Isten láthatatlan teremtményei.

A Hiszekegy szavai szerint Isten „… mennynek és földnek, minden látható és láthatatlan dolgoknak” teremtője. Ezek a szavak, a megfogalmazás korabeli ember világképének a kifejezői. A menny és a föld, a geocentrikusan elképzelt Föld és fölötte a menny, a levegőég és a csillagok. Azonban a niceiai zsinat atyái az angyalok világára vonatkoztatják a menny kifejezést. A „láthatatlan” sem arra utal, hogy az ember számára a távolság és egyéb fizikai akadályok miatt megközelíthetetlen, hanem a lényeget jelöli. Láthatatlan, mert nem a fizikai világhoz tartozik, hanem szellem. E szellemi teremtmények olyan lények, akiknek léte nincsen anyaghoz kötve, hanem mint tiszta szellemek személyes valóságban élnek. De mert teremtmények, ezért ők is végesek és különböznek Istentől. Mivel létük nincsen okságban a fizikai világgal létük filozófiailag nem bizonyítható. A Biblia őket angyaloknak nevezi, de a Biblia sehol sem beszél az angyalok teremtéséről, azonban létükről és szolgálatukról igen. Az egyházi tanítóhivatal ezt mondja: „Isten az idők kezdetén teremtette az anyagi és szellemi világot.”[1] Az angyalok más értelemben szellemek, mint az ember lelke. Az emberi szellem csak az anyagvilágban képes kibontakozni, az angyaloknak nem ilyen kötött a mi világunkhoz való rendeltsége. Igen valószínű, hogy a tér és az idő dimenziójában élnek. Azonban ezt csak szimbolikusan mondhatjuk, hiszen anyag nélkül nincs sem tér, sem idő. Ezért a térhez legfeljebb annyi közük lehet, hogy egyszerre csak egy helyen lehetnek, az időbeliség pedig azt jelenti, hogy nincs mindent egyszerre átfogó ismeretük. De mert lelkek, ezért az idő nem fog rajtuk, halhatatlanok. Sem a nemiség (férfi és nő) sem az életkor (idős és fiatal) nem jöhet számításba náluk. De mert van értelmük és szabad akaratuk, ezért személyek. A modern teológiai felfogás szerint bár testetlenek, mégis a mi világunkhoz tartoznak. Lényegüknél fogva szolgálják (ők a jó lelkek), vagy akadályozzák (ők a gonosz lelkek) a világ üdvözítését. Nem képeznek átmeneti világot Isten és a mi világunk között, a mi világunk teljességét szolgálják.[2]

Akár a Bibliában, akár a történelem során előforduló angyali jelenésekről azt kell tartanunk, hogy azok elvileg lehetségesek, de a gyakorlatban nagy óvatosságra van szükség annak eldöntésében, hogy nem érzékcsalódásról van-e szó. A keresztény hagyomány szerint valamilyen közvetítő szerepet töltenek be Isten és ember között. Valamiképpen Isten „udvartartásához” tartoznak. Az angyaloknak a világ kormányzásában betöltött szerepét sem lekicsinyelni, sem eltúlozni nem szabad. Feladatuk az, hogy Isten szándékát tudomásunkra adják, Isten üdvözítő vagy büntető akaratát végrehajtsák, segítsék az embereket, hogy Istennek állandóan áradó kegyelmét felismerjük és elfogadjuk. Mindezek azonban megtapasztalás útján nem igazolhatóak.[3]

Vannak jó és rossz szellemek.

Az Egyház hitéhez tartozik, hogy az angyalok próbatételnek voltak alávetve, akik kiállták a próbát Isten boldogító színe-látásában maradtak, és a végítéletig részt vesznek a világ üdvösségre vezetésében. Azonban a Bibliában kifejezetten nincsen szó a próbatételről, a próbatétel tárgyáról is hallgat az Írás. Mégis következtethetünk a próbatétel tényére. „…Isten az angyaloknak sem kegyelmezett, mikor vétkeztek, hanem az alvilág sötét mélységeibe taszította őket!” (2Pét 2,4). Hogy vétkeztek, abból következik, hogy próbának voltak alávetve. Hogy mi volt a próba tárgya és mennyien voltak, erre még csak utalást sem találunk sehol sem. Az Egyház vallja, hogy kezdetben mindnyájan jók voltak, mert Isten mindenkit jónak teremtett. De egyesek saját magatartásuk következtében gonoszakká lettek.

Igen nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy bűnük lényege a kevélység volt. A Bibliában ez áll: minden bűn kezdete a kevélység. A Jelenések könyvében ez a leírás található: „Mihály és angyalai” taszították le a sátánt és angyalait. „Ki olyan, mint az Isten!” (Jel 12,7; Jud 1,9). Ez úgy hangzik, mint valami csatakiáltás. A Teremtés könyvében (3,5) az embert kísértő kígyó azt ígéri, hogy „olyanok lesztek, mint Isten”. A kísértő Jézust is arra akarja rávenni, hogy imádja őt. (Mt 4,9). Szent Pál tanítása szerint a világ végén az Antikrisztus Isten templomában ül és úgy mutatja magát, mintha Isten volna. (2Tessz 2,4). Az egyházatyák szívesen emlegetik, hogy ez a jelszó húzódik meg a lázadás mögött: „Nem szolgálok!” (vö. Jer 2,20).

Lehetséges az is, hogy az angyalok bukásakor a lázadóknak a feje a tagadás ősi szelleme, a sátán volt. A Biblia azt mondja róla: „E világ fejedelme!” (Lk 4,5-8). Jézus „örök tűzről” beszél, mely a sátánnak és angyalainak készült. (Mt 25,41). A Biblia mindig úgy említi őket, mint „kárhozottak”-at. (2Pét 2,4; Jud 6).

A Sátán.

A Biblia Sátán névvel egy személyes létezőt illet, aki láthatatlan, de tevékenysége és annak hatása megnyilvánul más lények tetteiben és a kísértésben.[4] A Biblia nem tesz mást, mint megtanít arra, hogy ez a személy létezik, megmutatja cselvetéseit, és azt is, hogy hogyan kell ellene védekezni. A Sátán úgy jelenik meg,  mint Isten angyala, de nem hisz az érdek nélküli szeretetben. Az emberiség őstörténetében a Biblia a kísértőt úgy említi, mint kígyót, aki ravasz és csábító, maga Jézus ezt mondja róla: „Gyilkos kezdet óta, aki nem tartott ki az igazságban.” (Jn 8,44). A Bölcsesség könyvében ezt olvassuk: ő az ördög. (2,24).

Mivel a Sátán és angyalai szellemi lények, ezért tevékenységükben a mi világunkhoz vannak kötve, ezért is nevezi a Biblia a „e világ fejedelmének”. Sokszor azonosítja is mindazzal, ami rossz és gonosz a világban.[5] Sőt az embert meg is szállhatja. Ez a megszállottság nemcsak a testre vonatkozhat, hanem elvileg az értelem és az akarat teljes birtokbavételére is. Lehetséges, hogy a megszállottság nem közvetlenül jön létre, hanem valamilyen betegség előidézésével, mint az epilepszia, a hisztéria, a paranoia. Ilyenkor az orvostudomány csak a betegséget képes megállapítani, de annak okát nem képes felderíteni. Ezért egyes esetekben rendkívül nehéz a megszállottság tényét megállapítani. Azonban a megszállottság lehetséges. Az egyház kezdettől gyakorolja az ördögűzést (exorcizmus) a Jézustól kapott küldetésre és hatalomra hivatkozva. „Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök fölött!” (Lk  9,1). „Uram, még az ördögök is engedelmeskednek nekünk!” (Lk 10,17).

A keresztelési szertartás ördögűzési imája: „Űzz ki belőle szívében fészkelő minden gonosz és tisztátalan szellemet! A tévely szellemét, a gonoszság szellemét, a bálványimádás és mindennemű fösvénység szellemét, a hazugság és az ördög ösztönzéséből benne működő érzékies tisztátalanság szellemét…”[6]

Az ördögtől való megszállottság tényét nem szabad lekicsinyelni. Szent Pál apostol tanítja, hogy a sátáni hatalom abban nyilvánul meg, hogy elrejtőzik a világban tapasztalható rosszindulatú tevékenység mögött. (2Tessz 2,7).[7]

A Sátán munkája különös erővel irányul Jézus ellen és műve ellen. Ezért találjuk a Bibliában azt az elnevezést, hogy Antikrisztus. A történelemben a Sátán emberi hatalmak közvetítésével cselekszik. Az evangéliumok leírásában az Emberfiának dicsőséges eljövetele előtti idők jellemzője lesz, hogy „hamis krisztusok” jelennek meg (Mt 24,24). Mivel az Antikrisztus cselekedetei megtévesztésig hasonlítanak Isten küldötteinek tetteihez, Isten Lelkének segítsége nélkül nem is tudnánk ellenállni. Mivel Jézus Krisztus műve az Egyházban él tovább, a Sátán ezt az üdvözítő tevékenységet igyekszik megakadályozni ilyen módon: bűnre és hűtlenségre csábit, békétlenséget, viszályt kelt, arra bíztat, hogy földi eszközökben bízzunk. Szent Péter apostol szavaival: úgy jár körbe, mint éhes oroszlán és keresi, hogy kit falhat fel. (1Pét 5,8).

A keresztény életforma egyik meghatározója a „keresztségi fogadalom”, melyben ellene mondunk a Sátánnak. Jézus arra tanított a Miatyánkban, hogy a személyes gonosztól való megszabadítást kérjük Istentől. Legyünk éberek és higgyünk erősen abban, hogy a gonosz csak csábítani képes, kényszeríteni azonban nem. Ha Jézusra bízzuk magunkat, akkor Isten szeretetétől senki nem képes elszakítani minket. A jó angyaloktól kapott segítség sokkal több és nagyobb, mint maga a veszély, amely a bukott angyalokon keresztül fenyeget minket. Tehát nem kell rettegésben élnünk! Az Úr Jézus a gonoszt elsöpri szája leheletével és megsemmisíti jövetelének tündöklésével! (2Tessz 2,8).

Forrás: Véghseö Dániel: Katekézisek


 



[1] DS 800;300. Ez és ehhez hasonló jelzések az egyetemes zsinatok által megfogalmazott hitigaz­ságok rendszerbe foglalt feltalálási helyét mutatják.

[2] Előd I.: Katolikus dogmatika.

[3] Vannak érthetetlen és megmagyarázhatatlan tapasztalataink. Figyeljünk oda, de ne vigyünk túlzásba semmit, amikor ezeket a tapasztalatainkat értelmezzük.

[4] A kísértés valójában próbatétel. A próbatétel Istentől jön (próbára teszi az embert, hogy megismerje a szívét). A kísértés a Sátántól (Kísértő) jön és nem más, mint csábítás a bűnre.

[5] Konkolyhintés: Mt 13,25; kilopja az ige magvát a szívekből: Mt 13,19; a bűn által hatalmába keríti az embert. 1Jn 5,19.

[6] A bizánci rítus szerint

[7] Vannak intő példák arra, hogy ezt komolyan vegyük. Ilyenek a klinikai esetek, melyek óvatosságra intenek. Az egyház ördögűzési gyakorlata. A világban tapasztalható jelenség, melyet „sátánizmus”-nak hívunk, mely nem más, mint a szeretet tagadása, a kegyetlenség, az erőszak dicsőítése. Jelszavuk: „Gyűlölj! Ölj!”