatát. Sokan látnak rossz útra tévedt gyermekeket, fiatalokat - vállat vonnak: van apja, anyja, figyeljenek rá! Milyen sok gyermek hagyja sorsára szüleit! Régen a kegyetlen, szívtelen embert szigorúan büntették (Perzsia: nagy éhínség. A gazdagok csak aranyért adnak élelmet. Sok szegény éhen hal. Rendelet: minden éhen halt ember mellé temessenek el egy gazdag embert is. Megszűnt az éhínség!)

3. Mit jelentsen tehát életünkben a részvétteljes életforma? Elég csak Jézust követnünk! Legyünk érzékenyek mások könnyeire. Ne vegyük természetesnek a könnyeket. Mondjuk mi is Jézussal: "Ne sírj!" Legyen bátorságunk vállalni a részvétet. Ez olyan szokásunkká is válhat, mellyel megváltoztathatjuk környezetünket! "Isten meglátogatta népét!"

Jézus "megállít"!

Hasonlít a mai életünk is ehhez az evangéliumi menethez. Igaz, ez a menet nem mindig a temető felé tart, de az kétségtelen, hogy állandóan úton vagyunk. (Ügyes-bajos dolgaink intézése.) Ez a menet, melyet az evangélium elit, találkozott Jézussal. És ő nem ment el mellettük közömbösen, szó nélkül, hanem megállította őket! Miért "állítja meg" Jézus mindennapi megszokott útján és tevékenysége közepette az embert?

1. Elsősorban azért, amit a mai evangéliumi történet is hirdet: hogy kimutassa együttérzését. Úgy, amint a gyászoló özvegy édesanyának is szívet-lelket simogató hangon mondta: "ne sírj!” Világossá akarja tenni: akik sírnak megvigasztaltatnak. A halottját sirató embert gyászában megvigasztalja. Terveit és lehetőségeit "temető" embert, miként az emmauszi úton szomorkodó tanítványokat (Lk 24,16), azzal vigasztalja meg, hogy megmagyarázza: a földi események, az igaztalanságok és veszteségek is, nem Isten utolsó szavát jelentik. Isten majd kimondja az utolsó szót: "Nemde ezeket kellett szenvednie a Krisztusnak és úgy menni be az ő dicsőségébe?" (Lk 24,26).

2.  De hogyan állit meg minket Jézus ma? Az evangélium egy helyen így mondja: "Elküldte szolgáit, hogy mindenkit hívjanak be!" (Lk 14,21). Bizony a szolgák által állit meg ma is. Akik azt a feladatot kapták, hogy az utcán is, a tereken is megállítsanak mindenkit. Jézus nevében és az ő üzenetével! Aki tehát Jézus szolgájának tekinti magát, úgy tesz, mint Keresztelő szent János: megállít és beszél! Nem önmagáról beszél, nem is a saját elképzeléseiről, hanem Jézusról. Az evangéliumban megszokott stílusban: "Íme az Isten báránya!" Tegyük hozzá: "És akik hallgatnak rá élni fognak!" Sokarcú ez az evangéliumi történet. Az idős ember a halottat látja, és elsősorban saját halálának közeledtére gondol. A fiatal, a feltámadt ifjú által az életre, és az élet győzelmét ünnepli! Akár a halál üzenetét, akár az élet üzenetét ismerjük fel ma, mindenképpen tudnunk kell, Jézussal találkozunk. Ő az, aki megállít bennünket. És arról prédikál nekünk: "Akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk. Mert azért halt meg és támadt fel Krisztus, hogy mind az élőkön, mind a holtakon uralkodjék!" (Róm 14,9-10).

A naimi ifjú feltámasztása.

Elképzelhetőbb-e vigasztalanabb, gyászosabb, szomorúbb kötelesség, mint édesanyának gyermekét temetni? És mégis, e lesújtott, lélekben megtört, zokogó édesanya személyes módon tapasztalhatta meg azt, hogy Isten jelen van az ő életében! Jézus által van jelen! Aki megvigasztalta: "Ne sírj!" És fiát visszaadta!

1. Így van ez a mi életünkben is. Isten jelen van, és erről személyesen is meggyőződhetünk. Ezt bizonyítja számunkra, hogy bármilyen vigasztalan, kilátástalan helyzetét éljük meg életünknek, lehetséges a vigasztalódás. Hogyan lép életembe Isten? Nem tudom meghatározni! Egyet tudok bizonyosan, hogy csodálatos módon jön ő és vissza-vonhatatlanul. Talán ezt a módot érezte meg Petőfi Sándor költő, amikor így irt:

"Kedvemnek, ha magja volna

Elvetném a hó felett.

S ha kikelne, rózsaerdő

koszorúzná a telet!"

Bármilyen tél is van lelkemben, Isten jelenléte a kegyelem által csodálatos, virágzó mezőt varázsol erre "a téli tájra".

2. Miért nem nyilvánvaló ez mégsem mindenki számára? A páfrányt mindenki ismeri. Valamikor nem ilyen kis növény volt, hanem hatalmas fa. Zöldellő leveleit szélesen és győzelmesen magasba futtató. Ma azonban egészen más. Ma a nagy fák lombjai alatt megbúvó, kiskertekbe telepített növény. Király volt és koldus lett. Hatalmas volt és kicsiny lett. Az emberben is sokszor ez a sorsa a vallásosságnak. Egykor diadalmas, magasbatörő, szenteket nevelő, hitvallókkal dicsekvő volt. Ma páfrányként megbúvó lett! Amikor az ember vallásosságának ezen a helyzetén változtat, kilép ebből a páfrányszerepből, képes lesz Istennek jelenlétét is meg- tapasztalni.

3. Alkalmassá kell tennem magamat arra, hogy személyes kapcsolat alakulhasson ki köztem és Isten között. Ez a személyes kapcsolat szükséges ahhoz, hogy a vallás újra szenteket neveljen, hitvallókkal dicsekedhessék. Olyan vallásos emberek legyenek, akik a társadalomnak is értékes tagjai. Olyan emberek, akikben a Lélek lélekhez képes szólani. "Akik fülükkel hallanak, szemükkel látnak!"

Amikor az ember ilyen személyes kapcsolatba kerül Istennel, ha vigasztalásra szorul, érezni fogja, hogy Isten maga teszi a vállára a kezét, és ezt mondja: "Ne sírj!"

"Ifjú mondom neked, kelj föl!"

A rétet lekaszálja a gazda, mégis kisarjad és újra nő a fű. A leveleket leszakítja a fáról a hideg őszi szél, a tavasz mégis új leveleket, új hajtásokat hoz. Az édesanya számára is, ez a nap, temetéssel kezdődik, végül is az élet diadalmas dicsérete csendül meg mindnyájuk ajkán!

1. Az evangélium mindnyájunk életét mutatja be. A nagy édesanya, Egyházunk büszkén tekint gyermekeire: ők lesznek később támaszai, harcosai. Azonban azt kell látnia, hogy gyermekei, akikben bízott, akikre számított, a bűn átkos sebe miatt sínylődnek. Sorvadnak és a halál martalékai. Pedig életre vagyunk hivatva. Sajnos azonban nekünk a halál kell. A mi édesanyánk is akkor érzi meg gyermekei fölötti örömét, ha az úton, melyen kísér bennünket Jézussal, találkozunk. Mint Naimban! Jézus odalépett és megérintette a koporsót. (A Jelenések Könyvében angyal lép az emberhez, meghallgatja szívét, és ezt mondja: "A neved az, hogy élet, de te halott vagy" 3,1.) Jézus így hajol szívünk felé, meghallgatja szívünk dobbanását, ha a szív arról árulkodik, hogy az élet elszállt - föltámaszt! "Ezért úgy tekintsétek magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Jézus Krisztusban!" (Róm 6,11)

2. Az ember mindent tud jóra is és rosszra is felhasználni. A repülőgép is, vihet gyógyszert is és bombát is. A robbanószer segíthet a bányákban, az építésekben, de romba dönthet házakat, templomokat! A villanyáram világíthat, gépeket hajthat, de gyilkolhat is. Az ember szolgálhat Istennek és szolgálhat a mammonnak! Ebből világosan megérthető a feladatunk is! Mit jelent meghalni a bűnnek és élni Jézus Krisztusnak. Egy falusi lány Pestre került cselédnek. Feltűnt a gazdájának, hogy gyakran megy a templomba és imádkozik. Kiért tudsz annyit imádkozni, csodálkoztak szokásán, talán egy kicsit gúnyosan is kérdezték. A falumért, válaszolta. Nem azt mondta, hogy apámért, anyámért… a falumért! "Akik Krisztusban keresztelkedtetek, Krisztusba öltözködtetek!"

P. u. 21. vasárnap. (Lk 8,5-15).

"A mag az Isten igéje."

Jézus az isteni tanítás sorsáról beszél. Hogy az elhintett magból milyen sok vész kárba és milyen kevés az amely meghozza gyümölcsét.  Miért vész kárba a mag? Mik azok a tényezők, melyek a termést akadályozzák?

1. A keresztények között sok az érzéketlen, közömbös ember. Akinek csak a neve keresztény! Az ilyen ember lelkében az ige vetésének olyan a sorsa, mint az útfélre szórt veteménynek! Francia arab háború idején egy francia tiszt fogságba került és egy előkelő beduin rabszolgája lett. Az csak így szólította: Te keresztény kutya. Egyszer rákérdezett: Miért szólítasz így? Ezt a választ kapta: már egy fél éve figyellek, kereszténynek mondod magadat, de még egyszer sem láttalak imádkozni. Bizony kutya vagy te! Kemény beszéd! De sok keresztény emberre ráillik, az olyanokra, akiknek olyan a lelkük, mint az útszéle.

2. A vetést elfojtja a tövis és a bojtorján is! Azoknak az embereknek a képe ez, akik irtóznak az áldozattól, akik kishitűek és állandóan a mások véleményét figyelik. Hogy mit mond X, vagy mit mond Y. Makáriusz remete így oktatta az őt kérdező fiatalembert, aki azt szerette volna tudni, hogy mit kell tennie, hogy teljesen Krisztusé lehessen, - ezt mondta neki: halj meg a világ számára! És folytatta: ha kimész a temetőbe akár dicséred a holtakat, akár szidalmazod őket, ők erre egyáltalán nem válaszolnak! Nem törődnek azzal, hogy mit mondasz róluk. Hogy meghaltunk a világ számára azt jelenti, hogy nem figyelünk arra akár dicsér, akár szidalmaz bennünket. Mi Jézus Krisztusra figyelünk!

3. Terméketlen a "talaj" az olyan emberek lelkében, akik bűnös vágyakban élnek, és akiket a bírvágy vert bilincsekbe. No és a gőg! Milyen messzire sodorhatnak ezek Istentől! Xerxes perzsa vezér hajóhidat veretett a tengeren, de mert a tenger hullámai erősebbek voltak, a híd tönkre ment. Erre Xerxes, mert a tenger nem engedelmeskedett neki, gőgjében megkorbácsoltatta! XVI. Lajos francia király temetésén történt, hogy e gazdag és fényűző király koporsója mellett a püspök így kiáltott fel: "Testvéreim, senki sem nagy igazán csak egyedül Isten!" Számoljuk fel az ige vetését és termését gátoló akadályokat! "Akinek füle van, hallja meg!"

Az Isten igéjének vetése.

Ez a példabeszéd az isteni ige vetéséről és e vetésnek a sorsáról szól. Mindarról, ami a földi életben annak kifejlődését, terméshozását befolyásolja. Akadályozza, vagy serkenti. Ezzel kapcsolatban is van miről elgondolkodni!

1. Emlékszem egy nyárra, amikor nagyon mostoha időjárás volt. Annyira, hogy az emberek beszélgetéseiben igen gyakran esett szó a kenyérgabonáról, különösen az aratás idején. Sokan aggódtak: mi lesz, lesz-e elegendő termés, milyen lesz az aratás? Egyesek aggódtak, mások pedig - ők voltak többen - nem aggódtak, sőt nagyon könnyedén vették. Ilyeneket mondtak: ha nem lesz elegendő gabona, majd veszünk külföldről! Lám! Az embereknek többsége érdektelenné vált! Nem nyugtalankodik a kenyeret jelentő termés miatt! Vajon nem ugyanez az érdektelenség tapasztalható az isteni ige termését illetően is?

2. Bizony így van! Mondhatnám: ma ez a korszellem! Régen nem így volt! A kenyérgabona, "az élet", szent volt. Megelőzött fontosságában mindent. És így az aratás is, igen komoly és embert próbáló feladat volt. Szemveszteség alig volt, inkább arattak éjjel! Ma pedig úgy látom az aratás egy-két ember szívügye csak. A traktorosé, a kombájnosé. És az országút a beszállítás idején búzával, gabonával "terített asztal!" Az idősek, amikor ezt látják könnyes szemmel, sóhajtoznak. A középkorúak fel-felháborodnak. De a gyermekeink azt hiszik, hogy ez így természetes, ahogyan látják. Megszokták, hogy bármilyen is a termés, kenyér mindig van a boltban. És ha nem ízlik, beleharap és eldobja az utcán! Mindenki elvárja, hogy kenyér legyen az asztalán, de nem mindenki tartja szívügynek a kenyér sorsát. Nem csoda, hogy ide jutottunk, ahová eljutottunk!

3. Nos, a korszellemnek ezt a megnyilatkozását tapasztaljuk az isteni ige vetésével kapcsolatban is. Régen ez a vetés is fontos volt! Ma pedig nem sok embernek a szívügye. Most az evangéliumi példabeszéd arra oktat minket, hogy amennyire fontos a kenyér a mindennapi élethez, annyira fontos az isteni ige az üdvösséghez.. Tehát ez a fajta magvetés sem lehet csak néhány ember szívügye. Nem háríthatjuk át másokra. A mezei magvető a remény embere! Nem tudja milyen lesz az aratás, mégis reménykedve vet! Éppen ilyen reménységgel vetjük az isteni ige magvait is az emberi szívekbe! Erre a munkára itt közöttünk is szükség van. És ehhez a munkához Isten elvárja mindnyájatoknak a segítségét.

Példabeszéd a magvetőről.

Jézus Krisztus idejében is úgy termelték meg a kenyérnek valót, mint ma: nagy aggodalommal és gondoskodással. Azzal a bizalommal, hogy aratáskor bőséges termésnek örvendezhetnek. Jézus hallgatósága is megértette e példabeszédet, és megértjük mi is, hiszen annak tanítása érvényes ma is. A lelki vetésnek a talaja a lélek és az értelem, a mag pedig az Isten igéje.

1. Az ige vetése általában a templomban történik. Amikor az evangéliumot magyarázzuk, a hit szabályait oktatjuk. Jézus olyan fontos tápláléknak tartja az igét, mint a kenyeret. Így is mondhatjuk: a táplálék rangjára emeli. És hangsúlyozza, hogy az emberi élet fenntartásához nemcsak kenyérre van szükség! (Lk 4,3). A materialista világ ettől a szellemi tápláléktól el akarja fordítani a figyelmünket. Jézust is ebben a szellemben kísértette meg az ördög. Ragaszkodnunk kell e lelki táplálékhoz, és mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy áldásos és bőséges termést hozzon.

2. Hogy az ige tanítását meghallgassuk, azért áldozatot kell hoznunk. Jézus dicséri a messzi, fáradtságos és veszedelmekkel teli utazást vállaló királynőt, aki vállalta ezt az áldozatot, mert Salamon bölcsességét meg akarta ismerni! (Lk 11,31). Az igére szomjas embernek el kell vállalnia az áldozatot minden időben. Felnőtteknek: munka, szórakozás, kötelesség…(Ugye minden összejön sokszor arra a vasárnap délelőttre!). A gyermekeknek: iskola, TV, szülők…(Egy nagymama mondta: én nem engedtem az unokámat a templomba, mert messzi lakunk. Az iskolából visszatartani emiatt eszébe sem jut!) Ezek bizony mind áldozatot követelnek, nem is kis áldozatot!

3. Miért fontos ez az áldozat? Aki az igét elutasítja, Istent utasítja el. Jézus világosan beszél az igehirdetésről: "Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket megvet engem, vet meg…" (Lk 10,16). Az ige meghallgatása az Istennel való kapcsolatunknak egyik jele. De emberségünkben is gazdaggá tesz. Az igaz tettek és az Istennek tetsző élet az Istenben gazdag szívből táplálkozik! (vö. Lk 6,45) Amikor Jézus a tanításról beszél, komolyan figyelmeztet: "Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok…!" (Lk 8,18). Bizony kevesen tudják azt megtenni, amit Jézusnak szent anyja megtett, hogy szent Fiának szavait "szívébe zárta és elméjében forgatta!" (Lk 6,45)

Az ige vetésének bőséges aratása akkor várható, ha egyre több ember képes erre!

Isten nem személyválogató.

Az ember, amikor vetéshez készülődik, válogat. Joggal, hiszen meg kell válogatni a vetőmagot, ki kell választani a jó talajt. Istennél azonban egészen másként van! Isten nem válogat, hanem minden talajba egyformán vet! Ebből világos az is, hogy itt lelki dolgokról van szó. Isten minden embernek egyformán kínálja az Igazság Evangéliumát.

1. Az emberi szív termőföldje is sokféle. Egyeseknek a szíve hasonlít az ördögjárta országúthoz. Az országút nyílt terület, azt mindenki használhatja. Járhatnak rajta jók is, gonoszak is. Egy azonban biztos, hogy az örökös járás-kelés miatt nem sarjad fű, elpusztul minden vetés. Az országút nem termőföld, ott csírájában elpusztul minden élet. Ilyen kitaposott úttá válik minden emberi szív, ha nyílt területté nyilvánítják. Ekkor már az ördög területe lesz. (Rossz könyvek; filmek; banditizmus).

2. Másoknak szíve hasonlatos a köves, terméketlen pusztasághoz. Milyen lehangoló látvány. Hiába eső, hiába harmat. A követ nem áztatja le, arról lepereg. Hiába a napsugár, nem hatol a belsejébe. Felmelegíti, ezáltal még sivárabbá teszi környezetét. Ha az ember mellőzi a kegyelem eszközeit. Nem imádkozik, nem jár templomba, lenézi a szentségeket. Isten éltető kegyelmi sugárzását élettelenül fogadja, mint a kődarab a napfényt, akkor bizony az isteni vetés számára terméketlen kősivatag lesz.

3. A tövises, gazlepte föld is ehhez hasonlatos. Szent Gergely pápa mondta: "Nem hiszi el senki, hogy a gazdagság tövis". Igaz sokan úgy vélik, hogy a tövis szúr, a gazdagság pedig gyönyörködtet. Pedig mégis így van. A jólét, a kényelemszeretet, az élvezetek hajszolása szívtelenné tesz, gőgössé és elbizakodottá. Az emberi szívben minden mást elpusztít, elsorvaszt. Olyan, mint a tövis és a bojtorján. Meg kell értenünk a példabeszéd tanítását! Amikor az isteni igazságok sorvadását tapasztaljuk, ne a magvetőben és ne a vetőmagban keressük hibát. A rossz földnek semmi képen nem lehet az a mentsége, hogy a csősz rosszul őrizte! A megoldást Jézus kínálja: "Jó és erényes szívvel hallgatni az igét, és megtartani azt!" Ez a bő termés záloga!

P. u. 22. vasárnap. (Lk 16,19-31).

Használjuk ki az érdemszerzés idejét.

Amikor Jézus a názáreti zsinagógában először lépett fel Izajás prófétát idézte: "Az Úr kent föl engem, hogy hirdessem kegyelmének esztendejét és bosszújának napját!" (Lk 4,18). Erről: az Úr kegyelméről és bosszújáról beszél ez az evangéliumi példabeszéd is.

1. Isten megelőz minket kegyelmével. Nem a kegyelmet kell kiérdemelnünk, hanem mivel "kegyelmet találtunk Istennél" a kegyelmet kell érdemszerzésre felhasználnunk. Gondoljatok Zakeus történetére (Lk 19,6). Nem is érdemelte ki, hogy Jézus fölfigyeljen rá, hiszen Jézus előzte meg őt kegyelmével. Lehetőséget adott neki és ő ezt a lehetőséget kihasználta. Érdemeket szerzett és az üdvösséget azzal, hogy jóvátett mindent, amiben hibázott.

2. E példabeszéd is arról beszél. Isten két embernek kínálta fel kegyelmét.

·        A gazdag jóléttel, ranggal kapott lehetőséget az érdem-szerzésre. Isten még arról is gondoskodott, hogy ne kelljen messzire menni és keresni a rászorulót. Ott feküdt a szegény a kapuja előtt szegényen, tehetetlenül, kiszolgáltatottan.

·        A szegénynek szegénységgel, betegséggel, kiszolgáltatottsággal. Amennyiben vállalta mindezeket! A TV-ben volt egy versmondó verseny. Abban egy nagyon szépen előadott Ady vers megragadott. Olyan volt, mint egy imádság: Istenem, köszönöm neked az életet, az örömet, a munkát, a betegséget, az üldözöttséget. És különösen köszönöm, hogy nem tartozom senkinek, csak Tenéked!

Sokan vallják: nem tartozom senkinek! Hányan köszönik meg vajon a betegséget, a szegénységet. Kegyelmet találtunk Istennél és ezzel örök életre szóló érdemeket kell szereznünk!

Az anyagi jólét, mely szívtelenné tesz.

Az evangéliumi példabeszéd nem történet, hanem képes tanítás két embernek a sorsáról. Emeljünk ki egy mondatot, melyet Jézus Ábrahám szájába ad a szenvedése miatt kesergő gazdagnak: "Elvetted a jókat életedben!" Mit mondjak? Egy szívtelen, harácsoló, rámenős ember volt, amíg élt. Olyan ember, aki nem kér, aki nem megdolgozik a javakért, hanem elvesz!

1. Az ilyen emberi életnek a lelkiismeretlenség, a gátlástalanság, az önzés nemcsak egyszerűen jellemzője, ha- nem ez életforma! A példabeszéd szerint: a gazdag bent a házban minden jóval ellátva, A szegény pedig kint a kapuban, nincstelenségben. Amikor a gazdag asztalhoz ült és kitekintett az ablakon, megláthatta a szegényt. Ha ma nem, vagy holnap nem, évek során egyszer megláthatta volna. De ő nem látta meg egyszer sem. Haláláig egyformán viselkedett. Nem vett tudomást a szegényről, mert attól már nem volt mit elvenni!

2. Nem arról van szó, hogy az az igaz ember, aki az élet minden helyzetében megtalálja a helyes magatartást. Tévedhetünk! Egy azonban biztos, hogy a teljes önzést nem tehetjük meg életcélunknak!

Ma sem, amikor igen divatos eszme: "Élünk magunknak!" Meghökkenek! Nem is kell dúsgazdagnak lennem ahhoz, hogy szívtelenné válhassak! Rá kell arra is ébrednem, hogy ha gyarlóságokkal küzdök is, gondolataimnak, indulataimnak, cselekedeteimnek soha sem lehet embertársunknak ártó szándéka!

3. Ettől az eltévelyedéstől óv meg a lelkiismeret. "A lelkiismeret az ember… legbensőbb magja, a templom, ahol egyedül van Istennel!" (Gaudium et spes). "Templom, ahol az ember egyedül lehet Istennel!" Az élet azt mutatja, hogy nagyon sokszor be kellene térnünk ebbe a templomba! Bibliai példák állnak előttem, hogy vannak emberek, akik egyértelműen tudtak szakítani harácsoló és önző életükkel (Zakeus, Lévi). A példabeszédbeli gazdag nem nézett ki az ablakon! Pár évvel ezelőtt Montreal bíboros érseke lemondott és elment a leprások közé, hogy szolgálja ezeket az elhagyott embereket. Jellemezhetném így is: ő kinézett az ablakon. A világváros zajában és bíborba öltözötten is meglátta a szegényt. Nem engedhetjük meg, hogy AZ ÉN romba döntse Isten templomát. Lelkiismerete csak az embernek van. Kitüntetés ez. Ez által emelkedik az ember a teremtmények fölé. Éljünk tehát jó szándékban, hogy a példabeszédbeli szívtelen ember szörnyű sorsát elkerülhessük.

A gazdag és a szegény!

Megrendítő a párbeszéd, amely Ábrahám és a szívtelen gazdag között zajlik le. Tegyük fel a kérdést mi is - hiszen a mai ember is kapkod fűhöz-fához, kire hallgassunk? Szent Pál apostol arra buzdít, hogy "Tekintsünk hitünk kezdőjére, és bevégzőjére, Jézusra!" (Zsd 12,2). Hogyan indítja el az emberben a hitet Jézus, és hogyan igazolja ezt a hitet?

1. Jézusnak nagy volt a híre és sok esetben ez elég is volt ahhoz, hogy az embereket hívővé tegye. Példa erre Lévi megtérése. (Pénzváltó asztal, számolgatja a bevételt, méricskéli, hogy ebből mi a napi haszna…) Jézus megszólítja: "Jöjj és kövess engem!" És Lévi otthagyja a pénzzel teli asztalt, a jól jövedelmező állást.

2. Persze Jézus hírnevét igazolta az ő személyiségének a varázsa. "Nem úgy tanított, mint a farizeusok és írástudók, hanem úgy, mint akinek hatalma van!" Még az érte küldött poroszlókat is lenyűgözi tanítása és személyiségének varázsa. "Ember így még nem beszélt!" Bizony szerették hallgatni! Ezt mutatja egy asszony önfeledt fölkiáltása: "Boldog a méh, mely téged hordozott és emlők, melyeket szoptál!"

3. E személyi varázs adott tetteinek is meggyőző erőt. Az emmauszi útról visszatérő tanítványok mondták: "Lángolt a szívünk…"

Ugye milyen szomorú és kiábrándító volt kereszthalála. Mégis a kivégzést vezető tiszt így nyilatkozott: "Ez valóban Isten Fia volt!" Tekintsünk most mi is úgy őrá, mint hitünk kezdetére, bevégzőjére!

 Hitünk tőle ered és benne nyer igazolást. Igazolása ez annak a gyötrő kérdésre adott válasznak, amit a kárhozat helyén "észhez tért” szívtelen embernek mondott Jézus szavai szerint Ábrahám!

Sürgető kötelesség az éhezőket táplálni!

A gehenna gyötrő tüze várt arra, aki nem akarta észrevenni az ajtajánál szenvedő éhezőt. Szókimondó és világos tanítás az, amit Jézus e példabeszéd által mond!

1. Jó pár éve azt mondogatták nekünk, hogy a szocializmust építjük, nincs már szegény, nincs már koldus, nincs már éhező. Manapság pedig azt hangoztatják: a jóléti társadalmat, a szociális érzékenységű kapitalizmust építjük! Nem lesz szegény, csak naplopó… Hunyjuk be a szemünket most ezekre a kijelentésekre és fogadjuk el. De amit látunk azt mégsem tagadhatjuk! Emberi sorsok között roppant nagy különbségeket látunk! Sokan járnak "bíborban, patyolatban" és még többen, akiknek csak a kapukban, a gazdag házak bejáratánál jut hely csak! A perifériákon! (Milyen modern és divatos kifejezés!)

Ne áltassa magát senki! Túlvilági sorsunkat az dönti el, hogyan viselkedtünk a felismert helyzetben.

2. Az evangéliumi fügefával Jézus milyen szigorúan bánt. Megéhezett és nem talált rajta gyümölcsöt. Megátkozta és az kiszáradt azonnal. Az önző, az önmagának élő ember adhatna a rászorulónak, mert lenne miből. De nem ad! Jézus szava érvényes rá is, mint a fügefára: Légy átkozott! A hívatását tévesztett keresztény is így tesz: adnia kellene, tudna is adni, de nem ad! Örök átok terhét kell elviselnie!

3. Ez meghökkent sok embert, hiszen nem élünk olyan jól, hogy lépten, nyomon mások bajára figyeljünk! Teréz anya a filadelfiai kongresszuson azt mondta: mi keresztények az éhség megszűnéséért csak imádkozni tudunk! Annyira nincs lehetőségünk mást tenni! Ezt a fajta segítséget a mai ember nem sokra értékeli. "Mit gondoltok, ki tett többet a maláriában szenvedő betegért: az az orvos, aki éjjel nappal ott volt a beteg mellett, de nem tudott gyógyszert adni neki, vagy az a "mihaszna csavargó", aki a fejébe vette, hogy megnézi, mi van a Föld másik oldalán, és ott felfedezte a kinin fát, és ez által a malária elleni gyógyszert! Mind a kettő a legtöbbet tette, amit tehetett!" (Paul Claudel). Az imádságra fordított időt a hitetlenek kárba veszett időnek tartják. Mi azonban tudjuk, hogy az nem hiábavaló! Az éhség, a szegénység, a kiszolgáltatottság megnyitja az ember szívét Isten felé. Jézus ennek ellenére azt mondja, hogy a szegénység, az éhség olyan rossz, melyet el kell tüntetni a föld színéről. A szegény ember tehát ilyen értelemben Istennek felszólítása: Segíts! Aki ezt a felszólítást elértette, "Az tudja, hogy mi az Istennek kedves böjt!" (Iz 58,6).

P. u. 23. vasárnap. (Lk 8,26-39).

Jézust arra kérték, hogy távozzék el tőlük!

Hogyan lehetséges ez, hogy olyan kéréssel fordulnak Jézushoz, mint a gadarénusok? Általában éppen az ellenkezőjét szokták tőle kérni: gyermekek, inaszakadt, az elszáradt kezű, Jairus, a kánaáni asszony, sőt még a kafarnaumi százados is ezt mondja: nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj!

1. Miben találjuk ennek magyarázatát?  Nos Jézus mindenképpen jót tesz: embert gyógyít, gonoszt megfékez. Azonban ezzel a jótettével egyes embereknek kárt okoz! Ezek a kárvallott emberek nem örülnek az ő jelenlétének. Ők nem kérnek olyan jótettből, ami nekik kárt okoz. Életünkben is találunk ilyen eseteket: pl. felveszek autómba esős napon vizes ruhájú, sáros gyalogost. Vagy oly gyakori kifogás szinte minden egyházközségben a hittanórák miatt: "A gyerekek felvágják a templomudvart."

2. Általában ellentétes érdekek ütköznek össze. Ami az egyik embernek javára van, az esetleg a másik ember érdekeit sérti. Tudomásul kell vennünk, hogy Jézus olyan központja életünknek, aki körül mindig ellentétes érdekek ütköznek össze. Nemcsak az evangéliumi történet által megismert helyzetben, hanem máskor is. Példának okáért a mennybemenetel perceiben és utána. Az evangélium így ír azokról az emberekről, akik Jézust fölkísérték a hegyre: "Egyesek hittek benne, mások pedig kételkedtek. Ő pedig így szólt: nekem adatott minden hatalom mennyben és a földön!" (Mt 28,17).

3. Így van ez manapság is! Ezt lemérhetjük egy történet tanulsága segítségével. Történt, hogy Cesareában egy Márius nevű katonát kapitánnyá akart előléptetni parancsnoka. Egyetlen feltétel volt, hogy nem lehet hívő. Háromórai gondolkodási időt kapott. Márius felkereste papját, a pap bevitte őt a templomba, ott kezébe adta az evangéliumot és felsorolta neki, hogy milyen fényes jövő várhat rá, akár még hadvezér is lehetne belőle. "Ha az evangéliumot választod, mindebből kimaradsz! Rád van bízva, hogy melyiket választod!" Nos, ma is így kínálkozik a legtöbb ember előtt a lehetőség: karrier vagy evangélium! Választani azonban nekünk kell! Ez evangéliumi történetből megtanuljuk, hogy bizony választanunk kell. Olyan lehetőséget kínál az élet, hogy eldönthetjük, hogyan akarjuk: Jézussal vagy Jézus nélkül! Ne küldjük el őt!

"Szabadíts meg a gonosztól".

Alec Guiness (Elik Ginnisz, filmszínész és énekes) megtért 1959-ben. Megtérése után visszavonult egy bencés kolostorba. Így indokolta cselekedetét: Ha az ember Jézus Krisztushoz tartozik, úgy illik, hogy bemutasson magában valamit Istenből.  A mai evangélium éppen arról ad tudósítást, hogy ebben a gonosz akadályozza meg az embert.

1. Mivel Jézus Krisztushoz tartozunk az a kötelességünk, hogy igyekezzünk megszabadulni a gonosztól. Hogy milyenné teszi az embert a gonosz, azt láthatjuk az evangéliumi elbeszélésből: kiforgatja az embert emberi mivoltából. (ruhátlan, hajléktalan, társtalan). Ilyen hatásai vannak a gonosznak a mai ember életében is. Így fogalmazhatom meg: valamikor templomjáró volt: ma nem. Egyformán áll a szája imádságra is és pletykára is. Ha Istenre kerül a szó, mindig a saját érdeke szerint fújja a hideget, vagy a meleget. Mit is mondhatnak, akik ezt látják? Miért legyek hívő? Hiszen ők sem különbek, mint én. Mit ér az a hit, amely nem tudja lefegyverezni a fellobbanó indulatot? Mit ér az a vallás, ami a templom falán belül szép, de kint már nem teszi jobbá az embert?

2. Valóságos "ördögi kör" ez. Hogyan is lehetne ebből kiszabadulni, amikor az ember maga is a gonosznak szövetségese. Szabadulni csak úgy tudunk, ha határozott állásfoglalással kilépünk ebből az ördögi körből.  Önmagunk erejéből azonban erre képtelenek vagyunk! Az evangéliumi férfi sem volt képes erre. A szabaduláshoz Jézusra van szükségünk. Jézus segítségével ismét "Felöltözötten és ép ésszel" volt az emberek között. Sőt Jézus elmondja azt is, hogy mivel lehetséges a szabadulás: böjt és imádság által. Vajon értékeljük ezt eléggé? A bűneihez ragaszkodó ember lehetetlenné teszi önmaga számára a szabadulást. XII. Pius pápa még németországi nunciusként vatikáni szolgálatra indult, így búcsúzott a németektől: "Érzem, hogy Krisztus mértékével mérve kevés az ahová eljutottam. Többre kell törekednem!" (Pedig imádságos lelkületű embernek ismerték). Ennek tudatában kell élnünk és többre törekednünk. Népességrobbanásról beszélünk! Rohamosan gyarapszik az emberiség száma. A keresztények száma azonban nem gyarapszik. A "kereszténység kisebbségi vallás lett!" (Rahner). Mi Jézus Krisztushoz tartozunk. Aki pedig őhozzá tartozik annak éreznie kell, hogy illő valamit megmutatni magunkban Istenből!

A sátán működése.

Ördögtől megszállott ember! Igen, komolyan beszélünk! Igenis ma is megtaláljuk az ördög működésének jeleit!

1. Az ördög ma is munkálkodik a világban, méghozzá úgy működik, hogy hatalmát gyakorolja Istennek ellenében! Ravaszul. Ahogyan Jézus jellemezte őt: Sátán, sátán ellen nem támad! Nem rontja le saját művét ( Mk 3,24). Működésének az a jellemzője, hogy mindent, ami Istentől származik, úgy tüntet fel az emberek előtt, mint utálatost. Ellenszenvet ébreszt. (A mozi, a TV, az itt bemutatott filmek többsége arról beszélnek szórakoztatva, hogy szerelem és mámor, tőr és pisztoly, ágy és vér, stb. pozitív életjelenségek. Ezek mellett "vérszegénynek" tűnik a templom tanítása: szeresd az Istent, tartsd meg a parancsokat, legyen tiszta a szíved!) Az ördögtől megszállott ember így kiáltozik Jézus felé: "Tudom ki vagy!" Valóban: az ördög mindig is többet tud az embernél. És ezt a tudását arra használja fel, hogy idegenekké tegyen minket a világban! (A mai ember szemében igen fontos okmány a diploma. Ez jól is van! Az ördög azonban azon munkálkodik, hogy emellett a keresztlevélnek semmi becsülete se legyen.) És a keresztény ember Istent imádva, a mammon szolgálatába szegődik!

2. Hogyan dolgozik az ördög az ember lelkében? Hogy mit jelent a megszállás azt nagyon sokan tudják a háborús időkből. A megszállás alatt elsorvad a nemzet. Elnyomás és szolgasors az emberek osztályrésze. Minden érték és energia idegen hatalmak szolgálatában áll! Így van ez az ördög megszállása alatt is. Milyen szemléletesen magyarázza el Jézus: Ha az ördög valakinek a szívét kitakarítva találja, hoz magával még gonoszabbat, bele költöznek, és annak az embernek a sorsa attól kezdve még rosszabbra fordul! (Lk 11,2).

Minél kereszténytelenebbé válik a világ, annál imádságosabb lélekkel kell élnünk! "Ez a faj nem űzhető ki mással…" Ez a harc sem hiábavaló. A hívőket ezek a jelek kísérik: ördögöt űznek… semmi nem fog ártani nekik! Merjük vállalni a tanúságtételt!

Megmenteni lelkünket.

Amikor a hajó a tengeren végveszélybe kerül, amikor már önerejéből képtelen a megmenekülésre, segítséget kér: SOS! SOS! Mentsétek meg lelkeinket! A gépkocsik hátsó ablakában az SOS jelzés azt jelenti, hogy baleset esetén papot is kérnek. "Mentsétek meg lelkeinket!" Az evangéliumi történet is lélekmentésről szól. Annak fontosságára hívja fel a figyelmet.

1. Meghökkentő a mód, ahogyan Jézus ezt teszi. Bármit is kérnek tőle, először a lélekre van gondja: "Bocsánatot nyertek a te bűneid!" Előbb az embert az ördög fogságából szabadítja meg. Mert ha a lélek megmenekül, akkor az egész ember megmenekül!

2. Van azonban más vonatkozása is ennek az igazságnak. Jézus azt mondja, amikor tanításának lényegéről beszél: "Mondatott a régieknek… Én pedig ezt mondom…" És mondja sokszor éppen az ellenkezőjét, mint amit a régieknek mondtak. Tehát a változtatás szükségességét hangoztatja. Ez a metanoia, a bűnbánattartás! A megtérés. Keresztelő szent János is lényegében ezt mondja, amikor megkérdezik tőle, hogy mi a helyes magatartás. Változtassatok, mondja, és ti is megváltoztok. "Akinek két köntöse van…" Változtassatok szokásaitokon, és ti is megváltoztok. Megmentitek lelkeiteket!

3. Ennek a változtatási kötelességnek van most egy fontos aktualitása, amit úgy is nevezhetnénk: az újra evangelizálás! Meg kell újulnia egyházunknak, a magyar egyháznak: papoknak és híveknek! Változtatni életmódunkon, szokásainkon. Igyekezzünk megszabadulni a gonosztól Jézus által.

 

P. u. 24. vasárnap. (Lk 8,40-56).

Jézus jótetteinek közös körülményei!

E két evangéliumi történetben sok közös dolgot találunk. Fontos közös vonás a félelem. A beteg asszony is "félve-remegve" jött elő De félelemmel eltelten jött a zsinagóga elöljárója is! Jézus mind a kettőnek azt mondta: "Ne félj, csak higgy!" És milyen megható módon gondoskodik a föltámasztott gyermekről: "Adjatok neki enni!"

1. Jairus miért talált Jézusra? Gyermekéért érzett aggodalom miatt! Gondolom, hogy a mai szülők sem keményebb szívűek a régieknél! Van aggodalom ma is éppen elég! Sajnos azonban, hogy ma sok szülőt ez az aggodalom nem Jézus felé irányítja. Jairus Jézushoz talált és visszakapta gyermekét. Meg kell tanulnunk ma is imádkozni. A gyermekért való aggódás tanítson meg minket erre!

2. A gyermek ma is szüleitől tanulja a legtöbbet. Örök jelkép: a bibliai Heródiás és Szalóme. Az anya és a lánya. A lány anyjától tanulta meg a bűnt. Mit megtanulta? Az anyja biztatta: Kérjed a Keresztelő fejét! Egy TV műsorvezető kérdése: Mi jut eszébe Saloméról? A válasz: Keresztelő szent János halála! Bizony kétes dicsőség, hogy valakit a bűne tesz híressé. Tovább megyek: Heródes saját elhatározásából soha sem ölette volna meg Jánost, de az elkényeztetett gyermek ki tudta tőle csikarni azt, ami józan belátása ellenére volt.

Tanítsátok gyermekeiteket, és ne kényeztessétek! Jézus ezt mondta: "Én azt hirdetem, amire Atyám tanított!" "Ha Ábrahám fiai vagytok, tegyétek azt, amit Ábrahám tett!" (Jn 8,26-39).

"Nem halt meg, csak alszik!"

Egy franciaországi folyó (a Rhone) a francia savoyai határ mentén egyre szűkebb sziklák falai között folyik. A nép elveszett folyónak keresztelte el. De egy pár km-rel odébb újra előjön a sziklák alól, és a felszínen folyik tovább. Valami ilyesmit tapasztalt az evangéliumi kislánynak rokonsága. Jajveszékeltek, gyászolták: meghalt. Ugyanakkor döbbenetesen igaz volt Jézusnak megállapítása is: „Nem halt meg, csak alszik!" Az embereknek nagy fájdalma a halál! Ebben Jézusnak vigasztalása: a halál, álom!

1. Híres festmény: a halál, csengővel a kezében járja a város utcáit. Nagy tömeg követi (gyermek, akit anyjának öléből vitt el - katona a harcmezőről - fiatal lány menyasszonyi ruhában - fiatalok, öregek, gazdagok, szegények vegyesen). Egy idős asszony vágyakozva hívja a halált, de őt nem viszi el! Lám, ilyen az élet és azt mondhatnánk: "Ebbe bele lehet bolondulni!" De meg kell hallanunk Jézus vigasztaló szavait: "Nem halt meg, csak alszik!"

2. Ez a hit tanítása: ne jajgassatok! Ő, akit sirattok, nyugovóra tért. Egy új, szebb, jobb életre ébred, ahol soha nem kell meghallania a halál hívó csengettyűjét. Mint a folyó olyan az életünk: egy időre eltűnik az emberi tekintetek elől, de aztán újra előjön, és újra kezdődik. Ennek az újrakezdések a záloga Jézus Krisztus. "Aki eszi az én testemet…" "Jól van derék és hű szolga…" "Ne féljetek attól, aki a testet öli meg…" Ezekre az ígéretekre alapozzuk életünket!

3. Ha így teszünk, akkor nekünk is lesz vigasztalás. Had említsem szent Ferenc életéből ezt a kis epizódot: megkérdezett egy kőművest. Mit csinálsz testvér? Dolgozom egész nap! Miért? Hogy pénzt keressek. Mire a pénz? Hogy kenyeret vegyek. Mire a kenyér? Hogy éljek.  És miért élsz? Bizony erre már nem is olyan könnyű a válasz! De tudni kell, válaszolni. Mert a "mi hazánk a mennyben van, onnan várjuk az Üdvözítőt!" Régi temetők bejáratánál két szobor szokott lenni. Az egyik egy szomorúságtól meggörnyedt alakot ábrázol, a másik pedig egy ég felé néző embert. Mindig voltak, akik meggörnyedve tudják csak elviselni a halál gondolatát, és voltak mindig olyanok is, akik a magasba emelik tekintetüket, ha a halálról van szó, mert hisznek!

Jairus leányának feltámasztása.

Jézus az aggódó apának ezt mondja: "Ne félj, csak higgy!" És valóban az aggódás és a gyász mérhetetlen örömre fordult. Jézus megfogta a halott kislány kezét és fölemelte: "Lányka mondom neked, kelj föl!"

1. Ne félj! Nagyon komoly szó ez, különösen akkor, amikor az embert teljesen hatalmába keríti a félelem. Sokakat annyira megrémít a halál közelsége, hogy igyekeznek valamiféle kábulatot szerezni. Sokan menekülnének úgy, hogy több gyógyszert vesznek be, magukra nyitják a gázcsapot stb. De mit tesz a hit? Fölszabadit a félelem alól! A világ leggazdagabb uralkodóját, Dáriuszt is üres kézzel temették el. Sőt, hogy a nép teljesen rádöbbenjen erre az igazságra, ravatalán úgy helyezték el, hogy két nyitott tenyerét mindenki láthassa. Naponta 120 ezer halott 240 ezer üres kéz. Nagyon sokat mond ez nekünk!

2. A szólás-mondás azt tartja, hogy a halál Szilveszter éjszakáján összeírja azoknak a neveit, akikért majd az újesztendőben el fog jönni! Bizony ez csak olyan beszéd, azonban abban is biztosak lehetünk, hogy a mi nevünk is fel van már valahol jegyezve. Igaz nem tudjuk sem a helyet, sem a napot, ahol, és amikor el leszünk temetve. De ennek tudatában kell élnünk! Perzsiai szent Jakab vértanúságának történetét idézem. Egyenként vágták le kezét, lábát, füleit. Ő minden egyes vágásra így kiáltott: Indulj kezem, a feltámadáskor találkozunk! Repülj fülem… A feltámadáskor megtalál az Úr! Az élet nagy-nagy áldozatokat kíván! És ezeket az áldozatokat az örök élet reményében kell meghoznunk!

3. A halál könyörtelen, nagyúr! Azonban senkinek a szívét nem béníthatja meg úgy, hogy az Jézus szavára ne kezdjen el újra dobogni! Nem zárhatja le senkinek a szemét úgy, hogy az Jézus szavára föl ne nyíljon. Éljük életünket félelem és gyötrelem nélkül. Hitben és a feltámadás és örök élet reményében.

Minden kitudódik, ami el van rejtve!

Az asszony meggyógyulásának körülményei eszünkbe juttatják Jézus egyik fontos kijelentését: "Semmi sem marad elrejtve, ami ki ne tudódnék!" (Mt 10.26). Ez vonatkozik a jótettekre is és a rossz tettekre is. Az ellenséges és a baráti érzelmekre egyaránt.

1. Jézus, lám az asszony esetében is fölfedi a titokban tartott gondolatokat. Az asszony titkolta betegségét és azt a képtelennek tűnő gondolatát, ahogyan Jézustól a gyógyulást remélte! Megérintette Jézus köntösét, és meggyógyult! Nem tévedett! Csak egy valamiben: azt hitte, hogy ez titokban maradhat. Jézus maga hozza nyilvánosságra. De az asszony nem szégyenül meg. A legszebb elégtételt kapja, amelyet hívő ember megkaphat: "A te hited meggyógyított téged!"

2. De vajon minden nyilvánosságra hozott titkos gondolat ezt eredményezi? Ó nem! Van, akinek gondolatait azért hozza nyilvánosságra Jézus, hogy megszégyenítse. A bénakezű ember meggyógyításakor a megbotránkozó farizeusok gondolatait így tárja fel: "Miért gondoltok gonoszakat szíveitekben?" Ugyanígy Simon farizeus házában annak megbotránkozó gondolatait!

3. Meg kell kérdeznünk önmagunktól, hogy vajon velünk mi történne, ha nyilvánosságra kerülnének gondolataink? Pedig tudnunk kell, hogy azok sem maradhatnak elrejtve. Az ne tévesszen meg senkit, hogy nem Jézus lesz az, aki ország világ elé tárja azokat. Van valami más, ami hangosan hirdeti azokat: ez pedig a külső viselkedésünk. Cselekedeteink és szavaink. Amint a gyümölcsfa állapotáról világosan beszélnek gyümölcsei, úgy mindnyájunk titkos gondolatairól, lelkületéről világosan beszélnek tetteink. Mert a szőlő sem terem fügét és a fügefa sem terem bojtorjánt! Sokan nagy áldozatokat hoznak azért, hogy eltitkolják, hogy hová is tartoznak valójában. Vagy éppenséggel, hogy azt eltitkolják, hogy Jézushoz tartoznak. Pedig minden ilyen törekvés kábaveszett fáradtság. Nem a hit és nem a bizalom hozza szégyenbe az embert, hanem a kétszínűség.

P. u. 25. vasárnap. (Lk 10,25-37).

Cselekvéseink mértéke!

A mai emberek sokasága kényelmesen él! A fiatalok tanulnak, szórakoznak, válogathatnak a jobbnál jobb dolgok között. Gyermekeink mindennap megvehetik fagylaltjukat! Azonban kiáltás hangzik fejünk fölött: "Emberek! Ne menjetek el részvétlenül embertársaitok nyomora mellett!" Miért e kiáltás? Miért van gond, miért van baj a világban?

1. ENSZ statisztika: évente 35 millió ember hal éhen. Évente 12 millió leprás hal meg segítség hiányában. Granadában (Dél-Spanyolország) az emberek 10 %-a ma is barlangokban él. Igen, ma is sok embertársunk fekszik kifosztottan, megsebesülten, tehetetlenül az élet jerikói országútján. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy elmenjünk részvétlenül mellettük!

2. Élnek ma is modern irgalmas szamaritánusok. Megmozdult a világ. (Caritas, Vöröskereszt, ENSZ). Most mégis három személyt sorolok fel:

·        "Akit a szegények miatt öltek meg!" Oscar Romero San Salvadori érsek. 1980. március 24.n a szentmise alatt, prédikáció közben lőtte le egy bérgyilkos.

·        Helder Camara Rio de Janeiro érseke. Egyszerű ruhában jár, püspöki keresztje is fából van. Palota helyett egyszerű kis családi házba költözött, irodáját a templom sekrestyéjéből választotta le. Állandóan a nyomor enyhítésén fáradozik. Bérgyilkost küldtek az irodájába, de a gyilkos nem hitte el, hogy ez a szegényes, kopott ruhájú ember a veszedelmes érsek. És nem lőtte le.

·        Kalkuttai Teréz anya. Kimondhatatlan nyomorban és szenvedések között élő embereknek szolgál, hogy kevesebb legyen a könny, kisebb a szenvedés....

3. Az evangéliumi példabeszéd arra ösztönöz, hogy szembesítsük magunkat hitünkkel. De ugyanerre ösztönöznek a nagy keresztények is. Állandó lelkiismeretvizsgálatra! Bárcsak elég lenne annyi áldozat tőlünk, hogy a perselybe teszünk egy-két forintot. Nagyon sok ember él úgy közöttünk, hogy nemcsak a kenyér éhe, hanem a lélek éhsége sodorja egészen szélre. Elmehetünk-e mellettük szótlanul? Sajnos azt kell mondanom, hogy a józanész arra biztat: ne nézz oda, menj, mert bajba kerülsz! De a megelőzés érdekében tennünk kell, hogy ne jussanak, vagy egyre kevesebben jussanak odáig! Nemcsak ajánlom, hanem imádságos félelemmel követelem, hogy tanítsátok erre gyermekeiteket, mutassátok meg nekik a jót! És imádkozzatok! Ezekért az elesettekért is. Mert szánni kell őket, mégha nyomorúságukban utálatosak is. Hogy amikor józanok, gondolkodjanak! Jézus erre kér, erre biztat: "Menj, tégy te is hasonlóképpen!"

Legyen idő a jótettekre!

Az evangélium bemutatja azt az embert, aki tudott időt szakítani bajbajutott embertársa megsegítésére. Akinek volt ideje a jótettre. Jézus az ő példáját állítja elénk és így biztat: "Tégy te is hasonlóképpen!" Mivel ez a biztatás nekünk is szól, el kell gondolkodnunk arról, miként is tudnánk úgy élni, hogy a jótettekre mindig legyen időnk!

1. Minden emberi jótettre ráillik ez az evangéliumi kifejezés: "Ha akarod, megteheted!" (Mt 8,3). Az is igaz, hogy mindenből lehet elég, csak éppen "időből és pénzből" van a legkevesebb. És mégis, nem lehet emberinek mondani az életet e a nagyvonalúság nélkül. Időt szakítok a jótettekre, mert ha akarom, megtehetem! A szentek példája, a jóakaratú embereknek példája is bátorít erre. Ismerek munkásokat, hivatalnokokat, akik mindig tudnak időt szakítani arra, hogy másokkal jót tegyenek. Legfőbb példaképünk erre Jézus: néki mindig volt ideje arra, hogy jót tegyen másokkal. (vö. Mt 4,23. Mk 2,5. 6,41. 9,25.)

2. Ez a magatartás minden idők minden emberének "sürgető kötelessége". Keresztelő szent János erről így beszélt: "A fejsze a fák gyökerére tétetett!" (Mt 3,10). Nagy ostobaság lenne észre nem venni, hogy ez valóban így van. Elnézem az országút mentén ennek modern változatát: hatalmas traktor tövestől tépi ki a gyümölcsfákat. Mert a gyümölcsfának is sürgető kötelessége a gyümölcstermés. Ezért sürgető feladat számunkra is, mert nem lehetünk biztosak abban, hogy később lesz rá alkalmunk. Őseink és az imádkozó egyház ezzel nagyon is tisztában voltak. "… a magasságbeli erők sokaságát kérjed, fohászkodva és könnyekkel, hogy adassék néked idő…" (6.h). És még ehhez egy evangéliumi felszólítás: minden jótettet idejében, "még útközben" kell megtennünk! (Mt 5,25). Útközben, amint útközben tette a jót az irgalmas szamaritánus, és mint ahogyan útközben elkövetett mulasztásaiért kapja a törvény szerinti pap és levita a büntető elmarasztalást. Amikor az ember jót tesz, egy kicsit azonosítja magát Jézussal. Jézussá lesz tette által. Elkötelezi magát Isten előtt. Mert "minden jó adomány és tökéletes ajándék onnan felülről van…" Jézus azt a kort és népet, mely hozzá méltó, olyannak jellemzi, hogy ott a jótetteknek becsülete van. (Mt 11,4). Végül szent Jakab apostolt idézem: "… aki nem feledékeny hallgatója az igének, hanem tettekre váltója, az a maga útján boldogságot talál!"(1,25).

Az irgalmas szamaritánus.

Jézus a jótettek szolgálatának fontosságát hangsúlyozza! A törvénytudó e kérdésére: mit tegyek! Bemutatja e történet segítségével, hogy Istennek mik az elvárásai!

1. Amikor meghirdeti az evangéliumot, annak szellemét így foglalja össze: "Szeressétek ellenségeiteket… így lesztek fiai mennyei Atyátoknak!" (Mt 5,44). A jót tehát mindig meg kell tennünk, ez a kötelességünk. Nem gondolkodhatunk úgy, hogy majd csak jön valaki utánunk, aki segít helyettünk is a rászorulón. A jót meg kell tenni fontolgatás nélkül. Mert a mi vallásunk a jótettek szolgálatának a vallása.

2. Amikor valaki megkérdezi Jézust, hogy mit tegyen, hogy bejusson az örök életbe, Jézus ezt válaszolja: miért engem kérdezel. Ismered a parancsokat! Nos a parancsokat a legtöbb ember ismeri, de valahogyan nem akar hinni sem a szemének, sem a fülének. Kételkedve kérdezi: tényleg ilyesmit követelne tőlem az Isten?  Igen, ilyesmit. Hogy pedig higgyük el, azért mondja el ezt a történetet az irgalmas szamaritánusról. Mert ez a gyűlölt és megvetett ember, szemben azokkal, akik igazaknak tartották magukat, átérzi a szeretet parancsának fontosságát. És ennek érdekében képes félretenni minden mást. Neki ez fontosabb még a templomi szolgálattól is.

3. Isten a tétlenkedő embert nem szereti. "Menj, tégy te is hasonlóképpen!" Nekünk is így beszél! Meg kell hallgatnunk szavát, mert az élet mai országútján igencsak mi vagyunk a megvetett és gyűlölt szamaritánusok. A sok "igaz ember" között. Ezért nekünk jutott az a nehéz feladat is, hogy ne menjünk el részvétlenül bajbajutott embertársunk mellett. Hogy felkaroljuk és segítsük őket!

A szeretet az emberszív világában kezdődik.  Amint a Nap lassan kel fel! Lassan és méltóságteljesen teríti bíborfátylát a keleti égboltra, és fokozatosan teríti szét világosságát az egész égbolton.  A szívünk is az élet napja. Innét indul el és árad szét a világon a békesség fénye, a derű és a szelídség.

"Irgalmasság által szolgáljunk Istennek!"

Sok milliárd ember él a földön. Ha egyenként értékeljük, akkor azt mondhatjuk, hogy bár nagyon sokan vagyunk de egy-egy emberhez igen kevés áll közel a sokból! Távoliak az ismeretlenek, a más településekre valók… Az evangéliumi példázat most arra buzdít, hogy változtassuk meg felfogásunkat, és minden embert tartsunk közelinek! Mert minden emberrel szemben kötelességünk van, mint ahogyan ezt a kötelességét elismerte az irgalmas szamaritánus.

1. Liturgiánkban Jézusról ezt mondjuk: "Mert irgalmas és emberszerető Isten vagy…" Az ő irgalmasságát az evangélium igen gazdagon bemutatja. A zsolozsmánk ezt a kötelességet rója ránk: "Irgalmasság által szolgáljunk Istennek!" Ezt az irgalmasságra hangolt életet kell ellesnünk és követnünk. Jézus nyomdokaiba lépni, ahogyan azt őseink is tették! Amikor Aranyszájú szent János Konstantinápoly pátriárkája lett összeíratta a szegényeket! Ezt mondta róluk: "Ők az én barátaim és uraim, ő általuk juthatok be legkönnyebben a mennyek országába!" Ma olyan sok az elesett ember, és oly kevés az irgalmas szamaritánus, hogy e gondot csak intézmények útján lehet megoldani. Aki ezeket az intézményeket segíti, az irgalmas szamaritánus útját járja.

2. Az irgalmasság tetteire az embert a szeretet készteti. (vö. Mt 27,57). Ha ebből az irányból figyelünk Jézusra, igaznak érzem a közmondást: "Az igazi szeretet otthon kezdődik!" Vigyázz tehát! Ha édesanya vagy, bárhol is dolgozol, el ne hanyagold saját otthonodat és saját gyermekeidet! Ha gazda vagy, vagy munkáltató vagy, ne légy saját háznéped, vagy munkásaid nyomorgatója. Ha gyermek vagy ne csak úttörőként, vagy cserkészként légy segítőkész, hanem otthon szüleidnek és testvéreidnek a szolgálatában is. Mert az igazi szeretet otthon kezdődik. Az evangélium azt tanítja, hogy ha a szeretet nem jut túl otthonod falain, akkor szűkkeblű vagy. De ha szereteted nem otthon kezdődik, akkor megtagadtad hitedet! Lépjünk Jézus nyomdokaiba. Hallgassunk rá, amikor erre bíztat: "Menj és tégy te is hasonlóképpen!"

P. u. 26. vasárnap. (Lk 12,16-21).

Istenben gazdagodni!

Egy többszörös milliomosra rálőttek az utcán. Attól kezdve nem tudott mosolyogni, nem tudott örülni az életnek. Örökös aggodalmak között élt. Egy másik milliomos, a vasúti kocsik feltalálója (Pullman) így beszélt: nem érzem most magam jobban, mint akkor, amikor nem voltam ilyen gazdag. Akkor mintha jobban ízlett volna az étel és nyugodtabban tudtam aludni. Miért nem tudott ezeknek az embereknek megnyugvást adni a vagyonuk? Válasz erre az evangélium utolsó mondata: "Így jár, aki kincseket gyűjt, és nem az Istenben gazdagodik!"

1. Mi távolítja el az embert Istentől? A gadarénusok azért akarták, hogy Jézus távozzék városukból, mert anyagi kárt okozott nekik. Az evangéliumi gazdag sem tud mással foglalkozni, csak vagyonával! (Olyan, mint az önző beteg ember, aki semmi mással nem képes foglalkozni, másról beszélni, mint betegségéről. Ezzel traktál mindenkit.) Az anyagias ember is ezzel foglalkozik: bontok, építek. Ha majd biztos helyen látom vagyonomat, akkor mondhatom: most már nyugodt lehetsz lelkem. De addig, addig nincs megállás, addig nem juthat idő semmi másra! (Száműzve: Isten, imádság, templom, vasárnap megszentelése, felebaráti szeretet…)

2. Azonban éppen ez a magatartás hordja magában a tragikus kifejletet is: mert amikor az ember éppen megnyugodva mondaná: most már készen van minden. Van vagyonod, és ez biztos helyen van… Éppen akkor jön a vég Jézus szavaival: "Esztelen, még az éjjel számon kérik lelkedet…" (Több irányban is tovább gondolhatjuk: ismerjük azt az emberi magatartást, amikor hosszú bujkáló keresztény élet után megjelenik bujkáló hívünk a templomban, és boldogan kijelenti: Most már nyugdíjas vagyok, most már jöhetek a templomba! De ez sem tart mindig sokáig, mert aztán jön a félelem és a kényszerképzet: a kis nyugdíjat is biztosítani kell, és el kezd újra bujkálni: "Hátha elveszik, vagy nem emelik azt a kis nyugdíjat…"

3. Egy legenda szerint egy zsák búzát cipelő ember találkozik Jézussal, aki szegény ember alakjában áll elé és kér tőle egy kenyérre való búzát. A gazdag kinyitja a zsákot és ad a kérőnek három szemet. Jézus ezt a három szem búzát arannyá változtatja, és úgy adja vissza! Bánja most már emberünk, hogy ilyen szűkmarkú volt a kérővel szemben. Ez a legenda felnyitja a szememet: Lám ezt jelenti ez a mondat "Istenben gazdagodni". Az anyagi javak, melyeket szorgalmas és becsületes munkánk gyümölcseként élvezünk, nem távolíthatnak el Istentől. Ha az ember ezt elfelejti, akkor neki is szól az üzenet: "Esztelen…” De hogyan gazdagodjunk Istenben? Nagy szent Bazil atyánk ezt mondja: amíg a termés a lábán áll az ember azon nyugtalankodik, hogy milyen csűröket építsen. Pedig jöhet még jégverés és egyéb kár és nem lesz termés. A keresztény ember csűrjei a szegények gyomra. Így teljesítitek Krisztus törvényét. Vajon hogyan valósul ez meg a mi életünkben? Az osztrák keresztény családoknál van otthon egy kis persely. Abba mindennap beletesznek valamennyit, és időnként felviszik a parochiára, onnan pedig a karitász szervezethez kerül, onnan pedig a világ valamelyik részén rászoruló szegényekhez. Épül belőle kórház, templom, lesz belőle gyógyszer…

Közeledik szent Karácsony ünnepe. Jézust, a Kisdedet várjuk, aki szegénnyé lett érettünk és szegénységében is megmutatta, hogyan lehet Istenben gazdagodnunk.

A tervezgető ember.

Az ember életében nagy szerepet játszanak a tervezések. Tudunk tervező irodákról, ahol házakat, gyárakat, hidakat terveznek. Beszélünk "tervgazdálkodásról", s talán manapság túlságosan is sokat beszélünk "családtervezésről". Az evangéliumi történetben Jézus is bemutat egy tervezgető embert. De egyben Jézus minősíti ezt az embert: azt mondja róla: "esztelen!"

1. Talán azt kifogásolja, hogy az ember tervez? Ha jobban odafigyelünk, láthatjuk, hogy nem erről van szó. Inkább arról, hogy nem mindegy, hogy mit tervez, és azt hogyan tervezi. Találunk erre példát az evangélium más helyein is. Jézus az egyik példázatban bemutat két embert, akik házat építenek (Lk 6,46). Az egyik a homokra épít, alap nélkül. Ő csak a mának él. Számára csak az a fontos, hogy abban a pillanatban legyen tető a feje fölött. Ő rosszul tervez. Aki ilyen alap nélkül tervez és építkezik, attól meg kell kérdezni mindenkor: kié lesz mindaz, amit gyűjtöttél? Mi lesz a sorsa annak, amit építettél? Hiszen jön az árvíz, a belvíz, a vihar! Teljesen mindegy, hogy minek nevezzük! Vagy még az éjjel számot kell adnod lelkedről!

2. Bemutat Jézus egy másik embert is, akiről ezt mondja, hogy jól tervez. Ő sziklára építi házát. Ő nemcsak a pillanatot látja és értékeli. Számára nemcsak annyit ér az élet, amennyit képes felélni. Ő "beletervezi" az alapba a záport, az árvizet, a vihart is. Sőt a majdani számonkérést is!

3. Arról is beszél, hogy miért kell helyesnek tartanunk ezt a tervezést. Mert ez az ember a tanítást nemcsak meghallgatja, hanem tettekre is váltja. Az imént felolvasott evangélium ezt így mondja: az ilyen ember nem pusztán csak a földi kincsekkel törődik, hanem azt is fontosnak tartja, hogy "Istenben gazdagodjék!"

Ennek a fogalomnak: "Istenben gazdagodni", mélyebb értelmét is föl kell tárnunk. Mert ez az isteni tanítás tettekre váltása. Egy hittanóra tapasztalatát idézem. Ez a hittanóra az egykori "almás" vidéken játszódott le. Hitoktató kérdése: valakinek nem tíz mázsa almája termett, hanem sokkal több, mondjuk száz mázsa. Nagyon jól sikerült el is adnia. Mit kell tennie, hogy "Istenben is gazdagodjék?" A gyerekek találgatnak. Végül az egyik: adjon annak is, akinek most nagyon gyenge volt a termése. Ingyen adjon? - kérdeztem. Nem. Ne ingyen adjon, hanem mondja azt, hogy most én jártam jól, jövőre, meg ha te jársz jól, akkor te segítesz nekem. Gyerekes elképzelés? Meglehet. De akkor Jézus miért mondta vajon: "Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyeknek országába!" Tervezünk mi is. Mert tervezés nélkül nincs előremenetel. Tervezzünk úgy, hogy Jézus értékelése ne az legyen, mint a mai evangélium tervező emberére kimondott ítélet: esztelen, hanem érdemeljük ki dicsérő szavait!

A kapzsi ember.

Olvastam valahol ezt a megállapítást: Az ember, ha állatiasan él is, megmarad embernek. Nem tud állattá lenni. A gyomra megtöltése után, vagyona felhalmozása után, a testi szeretkezés után, a gyengébb legyűrése után nem tud megbékélni, mint az állatok, melyek, ha jóllaktak, vagy megtöltötték hörcsögkamráikat, megbékélten alszanak. Az ember nem. Az embernek nemcsak teste van. Ha teli a gyomor, az embernek lelke üres és éhes maradhat. Az embertől lelkét számon kérik, és jaj ha a léleknek nincs semmije!

1. A példabeszéd gazdagja csak a bőséget és a kényelmet kereste. Ez a gondolat nem engedi mással foglalkozni. Számára ez a legszebb beszéd: ”Lelkem nyugodjál, van elég vagyonod!" De valami mégis hiányzik. Az, ami pénzen nem vásárolható meg. A lelket megtölteni nem volt idő, mert mindig egész embert követelt a szerzés. Az ember nem élhet állatként. Nem fekhet le nyugodtan egy jó lakoma után. Mert megszólal a figyelmeztető hang: "Számon kérik tőled lelkedet!"

2. Amikor a gazdag ember feledve emberi mivoltát állat módjára akart megbékélten lefeküdni, ilyen gondolatokkal rohanta meg az éjszaka. És ezek a gondolatok igazak. Maga Jézus mondja: az élet több az eledelnél, a test több a ruhánál. Egyre több ember van, akik a szerzésből élnek és megjelent köztünk az az embertípus is, akik a vagyonból élnek. És sokunkat bármikor megérinthet ennek a stílusnak fertőző lehelete. Az Istent kereső, becsületesen munkálkodó ember elnyeri mindazt, amire boldogulásához szüksége van. Meg lesz akkor is mindez, ha nemcsak a szerzésnek szenteli egész életét. A teli csűrök, a kitömött pénztárcák örökre szegénnyé tehetnek! Az Istenben gazdagodó lélek birtokol sokat!

Az éjszaka.

Jézus ezt mondja a gazdag ember viselkedéséről: "Esztelen, még az éjjel számon kérik lelkedet!" Szent Pál apostol tanításában pedig ezt halljuk: "Úgy éljetek, mint a világosság fiai!" Ahogyan a nappalok és éjszakák váltogatják egymást életünkben, éppen úgy váltakozik a világosság és a sötétség is. Érdemes elgondolkodni arról is, hogy a bibliai szóhasználatban mit jelent ez a kifejezés, hogy "éjszaka".

1. Az éjszaka a bibliai szóhasználatban az élő, a munkálkodó ember számára a pihenés ideje. Jézus ezt mondja: "Amíg nappal van, addig munkálkodjatok!" Egyszerűen azért fontos ez, mert aki nappal jár, nem botladozik, mint a sötétben járó ember. De lelki értelemben is beszélhetünk: "nappal fiairól" és a "sötétség fiairól". Akik nem szeretik a nappal egyértelmű világosságát. A homályba húzódnak. Ők a konkolyt hintők. Amíg a jól végzet munka tudatában dolgozók alszanak, addig a sötétség fiai igyekeznek munkájukat tönkretenni. Az ellenséges embernek a sötétség kedvez. Ezért kell állítanunk éjszakára a nagy értéket képviselő dolgok mellé őröket. De, akinek nyugodt a lelkiismerete annak örömteli és nyugodt az éjszakai pihenése. Nagyon szép ikonbeli megfogalmazás az "Igazak álma" ikon. Az alvó embert kivont kardú angyal védelmezi, "az éjszaka minden gonosz támadásától!"

2. Miért kell szeretnünk a nappalt? Szent Pál tanítása szerint: "Ne vegyetek részt a sötétség meddő cselekedeteiben!" A sötétség a lelki gyümölcsökre terméketlen. A pincében tartott növény kifehéredik, majd elpusztul. A sötétben járó ember nem látja útjának célját. A lélek útján pedig hiába is próbálnánk reflektorokat gyújtani. Ahová a lélek tart, oda nem lehet mesterséges fénnyel bevilágítani. (vö. Jn 12,35). A jövendő is ismeretlen és sötét. Az ajtó zárva van és mi az ajtó előtt állunk és várjuk, hogy megnyissanak. Hogy Jézus elénk álljon és bevezessen a "mennyei dicsőség palotájába!" (Keresztelési gyertya).

3. Isten arra teremtette az embert, hogy munkálkodjék. Nem lehetünk tehát sohasem elégedettek. Nem beszélhetünk úgy, mint az esztelen: "Egyél, igyál, vígan lakmározzál, élvezd az életet!" A megállás ideje a halál! Addig sem a test, sem a lélek nem kap felmentést. "Használjátok fel az időt!" (Ef 5,16). Szükséges ez azért, hogy amikor a test számára beköszönt az éjszaka, a lélek számára fölragyogjon a világosság!

P. u. 27. vasárnap. (Lk 13,10-17).

Istent áldani!

Egy jó pár évvel ezelőtt egy haldokló vallásos néni betegágyához hívtak. Miután meggyónt feladtam a betegek kenetét, megáldoztattam! Ezután körülnéztem egy kicsit a betegszobában. Betegágya melletti falon egy kihímezett falvédő volt. Ez volt ráhímezve: "Áldjad én lelkem az Urat!" Ez olyan hatással volt rám, hogy nem tudom elfelejteni.

1. Szép példáját látom ebben a vallásos magatartásnak. Hiszen amikor még egészséges volt, és este lefekvéshez készülődve megbontotta ágyát, a falvédőre nézett, felsóhajtott. "Áldjad én lelkem az Urat!" Amikor reggel bevetette ágyát és a napi munkához készülődött. "Áldjad én lelkem az Urat!" Az imént felolvasott evangéliumi történet által egy asszony csodálatos gyógyulásának tanúi lehettünk. És olyan embereket ismerhettünk meg, akik ezért a csodáért: "Istent áldották!" Ha akarjuk, könnyen észrevehetjük, hogy elkíséri életünket a zsoltár szavaival Isten jelenléte: "Áldjad én lelkem az Urat!"

2. Jézus is példát ad nekem erre. Amikor fölismerte, hogy Isten milyen csodálatos módon valósítja meg akaratát, hálaadás fakad az ajkán: "Áldalak téged atyám…" (Mt 11,25). Csak az alázatos ember képes felismerni Isten akaratát, és képes arra hálaadással rábólintani. Lincoln Ábrahám amerikai elnök egy szenátor kíséretében lóvasúton utazott. Az utasok között egy néger felismerte az elnököt, udvariasan felállt és átadta a helyét. Az elnök megemelte a kalapját és megköszönte. A szenátor azonban rosszallólag jegyezte meg: "Kár egy néger előtt olyan mélyen kalapot emelni! Az elnök így válaszolt: "A szenátor úr azt akarja, hogy udvariatlan legyek és emiatt szégyenkeznem kelljen?" Igen, sokan nem értik mire való az alázatosság. És sorsuk a megszégyenülés!

3. Próbáljuk meg napjainkat ennek az igazságnak "bűvöletében" élni! A gyenge hitű, kételkedő emberek mindent megtesznek azért, hogyha valami olyasmit látnak, amit nem ismernek, vagy nem értenek - "megmagyarázzák", indokolják, hogy okait fölleljék! (vö. Mt 9,7). Milyen jó lenne, ha az ember, akit Isten rendkívüli képességgel áldott meg, tudással, ügyességgel, hatalommal - mindezt nem hatalmaskodásra, megfélemlítésre használná, hanem jótettekre! Mint azt Jézustól láttuk. Hogy a jótettek nyomán Istent áldó zsolozsma fakadjon az emberek ajkán! És ha látjuk jótetteiket, ne restelljük mondani: Áldjad én lelkem az Urat! Mert ”Áldott az Isten, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére jusson!"

Ne a törvény betűjét, hanem a szellemét.

A hatvanas évek közepén egy japán küldöttség járt hazánkban. Nemcsak a gyárakat nézték meg, hanem a templomokat is. Feltűnt nekik egyik fővárosi római katolikus templomban az örökmécses. Kérdésükre elmondták nekik, hogy ez mit jelent és elmondták az Eucharisztiáról szóló tanítást. Önök ezt hiszik? Kérdezték. Fejüket csóválva mondták, hogy nagyon különösek az európai keresztények. Ha a japán ember ebben hinne, akkor nálunk nem lehetne üres templomot találni. Meghökkenünk? De az imént elhangzott evangéliumi tanítás nem éppúgy megdöbbentő? Hiszen manapság is sokan elfeledjük a törvény betűje miatt, annak szellemét.

1. Mi a különbség a kettő között? Akik a törvény betűjére figyelnek másképpen élnek, mint azok, akik a törvény szellemét is megértik. Egy pár példa: A betű: fogat fogért, szemet szemért… a szellem - szeressétek egymást. A betű: az ellenség nem felebarát. A szellem - minden ember felebarát. A betű: még a szülök megsegítésénél is előbbre való a templom. A szellem: ki lett előbb: az oltár vagy Isten? És sorolom tovább: A böjt és tized mindennél fontosabb - mindennél a bűnbánat szelleme a fontosabb. Ne egyél tisztátalant, és ez elég - nem az szennyezi be az embert, ami a szájába jut, hanem ami kijön onnan. Jézus a mai evangéliumban világosan beszél: "Ábrahám leánya 18 éve szenved". Nem lehet meggyógyításánál semmi földi dolog előbbre való. Isten a törvénynek nemcsak betűt adott, hanem abba is lelket lehelt. Aki a törvény szelleméről megfeledkezik, Isten akarata ellen vétkezik.

2. Nézzük csak a mai ember felfogását. Sokszor piríthatna ránk is Jézus ezekkel a szavakkal: "Képmutatók!"

·        a törvény betűjét teljesíti az, aki a böjt idején húst nem eszik. De ha ezt megtartja ugyan, de goromba, szeretetlen, erkölcstelen, gőgös, becsapja felebarátját… bizony a bűnbánat szellemétől nagyon messzi áll.

·        de vajon elég-e, ha valaki eljön vasárnap a templomba és ezzel minden vallásossága kimerült. És vasárnaptól vasárnapig egyáltalán nem lehet róla tudni, keresztény, mert semmi nem mutatja, hogy Jézus Krisztushoz tartozik.

Az apostoli szakasz tanítása: nem emberekkel harcolunk, hanem az alvilág szellemeivel. És e harcban való győzelem érdekében Krisztusba kell öltözködnünk! Szent Pál apostol egy másik alkalommal így buzdít: "Ugyanaz a lelkület legyen bennetek, mely Jézus Krisztusban volt!" (Fil 2,5). Ez ma is kötelező előírás minden kereszténynek. Ha ezt nem veszzük komolyan, mi is a "piruló" emberek közé kerülünk!

A nyomorék asszony meggyógyítása.

Íme Jézus a Szabadító! "Uram nyisd meg lelki szemeimet, megmutatva szabadulásom útját!" (12. Zsolt.)

1. Szabadulásunkat Jézusnál kell keresnünk! Ő a mi szabadítónk, ezt a feladatot kapta a mennyei Atyától. Így mutatkozott be nyilvános fellépése kezdetén… "… hogy szabadulást vigyek…" (Lk 4,18). Mint a fény, melynek lényege, hogy megsemmisítse a sötétséget. Azért gyújtunk világosságot, hogy megmentsük magunkat a sötétben való botladozástól. (vö. Jn 8,12)

2. A Jézussal keresztrefeszített lator ezt mondta, mintegy a gúnyolódók kiáltásait visszhangozva ("Másokat megszabadított…"): Szabadítsd meg magadat és minket is!

Ugye milyen sokan képzelik így a szabadulást! Pedig az ember számára csak az olyan szabadulás lehetséges, melyet a megtérő lator kapott. Megmenekült, de nem úgy, ahogyan a másik gondolta, hanem Jézus akarata szerint. "Ma velem leszel a paradicsomban!" Ott maradtak a kereszten és ő mégis megszabadult. "Mert előbb a bűnös lelkét szabadítod meg s aztán a testét!" (Latin szentségimádás).

3. Valóban Jézus a szabadítónk, de ezt nem öncélúan teszi, hanem mindig a lélek üdvössége érdekében. Jézust ilyennek kell elfogadnunk. Boldoggá tesz így annak tudata, hogy minket is megszabadít…"Hálát mondok Neked, mert meghallgattál engem, és szabadulásomra lettél!" (Zsolt 117).

Irgalmasság nélkül nincs megigazulás.

Egy kínai legenda szerint egyszer egy ember beleesett a kútba, és segítségért kiáltozott. Arra járt Buddha és így kiáltott le a kútba: az élet csupa szenvedés, így hát nyugodjál bele a sorsodba! És elment. Buddha után Confuce ért a kúthoz és így szólt a segítségért kiáltóhoz: Bizonyítsd be életrevalóságodat, mássz ki a saját erődből. Ha bizonyítasz, akkor megérdemled, hogy segítsek neked. Harmadikként Jézus ment arra, nem szólt egy szót sem, levetette a köntösét, leereszkedett a kútba és fölsegítette a kútba esett embert! Tanítómese! De világosan beszél a keresztények kötelességéről: ha embertársunk segítségre szorul, akkor nem bölcselkedni kell, nem tanácsokat kell osztogatni, hanem irgalmasságot kell gyakorolni!

1. Az irgalmasság egyidős a kereszténységgel. Azelőtt nem nagyon ismerték ezt a szót az emberek. Nem ismerte ezt a fogalmat sem a görög, sem a római világ. Úgy irtották a gyengének született gyermekeket, mint manapság a feleslegesen világra jött macskákat. Úgy pusztították a gladiátorokat, mint ma a vágómarhát. Az irgalmasságot Jézus Krisztustól tanulta meg a világ. Jézus ez evangéliumi történetben mintegy igazolta tanítását: értsétek meg, hogy irgalmasságot akarok és nem áldozatot. "Legyetek irgalmasok, mint a ti mennyei Atyátok is irgalmas!"

2. Szép ez a tanítás, de valljuk meg, sokszor feledésbe megy az. Ez az oka annak, hogy a világban sokkal több a könnyes szem, mint a könnyeket letörlő kendő. Több a kesernyéssé hidegült emberi ajak, mint a vigasztaló szó. Több a gazlepte sír, mint a gondozott. Így sóhajt egy neves író: "Jégvágó csákányra lenne szükségünk, hogy feltörhessük a közönyösség jégmezejét!" (Franz Kaffka). "Tartózkodj azoktól az emberektől, akiknek Istene a messzi égben lakik!" (Bernard Shaw). Bizony a keresztények manapság is feledékenyek!

3. Jézus ezt mondja: az igazak örök életre jutnak. Irgalmasság nélkül tehát nincs megigazulás. Amikor Szalézi szent Ferenc Genf püspöke lett segélyt kért tőle egy zsidóasszony. Ő azonnal segített rajta. Hívei ezen megütköztek. Ő így válaszolt: "Amikor valaki segítséget kér, azt kérdezni, hogy ő kicsoda, nem szabad!" Irgalmasság nélkül nincsen üdvösség! "Ki-ki nem oldja-e el szamarát szombaton, hogy megitassa?" Ábrahám lánya már 18 éve szenved… Igen, igen! Ezt meg kell tanulnunk, újra kell tanulnunk! Különben megcsúfoljuk kereszténységünket.

P. u. 28. vasárnap. (Lk 14,16-24). Lásd Ősatyák vasárnapján.

P. u. 29. vasárnap. (Lk 17,12-19).

Életünk középpontja a templom!

Jézus új vallást alapított, de nem vetette el népének vallási előírásait és törvényeit sem. Erre enged következtetni ez evangéliumi történet egy mondata: "Menj, mutasd meg magadat a papnak!" Vallási törvény megtartására adott ezzel utasítást. De így is igaz, hiszen ő maga mondta: "Nem felbontani jöttem a törvényt, hanem beteljesíteni!" Ebben a megtartott és tökéletesített törvényben Jézus mire helyezi a hangsúlyt?

1. Rá kell ébrednünk arra, hogy Jézus életének középpontjában a templom áll.

·        Tizenkét éves korában: "Nem tudjátok, hogy Atyám házában kell lennem?"

·        Virágvasárnapi bevonulás után: "Egyenesen a templomba ment és ott jól megnézett mindent!"   ( Mk 11,11)

·        A kereskedők és pénzváltók megleckéztetése után az evangélium a prófétát idézi: "A buzgóság emészt el házadért!" (Jn 2,17).

·        Amikor megkérdezik Pétert, hogy a ti Mesteretek miért nem fizet templomadót, Jézus ezt mondja: "a fiak mentesek," de hogy példát adjon, nem vonja ki magát. (17,26).

·        Minden szombaton ott van a zsinagógában. Ott tanít, ott teszi csodáit, ott mutatja meg isteni erejét.

Életének középpontjában a templom áll!

2. Ezt kell megtanulnunk: a mi vallásunk törvényét Jézus megtartotta, megerősítette és tökéletesítette. E törvény kimondja, hogy az ember életének középpontjában a templom áll. Vajon nekünk mit jelent a templom?

·        Hogy van hely, ahol fáradt szívünk enyhületet talál?

·        Hogy van hely, ahol jobban tudunk imádkozni, mint bárhol másutt?

·        Hogy van egy olyan ház közöttünk, mely tornyával az ég felé mutat?

Mindez tényleg így igaz! De ettől sokkal több! Jézus szavaival: "Az Atya háza!" Innen indul ki és ide tér vissza vallásos életünknek minden mozzanata. És itt találkozunk Jézussal, aki most is mondja mindenkinek: ”Nem tudjátok, hogy Atyám házában kell lennem?" A templom számunkra Jézust adja: Az Igét és a Táplálékot!

A falu népe templomot akart építeni. Hol legyen a hely? A történet szerint így találták meg a templom helyét: Két testvér régen látta egymást. Elindultak, hogy meglátogassák egymást. De mindegyik úgy gondolta, hátha elfogyott az én testvérem ennivalója, nekem meg még van, ezért a vállára vett egy zsák búzát. Elindultak… találkoztak… Hová? Mit viszel… Kinek viszed… Hozzád! Neked! Azt mondta a nép: ezen a helyen épüljön a templom, ahol ez a két testvér találkozott. Mert ez a hely az igazi szeretetnek a helye!

"… adjatok hálát mindenért…"

Egy püspök nyilatkozott a TV-ben. Erre a kérdésre, hogy általában a hívek és az állampolgárok hálásak-e a közéleti szereplésért? Ezt nyilatkozta: "A hála nem mai kategória!" (Bartha püspök) Csak ma van ez így, hogy a hálát nem tartják fontosnak az emberek? Az evangéliumból megtudhatjuk, hogy így volt ez Jézus idejében is. Szent Pál apostol buzdítása: "Adjatok hálát mindenkor mindenért az Istennek!" (Ef 5,20). Hogyan mutathatjuk ki hálánkat?

1. Mi feledtette el ezekkel az evangéliumi leprásokkal, hogy hálát adni kötelesség. Hiszen nagydolog történt velük, meggyógyultak. A tízből egynek jutott eszébe. A többi kilenc sem volt rossz ember. Inkább belebonyolódtak a vallás és a törvény szövevényes előírásaiba. Bemutatták magukat a papoknak, meghozták az áldozatot. Ezt megtették jó szívvel, örömmel és hálával, de közben megfeledkeztek egy személyről, akinek mindezt köszönhették, akivel útközben találkoztak. Megfeledkeztek Jézusról. A mai ember is leköti magát, tiszteletben tart törvényeket, előírásokat, hatóságokat, ragaszkodik vallási előírásokhoz, és mindezekbe úgy belebonyolódik, hogy elfelejti a legfontosabbat. Mindazt, akitől mindezeket kapta. Elfeledkezik Jézusról.

2. Jézus nekünk megjelölte a hálaadás módját. A Szent Eucharisztia a hálaadás szentsége. Így írja róla az evangélium: "Elárultatásának éjszakáján kezébe vette a kenyeret és hálát adott!" (1Kor11,24).

Mi is ha hálát akarunk adni, keressük a Jézussal való találkozást a szent Eucharisztiában. Ez jelenti a lélek számára azt, amit a kenyér a testnek: az erőforrást és az életet. Így lesz az Eucharisztia ünnepléséből hálaadás. "Titokzatos lakoma": a testvéri közösségben elköltött lakoma. Amikor hálaadásra egybegyűlünk: "Mily jó és gyönyörűséges a testvéreknek együtt lenni" Sokan mégis fanyalognak ettől az együttléttől. Amint a választott nép is "megunta" a mannát - "Ízetlen ez a manna!"… És mindig csak ez a manna! Pedig mindennap megkapta, dolgoznia sem kellett érte, csak lehajolni. És manna állandóan Isten jelenlétét is bizonyította. Különös szerzet az ember! Ne engedjük, hogy annyira belebonyolódjunk a mindennapi dolgokba, hogy elfeledkezzünk arról, akitől a legfontosabbat kaptuk. Örömmel és jó szívvel adjunk hálát mindenkor, mindenért Istennek!

A tíz leprás megtisztulása.

Emlékszem, hogy abban az időben érettségiztem, amikor a világháború hadifoglyainak késői csoportjai kezdtek hazajönni. Érettségi után villanyszerelőknél dolgoztam, oda is jöttek fogságból régi katonatisztek. Beszámoltak sorsukról és arról, hogy mennyire összeforrott a közös sorsban minden ember. Nem számított rang, iskolázottság, származás. A közös sors összeköt. A balsorsban pedig különösen eggyé lesznek az emberek.

1. Így áll előttünk a tíz ember, akiknek ugyanaz a sorsuk. A szörnyű betegség a lepra, és e betegség miatt a társadalomból való kirekesztettségük. Ez a sors köti össze őket. Közösen viselik a betegség terheit. Közösen találnak a segítségre is. Találkoznak Jézussal. Már az első pillanatban bizalmuk van hozzá. Meg is tartják Jézus utasításait, elindulnak Jeruzsálem felé, hogy megmutassák magukat a papoknak. Mennek a megígért gyógyulásba vetett mély bizalommal. És útközben teljesedett az ígéret, megtörtént a csoda, meggyógyultak! Hangsúlyozom: egyek voltak az ínségben, egyek a bizalomban, együtt kapták a gyógyulást, együtt mutatták be az áldozatot.

2. De az evangélium az elbeszélésben furcsa fordulatot vesz. Azt mondja, hogy csak egy tért vissza, hogy Jézusnak is megköszönje a segítséget! Nos, ezen el kell gondolkodnunk, hiszen Jézus is megjegyezte: egy jött vissza, kilenc távol maradt! Talán mondhatnánk az ismert közmondást: "A hálátlanság a világ fizetsége!" Sokan mondják, jártak már így ők is: "Csak jót kell tenned valakivel, s később biztosan nem ismer meg!" De mégsem ilyen egyszerű ez a dolog. A többi kilenc is pontosan megtartott mindent, amit Jézus mondott. Csakhogy ők ezt elégnek tartották. De nem így tesz sok ember? Talán mi is? Gondosan arra törekszünk, hogy semmit ne vethessenek a szemünkre. Bizony hasonlítunk ehhez a kilenc hálátlanhoz.

3. Az az egy, az nem volt olyan "öntudatos". Neki nem volt bátorsága Istennel szemben igényeket támasztani. Mindent annak köszön meg, akivel találkozott. Leborul Jézus lábához, de ő felemeli, és ezt mondja neki: a hited gyógyított meg!

Kérjük Jézust: Uram segíts! Segíts, hogy az értékest ne tartsuk természetesnek. Hogy képesek legyünk megköszönni azt,  amit bőkezűségedtől kapunk!

P. u. 30. vasárnap. (Lk 18,18-27)

A "többről", amit Isten elvár!

Tanmese: Egy öreg hal a fiatalabbat oktatja: az ember a mi ellenségünk - mondja! Zsinórt enged a vízbe, annak végén csali van és horog. Jaj neked, ha bekapod! De bizony beszélhetett az öreg hal, a fiatal nem hitte! Más világ van már ma - mondta. Nem úgy van minden, ahogyan az öregek mondják… Vajon az evangéliumi fiatalember nem valami ilyesmit gondolt Jézusról?

1. Mi az a "több", amiről Jézus, mint elvárásról beszél? Gondolom: a gazdagtól az, ha függetleníteni tudja magát a vagyontól! Az emberi értelem számára az: ha képes legyőzni az értelem lázadását. Így tett szent Péter apostol is: "A te szavadra Uram!" (Lk 5,4). Nem elég, ha valaki emberi módon él és gondolkodik! A földi életen túlmutató irányt az ad, ha Isten tervei szerint tud gondolkodni. (Mt 16,23). Két kislány búcsúba indul. Keresztapjuktól pénzt kapnak búcsúfiára. Amikor hazatértek, kérdi tőlük: No mit vettetek? Bele tettük a pénzt a perselybe, mondták. De hát én nem azért adtam, méltatlankodott keresztapjuk. A kislányok öntudatosan ezt mondták: "Jézusnak jobban köllött!"

2. Gondolkodjatok! Fölépül sok szép ház… Csak az a szépséghiba, hogy nem nyugtalanítja az építőket, hogy azt az ajtót nem lehet befalazni, amelyen egyszer a koporsót is be kell vinni abba a házba. Mondják: másokat is kivittek, engem is ki fognak egyszer vinni abban a koporsóban! No és aztán? Éppen ez az! Arra egy kicsit jobban oda kell figyelni, hogy azután mi lesz! Bécsben az értelmi fogyatékos gyermekektől megkérdezték: ki a legokosabb a világon? Mindegyik ezt válaszolta: Én! Aki úgy gondolja, hogy nem kell jobban megismernie a hitet, nem kell a "többre törekednie, amelyet Isten elvár, ezekhez az értelmi fogyatékos gyermekekhez hasonlít. Meg a mesebeli fiatal halhoz!

3. Azt mondják a szociológusok, hogy egyre jobban terjed a "jóléti alkoholizmus". Az emberek többet isznak, többet kártyáznak, kocsmáznak, züllenek, mert gazdagabbak, tehetősebbek! Lám, lám! A jólétnek is lehet olyan hatása, mint a rákbetegségnek. A rákos daganat jellemzője: önemésztő, céltalan, esztelen növekedés! Az evangéliumi ifjú is gondolt ilyesmire, hiszen tehetős, jószellemű fiatalember, mégis megkérdezi: mi híjával vagyok még? Anyagi gondok idején is, a jólétben is kutatnunk kell: lelkileg, erkölcsileg mi híjával vagyok még? Mert az embernek a lelke olyan, mint a sas, a magasba vágyik! De ha nehéz súlyokkal van terhelve, nem tud a magasságok felé szállni! Tanmesével kezdtem! De azt kell mondanom, hogy az evangélium nem tanmese. A gazdag ifjú kereste, hogyan lehetne tökéletesebb, de nem merte, vagy nem akarta vállalni azt, amit Jézus mondott. Ma ugyanez ismétlődik! Ma is nehezen akarjuk elfogadni, elhinni azt, amit Jézus ajánl. Pedig csak ennek a "többnek" az akarásával lehetséges az üdvösségre jutni!

A tökéletesség útja!

"Mit kell tennem, hogy üdvösségre jussak?" kérdezi a gazdag ember Jézustól. Jézus azonban figyelmezteti, hogy ne elégedjék meg csak annyival, hogy az üdvösséget keresi. Vállaljon többet. Lépjen azok sorába, akik tökéletesek akarnak lenni! Milyen utat ajánl Jézus a tökéletességre?

1. Az üdvösségre vezető út: tartsd meg a parancsokat! Ez mindenki számára kötelező. Sőt áldozatok vállalása nélkül, lemondások vállalása nélkül Jézust követni nem lehet! "Aki utánam akar jönni vegye fel keresztjét… (Lk 9,23) Nem az a kötelező, hogy mindenki ugyanazt a lemondást vagy ugyanazt az áldozatot vállalja. Nem kötelező, pl. a családról való lemondás. Maga Jézus mondja: "Nem mindenki tudja felfogni, csak akinek Isten megadja!" (Mt 9,11) Nem mindenkinek kötelező, pl. a tulajdonról való lemondás. Szent Péter apostol így mondta Szafirának, Ananiás feleségének: "A magadé maradhatott volna, ha pedig eladtad, te magad rendelkezhettél volna vele!" (Csel 5,4). Azonban, aki az üdvösség vágyával a lelkében megindul Jézus után, annak mégis nagylelkűen a lemondások útjára kell lépnie. A mai evangéliumban erre találunk utalást: "Ha tökéletes akarsz lenni."

2. Mi ennek a lemondásnak a lényege? Miben szoktak bízni az emberek? Milyen személyes előnyökben, amikor az életben való helytállásukat értékelik? (vagyon, társadalmi állás, tehetség, ismeretség, gazdag szülők, származás, munkás szülők, baráti protekció, érdemek…) Mit mond erre Jézus? Ne ebben bízzál! Ne így akarj boldogulni, előrehaladni. Istenben bízzál! Isten kegyelmében bízzál! "Add el, amid van, oszd szét a szegények közt és kövess engem!"

3. Hadd mutassam be példaként egy embernek az életében. Szent Pál apostol, amikor Jézus apostola lett így gondolkodott: miért is ne tudnám megállni a helyemet. Tudok vitázni, ismerem az Írásokat. Több nyelven beszélek. Megélek a jég hátán is, mert mindezek mellett van jó mesterségem, vannak barátaim, majd túljárok én üldözőimnek az eszén is. Isten azonban megtanította, hogy miben kell bíznia. Beteg lett, gyenge lett, megalázott lett. "Hogy a kinyilatkoztatások nagyszerűsége önhitté ne tegyen, tövist kaptam testembe." Kérte az Urat: várj, amíg erőre kapok, amíg meggyógyulok, így le fognak győzni! Ne magadban bízzál, mondta neki az Úr. "Elég neked az én kegyelmem." (2Kor 12,9). Megtanulta szent Pál, hogy miféle lemondást kér tőle Jézus. "Amit egykor előnyömnek tartottam, azt Krisztusért akadálynak tartom!" (Fil 3,7) Érdemes e fölött sokat gondolkodni. Idézzük a 119 zs. ismert sorait:

"Boldogok, kiknek útjuk feddhetetlen, kik az Úr törvényében járnak!"

"Áldott vagy Te Uram, taníts meg engem a te igazságidra!"

Egy híjával vagy!

Egy rabbi kérdezte tanítványaitól: miről lehet megismerni, hogy vége van az éjszakának és kezdődik a nappal? A tanítványok találgatnak: Amikor meg tudom különböztetni a birkát a kutyától; amikor a fügefát a datolyafától… Nem, nem! Akkor miről? Arról, hogy amikor egy ember arcába nézel és felismered benne testvéredet. Amíg ez meg nem történik, addig éjszaka van!

1. Isten a világot szépnek teremtette. Most mégis mi van? Sok ember állítja az evangéliumi ifjúval Isten parancsairól, hogy megtartotta ifjúságától! Mégis éjszaka van! Életünk tele van sötét és megoldatlan problémákkal. Széthullnak házasságok, elkallódnak fiatalok, mindenféle elnyomás és igazságtalanság vesz körül mindnyájunkat. Elég bekapcsolni a rádiót, TV készüléket, kinyitni az újságot… Hol van béke a világban? Ki tudja a megoldást? Olyan világban élünk, ahol a valóságnak már semmi alapja nincs! Még éjszaka van!

2. De a hajnal fénye is itt dereng már! Hiszen megjelent Jézus és hozta az evangélium jóhírét. bemutatta Istent, mint atyánkat. Beszélt az elveszett bárányról, a tékozló fiúról. Példabeszédeiből megértheti az ember, hogy lehetséges embertársainak arcában felfedezni a testvért. Szól a mai világnak is: Vegyétek észre, hogy híjával vagytok valaminek! Hogy szükséges kilépni az önzésből, és embertársaink szolgálatára áldozni mindenünket Erőnket, tehetségünket, gazdagságunkat, szegénységünket. Ez olyan szolgálat, amit csak testvérének képes megadni az ember! Felhívás is ez az evangéliumi tanítás arra, hogy ne legyünk önmagunk körül forgó emberek. Igaz, van családi önzés is, amikor az ember mindent megtesz gyermekeiért. Mégis túl kell jutnunk otthonunk falain. Mert munkahelyünkön is élnek emberek, az utcán is. Vedd észre, hogy rád is szükség van, hogy a sötétségben felderüljön az igaz világosság!

P. u. 31. vasárnap. (Lk 18,35-43)

Isten országának építői!

Isten országa csak úgy épülhet, ha vannak a földön érdeklődő emberek és vannak olyanok, akik az érdeklődőknek képesek választ adni. Az evangéliumi történet is ezt bizonyítja. A vak ember hallja, hogy valami rendkívüli dolog történik körülötte. Érdeklődik… választ kap… Így találkozik Jézussal… Meggyógyul… Részesedik Isten országának kegyelmében… Hogyan épülhet Isten országa érdeklődő és választ adó emberi magatartás által?

1. Egy jegyes oktatás alkalmából történt. Egy vőlegény, aki meg volt ugyan keresztelve, de egyéb kapcsolata a vallással nem volt, erre a kérdésemre, hogy milyen érzésekkel van a vallás iránt, ezt a választ adta: "Érdeklődőm!" És tényleg érdeklődött. Személyemben, a pap személyében találkozott olyannal, aki választ adott kérdéseire és e kérdések és válaszok által eljutott odáig, hogy lehetőséget kapott Jézussal találkozni! Ez a feladat ma is. Családban rokonok között, ismerősök között - nem agresszív módon, hanem tapintatosan, kérdezni, és a kérdésekre választ adni!

2. Az érdeklődő ember egyik példaképe, az evangéliumi Nikodémus, a nemes tanácsos. Rangja, társadalmi állása van. Tudós ember. "Izrael tanítója!" Mindezt képes félretenni üdvössége érdekében. Jézushoz megy. Igaz a rang, a társadalmi állás, a tudomány visszahúzó erő is lehet. Nikodémus sem nappal, hanem éjszaka megy Jézushoz. De Jézus még azt sem mondja neki, hogy gyere nappal, nem vagyok leprás, vagy gonosztevő. Jézus szívesen fogadja, mert az érdeklődő ember az ő szemében mindig szimpatikus. És e látogatás és fogadtatás sem volt hiábavaló. Nikodémus a tanácsülésen már felszólal Jézus érdekében. És amikor holtteste miatt Józseffel Pilátushoz kell mennie, már nyíltan Jézus tanítványának vallja magát. Ebből is látszik, hogy sohasem hiábavaló a feltett és a megválaszolt kérdés. Egyszer ezek által Isten országának építőjévé válhat az ember.

3. Van másfajta érdeklődés is, melyet a köznyelv "részvétnyilvánításnak" nevez.

Jézus a naimi özvegy bánatát látva, vígasztal.

Betszaidában a béna nyomorúságos helyzetén könyörülve, gyógyít.

Az emmauszi úton résztvevő érdeklődésével és vigasztaló szavaival lángra gyújtja a szomorú szíveket!

Nagy szerencséje volt a jerikói vaknak, hogy olyan emberek voltak mellette, akik ismerték Jézust és választ tudtak adni kérdésére. Így találkozhatott Jézussal. Vegyük most ezt az eseményt jelképesen is. Mennyi lelkileg vak ember él közöttünk. Ezek közül bizony azoknak van nagy szerencséjük, akik olyanok közt élnek, akik ismerik Jézust. Segítsük, hogy az érdeklődők találkozhassanak Jézussal!

"Minden… hálaadást mutat be néked!"

A karácsony ünnepi vecsernyében énekeljük: "… minden általad teremtett lény és dolog hálaadást mutat be néked: az angyalok éneket, az ég csillagot, a bölcsek ajándékokat, a pásztorok csodálatot, a föld istállót, a puszta jászlat, mi pedig emberek a Szűz Anyát." Érdemes elgondolkodni azon, hogyan is hálásak az emberek. Hiszen a mai evangélium erről beszél. A meggyógyult vak "csatlakozott hozzá és dicsérte Istent!"

1. Manapság sem megbecsült fogalom a hála. Ha jól meggondoljuk, azt kell mondanunk, hogy bizony nem is könnyű dolog az, mert a földön élünk! A földön pedig a kézzelfogható javakat látjuk valóságnak, míg Jézus inkább elméletnek tűnik. A földi javak mindennap megtapasztalható valóságként mutatkoznak, míg Isten országa csak homályosan fogható fel. Aztán valljuk be őszintén, hogy az embereknek többsége nem is szeret olyan helyzetbe kerülni, hogy hálásnak kelljen lennie. Van, akit egyenesen bosszant, vagy éppen felbőszít az a tudat, hogy hálásnak kell lennie. (vö. Mk 3,6). Mégis: " minden általad teremtett lény és dolog, hálát mutat be néked."

2. A legszebb hálaadás Isten dicsérete. Így hirdeti az evangélium is. Erre tanít a liturgia is. "Hálát adok néked teljes szívemből és elbeszélem minden csodádat!" Egy festőművész (Pikó László) vallomása:" Hálát adok a jó Atyának, hogy festői tehetséggel áldott meg!" És tanúsít- hatom, szebbnél szebb festményei által is kifejezi ezt a háláját. Ezeken túlnézve: vajon a bűnös ember képes-e egyáltalán teljes jelentőségében felfogni, hogy Jézus érettünk bűnösökért jött a földre. És a mi üdvösségünkért. Hogy meg- gyógyítson, fölemeljen, látókká tegyen! (Mk 2,17)

3. És ebben az a legcsodálatosabb dolog, hogy Isten nem zsarnokoskodik velünk. Nem tart lekötelezettjeinek. Valójában nem a hálálkodó ember kell neki, hanem a csendes, igaz beismerés! (Mk 5,34). Erzsébetről, Zakariás feleségéről ki mondhatná, hogy nem volt hálás Istennek, amikor észrevette állapotát, hogy gyermeket vár. Ő úgy adott hálát, hogy visszavonult, elrejtette magát, és boldogan mondta: "Elvette szégyenemet az emberek előtt!" (Lk 1,25). Mi is Isten teremtményei vagyunk! Csatlakozzunk Isten teremtményeihez, és mutassuk be hálánkat neki.

Mit várunk Jézustól.

Jézus találkozik az emberrel és kérdez: Mit tegyek veled? A vak mi mást kérhetne, mint ezt: Hogy lássak! Hogyan érti a Biblia a látást?

1. A Bibliában, kétféle értelemben van szó a látásról: jelenti a szemmel való látást és jelenti a szellemi megtapasztalást, az értést. "Ízleljétek és lássátok, mily jó és mily édes az Úr!" Mind a kétféle látásmód, mind a kétféle képességünk fontos. Ha bármelyik is hiányzik, nagy nehézségek támadhatnak életünkben. Aki fizikailag nem lát, tehát vak, annak nagyon keserves az élete. Ezt a szörnyű csapást számára elviselhetővé teszi, hogy megmarad a képessége a belső látásra. Sőt, van olyan készülék, ami éppen ezt a belső képességet használja fel és segíti a vak embert a tájékozódásban.  De létezik az embernek egy olyan állapota is, amikor hiába van meg a fizikai látás képessége, mégsem teljes az ember, mert hiányzik ez a belső képesség, az értés képessége. Hitünk azt mondja, hogy Jézus azért jött, hogy ezt a képességet is visszaadja: Vakok lássanak, és akik nem értenek, értsenek! Megnyitotta mindkét szemünket, hogy "látván lássunk" meg is értsük a látottakat!

2. Miért kell ezt hangoztatnunk? Mert vannak olyan dolgok, melyeket fizikai látóképességünkkel nem vagyunk képesek megérteni. Istent szemmel senki nem láthatja. Isten azonban ezt mégis lehetővé tette számunkra. Jézusban testet öltött. "Aki engem lát, látja az Atyát is!" Jézus csodatetteit csak az képes megérteni, aki nem veszítette el a belső látóképességét.

3. Nagydolog tehát a látás képessége. Mindennap hálát kell adnunk Istennek azért, hogy látunk. De legalább olyan fontos, a belső látás is, az értés képessége, hogy fel tudjuk fogni mi a "magasság és mélység" Csak így tudjuk látóképességünket életünk javára, gazdagítására fordítani. Látom a világ csodálatos szépségét és ez felemelő érzés. Nagyszerű érzés, hogy ezt a szépséget az ember még fokozni is képes. Ugyanakkor borzasztó, hogy mások pedig ezeket a szépségeket rombolják. Ezek azt bizonyítják, hogy csak a szemük lát, de amit látnak, abból semmit nem értenek. Uram add meg nekünk a látás képességét! Add, hogy minden ember lásson és értsen!

 

Forrás: Véghseö Dániel: A szív bőségéből